Isten adja a szív örömét – Erdő Péter Kaposváron, az egyházmegye alapításának 25. évfordulóján
A Kaposvári Egyházmegye május 26-án, szombaton alapításának 25. évfordulóját ünnepelte Kaposváron. És az egész várost ünneplésre invitálta. A jubileumi szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek volt.
A
püspökök, a papok és a ministránsok hosszú sora, amint bevonulnak a
székesegyházba, már az ünnep kezdetén jelzi, mennyire kivételes a mai ünnep.
Iskolás lányok őrzik a bejáratot, ezért nehéz bejutnom a megtelt templomba, de
az Új
Emberre és a Magyar Kurírra hivatkozva azért
sikerül. Akik kint rekednek, kivetítőn, a térre kipakolt sok-sok színes széken
ülve követhetik figyelemmel a misét. Ami bent zajlik, valamiképpen az egész
városra tartozik – mintha ezt üzenné a hívek kitelepülése. A sétálóutcán a
város rendezvénye, a Rippl-Rónai Fesztivál, kirakodóvásár zajlik, és alkotni –
rajzolni, festeni – várják a résztvevőket: az egyházi és a világi események
összeérnek.
A mise
kezdetén felolvassák Ferenc pápa levelét, amelyben jókívánságait küldi, hálát
ad az egyházmegye elmúlt 25 évéért, és megújulásra, a missziós küldetés
központjává válásra buzdítja az egyházmegyét.
Az
olvasmány Sirák fia könyvéből azt hangsúlyozza, hogy az Úr jelen levő,
napjainkban, itt és most is megmentő és a szív örömét adó Isten. A szentlecke a
kolosszeiekhez írt levélből a keresztény közösség számára követendő eszményeket
sorolja: hogy viseljük el, tanítsuk és intsük egymást, bocsássunk meg egymásnak
és szeressük egymást. Az evangéliumban Jézus hálát ad az Atyának, hogy
igazságait elrejtette a bölcsek elől, és kinyilatkoztatta a kicsinyeknek.
Erdő
Péter bíboros prédikációját teljes terjedelmében közöljük.
Főtisztelendő
Megyéspüspök Úr!
Főtisztelendő Nyugalmazott Megyéspüspök Úr!
Kedves Testvéreim a Püspöki és a Papi Rendben!
Krisztusban Kedves Testvérek!
Örömünnep a mai nap a Kaposvári Egyházmegye és az egész magyar egyház számára. 25 évvel ezelőtt II. János Pál pápa megújította hazánkban az egyházmegyék és tartományok határait, és újakat is alapított. A Dunántúlon Kaposvár, az Alföldön Debrecen püspöki székhely lett. Ebből az alkalomból a szent pápa külön levelet írt a magyar püspököknek. Az új határokat kijelölő rendelkezés mellett ez a személyesebb hangú pápai levél megvilágítja a döntés okait és célját.
Főtisztelendő Nyugalmazott Megyéspüspök Úr!
Kedves Testvéreim a Püspöki és a Papi Rendben!
Krisztusban Kedves Testvérek!
Örömünnep a mai nap a Kaposvári Egyházmegye és az egész magyar egyház számára. 25 évvel ezelőtt II. János Pál pápa megújította hazánkban az egyházmegyék és tartományok határait, és újakat is alapított. A Dunántúlon Kaposvár, az Alföldön Debrecen püspöki székhely lett. Ebből az alkalomból a szent pápa külön levelet írt a magyar püspököknek. Az új határokat kijelölő rendelkezés mellett ez a személyesebb hangú pápai levél megvilágítja a döntés okait és célját.
Az
egyházmegyékről a II. vatikáni zsinat a teológiai és lelkipásztori alapelveket
a Christus
Dominus kezdetű határozatban foglalta össze (22–24. és 39–41.
pont). A zsinat hangsúlyozza, hogy az egyházmegyék Isten népének részei,
szerves egységet alkotnak, bennük a püspök, a papság és a hívő közösség egésze
egyesül az üdvösség szolgálatában. Ennek előmozdítása a rendezés legfőbb
szempontja. Ennek során pedig az észszerűség elvét kell követni. Az egyes
népcsoportokat lehetőleg együtt kell tartani, a közigazgatási egységek és az
államok határait bizonyos mértékig figyelembe kell venni, igazodni kell a
lélektani, a gazdasági, a földrajzi és a történelmi adottságokhoz. Az
egyházmegyének olyan méretűnek kell lennie, hogy a püspök látogatni és
kormányozni tudja. Ebben kellő számú papságnak kell segítenie őt. Fontos, hogy
ki lehessen alakítani a részegyházra jellemző sajátos intézményeket, és
meglegyenek a szükséges anyagi források is. A nyelvi közösségekről pedig az
adott nyelvet jól beszélő papok és esetleg püspökké is szentelt helynök útján
kell gondoskodni.
Ezeknek
az elveknek a mentén újította meg az Apostoli Szentszék az egyházmegyék
határait 1990-től kezdve Közép- és Kelet-Európában. Ebben a régióban a modern
módon megfogalmazott vallásszabadság keretei között nagyobb lehetősége volt a
Szentszéknek a zsinat elveinek követésére, mint Európa nyugati felében, ahol
konkordátumok, erős történelmi és regionális kötöttségek akadályozták a
lelkipásztori szempontok érvényesülését.
Magyarország
nem az első volt a régió országai között, ahol a Szentszék a megújítást
véghezvitte. A Szentatya a reformot saját hazájában, Lengyelországban kezdte.
Utána kerültek sorra a többiek. Igen sok egyházmegye és tartomány alakult. A
magyarországi két új alapítás a viszonylag szerényebb változások közé tartozik.
Horvátországban, Szlovákiában, de Ukrajnában, a balti országokban és másutt is
jóval több új egyházmegye született. A kérdés azonban nem az alapítások
mennyisége, hanem az, hogy mi volt a céljuk és mi lett az eredményük. János Pál
pápa idézett levelében a zsinat tanításával kezdi gondolatait: „A Katolikus Egyház
isteni küldetést kapott a nemzetekhez, hogy az üdvösség egyetemes szentsége
legyen” (AG 1). Az Egyháznak ugyanis küldetése van, hogy elmenjen az egész
világra, és hirdesse az evangéliumot minden teremtménynek (DH 13). Ebbe a
küldetésbe illeszkedik a Katolikus Egyház és a magyar nép évezredes kapcsolata.
Mert az Egyház itt, Európában anyai szeretettel kísérte és segítette az egyes
nemzetek kialakulását és fejlődését. II. János Pál is az egyházmegyei reform
indoklását Taksony fejedelem említésével kezdte. Ő volt az, aki 962-ben XII.
János pápától követe útján püspököt kért. A pápa egy Zakeus nevű egyházi embert
szentelt fel püspökké, és őt küldte Magyarországra. Az igazi szervező munka
azonban Szent István király műve volt, aki II. Szilveszter pápától koronát
kapott. A pápa egyben elismerte az esztergomi széket a magyar egyház anyjának
és fejének. Az anyaegyház, a metropolisz egyháza legalábbis érseki széket
jelent. Ez pedig fontos kívánsága volt a magyarok királyának. Szent István
ugyanis ismerte Adalbert püspök példáját, aki a Prágai Egyházmegye élén alá
volt rendelve a német egyháznak, mert a Mainzi Érsekség alá tartozott. Ezt
akarták elkerülni azután a magyarok és a lengyelek egyaránt. Tisztelettel
fordultak a római egyházhoz, amelynek főségét készséggel elismerték, de nem
akarták, hogy az egyházon keresztül is külföldi hatalmak függésébe kerüljenek.
Szent István olyan tartományt akart, amely tíz, sőt tizenkét egyházmegyéből
állt, és így teljes önállósággal rendelkezett. Korai alapításainak sorából kiemelkedett
a nagy kiterjedésű és szép fekvésű Veszprémi Egyházmegye. Szentendrétől és a
Pilis hegységtől egészen a Dráváig húzódott a hatalmas terület. Nem volt
újdonság a kereszténység azon a vidéken már korábban sem. Nemcsak a római
korban, de a IX. században is volt keresztény élet az országnak ezen a részén.
Zalaváron a Salzburgi Egyházmegye egyik főesperessége működött, később pedig
Szent Metód végzett ott missziós munkát.
De Szent
II. János Pál pápa azért eleveníti fel a múlt emlékeit, hogy megindokolja a
megújításról szóló döntést. A Szentlélek az, aki a különböző hierarchikus és
karizmatikus ajándékokat adja az Egyháznak, hogy azok segítségével terjedjen
Krisztus igazsága és kegyelme. A magyar katolikusoknak az a hivatásuk, hogy az
Egyház élő tagjai legyenek, segítsék az Egyház növekedését, és minden erejükkel
szolgálják az emberek megszentelését a Teremtő ajándékának és a Megváltó
kegyelmének segítségével. Az előző korszak szenvedései után a magyar egyház
hálát ad Istennek, hogy Krisztus világosságát szabadon terjesztheti a
társadalomban – írta a szent pápa.
Ennek a
missziónak a célját szolgálják az új egyházmegyék éppúgy, mint a határok
módosítása és a Veszprémi Egyházmegye érseki rangra emelése. A hajdani
Veszprémi Egyházmegye déli részét a Balatontól a Dráváig önálló részegyházzá
szervezték. Központja a megyeszékhely, Kaposvár lett, székesegyháza pedig a
Nagyboldogasszony temploma.
Az új
alapítás új lehetőséget jelentett. Az első főpásztor, Balás Béla püspök úr
hittel és szeretettel fordult a rábízottak felé. Inkább a lelkeket, mint a
puszta külső formákat tartotta szem előtt. Megalakult az egyházmegyei központ,
létrejöttek a lelkipásztori munkát segítő testületek. Képzési, lelkiségi és
pasztorális programok csatolták mind szorosabban a plébániákat Kaposvárhoz, az
új egyházmegye központjához. Kialakult az egyházmegye egyfajta sajátos stílusa,
lelkisége is. Ha ma megkérdezzük, miben áll a Kaposvári Egyházmegye sajátos
lelkisége, az első szó, ami eszünkbe jut, a misszió. Ennek jelei a közösségek
és lelkiségi mozgalmak, a más egyházmegyéből származó fiatalok, akik ide
jelentkeztek papnak, mert úgy érezték, hogy az emberek üdvössége szempontjából
itt van rájuk a legnagyobb szükség. Ezt mutatják az erősödő kapcsolatok is a
világi közösségek vezetőivel és a kulturális élettel.
Hálát
adunk Istennek azért, hogy ez az egyházmegye sok nehézség közepette is
mindannyiunk figyelmét ráirányítja olyan lelki szempontokra, amelyek küldetésünk
lényegéhez tartoznak. Hálát adunk az egyházmegye első főpásztoráért, Balás Béla
püspök atyáért, a jelenlegi püspök főpásztorért, a papokért, a szerzetesekért,
a munkatársakért és a közösségekért, mindazért a kegyelemért, amivel Isten az
itt élő embereket megajándékozta. Kérjük Urunkat és Mesterünket, Jézus
Krisztust, legyen jelen különleges kegyelmével kaposvári egyházában, tegye
ennek az egyházmegyének tanúságtétele révén értelmessé, értékessé, boldoggá az
itteni emberek életét.
Boldogságos
Szűz Mária, Szent II. János Pál pápa, könyörögjetek érettünk!
Ámen.
***
A mise
végén Varga László köszönetet mond az ünnepen megjelenteknek és mindazoknak,
akik az elmúlt 25 évben az egyházmegyéért tettek. Majd a nyugalmazott püspök,
Balás Béla emlékplakettet vesz át hosszú szolgálatáért, és szintén mond néhány
köszönő szót.
Sok-sok
emlékplakettet adnak át még, köztük Lőrincz Sándor újságírónak, az Új Ember
és a Mértékadó
külső munkatársának, aki hosszú évek óta tudósít bennünket a kaposvári közösség
életéről. A megyéspüspök bocsánatot kér az egyházmegye által elkövetett
bűnökért, és megbocsát minden az egyházmegye ellen elkövetett bűnért, majd
fontos bejelentést tesz. II. János Pál már 1991-es magyarországi látogatásán
ajánlotta egyházmegyei zsinatok rendezését. A 25. évfordulón elérkezett ennek
az ideje – mondja Varga László, majd ünnepélyesen meg is hirdeti, azaz
megnyitja a zsinatot, amelynek célja a II. vatikáni zsinat szellemében a
nyitás, a kapcsolatteremtés, a párbeszéd, az elméletek helyett az
együttműködés.
A
bíboros búcsúzóul mindenkit arra biztat, hogy az ünnep örömét adja tovább
szeretteinek.
Erőt,
derűt sugárzó fúvószene hangjaira vonulunk ki a térre. Pár évvel ezelőtti
stockholmi élményem, egy ottani mise dallamai jutnak eszembe, és az akkori
felismerésem: hogy sokkal hitelesebbek lehetünk-lehetnénk, ha
kereszténységünkkel mindig örömöt, optimizmust is át tudnánk adni. Ha a kép,
amely rólunk a kívülállókban kialakul, vonzó lenne.
A
színpadon bejelentik, hogy déltől Hodász András atya lesz a Szólj be
a papnak! rendezvénysorozat „szenvedő alanya”. András atya ekkor
már a színpadon áll, és korábban, írásban leadott kérdések alapján el is
kezdődik a program. Beszólásról tehát szó sincs, és a felolvasott kérdések is
jólneveltségről tanúskodnak. Ez valójában afféle one-man show, amelyet Hodász
András kétségtelenül jó humorral és magabiztosan vezet elő.
Elmeséli
papi hivatásának történetét, és tanácsokat ad a hivatásukat keresőknek
(keressék kitartóan legmélyebb vágyaikat), aztán arról beszél, mit jelent
hitelesen kereszténynek lenni. Nem a parancsok betartása a lényeg, hanem az
Istennel való kapcsolat, az iránta való szeretet, amelyből a parancsok
betartása következik. Nem szabad senkit kárhozattal fenyegetni, Isten senkinek
sem akarja a vesztét, sőt, éppen ellenkezőleg. András atya óv az agykontrolltól
és más ezoterikus huncutságoktól, és őszintén beszél a cölibátus nehézségeiről,
akárcsak a politizálásról, amelytől, noha kísértése van rá, igyekszik távol
tartani magát. Aztán a Szentírás helyes értelmezésére int, és arra, kerüljük az
egyes részek kiragadását és abszolutizálását. Beavat a papi elhelyezések
titkaiba is, és megértésünket kéri azon papok számára, akik a sok áthelyezés
hatására tartózkodóvá, sőt esetleg „kaktusszá” váltak. Határozottan állást
foglal az iskolai hitoktatással szemben, mivel az nem közösségépítő hatású, és
a plébániai hittancsoportok megszűnését eredményezi. A betegek szentségének
vételére buzdítja a műtétre készülőket, az istenbizonyítás lehetőségéről és
lehetetlenségéről elmélkedik, végül a felekezeti megosztottság okait elemzi és
leszögezi: békességre szükség van, míg egységre szerinte nincsen.
***
A
katolikus iskola tornatermében helyi katolikus közösségek mutatkoznak be, és
amikor odaérkezünk, éppen fogócskaszerű játék zajlik. A főtér és a város mégis
inkább álmosnak tűnik így, szombat délután. A városi fesztivál bort, kézműves
söröket, hamburgert, kürtőskalácsot, jégkását, tündérházat (!), fajátékokat,
bögrét, szőrmét és szőtteseket kínáló standjai körül csak lézengenek az
emberek.
A
rajzolni, festeni, korongozni invitáló művészek valamivel nagyobb érdeklődést
keltenek. Kicsit odébb szegény gyerekek számára gyűjtenek szemüvegre ezzel az
idézettel: „Nem attól megy előre a világ, ha kevesen tesznek sokat, hanem ha
sokan keveset”. Ez a gondolat megtetszik. A mai rendezvény arra tanít, hogy egy
picit mindenki próbáljon hozzátenni a világhoz.
***
Tele a
tér, amikor Kéri Kitty és Oberfrank Pál Szeretetnyelv című, Miklya Luzsányi
Mónika által szerkesztett műsora kezdődik. Sok-sok idézetből áll az örök
női-férfi drámát bemutató párbeszédes előadás, amely az egymás megértésére tett
erőfeszítéseket mutatja be, nagyjából a megismerkedéstől a halálig, a
gyermekvállalást és gyermeknevelést is beleértve. A vállalás kissé túlzott, az
irodalmi alapanyag pedig nem egyenletes minőségű, az ihletett, mélyen megérintő
pillanatoktól a vaskos erotikáig és a humoros gyermeknevelési tanácsadásig
minden megtalálható van benne.
A téren
számos család üldögél, sétálgat. Egy fiúcska plüssjátékát az anyuka, majd az
apuka szorongatja. Egy tizenkét év körüli kislány és szülei szorosan
összekapaszkodva, mint a család élő szoborcsoportja vonul el előttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése