„Et misericordia motus est” – Az irgalmasság és az igazságosság a keresztény nevelésben

A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola kiemelkedő fontosságú feladatának tekinti, hogy pedagógiai tevékenységével elősegítse a keresztény értékrend és az ezen alapuló kultúra közvetítését. A 2016 tavaszán megrendezett, azonos című konferencia írott anyagát veheti kézbe az olvasó.

Fülöpné Erdő Mária, a főiskola rektora előadásában a nevelés irgalmasságának társadalmi dimenzióit mutatta be, kiemelve, hogy korunk fejlett társadalmaira az összezavarodottság, a jövőkép hiánya, a kényelmesség és a változatosság igénye jellemző, mindenhol jelen van a csüggedtség, „a fogyasztás és élménykeresés mögött megbújó üresség és mélységes lehangoltság.” Ebben a „társadalmi depresszióban” a nevelési célok sincsenek egyértelműen megfogalmazva. Az evangéliumi alapokon és stabil értékrenden nyugvó keresztény nevelésnek abban lehet kiemelt szerepe, hogy értelmes, pozitív célt mutasson fel a jövő generációjának. A keresztény nevelés az irgalmas és igazságos isteni szeretet közvetítője a társadalomban, a világban. „Ennek a szeretetnek a közvetítése, az irgalmas és igazságos Isten emberre vonatkozó üdvözítő tervének megismertetése, továbbadása maga is az irgalmasság cselekedete.”

Gasparics Gyula Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című műve alapján mutatja be, hogyan nyilvánul meg abban az irgalmasság, a szánalom, a könyörületesség, a jótékonyság, az elfogadás, a sajnálat, az együttérzés, a megbocsátás, a szülők, az elesettek, az idősek iránti tisztelet, miként jelenik meg e belátás kegyelme, és vezet el a jóra a bűntudat és a lelkiismeretfurdalás. Móra hősei elképesztő szegénységben élnek, sokuknak nemcsak a ruházkodásra, élelemre is alig telik. „A mindennapok megéléséhez a szeretet, a család és a hit nyújt alapot.”

Fehér Ágota azt vizsgálja, miként jelenik meg az irgalom a társas kapcsolatok formálásában. Kifejti: az irgalom szerepe a mai világban elsősorban az, hogy rámutasson az egymás irányában kifejeződő mély figyelem, a segítőkészség, az együttérzés fontosságára. Az irgalom természetéhez hozzátartozik, hogy észrevesz és azonnal segít, „kimenti az értéket a rossz valamennyi formájából, ami a földön vagy az emberben van.” Akihez irgalommal fordulunk, megtapasztalja, hogy újra megtalálják és értékelik őt, „a pozitív viszonyulás tehát pozitív erőforrásokat nyújt számára.” Az előadó emlékeztet rá, hogy a latin nyelvben az irgalom szó a misericordia, amelyet a szívvel köt össze, „vagyis az a személy irgalmas, akinek szíve van az embertársa baja, nyomorúsága iránt, aki személyiségének legbenső középpontját kitárja a másik fájdalmának és nyomorának.”

Horváth Edit arra figyelmeztet, hogy a pedagógushivatásban az irgalmasság akkor van jelen, ha a tanár minden gyermeket feltétel nélkül elfogad és szüksége szerint segíti. „Lehajolunk minden hozzánk érkező gyermekhez, akkor is, ha ápolatlan, elhanyagolt, nem veszi fel a szemkontaktust. Nem szól hozzánk, elbújik előlünk, esetleg eltaszít mindenkit. Mindannyian szeretetre, segítségre szorulnak, gondoskodásra, törődésre vágynak”, éppen ezért – állapítja meg Horváth Edit – nem véletlen, hogy Isten hozzájuk küldte őket. A tanárnak fel kell ismernie, hogy mit adhat a gyermeknek, ez az irgalmasság megnyilvánulásának alapja. Az előadó meggyőződése, hogy a felelősség, a jó szándék, az irgalmasság nem attól függ, hogy a nevelő milyen korosztállyal foglalkozik, „hanem az emberségtől, attól a viszonyulástól, ahogyan a gyermekek között él.” Kiemelt szerepe van a „folyamatos jelenlétnek, amelynek során a pedagógus keresi a lehetőségét annak, hogy megdicsérhesse, megerősíthesse a gyermeket abban, amit jól csinál. Az irgalmasság és a szeretet tanítása pedig az erkölcsi nevelés során szolgálnak a tanár segítségére, így lesz kézenfogható a tettekre váltott szeretet.

Lukácsi Zoltán felteszi a kérdést, hogyan lehet egy pedagógus egyszerre irgalmas és igazságos? „Úgy, mint Isten.” Az Úr egyidejű igazságossága és irgalmassága misztérium, de olyan titok, amit a keresztény pedagógusnak is naponta gyakorolnia kell, vagy legalábbis állandóan törekednie a megvalósítására. Ám ahogy Istennel kapcsolatban is reméljük, hogy inkább irgalmas, mint igazságos, a gondjainkra bízottak is ezt várják el a keresztény pedagógustól – szögezi le. „Hiszen ha Isten az Ő igazságossága alapján ítélne meg bennünket, emberfia nem juthatna üdvösségre, de hisszük, hogy mégis vannak üdvözültek. A tanár is bárkit meg tud buktatni, de méltán várják el tőle, hogy ne ez legyen a célja.”

A könyv alapján egyértelmű: az irgalmasság mozgató ereje nem más, mint a feltétel nélküli szeretet, amely belülről fakad és cselekvésre indítja az embert. Ahogy Fancsal Kinga-Ibolya írja: „Ha szeretem a felebarátomat, akkor nem nézem a haja, szeme, bőre színét, az alakját, hovatartozását, hanem elfogadom úgy, amilyen, a saját jó és rossz tulajdonságával, hiszen Isten is egyformán tekint le gyermekeire.”