Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. június 13., szerda

Az iszlám szélsőségességről is beszéltek Gambia, Sierra Leone és Libéria püspökei a pápával



Az iszlám szélsőségességről is beszéltek Gambia, Sierra Leone és Libéria püspökei a pápával


Az ad limina látogatásukat végző afrikai főpásztorokat június 11-én fogadta a pápa. A püspökök az audiencián megosztották aggodalmukat a Szentatyával a keresztények és muszlimok békés együttélését veszélyeztető iszlám szélsőségesség miatt.


„Testvéri találkozó volt. Általában testvéri kapcsolatokról beszélünk a püspökök között, de most ezt valóban megéltük” – nyilatkozta a Vatican Newsnak a Sierra Leone-i Freetown érseke, Charles Edward Tamba a hétfői audiencia után, amelyen Gambia, Sierra Leone és Libéria püspökei vettek részt.
„A pápa értésünkre adta, hogy testvérek vagyunk, ugyanaz a feladatunk – hogy vezessük az Egyházat –, tehát segítenünk kell egymást. Aztán azt mondta, hogy kérdezzünk bátran, akár kritizáljuk is a pápát. Ezzel megnevettetett minket.” A három afrikai ország főpásztorai köszönetet mondtak a Szentatyának őszinteségéért és alázatosságáért. „Ezekben a napokban a Szent Márta-házban lakva láttuk őt; ugyanazt ettük, mint ő; találkoztunk vele a folyosókon. És mindig ő köszönt előre, ez nagyon megérintett minket.”
Tamba érsek elmondta, hogy a Szentatyának olyan – számukra kiemelten fontos – témában is föltettek kérdéseket, mint az iszlám fundamentalizmus, ami félő, hogy aláássa a keresztények és a muszlimok együttélését. Ferenc pápa bátorította őket, hogy ne féljenek, ne veszítsék el a reményt, és igyekezzenek mindig párbeszédbe bocsátkozni a mérsékelt muszlimokkal. A Sierra Leone-i főpásztornak azt is elmondta a pápa, hogy dokumentum készül a vallásközi együttműködésről és párbeszédről, ami segítheti a békét és a testvéri kapcsolatokat a keresztények és a muszlimok között szerte a világon.
A püspökök értékelték a kezdeményezést, ám félelmüknek adtak hangot a dzsihádisták előretörése miatt. „A mi térségünkben megtámadták Malit, Burkina Fasót, Elefántcsontpartot, Nigert és Nigéria északi részét; s nem tudjuk, melyik ország következik.”
A találkozó végén a főpásztorok meghívták Ferenc pápát, hogy keresse föl Gambiát, Sierra Leonét és Libériát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése