Évközi.10. hét csütörtök

Évközi.10. hét csütörtök               
2Kor 3,15-4,1.3-6 ;Mt 5,20-26
„Az Úr Lélek, s ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” 

    
A szentlecke bevezető gondolata visszavisz bennünket lélekben a Sínai hegyen történtekhez. Isten a szövetség megkötése után megparancsolta Mózesnek, hogy menjen föl az állandó villámlástól és mennydörgéstől félelmetes hegyre Istenhez. Senki nem kísérhette el erre a kiváltságos találkozóra. A hegy lábánál kötelet feszítettek ki figyelmeztetőül, hogy aki azt átlépi, halállal lakozik. Egyedül Mózes szolgája, Józsue tarthatott vele a felhőzónáig, de ott le kellett ülnie és türelemmel várnia ura visszatérésére. A Bibliából tudjuk a, hogy ez a találkozó negyven nap és negyven éjjel tartott. Többek között itt mutatta meg Isten a világ teremtésének csodálatos pontjait. Az egész folyamatot nyilván nem volt lehetséges bemutatni, hisz a teremtett világ teljes kibontakozása még a tudomány szerint is évmilliókat vett igénybe. Ez a beszélgetés barátinak nevezhető, hiszen Isten úgy társalgott Mózessel, mint a barátjával. Az első ilyen találkozó akkor ért véget, amikor lent a hegy lábánál nem győzték kivárni Mózes visszatérését. A mindenhol leselkedő sátán tanácsára Áronnal készíttettek aranyból  egy borjúszobrot. Éppen olyanra sikeredett, mintha az egyiptomiak főistene, az Ápisz-bika szobra lett volna. Ennek rendeztek nagy ünnepet. Imádásuk jeléül áldozatokat mutattak be. Isten mindezt elmondta Mózesnek, és azt is felfedte előtte, hogy elpusztítja a pártütő népet, és Mózes két fiát teszi meg egy hűséges, kezelhető nép ősatyává. Mózes el sem tudta képzelni, hogy a zsidók, akik immár Isten ünnepélyes szerződéssel elkötelezett népe, hogyan művelhettek ilyen hittagadást. Amikor  leérkezett a táborba, meggyőződhetett az igazságról. Haragjában kivégeztette a főbűnösöket, összetörte a szövetség Isten ujjával írt két kőtábláját. Aztán visszatért Istenhez engesztelni a hegyre. (Kiv 32) A Szentlecke következő soraiban fátyolt emleget. Ennek a háttere ugyancsak a Sínai hegy volt. Amikor Mózes Istennel társalgott, az isteni forrásából fakadó fény olyan mennyiségben áradt az arcára, hogy a találkozások után onnan el sem távozott. Mózes önmagán ezt nem észlelte, de az arcáról áradó ragyogás miatt honfitársai nem mertek a közelébe menni, még a családjának tagjai sem. Ezért kendővel takarta be arcát, ha emberekkel akart beszélgetni. Erre hivatkozik Szent Pál, hogy a zsidók nem merték magukévá tenni a lényeget. Jézus fényét, a Szentlélek pünkösdi ragyogását ezrek tapasztalták. Az Újszövetséget Isten már mindenkinek közvetlen kincsévé tette. A megtérő népek sorában a zsidó nép utolsó, holott az övék lehetett volna az elsőség.