Évközi 1 hét kedd

Évközi 1 hét kedd

Zsid 2,5-12; Mk 1,21-28

„Mert nem angyaloknak vetette alá Isten a jövendő világot”

Még a tegnap olvasott részben elénk tárta a levél szerzője, hogy az Újszövetség sokkal fontosabb az Ószövetségnél, mert ennek a tanítását nem az Istentől sugalmazott emberek adták, hanem maga az Isten Fia. Róla ugyanis ezt mondja már az Ószövetség: „Fiam vagy te, én ma szültelek téged” (Zsolt 2,7) és ebben a szócskában: „ma”, azt kell érteni, hogy Istenben nincs múlt és jövő sincs, Isten változatlan mában, tehát örökkévalóságban él, és a Fiúisten öröktől fogva születik az Atyától. Ugyancsak tegnap idéztünk egy másik ószövetségi mondást is: „Én Atyja leszek, ő pedig a fiam lesz”. (2Sám 7,14) Ő az, aki az Újszövetségben Isten Országát hirdette nekünk, úgy, ahogyan már életében kifejtette a vele vitába szállt zsidóknak: „Aki felülről jön, fölötte van mindenkinek. Aki a földről való, az földi, és a földről beszél. Aki a mennyből jön, feljebb való mindenkinél. Arról tanúskodik, amit látott és hallott. Az Atya szereti a Fiút, és mindent a kezébe adott”. (Jn 3,31-32.35) a mai részletben azt olvassuk: „Mert nem angyaloknak vetette alá Isten az eljövendő világot, amelyről beszélünk” (Zsid 2,5) Nem, hanem a Fiúnak, aki érettünk emberré lett. És ezt is már az Ószövetségben jelezte előre az Úr: „Mi az ember, hogy megemlékezel róla, s az ember fia, hogy meglátogatod? Kevéssé tetted kisebbé az angyaloknál, dicsőséggel és tisztelettel koronáztad, és mindent a lába alá vetettél”. (Zsolt 8,5-7)(Zsid 2,6-8) Ez a zsoltáridézet emlékeztethet az angyalok lázadását kiváltó feladatra. Akkor is imádni kell a Fiúistent, amikor megtestesül. Íme, megtörtént a megtestesülés. Az Isten Fia emberi alakban eljött. Mindent lába alá vetett Isten, mégpedig azért, mert engedelmes lett mindenben, alázattal elfogadta küldetését a szenvedésre. A Filippiekhez írt levelében Szent Pál ezt így fogalmazta meg: „Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr! Az Atyaisten dicsőségére”. (Fil 2,9-11) Itt pedig így fogalmaz talán ugyanaz a szerző:„Mert azzal, hogy mindent alávetett, nem hagyott semmit sem, ami nem lenne alávetve neki. Most azonban még nem látjuk, hogy minden alá van vetve neki”. (Zsid 2,8) a levél írója jól tudja, hogy nemcsak fizikai szemünkkel nem látjuk Jézusnak a megdicsőülését, hanem értelmével sem fogja fel mindenki, hogy ez a megdicsőülés Jézus megalázó szenvedésében született, amit a hitetlen zsidók és pogányok egyaránt lenéztek és elvetettek. Ezért írja:„Láttuk azonban, hogy Jézust, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál,a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztelettel koronázta, hogy Isten kegyelme szerint mindenkiért megízlelje a halált. Mert illett ahhoz, akiért, és aki által minden van, s aki sok fiat akart a dicsőségbe vezetni, hogy üdvösségük szerzőjét szenvedés által vezesse el a teljességre. Mert aki megszentel, és akik megszentelődnek, egytől vannak mindnyájan. Ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, amikor így szól: Hirdetem nevedet testvéreim előtt; a közösségben dicsérni foglak téged”.

Évközi 1 hét hétfő

Évközi 1 hét hétfő

Zsid 1, 1-6; Mk 1, 14-20

„Ezekben a végső napokban, pedig Fia által szólt hozzánk”

A tegnapi nappal befejeztük a karácsonyi ünnepkört. Ennek utolsó mozzanata: Jézus megkeresztelkedik a Jordán folyóban Keresztelő Szent János bűnbánati keresztsége szerint. Őt Gábor főangyal születése előtt kilenc hónappal úgy jelentette be édesapjának, Zakariás papnak: „Nagy lesz az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa, a hitetleneket, pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak”(Lk 1, 15-17) Ez a János három éves korától a zsidó papok fiainak kolostorában nőtt fel. Ott készült imával, böjttel és az ószövetségi kinyilatkoztatást sokszor átelmélkedve küldetésére. Harminc évesen, férfivá érve el is kezdte hirdetni a Jordán partján: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa”. (Mt 3, 2) Ő volt az Ószövetség utolsó prófétája. Neki kellett bemutatnia a zsidó népnek az Isten megtestesült Fiát szóval és ujjával: „íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Ő az, akiről mondtam: Utánam, jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én, Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel”(Jn 1, 29-31) Keresztelő Jánossal betelt az ószövetségi próféták sora. A többiek évszázadokon keresztül küldettek az Istentől, hogy minden fontosat elmondjanak a jövendő Messiásról.Így akarta Isten biztossá tenni a választott népet arról, hogy az Ő küldöttéről van szó, nem önjelölt szédelgőről:„Sokszor és sokféle módon szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig a Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, s aki mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmas igéjével,miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban” (Zsid 1,1-3) A levél szerzője tehát hangsúlyozza, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatás célja előkészíteni A Megváltó Eljövetelét, félreérthetetlenül rámutatni, hogy ő teremtő Isten, mint az Atya tökéletes képmása születik Tőle szellemi születéssel, részt vesz a világ állandó létben, tartásában. Utána még folytatja Jézus istenségének bizonyítását: „Mert annyival kiválóbb az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Hiszen melyik angyalnak mondta valaha: Fiam vagy te, én ma szültelek téged? (Zsolt 2, 7) és ismét: Én Atyja leszek, ő, pedig a fiam lesz. (2Sám 7, 14) Amikor pedig újra bevezeti elsőszülöttjét a földkerekségre, így szól: És imádja őt Isten minden angyala” (MTörv 32, 43G)

Urunk megkeresztelkedése

URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE

Iz 42,1-4. 6-7; ApCsel 10,34-38; Mt 3,13-17

Amikor Jézus betöltötte a harmincadik életévét, tehát elérte azt a kort, amikor a zsidó férfiak nagykorúak lettek, abban az időben előfutára, Keresztelő János már hat hónapja a Jordán folyó partján állt. Ő is a zsidó férfikort betöltve hagyta el azt a papi közösséget, mondhatnánk így is: remetelakot, ahol a papi családból származott fiúk nem a templomszolgálatra készültek, hanem az ószövetségi Szentírást kezdték tanulmányozni. Nemcsak az írásjeleket ismerték meg, hanem Isten küldötteinek, Mózesnek és a prófétáknak műveiből tanultak, majd harminc évesen kezdtek másokat is okítani. A nem-papi családból származott gyerekek is tanulhatták a törvényt, felnőtt kort, harminc éveset elérve lehettek írástudók is. Meghallgathatták növendékként a felnőtt férfiak beszélgetéseit, vitáit, de bele nem szólhattak. Ehhez a szokásjoghoz alkalmazkodott Keresztelő János és maga Jézus is. Az előfutár, János kiváltságos törzsből, Jákob harmadik fiának, Lévinek a törzséből származott. Ebből a törzsből született Mózes és Áron is. Mózes Isten barátjának számított. Nyolcvan évesen hallotta meg először Isten hangját az égő és el nem hamvadó vadrózsabokorból. Százhúsz éves koráig ő volt a zsidók vezére. Ő írta meg a Szentírás első öt könyvét. Isten parancsára ő szentelte fel bátyját, Áront az első zsidó főpappá, fiait pedig papokká. Aki közülük főpapi méltóságra emelkedett, beléphetett a szent sátor, később a két templom elzárt részébe, amely a függöny mögött volt. Ott őrizték Isten ládáját, amelynek hódoló kerub-szobrai között mennyei fény ragyogott örökké. Ez a fény Isten fénye volt, amely majd a mennyországban ránk is árad: a kebód Jahveh. Keresztelő János apja egyszerű pap maradt haláláig. Maga János sohasem járt a jeruzsálemi templomban, tehát nem végzett soha papi, áldozati funkciót. Amikor harminc éves lett, az Úr elszólította a papi remeteszállásról, és a Jordán mellé küldte őt, hogy hirdesse: A Messiás itt van már a földön. Az emberek fellélegeztek. Aztán beszédeit hallgatva, a Messiásról szónokolva kezdték kérdezgetni: Nem te vagy a Messiás? Ő pedig megvallotta és nem tagadta: Nem én vagyok. Akkor a kereszteléséről érdeklődtek: Miért keresztelsz? Én csak vízzel keresztelek. Jön majd a Messiás, Ő vízzel és Szentlélekkel keresztel majd. (Jn 1,19-34) János jogosan lehetett volna templomi áldozatok bemutatója, akár főpap is, de nem lett. Különösen nem lett Kaifás, Jézus kivégeztetője. Egyszer érinthette a Messiást, amikor alázata ezt kiérdemelte. Jézus pedig ezt mondta róla: „Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála” (Mt 11,11) Jézus őt nem keresztelte meg, de saját vérében bizonnyal megkeresztelkedett. Jézus pedig óriási szenvedésekkel érdemelte ki neki is a mennyországot. Bár mindenki tudná megérteni a minket érdemtelenül szerető Istenünk titkát.

Vizkereszt utáni szombat

Január 12. szombat

„Bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket”

1Jn 5,14-21,Jn 3,22-30,

Isten, a végtelen szeretet, egész életünkre csodálatos tervet alkotott. Ha ezt a tervet elfogadjuk és valóra váltjuk, akkor tökéletes ember bontakozik ki belőlünk, olyan, amilyen még sohasem élt, és nem is jön világra. Ezt a számunkra készített isteni tervet viszont nem ismerjük, Isten csak naptól-napra fedi fel előttünk, ha kérjük tőle. Ezt bizalommal kell kérnünk: „Abban rejlik a mi iránta való bizalmunk, hogy bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. S ha tudjuk, hogy meghallgat minket, bármit kérünk is tőle, azt is tudjuk, hogy kéréseinket már meg is hallgatta”.(1Jn 5,14-15) Ez a kérés valódi bizalmat tételez fel, hiszen tudjuk, hogy a mi tökéletesedésünk Istennek szívügye. Élettervünket ezzel a céllal készítette el, örül, ha megértjük, szívesen vállaljuk, és ennek megfelelően működünk közre a valóra váltásban. Isten értelmet és szabad akaratot adott nekünk. Mi magunk is tudunk hát terveket szőni, fel tudjuk fedezni a kínálkozó alkalmakat, meg tudjuk ragadni a bennünk ébredő vágyakat. Viszont mi nem ismerjük a bontakozó jövő nehézségeit, sem az Istentől számunkra kijelölt feladatokat, amelyeket nekünk kell végrehajtanunk. Ebben rejlik a magunk kereste út veszélye. Mert az igazi szeretet nem a maga előnyeit keresi, hanem a rábízottak, a melléje rendeltek boldogságát. Isten terve azért jó, mert eleve erre a célra készült: Isten tesz téged boldoggá, ha te mások boldogításáért élsz. A következő levélrészlet olybá tűnik, hogy nem kapcsolódik logikusan az előzőhöz. „Ha valaki látja, hogy a felebarátja vétkezik, de nem halálos bűnnel, imádkozzon érte, és aki nem halálosan vétkezett, megkapja az életet. Van halált okozó bűn is; nem erről mondom, hogy valaki könyörögjön érte”. (16) Ám ennek a résznek a magyarázata is a magunk fabrikálta életmóddal kapcsolatos. H ez a valaki önzően él, elmulasztja a boldogító szeretet gyakorlását, bűnt követ el Isten akarata ellen. Ez történhet meggondolatlanságból, oktalanságból, és ebben az esetben könnyebb segíteni. „Tudjuk, hogy mindaz, aki Istentől született, nem vétkezik, mert az Istentől való születés megőrzi őt, s a gonosz meg nem érinti”. (18) Ebben az esetben nem elszánt akarattal elkövetett vétkével nem akarta felszámolni Istennel való kapcsolatát. Lehet és kell is érte imádkozni: „Tudjuk, hogy mi Istentől vagyunk, ez az egész világ pedig gonoszságban fetreng. Jézus értünk, gyenge emberekért eljött és megfizetett: „S azt is tudjuk, hogy Isten Fia eljött és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az igaz Istent, és az ő igaz Fiában, Jézusban legyünk. Ez az igaz Isten, és az örök élet” (20) „Van halált okozó bűn is; nem erről mondom, hogy valaki könyörögjön érte”. (16c) Ez a megátalkodottság esete. Itt a vétkes maga döntött Isten ellenére. János apostol ettől a rossz végtől óv: „Fiacskáim, őrizkedjetek a bálványoktól! Ámen.”(21)

Vizkereszt utáni péntek.

