Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. június 4., hétfő

CERANOI BOLDOG PACIFIK



CERANOI BOLDOG PACIFIK 
(1424-1482) 


Cerano (vagy Ceredano) Milánotót nem messze fekszik. Itt született Pacifik, de szülei már kiskorában meghaltak. Ekkor a közeli Novara bencés apátja befogadta monostorába és taníttatta. Amikor ő is meghalt, jelentkezett felvételre a novarai ferenceseknél. Itt tovább tanult, majd pappá szentelték. Akkor egészen Isten országa ügyének szentelte életét. 1452-71-ig, tehát 19 éven át mint igehirdető bejárta Itália jelentősebb városait, mindenütt eredményesen hirdette az evangéliumot, törekedett az erkölcsök javítására s a gyűlölködők kibékítésére. Barátságos természete révén megvolt az adottsága, hogy ki tudta békíteni a legádázabb ellenségeket is - nevéhez hűen: pacificus: békeszerző. Szerzete megújítását, az obszervancia ügyét példájával és szavával is előmozdította, obszerváns kolostorokat is alapított. A gyóntatók számára hasznos könyvet adott ki a különböző lelkiismereti kérdések megoldására Summa Pacifica címen. Terjesztette a Szuzanya tiszteletét, az ő tiszteletére Ceranoban templomot is épített. Kifejezte óhaját, hogy majd ide temessék. „Mindig alázatos és engedelmes volt - mondja róla a zsolozsma olvasmánya -, s nem hagyta el sohasem a szent örvendezés akár kedvező, akár zord idők jártak.” Bekapcsolódott a IV. Sixtus által meghirdetett törökellenes keresztesháború meghirdetésébe, mint Chiavassoi Boldog Angelusz munkatársa; s mint pápai legátus Szardínia szigetén működött. Amikor feladatát sikerrel megoldotta, szülővárosában nagy ünnepléssel fogadták. Utolsó hónapjait újra Szardínia szigetén töltötte, ennek egyik nagyvárosában, Sassariban halt meg 1482. jún. 4-én 58 éves korában. Holttestét végakarata szerint Ceranoba vitték s ott az általa épített Szűz Mária templomban temették el. Teste épségben maradt. Szülővárosa védőszentjeként tiszteli. Életében és halála után csodákkal tündökölt. Tiszteletét XIV. Benedek pápa hagyta jóvá.
„Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy ő a kereszten vére által békességet szerzett.” (Kol 1,19-20.)
Imádság:
Istenünk, te Boldog Pacifik hitvallódnak megadtad, hogy igehirdetésével és példájával világoskodjék. Közbenjárására add, hogy nyomdokait követve a mennyei hazába eljussunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése