Évközi 10. hét szerda
A
mai Olvasmányban szereplő jelenet első olvasatra Isten dicsőségének
kinyilvánulása és Illés próféta győzelme. A valóságban azonban ez csak a
bűnbeesett ember eltorzult képe Isten dicsőségéről és hatalmáról. Illés
győzelme ezért szükségszerűen bukásba torkollik: győzelmi mámorában a
Kármel-hegyi áldozat után mind egy szálig megöleti Baál prófétáit, utána
viszont menekülnie kell Jezabel haragja elől, s hamarosan odáig jut, hogy már
saját halálát kívánja. Isten azonban elvezeti Hóreb hegyére, és ott az enyhe
szellő suttogásában kinyilatkoztatást ad neki dicsőségének egészen más
természetéről.
Jézus
keresztje mellett a farizeusok és írástudók a Kármel-hegyi áldozathoz hasonló
erődemonstrációt vártak: „Szállj le a keresztről, és hiszünk neked!” Jézus
azonban nem megy bele ebbe a logikába, mert ha megtenné, ellenfelei nem neki
hinnének, legfeljebb beteg és megalomániás istenfogalmukat látnák bizonyítva.
Jézus nem azt akarja, hogy meggyőződvén isteni hatalmáról engedelmesen
felsorakozzunk mögötte, mert ez nem hit és nem megtérés lenne, hanem csak az
erő elismerése. Hogy kinyilvánítsa Istennek a gyöngeségben megmutatkozó erejét,
Jézus ugyanazt a jelet használja, mint amelyet Illés megtapasztalt Hóreb
hegyén: az enyhe szellővel, utolsó leheletével nyilatkoztatja ki Isten
jelenlétét és Istennek a mi hatalomról alkotott fogalmunktól gyökeresen eltérő
mindenhatóságát.
Urunk Jézus, Te nem erővel kikényszerített
„megtérést” kívánsz tőlünk, hanem arra hívsz, hogy szívből Hozzád forduljunk. A
Te törvényt és prófétákat beteljesítő szent halálod és feltámadásod által
taníts meg arra, hogy Isten ereje más, mint ahogy mi elképzeljük, s hogy
életünk csúcspontja nem a Kármel, hanem a Hóreb hegye. Add, kérünk,
kegyelmedet, hogy ahelyett, hogy a tüzes istennyilát akarnánk lehívni az égből,
Szentlelked tüzétől lángra lobbantva tegyünk tanúságot a Te szereteted
mindennél erősebb hatalmáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése