SZENT PAMPHILOSZ és TÁRSAI

SZENT PAMPHILOSZ és TÁRSAI 

vértanúk
*Beryt (= Bejrút), a 3. század közepe. +Cézárea, Palesztina, 309/10. február 16. 

Pamphiloszt, a nagy műveltségű papot kiemelkedő életmódja miatt általában rendkívüli módon tisztelték. Tanítványa és barátja, Cézáreai Euszebiosz (263 körül--339) így ír róla: ,,Olyan férfi, aki egész életén át kitűnt mindegyik erényben: a világi élvezetekről való lemondásban és az önmegtartóztatásban, a rászorulókról való gondoskodásban, minden földi szerencse kevésre becsülésében, okos és szigorú életmódban, a szent iratokért való nemes fáradozásban, fáradságot nem ismerő munkaszeretetben, s hozzátartozói és minden hozzá közel kerülő iránti segítőkészségben'' (Palesztina vértanúi).

A szíriai Berytben (a mai Bejrút) született előkelő családból. Beryt híres iskoláiban tanult, majd állami hivatalnok lett. Amikor megismerte a kereszténység belső gazdagságát, arra vágyott, hogy Krisztust követhesse. Lemondott hivataláról, és Alexandriába indult, hogy teológiát tanuljon és elmélyedjen a Szentírás tanulmányozásában. Szent Pieriosz (+312) katechéta, az alexandriai presbiterek egyike volt ott a tanítója. Pieriosz, aki külső szegénységben élte lemondással teli életét, jó nevet szerzett magának műveltsége és nagy tudása révén. Bámulatos ügyességgel rendelkezett a Szentírás kutatásában és magyarázatában, s egyben jó igehirdető is volt. Vezetése és irányítása alatt Pamphilosz az Ó- és Újszövetség, s az egész korai keresztény irodalom kiemelkedő ismerőjévé fejlődött. (Még ma is kora legjobb Biblia-ismerőjének nevezik.) Pierioszt, mivel nagyon kötődött tanítójához, Origenészhez (184--254), ,,az ifjabb Origenész'' melléknévvel illették; tanítványában, Pamphiloszban is egészen különleges szeretetet gyullasztott fel Origenész iránt, akinek személye és tanítása akkoriban és még a későbbiekben is hosszú ideig vitatott volt.

Pamphilosz, miután befejezte tanulmányait, a palesztinai Cézáreába ment. Az ottani püspök, Agapiosz fáradhatatlan hűséggel és kitartással gondoskodott közössége ügyeiről, s különösen a szegényeknek és rászorulóknak fogta pártját. Bizonyára hamarosan felismerte Pamphilosz kiemelkedő tulajdonságait, ezért pappá szentelte. Papi tevékenysége mellett neki kellett vezetnie Cézáreában az Origenész által alapított teológiai iskolát. Különösen szívén viselte, hogy a hasonlóképpen Origenész által ott elhelyezett könyvtárt saját költségén közhasznúvá fejlessze. Sevillai Szent Izidor (lásd: A szentek élete, 146. o.) állítása szerint ez a könyvtár 30.000 darabból állt, amelynek jó részét, bizonyára az egész őskeresztény irodalmat, Pamphilosz szerezte be. Fontosabb másolatok készítésében is részt vett. Az 8 fáradozásainak köszönhette az Egyház többek között az Origenész által összeállított és Cézáreában őrzött Hexapláról, a Biblia hat különböző szöveghagyományának a kiadásáról készített igen értékes másolatot. Ilyenféle munkáiban hűségesen mellette állott Euszebiosz. Az Újszövetség Origenész által kidolgozott szövegalakjának megbízható másolására is nagy gondot fordított a két barát. Az Ó- és Újszövetség még ma is meglévő kéziratai közül néhány a két fáradhatatlan gyűjtő tevékenységére vezethető vissza. Pamphilosz egyik fő feladatának tekintette, hogy testvérei oktatására és belső tökéletesedésük segítségéül lehetőleg sokat szerezzen a szent szövegekből. Nagylelkűen odaajándékozott saját kezű másolataiból is.

A jótékonykodás volt Pamphilosz kiemelkedő jellemvonása. Jóságában és segítőkészségében egész atyai örökségét elosztogatta a szegények között, és örült, hogy megvalósíthatja az evangéliumi szegénységet. Rabszolgáit és szolgáit fiainak tekintette, és igazi atyai gyöngédséget tanúsított irántuk. Aszkétaként visszavonult életet élt, hogy akadálytalanul szolgálhasson Istennek és testvéreinek.

Eme áldásos tevékenysége közben a békesség rövid évei után Maximus Daia császár újból megkezdett keresztényüldözése során 307 novemberében letartóztatták. Urbanus, Palesztina akkori helytartója elrendelte a híres presbiter elővezetését, és ítélőszéke előtt először ékesszólását tette próbára. A helytartó ezután azt követelte az Evangélium bátor hirdetőjétől, hogy engedelmeskedjék a császár parancsának, és áldozzon a bálványoknak. Mivel azonban Urbanus sem rábeszéléssel, sem fenyegetéssel nem tudott elérni semmit, haragra lobbanva megparancsolta, hogy a szent hitvallót kegyetlenül kínozzák meg, erősebben, mint fogolytársait. Krisztus szent tanújának az oldalait sokáig marcangoltatta éles karmokkal, anélkül, hogy bármit is elért volna. Ezután Pamphiloszt más keresztényekkel együtt börtönbe vetették, s ott csaknem két évet kellett eltöltenie.

Hosszú fogsága alatt is -- amennyire tehette -- töretlenül és rendíthetetlenül végezte megszokott munkáit. Ő, akinek addig alig jutott ideje irodalmi művekre, most (a feltehetően hasonlóképpen letartóztatott, vagy őt gyakran felkereső) Euszebiosz segítségével hozzálátott, hogy megírja Origenész ötkötetes védelmét. Terjedelmes írását azoknak a hitvallóknak ajánlotta, akiket Palesztina bányáiban és kőfejtőiben végzendő kényszermunkára ítéltek, és részben elutasító magatartást tanúsítottak Origenész teológiájával szemben. Megkísérelte, hogy Origenész krisztológiáját, Szentírás-magyarázatát és ortodoxiáját a vádakkal szemben megvédje. Az ókeresztény hitbuzgóságnak ez az értékes dokumentuma sajnos elveszett.

Urbanus helytartó halála után az akkori prefektus, Firmilianus 309 tavaszán újból elővezettette a szentet a jeruzsálemi Valens diákonussal és egy Paulus nevű, Jamniából való buzgó kereszténnyel együtt. Amikor a bíró látta, hogy mindhárom fogoly rendíthetetlenül kitart hite mellett, halálra ítélte őket.

Néhányan azonban még megelőzték Szent Pamphiloszt a vértanúságban. Amikor az elítélteket elvezették, egy Pamphilosz házából való, Porphüriosz nevű ember, akit fiaként nevelt és tanított, a bíró elé lépett, és megkérte, hogy urát a kivégzés után eltemethesse majd. A helytartó azonban, mivel az előírt áldozat bemutatását megtagadta, átadta a hóhérnak, csontjáig szétmarcangoltatta, majd lassú tűzre tétette.

Szeleukoszt, egy fiatal keresztény tisztet, akivel Pamphilosz közölte Porphüriosz halálhírét, s aki a vértanúk egyikét csókkal köszöntötte, a helytartó haladéktalanul lefejeztette. Euszebiosz, aki ezt közli, úgy véli, hogy azon a napon Pamphilosz érdemeinek megfelelően a mennynek egy nagyon nagy ajtaja tárult fel, és vele együtt sokan beléphettek az örök menyegző termébe. A helytartó egy hűséges öreg szolgáját, név szerint Theoduloszt is keresztre feszítették, mivel Szeleukoszhoz hasonlóan járt el. Magát Pamphiloszt Paulusszal és Valensszel együtt végezték ki.

Azon a napon Cézáreában összesen 12 keresztény halt meg vértanúként. Közülük az utolsó Julianus volt, aki éppen egy utazásáról tért vissza, és amikor az eseményekről értesült, még utazóruhájában odament, hogy halott testvéreit csókkal illesse. Őt is megragadták, és ugyanolyan módon, mint Pamphiloszt, tűzhalálnak adták. Megörült az elítéltetésének, és hangosan megköszönte az Úrnak ezt a kegyelmet.

,,Igy alakult ki a társak csapata -- mondja Euszebiosz bámuló csodálattal --, akiket arra választottak ki, hogy Pamphilosszal együtt vértanúk legyenek.''