Évközi 32. vasárnap

Évközi  32. vasárnap      
2Mak 7,1-2. 9-14; 2Tessz 2,16-3,5; Lk 20,27-38
„az Úrszava terjedjen és dicsőségre jusson, mint nálatok is, és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől”

Szent Pál apostol a második missziós útján érkezett  Tesszalonikébe. Előbb az ottani zsidó imaházban hirdette Jézus örömhírét. Mivel ő nagyon jól ismerte az ószövetségi Szentírást, tudta azt is magától Jézustól, amit az Úr életében már kijelentett más írástudóknak is: „Vizsgáljátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam”. (Jn 5,39) Pál tehát több szombaton is magyarázza vérrokonainak, hogy a Názáreti Jézusban megvalósult Isten ősi ígérete. Ő a Megváltó, benne kell hinni, hogy örök életünk legyen általa. Mivel azonban kevesen hittek neki, átment a pogányokhoz. Azok közül többen elfogadták az üdvös tanítást. Az apostol és társai a megtérteket megkeresztelték, aztán megalapították az ottani egyházközséget. A zsinagóga hívei Pált elüldözték. Később a közösségben is viták támadtak. Pál személyesen kívánt visszamenni hozzájuk, de valami miatt ez a vágya nem teljesült. Ezért levélben írta meg a szükséges tudnivalókat. Ez a második ilyen levele, amiből ma az Egyház idéz, és tanít bennünket is. „Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden  jótettben és beszédben”.(2,16-17) Ezekkel a szavakkal isteni áldást, kegyelemközvetítést ad a hívekre. Előbb a sokak által elutasított Jézus áldását kéri a benne hívőkre, figyelmeztetve őket, hogy a kegyelmeket már csak rajta keresztül kaphatjuk meg, hiszen ő szerezte vissza nekünk a kegyelmeket. Utána említi Istent, akit rögtön a mi Atyánknak is nevez. Ezzel jelzi, hogy nem ószövetségi módon ismerjük Őt, hanem a Szentháromság első személyének tudjuk, Azután ő is imát kér a tesszalonikiektől, hogy tovább tudja szolgálni az Urat, és a kegyelem segítségével „az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié”. (3,1-2) A hit kegyelem. Csak Isten adhatja. Mivel hit nélkül lehetetlen üdvözülni, Isten pedig minden embert üdvözíteni akar, egyszer az élet folyamán mindenkinek felajánlja a hit kegyelmét. Aki elfogadja, megindul az üdvösség útján. Aki visszautasítja, az oka lesz saját elkárhozásának. Aki azonban gonosz, nem akar üdvözülni, és akadályozza más embertársát az üdvözülésben, attól oltalmazzon mindenkit az Úr! Az apostol bízik akkori címzettjeiben, de bennünk, magyar katolikusokban is: „Az Úr azonban hűséges: ő megerősít titeket és megóv a gonosztól. Ami titeket illet, bizalmunk van az Úrban, hogy megteszitek és meg is fogjátok tenni, amit parancsolunk. Az Úr vezesse szíveteket Isten szeretetére és Krisztus béketűrésére!”(3-5) Ebben bízom én is. Ámen.