SZENT CAPITANIO* MARIA BARTOLOMEA

SZENT GEROSA* VINCENCIA* III. r. (1784-I-847) 

és SZENT CAPITANIO* MARIA BARTOLOMEA 

III. r., rendalapítók 

(1807-1833) 

 
Gerosa Mária Katalin (szerzetesi nevén Vincencia) Brescia közelében Lovere városkában született. Apja jómódú borárú-kereskedő volt. Fiatal éveit a szülőiházban töltötte, s csakhamar tagja lett a ferences III. rendnek. Szülei halála után nagybátyja házában dolgozott 30 éves koráig. Mivel testvérei elhaltak, o kapta meg a szülői örökséget. Házát megnyitotta a szegényeknek: gabonát, ruházatot, pénzt osztott ki közöttük s minden héten 12 szegényt háromszor látott el ebéddel. Különös gondot fordított a szegény és beteg fiatal leányokra, s azokra, akik bűnös útra tértek. Amikor a közelben egy házat örökölt, 1823-ban kórházzá alakította. 9 hónappal később találkozott Maria Capitanio Bartolomeával.
Bartolomea szintén Lovere-ben született. Édesanyja jó katolikus volt, de apja iszákos. Leányának nagy szeretettel sikerült apját kigyógyítania káros szenvedélyéből. A klarisszák közé szeretett volna lépni, de ezt szülei ellenezték. Lelkiatyja tanácsára - nem nyilvánosan - tisztasági fogadalmat tett, Elvégezte a tanítóképzőt s gyermekek oktatását végezte. Ő is tagja lett a ferences III. rendnek. 25 éves volt, amikor találkozott Gerosával s közösen határozták el, hogy megalapítják a Gyermek Máriáról nevezett Szeretet Nővérei kongregációt. Fő tevékenységük az oktatás, betegápolás volt. Egyenlőre ketten tevékenykedtek: Bartolomea tanított, Vincencia pedig a kórházban tevékenykedett. A helybeli plébános ajánlatára Szent Vince Leányai szabályát fogadták el. Szerény lakóhelyükön árvákat is neveltek. Közös megegyezéssel a fiatalabb, Bartolomea lett a főnöknő. Hamarosan mások is csatlakoztak hozzájuk. Bartolomea tüdőbajban szenvedett, de nem kímélte magát, végül már az orvosok tiltották el a munkától. Fennmaradt jegyzetei, a kezdő nővérek számára elmondott beszédei tanúsítják, hagy az életszentség magas fokára jutott. 1833. júl. 26-án hunyt el. Halála után Vincencia vette át a vezetést, s „idősebb nővérnek” neveztette magát. Az alázatosságban mindvégig példát adott társainak. Még megérte, hogy rendje gyors fejlődésnek indult. Tíz év alatt 40 házuk lett csak Olaszországban, Milánoban, majd külföldön is. Száz év múlva pedig a rend több, mint 7000 tagot számlált a világ minden részében. Vincencia 1847. jún. 29-én hunyt el. Mindkettőjüket XI. Piusz avatta boldoggá, majd XII. Piusz 1950-ben szentté.
„A szerzeteseket... Isten szolgálata serkentse és tegye erőssé az erények gyakorlására: főleg az alázatosságban, engedelmességben, lelki erősségben és tisztaságban tűnjenek ki; ezekkel vesznek részt Krisztus önkiüresítésében s az o életében a Lélek által.”

Zsinati határozat a szerzetességről.

Imádság:

Istenünk, Szent Vincencia és Bartolomea rendalapító szüzek példája szítsa fel szívünkben az istenszeretet lángját, amelyet szerzetescsaládjuk tagjaiban is fellobbantottak. Egyházad elmúlhatatlan dicsőségére. A mi Urunk Jézus Krisztus által.