Nagyböjt 5. hét péntek
Fokozódó
drámaiságnak vagyunk tanúi a János-evangélium olvasásakor, s közeledünk a
tetőpont és a végkifejlet felé. Az ellentét Jézus és a farizeusok, írástudók
között egyre éleződik, de még ezek a pillanatok is alkalmasak arra, hogy sokan
higgyenek Jézusban. Hit, vagy pedig megkövezés – harmadik lehetőség
gyakorlatilag nincs (a semlegesség hirdetői gyakran a harcos ellenfeleknél is
veszélyesebbek).
Szó
és tett kölcsönösen feltételezi egymást: Jézus tetteit nem lehet elválasztani a
szavaktól, melyekkel az Atyával egyenlőnek mondotta magát, hiszen a csodák
ennek hitelesítői, alátámasztói, kézzelfogható bizonyítékai. Ezért is mondja
„Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem,
és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek!” Láttuk, hogyan fogadták
Jézus ellenfelei a csodatetteket, amelyeket most nem vitatnak: amikor nem
maradt más, azzal vádolták, hogy Belzebubnak, az ördögök fejedelmének
segítségével űzi ki az ördögöket. Ha a tetteket valóban a maguk értéke szerint
ítélték volna meg, Jézus szavai sem botránkoztatnák meg őket.
Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy mindenkor a
Te tanítványaidként és az Atya gyermekeiként nyilatkozzunk meg, s miközben
Isten Fiának vallunk Téged, e hitvallásból tettek is szülessenek, mint ahogy Te
magad is tettekkel igazoltad szavaidat. Segíts, hogy minden döntésünkkel Rólad
tanúskodjunk, akkor is, amikor a leghétköznapibb helyzetekben, a
jelentéktelennek tűnő dolgokban elutasítjuk a megalkuvást; akkor is, amikor egy
újabb gyermek vállalásával ismételten igent mondunk az életre, vagy épp
hívásodra a szűzi életformában kötelezzük el magunkat; és akkor is, amikor
felemeljük szavunkat a társadalmi igazságtalanságok, a gazdagok önzése és a
szegények kizsákmányolása miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése