Jakubinyi György gyulafehérvári érsek húsvéti üzenete

Jakubinyi Györgynek, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye főpásztorának húsvétra írt üzenetét olvashatják az alábbiakban.

A mózesi törvények szerint a halottat még halála napján el kellett temetni. Mivel az Úr Jézus nagypénteken, délután 3 órakor halt meg, sietni kellett a temetésével, hogy még este – a szombati Úr napja munkaszünet beállta előtt – eltemethessék. Ezért gondoltak a szent asszonyok arra, hogy a sietve végzett balzsamozást pótolják a szombat elmúltával, vagyis vasárnap hajnalban. Amikor a „kenetvivő” szent asszonyok odaértek a sírhoz, nyitva találták – a zárókő elhengerítve, a sír pedig üres. Angyal jelent meg, aki így szólt: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondotta.” Mária Magdolna vitte meg a hírt az apostoloknak. Péter és János apostol a sírhoz sietett. János gyorsabb volt, de tiszteletből megvárta Pétert, hogy ő menjen be előbb a sírkamrába. A kendő, amellyel a halott fejét befödték, nem a gyolcs között volt, hanem külön összehajtva más helyen. Az apostol „látta, és hitt”. Vagyis húsvétvasárnap hajnalban az Úr Jézus holtteste feltámadt megdicsőült testben, amelyet már nem kötött a hármas kiterjedés. Tehát a megdicsőült Jézus kiszállt a halotti leplekből, amelyek egymásra lapultak, csak éppen a test már nem volt bennük. Este aztán megjelent a tanítványoknak…

Olyan egyedülálló Krisztus feltámadása, hogy azóta is a húsvéti örömhír szent hitünk alapvető igazsága, mindennapi életünk bizonyossága és az örök boldogság reménysége. Szent Pál, „a pogányok tanítója” (1Tim 2,7) nyíltan megmondja: „Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok… De Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a halottak közül.” (1Kor 15,16–20) S ezután felsorolja a feltámadás tanúit, utolsóként önmagát is, mert látta az Urat, habár egykor üldözte egyházát. Az utolsó vacsorán az Úr Jézus arról beszélt, hogy egy az apostolok közül elárulja Őt. Péter annyira bízik önmagában, hogy így mer fogadkozni: „Ha ezek mindnyájan megbotránkoznak is, én nem botránkozom meg soha”; „Még ha meg kell is veled halnom, akkor sem tagadlak meg.” (Mt 26,33.35) Az Úr Jézus ekkor megjövendöli Szent Péter hármas tagadását.

A feltámadás után megjelent az Úr Jézus Tibériás tavánál, és Szent Péterre bízta az anyaszentegyházat: „Legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat!” Előbb azonban Péternek jóvá kellett tennie hármas tagadását hármas szeretetvallomással. Amikor az Úr Jézus azt kérdezte: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” (Jn 21,15), Péternek már elszállt az önbizalma, már nem hasonlítja össze magát társaival. Csak az Úrra hivatkozhat: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.”

Pünkösd napján leszállt a Szentlélek a százhúsz első keresztényre, és megszületett az anyaszentegyház. Ekkor kezdte meg Szent Péter a közösség szolgálatát, ahogy az Úr Jézus megbízta. Eszébe jutottak az Úr szavai: „De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” (Lk 22,32) Azóta ez a pápa feladata, hogy megerősítse testvéreit.

A mi válaszunk a Szentatya felhívására csakis az lehet, hogy öntudatosabban valljuk meg katolikus hitünket, gyakoroljuk az irgalmasság lelki és testi cselekedeteit, tegyünk tanúságot mindennapi keresztény életünkkel a feltámadás mellett. Készülünk Ferenc pápa látogatására. Napjainkban ő látogatja meg erdélyi testvéreit, ahogy a látogatását előkészítő imában kérjük: „Szent lelked kísérje találkozásunkat, hogy megerősítsen őseink hitében és erényeiben, bátorítson a kitartó reményben, megújítson az isteni és felebaráti szeretetben.”