Portugáliában győzött az élet: nem szavazták meg az eutanáziatörvényeket
A portugál parlament május 29-én négy eutanáziát legalizáló törvénytervezetről szavazott a baloldali radikális kormány kezdeményezésére, de a tervezetek nem érték el a bevezetésükhöz szükséges szavazati arányt.
A
mérsékelt politikusok, az életvédő civil szervezetek és a Katolikus Egyház
határozottan elutasították a kezdeményezést. Csak néhány képviselő
tartózkodásának köszönhető, hogy nem kaptak elég szavazatot a
törvénytervezetek, tehát nem elsöprő győzelemről van szó, mégis győzelemnek
tekinthető. A portugál katolikus püspöki konferencia a szavazást követően
közleményt adott ki, amelyben kifejezte örömét és elégedettségét az eredmény
kapcsán. A püspökök az élet győzelmének és a demokrácia sikerének nevezték a
történteket.
A
portugál Duarte da Cunha prelátus, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának
(CCEE) főtitkára kezdetétől fogva közelről követte a vita alakulását. A Vatican
Newsnak adott interjúban örömének adott hangot a szavazás
végkifejletét illetően. Elmondta, az egész portugál civil társadalom aktívan
részt vett a parlamenti szavazást megelőző vitában. Az emberek nagy része
ellene van az eutanázia bevezetésének. Nagy meglepetést okozott a prelátus
számára, hogy a portugál kommunista párt is ellene volt a törvényjavaslatoknak.
„Ez is mutatja, hogy az élet védelme nem egy politikai párthoz vagy egy adott
valláshoz tartozik” – tette hozzá. Ez érdekes példa lehet más európai országok
számára is. Öröme azonban nem teljes, mert tisztában van vele, hogy előbb vagy
utóbb a baloldal ismét visszatér a javaslattal. Duarte da Cunha szerint egy
klasszikus módszerrel próbálják majd véghezvinni elképzelésüket: a lakosság
érzékenységét igyekeznek majd befolyásolni. „Készen állunk a küzdelemre” –
jegyezte meg a prelátus.
Portugáliában
2007-ben legalizálták az abortuszt. Elemzők szerint annak szándéka, hogy
legalizálják az eutanáziát vagy az orvosi közreműködéssel elkövetett
öngyilkosságot, annak az ideológiának a logikus következménye, amely az életet
nem minden eszközzel védelmezendő értéknek tekinti, hanem az ember teljes
szabadságának alávetett javak egyikének.
Ez
szinte kötelezően bekövetkezik az abortusz bevezetése után. Így lesz majd
Írországban is. Az abortusz után az eutanáziát is el akarják majd fogadtatni.
Mi történik tehát Európában? – tette fel a kérdést a Duarte da Cunha. – Nagyon
egyszerű: elkereszténytelenedés. Az emberek nem hiszik többé, hogy Isten a
teremtő, aki szeret bennünket.
Szerencsére
azonban nem mindenhol van ez így. Vannak olyan országok, mint Lengyelország és
Szlovákia, ahol próbálják mérsékelni az abortusztörvényeket. Állampolgárok
milliói gyűjtenek aláírásokat az életvédő Egy közülünk (One of us)
nevű kezdeményezés keretében. Élő vita folyik tehát az élet és a halál
kultúrájáról. A győzelemhez szükség van a népek közötti szövetségre. És szükség
van a hit újra felfedezésére, amely erős alapot ad az emberi értékeknek a
teremtő Istennel való kapcsolatnak köszönhetően. Enélkül törékenyek és
elpusztíthatók lennének ezek az értékek – hívta fel a figyelmet a CCEE
főtitkára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése