Erdő Péter az esztergomi pap- és diakónusszentelésen: Egy jó pap jelenléte megeleveníti a közösséget

Erdő Péter az esztergomi pap- és diakónusszentelésen: Egy jó pap jelenléte megeleveníti a közösséget

A papi hivatás szűnni nem akaró nyugtalan fáradozás és keresés, hogy Isten országa terjedjen a szívekben, eljusson minden emberhez, és megváltoztassa a világ életét – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros június 10-én az esztergomi bazilikában tartott pap- és diakónusszentelésen.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke a főegyházmegye számára pappá szentelte Horváth Márton, Huszti Zoltán, Tihanyi Péter és Umhauser Ádám diakónusokat, valamint diakónussá Babos Áron, Szivák Tamás és Tóth Imre ötödéves papnövendékeket a zsúfolásig megtelt esztergomi bazilikában.

A szentmise keretében került sor hat családos férfi állandó diakónussá szentelésére is. Horváth Lajos, Lesták Zoltán, Pernitz Ákos, Szarvas Levente, Szlávik András és Tóth László két év készület után részesült az egyházi rend első fokozatában.

Erdő Péter bíboros a szertartás kezdetén a szentelendők mellett kiemelten köszöntötte az egyházmegye vele koncelebráló segédpüspökeit, Cserháti Ferencet és Székely Jánost, és a jubiláns paptestvéreket. Külön köszöntötte a szentelendők rokonait, barátait, illetve azokat a zarándokokat, akik gyalogosan érkeztek Esztergomba.

A főpásztor homíliájában a Jó Pásztor hasonlatán keresztül mutatott rá, hogy Jézus – és az ő hármas küldetésében részesedő papok – mennyire nem szokványos vezetők. Emlékeztetett, hogy Ferenc pápa előszeretettel szól arról, hogy a papoknak igazi pásztoroknak kell lenniük. Ez a szentatya szóhasználatában azt is jelenti, hogy nem csupán időt és fáradságot méricskélő kötelességteljesítés a papok feladata, hanem szűnni nem akaró nyugtalan fáradozás és keresés, hogy Isten országa terjedjen a szívekben, eljusson minden emberhez, és megváltoztassa a világ életét.

Erdő Péter hangsúlyozta, hogy ehhez nagyon oda kell figyelni a mai kor emberére. Arra az emberre, aki gyakran szétszórt, nem tud hosszas eszmefuttatásokat nyomon követni, gyakran a pillanatnyi élmények bűvöletében él. Arra az emberre, aki sokszor csak azért megy el a templomba, mert ott „az atya olyan klassz”, de ugyanezért pár hét múlva már lehet, hogy egy másik felekezethez csapódik.

A bíboros arról is beszélt, hogy a papoknak mást kell kínálniuk, mint amit a világ ad, és ehhez személyesen Krisztust kell szeretniük. Ha fáradhatatlan szenvedéllyel tanulmányozzuk a tanítását, imádságban tartjuk elevenen hozzá fűződő kapcsolatunkat, megadja a Szentlelket, aki hatékonnyá, áldottá, áthatóvá teszi a mi szavunkat is – buzdított.

A szentelendők lelkére kötötte, hogy különös gonddal készüljenek a szentbeszédekre, ne legyenek érthetetlenek, unalmasak vagy sematikusak, hanem beszédeiknek legyen mindig igazi hitbeli tartalma. Azt is hangsúlyozta, hogy minden korosztály számára fontos a hit átadása.

A főpásztor beszámolt arról a tapasztalatáról, mennyire meghatározó egy-egy jó pap jelenléte még nemzedékek távolából is egy-egy plébánia életében. A plébániai látogatások is megerősítették, hogy egy jó pap jelenléte megeleveníti régen kiszáradt lelkű kerületek vagy települések életét. Arra is rámutatott a bíboros, hogy az egyházmegyés pap hivatásának egyik különleges szépsége, hogy minden papi feladatra kiterjed. „Egyszerre kell, hogy tudjunk lelki mélységet sugározni, tanítani, méltóan megszervezni és végezni a liturgiát, felkészíteni a hívőket és kiszolgáltatni a szentségeket, felelősen kezelni az Egyház javait, jó családapa módjára működtetni a templomot, a plébániát, esetleg a közösségi házat” – sorolta. A főpásztor kérte a leendő papokat, hogy legyenek nyitottak minden lelkiségre és a nem hívőkre is.

Erdő Péter végül a szentelendő diakónusokhoz fordult, akiknek az Ige, az oltár és a szegények szolgálata lesz a fő feladata. „Különleges hivatásotok, hogy összekötők legyetek a plébános és a hívők között, és szentségi kegyelemmel tegyetek tanúságot hitetekről a világ előtt” – tette hozzá, majd arra kérte őket, figyeljenek oda, hogy új szolgálatuk családjuknak ne újabb terhet, hanem erőforrást jelentsen.

Legyen mindnyájunk élete és szolgálata áldás az Egyház és a világ számára – kérte végül a Szentlélek közbenjárását a szentelendők szolgálatához a főpásztor.

A szentelési szertartásra az evangélium után került sor: először név szerint szólították azokat, akik a diakonátus, illetve az áldozópapság szentségében szeretnének részesülni.

Ezután a szentelendők ígérete következett, majd a Mindenszentek litániájával folytatódott a szertartás. A jelöltek leborultak a földre, kifejezve ezzel a teljes önátadást, azt, hogy életüket Isten akaratának rendelik alá. Ezután a szentséget kiszolgáltató Erdő Péter bíboros mint az apostolok utóda imádság és kézrátétel által átadta a Krisztustól kapott hatalmat és küldetést.

A beöltözést követően a főpásztor a felszentelt új papok kezét megkente krizmával, majd minden szentelt megkapta szolgálatai liturgikus eszközeit.

A szentmiseáldozattal zárult a szertartás, amelynek végén az újonnan felszentelt papok elsőmisés áldásukat adták a főpásztornak.

A szentmise végén Erdő Péter bíboros hálát adott a szentelésük jubileumát ünneplő lelkipásztorok tanúságételéért és sokéves papi szolgálatáért, az új papokért és diakónusokért. Majd kérte a híveket, folyamatosan imádkozzanak papjaikért és diakónusaikért, és azért, hogy Isten adjon elegendő hivatást az Egyház számára és segítse azokat, akik a papi hivatást már megkapták, hogy hűségesen, örömteli módon, áldással és Isten erejével végezhessék szolgálatukat.