Vizkereszt utáni kedd

Január 8. kedd

1Jn 4,7-10;Mk 6,34-44

„Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van”

Az igazság és a szeretet Isten Országának alapja. A tegnapi levélrészletben János apostol az igazság egyik nagyon fontos tárgyát említette: Jézus Krisztus az Atya küldötteként jött a földre, hogy minket, embereket testvéreivé fogadjon, az Atya fogadott gyermekeivé tegyen, és saját társörököseivé avasson a mennyországban. Mi ezt tudjuk, hisszük, bennünk tehát az Isten Lelke él. (1Jn 4-6) Ma az apostol a másik fontos alapról, a szeretetről szól: „Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent, mert Isten a szeretet”. Ez a felszólítás Isten Országában szinte feleslegesnek tűnik. Az egymás szeretete ugyanis szívünkbe oltott ajándék. Legszebb példája az ember teremtésének leírása: „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (Ter 1,27-28) A boldog, szeretettől áradó család képe ez. Azé a szereteté, amely háttérbe szorítja a jegyesek szívében a szülők iránti gyermeki viszont szeretetet: „Elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek”.(Ter 2,24) Mindezt úgy tudja igazán érteni és felelősen egész életében gyakorolni az ember, ha Istent igazán ismeri: „Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet”. (8)Sokan úgy vélik, hogy a szeretet Isten részéről magától értődően könnyű ügy. Viszont az apostol rámutat, hogy a szeretet Istenben és emberben nagyon sok áldozatot követel: „Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk” (9). Jézus küldetése véres szenvedést jelentett, iszonyú megaláztatásokat és borzalmas kereszthalált. Neki meg kellett halnia, hogy mi örökké élhessünk, mégpedig a leggyönyörűbb környezetben, a mennyországban. Ezt tartotta Jézus szem előtt: „Bizony, bizony mondom nektek: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, és aki gyűlöli életét ezen a világon, megőrzi azt az örök életre. Aki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is”. (Jn 12,24-26) „Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért”.(1Jn 4,10) Isten tehát ebben is megelőzött és ma és mindenkor megelőz minket. De végre nekünk is bizonyítanunk kellene, hogy igyekszünk mi is mindent megtenni, hogy önzetlen szeretetre törekszünk Isten és egymás iránt.

Vízkereszt utáni hétfő

Január 6.vasárnap

Vízkereszt utáni hétfő

1Jn 3,22-4,6; Mt 4,12-17.23-25

„Aki ismeri Istent, hallgat ránk; aki nincs Istentől, nem hallgat ránk”

Tegnap, a vízkereszti ünnepi elmélkedésben több fontos tényről is elmélkedtünk. Célunk az volt, hogy a jelenségek mélyére nézzünk, és ne emberi manővereknek tulajdonítsuk a világ nagy vagy kicsi eseményeit, hanem józanésszel fogjuk fel: a világot teljes egészében Isten igazgatja. Ő tervezte meg történéseit, Ő vetette meg alapját: az igazságot és a szeretetet. Aki ezt vállalja egyéni élete feladatának, önzetlen szeretettel teljesíti mind azt a jót, amit az Úr neki feladatául kijelölt, az boldoggá teszi környezetét, szélesebb körben hozzájárul hazája jólétéhez is. Aki nem eszerint cselekszik, az önzésével elrontja mások életét, és csúnyán ráfizet. Ezt a gondolatot erősíti meg János apostol a mai levélrészletében: „Aki ismeri Istent, hallgat ránk; aki nincs Istentől, nem hallgat ránk”. A világon kószáló gonosz lélek évszázadok óta azon mesterkedik, hogy a keresztény népek értelmét elhomályosítsa. Felvilágosultságnak hívja a butítását: előbb csak ilyen fokon: Isten ugyan megteremtette a világot, utána azonban elvonult a maga békés mennyországába, és művével nem törődik, azt teljesen az emberekre bízta. Később merészebb lett, látva egyesek buzgó helyeslését. Ettől kezdve tagadni kezdte Isten létét is. Az Egyház nagyon nehéz küzdelmet vívott eme tévtanokkal, és küszködik ma is. János apostol nyomán hirdeti: „Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta áradt ki a világba. Erről ismerhetjük meg Isten Lelkét: minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben eljött, Istentől van. És minden lélek, amely nem vallja Jézust, nem Istentől van. Az Antikrisztusé az, akiről hallottátok, hogy eljön, és már most a világban van”. (4,1-3) Kétezer éve tehát biztos felismerési pont a megtestesült Fiú alakja. Ezt a hatalmas bizonyságot értették meg a napkeleti bölcsek. Ezerkétszáz évig nemzedékről nemzedékre várták, hogy eljön a földre az Istentől küldött Megváltó minden nép számára, aki a zsidók királyi családjából származik. Csillag jelzi születését, hogy mindenki láthassa és hihessen benne. Jézus születése után hitük és tudományuk összmunkájával el is jutottak hozzá. Látták és örültek, hogy végre kézzel fogható bizonyságuk van Isten világot irányító csodálatos szeretetéről. Nyomukban jár sok komoly tudós ma is, bár vannak rengetegen nagyképű tagadók is. Ezekről írja az apostol: „Ti Istentől vagytok, fiacskáim, azokat pedig legyőztétek, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van. Ők ebből a világból valók, azért erről a világról beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk; aki nincs Istentől, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság Lelkét és a tévelygés lelkét”. (4,4-6) A magunk erejéből nem tudjuk meggyőzni a sátán táborát. Jézuséban igen.”A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot”. (Jn 16,33)

Vízkereszti idő

URUNK MEGJELENÉSE, Vízkereszt

A világtörténelem legnagyobb eseménye volt a hír, amit mi csak nagyon késve kaptunk meg: Isten, a végtelen nagy Úr, aki öröktől fogva van, öröktől fogva a saját erejéből birtokolja a végtelen istenséget. Ez a végtelen nagy, abszolút szellemi lét, amely maga a mindentudás és mindenhatóság, az Atya sajátja. Ő öröktől fogva szüli isteni szüléssel a Fiút, mint abszolút tökéletes önismeretet, ki is mondja benne ugyanilyen tökéletességgel önmagát. Szent János evangélista így írja le ezt az általa kétezer éve meglátott titkot: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél” (Jn 1,1-2)Az istenségen kívüli „sötét semmit” egy magyar költő szelleme így érzékeli kétszáz éve:„Sötét és semmi voltak: én valék Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj”(Vörösmarty Mihály, Csongor és Tünde) A végtelen jó, amely „önmagát akarja szétszórni”, elhatározza, hogy a „semmi helyére” egy mérhetetlen anyag- és szellemvilágot hoz létre: Mivel „Isten volt az Ige, Ő volt kezdetben Istennél, minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta” (Jn 1,1-5) „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be”. (9-11) „Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem férfi akaratából, hanem Istentől születtek”(12-13)Háromezer-kétszáz éve a honfoglalásra készülő ószövetségi szent népet, Izraelt akarta megátkoztatni saját Istene egyik akkor élő prófétájával, Bálámmal. A Tigris és Eufrátesz folyók síkságáról csalogatta Moáb földjére ezt a prófétát Bálák király. Átok helyett azonban áldás fakadt ajakán, amikor Bálám szemét megnyitotta az egyetlen, igaz Isten: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból, és királyi pálca kél fel Izraelből s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit”. (Szám 24,15-17) A hazájába visszatért próféta szavait idézve leste a csillagos eget ezerkétszáz évig minden hívő csillagász. A hívek hite pedig mindig beteljesül. A boldog késői utódok úgy másfél év múlva elindultak a zsidók országába a másfél éves kis Messiást trónján üdvözölni. Az akkori római helytartó, a zsidók ősellensége, Nagy Heródes cselhez folyamodik. Kivallatja a zsidó papokat, azok elszavalják Mikeás próféta hatszáz éves jövendölését: A Messiás Betlehemben születik.(Mik 5,1-4) Heródes felölti legjámborabb ábrázatát, megkéri előkelő látogatóit, ha megtalálják a Messiást, jöjjenek vissza, tájékoztassák őt, mert szeretné köszönteni. A vén koponyacsont mögött pedig a világ leggonoszabb terve érlelődik: Néhány katonám majd elintézi, hogy meg ne nőjön fel ez a Messiás. A Mikeást idéző papok pedig hazamennek. Pedig fel kellene mondaniuk életük legnagyobb leckéjét, amit az akkor már hét és fél évszázada halott prófétakirály, Izajás könyvéből jól ismernek: „Kelj fel, tündökölj (Jeruzsálem)! Mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert íme, sötétség borítja a földet, és homály a népeket, de fölötted felragyog az Úr, és dicsősége megjelenik fölötted. Nemzetek jönnek majd (sőt már ide is értek), a te világosságodhoz, és királyok felragyogó fényedhez. Hordozd körül szemedet, és lásd: mindnyájan összegyűltek, eljöttek hozzád (Iz 60,1-4) A zsidó papok is, népük is aludtak mélyen, pedig a pirkadó hajnalban láthatták volna a fényes karavánt, a három együttálló messiási csillag rájuk sugárzó fényét. Elmehettek volna utánuk, és megtalálták volna már akkor „a kisgyermeket Máriával, az anyjával”, és ők is földre borulva imádhatták volna nemcsak akkor, hanem mindmáig.(Mt 2,11) Viszont nem lett volna gyermekgyilkosság, hírhedt gyermekgyilkos Heródesük, három évtized múlva nyugton aludt volna az akkori főtanács, Kaifás főpapnak nem lenne rossz híre a keresztény világban. Én magyar népem! Hogy éled meg Jézusod történetét, vízkeresztet, nagypénteket?

Karácsonyi idő

Vízkereszt előtti idő

Az év első bűnbánati liturgiája.

Talán furcsa is bűnbánat emlegetésével kezdeni az évet, de ha jól meggondoljuk, lelkiekben komoly eredményeket csak akkor remélhetünk, ha mélyre szántunk és csak azután vetjük el a lelki tervek magvait. Egyéni és közös életünkben egyaránt szükség van a bűnbánatra. Az igaz is botlik, mondja a Szentírás. Eltéveszthetjük az utat, meg kell keresni és találni. Nagyon kellemetlen, ha az ember célt akar érni, vándorol, és későn döbben rá, hogy eltévesztette az utat. Manapság az utak jól ki vannak építve: gyorsforgalmú utak, többsávos autópályák állnak rendelkezésre. Ezeken rohan a forgalom. Figyelni kell az irányító táblákra. Többször is feltűnnek, de ha nem figyelünk, eltévesztjük a kijáratot, amely a mi célunk felé vinne. Saját figyelmetlenségünk is, de útitársaink beszélgetése, netán rosszindulata is oka lehet az eltévedésnek.Vigyázni kell, és javítani.Hová tartok? Örök boldogság vagy földi érvényesülés? Milyen kocsiban ülök? Azaz: milyen eszmeiségre bízom magam? Kinek a társaságában utazom? Házasember: szentségi házasság, tehát életre szóló kapcsolat, vagy futó viszony? Házasságra készülők: nem minden találkozás jelenti: megvan a jövendőbelim. Van-e elkötelezettségem papi, szerzetespapi pályára? Nem kell-e másokat arrafelé segítenem? Kapcsolataim? Imádságos jó testvérek-e a társaim? Nem hatnak-e rám behízelgő tévtanítók?Hazám sorsában az én sorsom is benne van. Törődünk-e azzal, hogy alakul?

Karácsonyi idő

Karácsonyi idő

Fiacskáim, senki meg ne csaljon titeket!

A szeretet ébredésének első jelei közt van a vágy, hogy meglássuk azt a helyet, ahol lakik, akit szeretünk. Ahhoz, hogy bebocsátást nyerjünk szívének hajlékába, előbb otthonába kell belépnünk.

A mai Evangélium felbátorít arra, hogy elmenjünk oda, ahol Jézus élt, oda, ahol megszületett, és vele maradjunk. Nekünk még messzebbre kell visszamennünk, mint Jézus kortársainak: a betlehemi istállóba. Akinek van kisgyermeke, kis unokája vagy kistestvére, aki már tapasztalatot szerzett arról, hogyan lehet találkozni egy újszülöttel az emberi együttlét gyönyörűséges szegénységében, az könnyen el tudja képzelni, hogyan lehet a most született kis Jézussal lenni. Karunkba vehetjük, átölelhetjük, megcirógathatjuk az arcát. Szólhatunk hozzá vagy énekelgethetünk neki, s ő megérti a szavakon túli mélységes üzenetet, a tekintetedben, hangodban, mozdulataidban kifejeződő szeretetedet. Isten engedi, sőt maga akarja, hogy ilyen módon is vele lehessünk.

Keresztelő János viszont már mint Isten Bárányára mutat rá Jézusra, s Karácsony ragyogásában egyszerre jelen lesz valami Nagypéntek sötétségéből. Szabad együtt látni ezt a kettőt, hiszen a megtestesüléssel nem csupán a gyermeki kiszolgáltatottságot vállalta az Isten Fia, hanem a halál keserűségét is. Emberré lett értünk, mert szeretett minket, s nem vonja vissza szeretetét, nem függeszti fel emberségét akkor sem, ha ez az életébe kerül. Aki értünk született, kész meghalni is értünk.

A két tanítvány, miután elment Jézushoz, visszatért, és elmondta másoknak, amit látott és tapasztalt. Ha betlehemi látogatásunk, Jézussal való találkozásunk igazán hitben történt, az meg fog látszani rajtunk, s ismerőseink meg fogják kérdezni, hol voltunk és mit láttunk. Adjuk át nekik ezt a mélységes, hitbeli tapasztalatot!

Pápai Lajos püspök újévi körlevele

Az alábbiakban közöljük Pápai Lajos győri megyéspüspök körlevelét, amelyet újév napján a Győri Egyházmegye templomaiban felolvastak.

Kedves Testvérek!

Ma, a polgári év első napján Egyházunk Szűz Máriának, Isten anyjának főünnepét tartja. A szent karácsonyt nyolc napon át ünnepeljük, és a nyolcadik napon Szűz Máriára emlékezünk, aki az Úr Jézust, a mi Megváltónkat a világra szülte.

Most, a hit évében a Szűzanyára, mint minden valódi hívő példaképére tekintünk. Róla mondta Erzsébet: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” (Lk 1,45) A Szűzanya hite, az Isten Szavára mondott igenje kellett ahhoz, hogy Isten Fia megtestesüljön, belépjen történelmünkbe, elhozza nekünk a felszabadító megváltást. A Szűzanya Jézus Krisztust adta nekünk. És ez a Jézus Krisztus a mi hitünk alapja és forrása. Nem legenda, nem mese, monda vagy mítosz. Hanem valóság. André Léonard írja: „…lehetetlen megindultság nélkül hallgatni (a szentírási szakaszt): „Tibériusz császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére Fülöp meg Itureának és Trachonitis tartományának, Lizániás pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme, Annás és Kaifás főpapok idején az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.” (Lk 3,1-2) Micsoda hatalom rejlik Isten örök Igéjének és az emberek történelmi idejének szigorú összekapcsolásában.” (A. Léonard: Miért hiszünk? Szent István Társulat, Bp., 2012, 144-145. o.)

Ilyen volt azt apostolok, az apostoli Egyház igehirdetése: tényközlő tanúságtétel. Ahogy Szent Péter és János mondták a főtanács előtt: „Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4,20) Első levelében pedig Szent Péter így buzdítja a híveket is: „…legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.” (IPét 3,15) Mi ebben a Jézus Krisztusban hiszünk, akiről a János Evangélium prológusa tömören ennyit mond: „…az Ige testté lett, és közöttünk élt.” (Jn 1,14)

Most, a hit évében ezt a Jézus Krisztust kell jobban megismernünk, hogy valóban hinni tudjunk benne. A II. Vatikáni Zsinat ezt írja a hitről: „Ezzel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, „értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt”, és önként elfogadja a tőle adott kinyilatkoztatást.” (D.V. 5.p.) Az ima-apostolság januári szándéka is így hangzik: „Hogy a hitnek ebben az évében a keresztények elmélyítsék Krisztus misztériumának ismeretét.”

A hit, jóllehet sokkal több, mint értelmi ismeret, de ismerni is kell, hogy tudatosan vállalni tudjuk. Ma sokan mondják – sokszor jó szándékkal –„mindegy, hogy mit hisz valaki, csak higgyen.” És nem is gondolnak arra, hogy milyen sértés Istennel szemben, hogy amikor Ő személyesen eljött hozzánk, meghirdette az Evangéliumot, akkor mi ezzel nem törődve, a magunk útján szeretnénk eljutni hozzá. Így Isten helyére a magunk gondolatait helyezzük. A Szentírás szerint pont ez a bálványimádás, mikor önmagunkat, a magunk gondolatait imádjuk – Isten helyett. Az elmúlt XX. század pedig szomorúan mutatta meg, hogy hová jut az emberiség, amikor embereket, emberi gondolatokat abszolutizál és imád – Isten helyett. Most, a hit évében ezért igyekezzünk jobban megismerni hitünket. Kapcsolódjunk be plébániánkon a hitről szóló előadásokba, fiataljaink az ifjúsági közösségekbe, ahol felnőtt módon találkozhatnak Jézus Krisztussal és tanításával. Olvassuk rendszeresen a Szentírást, a Katolikus Egyház Katekizmusát, valamint a hitről szóló katolikus kiadványokat, hála Isten ma már bőven találhatunk ilyeneket. És ne szűnjünk meg imádkozni a hit kegyelméért, hogy benne megmaradjunk, előrehaladjunk, a még kívülállók pedig megtalálják az oda vezető utat.

A hit azonban – ahogy már említettük – nemcsak értelmi ismeret, hanem elkötelezettség, szeretet, új élet is Jézus Krisztusban. Szent Pál írta az Úr Jézusról, hogy „Az Isten Fia, Jézus Krisztus (…) nem volt Igen is, meg Nem is, hanem az Igen valósult meg benne. Isten valamennyi ígérete Igenné vált benne.” (2Kor 1,19-20) Erre az igenre adott jó példát nekünk a Szűzanya, akiről azt írta az Evangélium, hogy meghallva Isten hívó üzenetét így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38) Az élő hitnek, elkötelezettségnek ezt az „Igen”-jét várja tőlünk is Jézus Krisztus! Szent Pál szerint mind „a világ elemeinek szolgálatából” (Gal 4,3), mind „a törvény szolgaságából” (Gal 4,5) Krisztus szabadított meg minket, és szerezte meg a „fogadott fiúságot” (Gal 4,5), hogy mindnyájunkat elvezessen az Isten fiainak szabadságára. Ahogy írta: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28)

Az ismert orosz írónő Tatjana Goritscheva fiatal értelmiségiként a teljes hitetlenségből jutott el a keresztény hitre. A 70-es, 80-as években számos orosz fiatal ismerte fel Jézus Krisztust, találta meg a keresztény hitet. Írásai miatt kiutasították a Szovjetunióból. Ausztriába, majd Németországba ment, végül Párizsban telepedett le. Ausztriában volt, mikor egy nyugati újság azt írta róla, hogy végre elnyerte a szabadságot. Ő pedig azt állapította meg, hogy nyugaton az emberek még inkább szolgaságban élnek. Otthon, a Szovjetunióban diktatúra volt, de az igazi keresztény hívők belsőleg mégis szabadok voltak. Itt pedig – mondta – azt látom, hogy sok ember a pénz, a hatalom, az érvényesülés, az érzékek rabszolgája. Azt hiszem, nálunk is elmondhatta volna ugyanezt. Ezért kell nekünk – akik magunkat hívőknek tartjuk – eljutni erre a belső szabadságra. Mert vajon szabad-e az, aki elszakad Istentől, aki templomba nem jár, soha nem gyónik, aki természetesnek tartja a szentségi házasság nélküli együttélést, aki nem tiszteli az életet? – és sorolhatnánk tovább. Aztán így lelkileg kiüresedve, sokan találnak majd maguknak önigazolást, és Krisztust, a kereszténységet már csak szokásnak, érzelemnek, legendának tekintik. Pedig Krisztus ma is jelen van, ma is él, és azoknak, akik hisznek benne, ma is az öröm forrása. Az ima – apostolság januári imaszándéka azért folytatódik így, hogy a keresztények „örömmel tanúsíthassák a Krisztusban való hit ajándékát.”

A Szűzanya – láttuk – kimondta Isten hívására az ihent. Paul Claudel írta erről találóan, hogy „Az angyali üdvözlet pillanatában Mária már az egész egyház volt.” (Szabó Ferenc: Henri de Lubac az Egyházról, Róma, 1972, 131. o.) A II. Vatikáni Zsinat szerint „Az Istenszülő (…) ősmintája az Egyháznak, mégpedig a hit, a szeretet és a Krisztussal való tökéletes egység rendjében.” (L.G. 63. p.) Ahogy a Szűzanya méhébe fogadta és hordozta, majd világra szülte a világ reménységét, úgy az Egyház is hordozza, hirdeti Krisztust, és a hit és a keresztség által világra szüli az új keresztényeket. Vajon tudatában vagyunk-e annak a nagy ajándéknak, hogy Krisztus Katolikus Egyházának tagjai lehetünk – minden érdemünk nélkül? VI. Pál pápa mondta 1964. január 22-én, a keresztény egységért végzett imanyolcad alatt a következőket: „Ha megértitek a Krisztustól akart egység megteremtésének nagy problémáját, ha felfogjátok jelentőségét és történelmi érlelődését, akkor lelketek mélyéből feltör a katolikus bizonyosság csodálatos tanúságtétele, és azt mondja nektek: én már a Krisztustól akart egységben élek, már az aklon belül vagyok, mert katolikus vagyok, mert egységben vagyok Péterrel. Ez egy nagy szerencse és nagy vigasztalás. Katolikusok, tudjatok örülni ennek! Hívek, legyetek tudatában annak, hogy ez a kivételes helyzetetek nem a ti érdemetek, hanem Isten jóságáé, aki megbízott titeket.” (Angelo Comastri: Ricordo di tre papi, San Paolo, 2012, Prefazione)

Mi Krisztus Katolikus Egyházában elnyertük az üdvösségre vezető út teljességét. Ez természetesen nagyobb felelősséget is jelent. Tiszteletben tartjuk nem katolikus keresztény testvéreink hitét, buzgóságát, és imádkozunk értük, hogy ők is felismerjék a katolikus teljesség útját. Szeretjük Katolikus Egyházunkat, mindent megteszünk gyermekeink katolikus hitben, hitoktatásban való neveléséért, amire magunk szeretnénk jó példát adni nekik. Ebben az évben szeptembertől kötelezően választható lesz az általános iskolák első és ötödik osztályaiban az etika vagy a hittan. Nem lehet kétséges, hogy gyermekeink számára a katolikus hittant választjuk és kérjük, és hogy ezt időben jelezzük majd az iskolákban. Természetesen a többi osztályban járó gyermekeink számára is igényeljük a katolikus hitoktatást.

Kedves Testvérek!

Ma, VI. Pál pápa óta a béke világnapja is van a Katolikus Egyházban. Jó, ha tudjuk, hogy katolikus és keresztény testvéreink szerte a világon üldözést szenvednek hitükért. A Közel- és Távol-Kelet országaiban, Afrika sok részén ez fizikai üldözést jelent, Európában, Amerikában pedig diszkriminációt a médiában, közvéleményben, törvényhozásban. Legyünk szolidárisak velük, és imádkozzunk a békéért, katolikus és keresztény testvéreink szabadságáért!

Kedves Testvérek!

A Szent Család több mint 2000 évvel ezelőtt a Jézus nevet adta a megszületett Gyermeknek, ez a név ezt jelenti: „Isten üdvözít.” Az Úr Jézus szent nevében kezdjük el ezt az új évet, így kívánok minden kedves hívőnek boldog újévet!

Karácsonyi idő II.

Karácsonyi idő II.

Jézus neve hitünk erős alapja

Jézus szent neve az a név, amely után annyira vágyakoztak az ősatyák, amelyet annyi gyötrelem közt vártak, amelyre annyi megpróbáltatás közepette hosszú időn át várakoztak, amelyet annyi sóhajtozással hívtak, amelyért könnyek között oly sokszor fohászkodtak, és amely végül is a kegyelem idején irgalmasan megadatott nekik. Erről a névről ne a hatalom, ne a bosszúállás, hanem az igazságosság jusson eszedbe. Legyen ez a név számodra az irgalmasság neve, hangozzék füledbe állandóan Jézus neve, mert szépen cseng a hangja, és bájos az arca.(Én 2,14).Hitünk erős alapja tehát Jézus neve, és ez a név Isten gyermekeivé tesz bennünket. A mi katolikus hitünk valójában azt jelenti, hogy megismerjük Jézus Krisztust, és elfogadjuk az ő megvilágosító kegyelmét, mert ő a lélek világossága, az élet kapuja, az örök üdvösség alapja. Aki ezt a nevet nem vallja vagy elhagyja, az olyan, mint az az ember, aki az éjszaka sötétjében lámpa nélkül jár, mint aki a szirtek között csukott szemmel járva lezuhan. Bármennyire is kitűnnék éles elméjével, vak vezetőt követ, amikor az égi titkok megértésében a saját esze után megy. Olyan ember ez, mint aki az alapozással nem törődve akar házat építeni; vagy éppenséggel hasonlítható ahhoz, aki az ajtót mellőzve a tetőn keresztül akar bejutni a házba. Az alap tehát Jézus: ő a fény és az ajtó, aki utat mutat a tévelygőknek, aki a hit világosságát nyújtja mindenkinek. Ebben a világosságban az ismeretlen Istent kereshetjük, a keresett Istenben hinni tudunk, és őt a hitben megtaláljuk. Ez az alap tartja fenn a Jézus nevében felépített Egyházat. Jézus neve fény az igehirdetőknek. Ez teszi világossá szavukat, a meghirdetett igéket pedig elfogadhatóvá. És mit gondolsz, honnét van az egész világon a hitnek olyan hirtelen keletkezett és erős fényessége, ha nem Jézus nevének meghirdetéséből? Nemde ennek a névnek a fényében és vonzásában hívott meg minket Isten az ő csodálatos világosságára? Akik pedig megvilágosodtak és ebben a fényben látják meg a világosságot (Zsolt 35,10), azokról méltán mondja az Apostol: Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei (Ef 5,8) Ó dicső név, ó kedves név, ó szeretett és erőteljes név! Általad megoldódnak a bűn kötelékei, általad győzzük le az ellenséget, általad gyógyulnak meg a betegek, általad edződnek meg a megpróbáltatásokban és gyulladnak örömre a szenvedők. Te vagy a hívők dicsősége, te az igehirdetők tanítója, a munkálkodók erőforrása, te az ellankadók támasza. A te tüzedtől és melegedtől csillapodnak a bűnös vágyak, nyerjük meg a kért segítséget, esnek elragadtatásba a szemlélődő lelkek, és általad dicsőülnek meg mindnyájan, akik a mennyei dicsőségre jutnak. A te szent neved által, édes Jézusunk, velük együtt minket is gyűjts egybe.