Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. június 4., hétfő

Német evangélikus küldöttséget fogadott Ferenc pápa



Német evangélikus küldöttséget fogadott Ferenc pápa

Ferenc pápa június 4-én délelőtt a Vatikánban fogadta a német evangélikus egyház küldöttségét, melyet elkísért a Lutheránus Világszövetség német nemzeti bizottságának egy csoportja is.

A pápa beszédében az imádság és a közös tanúságtétel mellett elsősorban azt emelte ki, hogy az Egyház, az Eucharisztia és az egyházi szolgálat témáiban precíz és körültekintő megfontolásokra van szükség.

Örömmel emlékezett vissza a pápa a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójának megemlékezéseire. Sok évszázad konfliktusai után az utóbbi ötven évben erősödik a felekezetek közötti közösség. Mindez nem pusztán emberi erőfeszítés eredménye, hanem a Szentlélek műveli, főként a testvéri találkozókon keresztül. A pápa Isten segítségét kérte, hogy a jövő felé fordulva legyőzhessük a még létező eltéréseket. „Tovább kell mennünk előre!” – mondta.

A reformációra való emlékezés megerősítette az ökumenikus elkötelezettséget, ami mindinkább szükséglet és óhaj. A Szentlélek iránti nyitottságot kért a pápa, aki majd új szakaszokat nyit meg a közös úton. Az elsődleges hivatásunk azonban, hogy szeressük egymást. Emellett közös feladat a szükséget szenvedők és üldözöttek nyomorúságának enyhítése, főként azoké, akiket a Jézusban való hitük miatt nyomnak el.

Egymás segítése mellett a közös út további teológiai párbeszédet igényel – mutatott rá Ferenc pápa. Nem maradhatunk e téren sem mozdulatlanok, de nem is rohanhatunk előre az óhajtott cél felé, hanem türelmesen kell együtt haladni, Isten tekintete előtt. Néhány téma, mint az Egyház, az Eucharisztia és az egyházi szolgálat esetében precíz és körültekintő megfontolásokra van szükség – szögezte le a Szentatya. Ugyanakkor el kell kerülni az elitizmust, és minél több testvérünket el kell hívni erre a közös útra, a Szentlélek vezetése alatt – fogalmazott Ferenc pápa.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése