Évközi 31. hét szerda

Évközi 31. hét szerda

Krisztus követőjének egyszerűbb számvetést készítenie, mint a tornyot építő embernek, vagy a hadba vonuló királynak. Számba veheti adottságait: tehetségét, jó és rossz tulajdonságait, hajlamait és örökségeit, és megállapíthatja, hogy mindez végtelenül kevés és szánalmasan elégtelen ahhoz az óriási vállalkozáshoz képest, amelybe fogni akar. Ráadásul, ami a toronyépítéshez és a hadba vonuláshoz hasznos és szükséges: a pénz, fegyver, hatalom, Krisztus követésében haszontalan, sőt inkább akadály lehet.

Mi az, amire alapozva mégis bele lehet és bele is kell vágni? A Krisztushoz való mindenekfeletti ragaszkodás. Az a szeretet, amely nem csupán érzelem (persze nem baj, ha az is), nem csupán a cselekedetekben megmutatkozó jóakarat (persze nagyon helyes, ha az is) még csak nem is feltétlen engedelmesség (persze elengedhetetlen, hogy az is), hanem életünk lehorgonyzása őbenne. Paradox módon tehát nem az készült fel Krisztus követésére, aki úgy gondolja, adottságai alkalmassá teszik arra, hogy Jézus tanítványa legyen, hanem aki eleve belátja, hogy vállalkozása emberileg reménytelen, s ezért semmihez sem ragaszkodik, csak az Úrhoz, belé vetve minden bizalmát. Ez az az alapállás, a lélekben való szegénység, amelyből indulva eséllyel rajtolhatunk a Krisztus-követés pályáján. Ezután már lehet legjobb tehetségünk szerint, minden energiánkkal, valahány idegszálunkkal Isten ügyét szolgálnunk, a szeretet törvénye szerint.

Urunk Jézus, Te nem szeretteink gyűlölésére és nem a világ javainak megvetésére szólítasz fel, hanem arra a mindenekfelett való szeretetre hívsz, mely nem önmagunktól való, hanem Szentlelked jelenléte és működése bennünk. Segíts kegyelmeddel, hogy készek legyünk minden mást alárendelni a Hozzád való ragaszkodásnak, s így helyére kerüljenek földi ragaszkodásaink, és megtanuljunk úgy szeretni, hogy az a magunk, felebarátunk és a világ üdvösségére szolgáljon.