2013.01.11. péntek

Akiben a Fiú van, abban van az élet

1Jn 5,5-13

Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik arról, hogy a Lélek igazság. Mert hárman vannak, akik tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér; és ez a három egy. Ha az emberek tanúságát elfogadjuk, Isten tanúsága nagyobb. S Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett az ő Fiáról. Aki hisz Isten Fiában, az magában hordozza Isten tanúságát. Aki nem hisz a Fiúnak, hazugnak tartja őt, mert nem hisz abban a tanúságban, amelyet Isten tett az ő Fiáról. A tanúság pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk. És ez az élet az ő Fiában van. Akiben a Fiú van, annak van élete; akiben nincs Isten Fia, annak nincs élete. Ezeket azért írom nektek, hogy tudjátok: nektek, akik hisztek Isten Fiának nevében, örök életetek van.

Vizkereszt utáni csütörtök

Január 10. csütörtök

1Jn 4,19-5,4; Lk 4,14-22a

„Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is”

Isten szeretete öröktől fogva való. A három Isteni Személy végtelenül szereti egymást. A teremtés egyik célja is ez, hogy az ember életének, boldogságának célja legyen hasonlóvá lenni a szerető Istenhez.Ezt fejezi ki a mai szentleckének első mondata: „Szeressétek tehát Istent, mert Isten előbb szeretett minket!” (1Jn 4,19) Ennek az Isten iránti szeretetnek valóságát nem könnyű igazolni. Ezért ajánlja az apostol, hogy felebaráti szeretetünk legyen bizonyítéka istenszeretetünknek: „Ha valaki azt mondja: Szeretem Istent, és a felebarátját gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is”. (20-21) Újabb fontos szempontot mutat meg számunkra a szeretett tanítvány. A megtestesülést. Az ő idős korabeli zsidók nagy tábora ismerte és elismerte, hogy egy igaz Isten van, akivel már ősapjuk, Ábrahám is szövetségre lépett. Az Ő imádására vállalkoztak az egyiptomi rabszolgaságból kiszabadított őseik is a Sínai hegy lábánál kötött Ószövetségben. Elfogadták, hogy Isten majd olyan szabadítót küld általuk az egész emberiségnek, aki nem emberek szolgaságából, hanem a bűn és a sátán rabságából ad szabadulást. Jézus ezt a küldetést kapta Atyjától, és szenvedésével, halálával és feltámadásával be is teljesítette. Az apostolok és velük együtt több, mint százfős csapat ezt hittel elfogadta. A pünkösdi Lélek-áradás után megtértek újabb háromezren, majd egyre nőtt a Jézust elfogadók tábora, vagyis a kereszténység. A zsidó nép zöme János korában, sőt még ma is, elutasítja a Názáreti Jézust. Nos, ezért hangsúlyozza levélrészlete következő soraiban az apostol, hogy az igaz szeretetnek a Szentháromság titkát is el kell fogadnia: „Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született”. (5,1) A zsidók kaptak előre jelzést Istentől, hogy egy szűz majd fiút szül, akinek Emmánuél lesz a neve, ami annyit jelent: Velünk az Isten. (Iz 7,14) Jézust szavával kétszer, csodái által számtalanszor igazolta, hogy Isten. „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok”. (Mt 17,5) Az istenszeretet és a felebaráti szeretet parancs az Úrtól, írja János apostol: „Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot, a mi hitünk"(2-4)

Vizkereszt utáni szerda

Január 9. szerda

1Jn 4,11-18;Mk 6,45-52.

„Szeretteim! Ha Isten így szeret minket, nekünk is szeretnünk kell egymást!”

Nagyon egyszerű következtetést alkalmaz itt az apostol. Isten szeretete bizonyított abból a tényből, hogy odaadta értünk áldozatul egyszülött Fiát. A zsidók ősapjának sokszorosan kellett igazolnia Istenbe vetett hitét és szeretetét. Az első jelentős esemény, tehát nagyon nagy áldozatot jelentő tett az volt, hogy oda kellett hagynia szülőföldjét és rokonságát. Az utolsó és minden addiginál keményebb próbatétel volt, amikor Isten Izsákot egészen elégő áldozatul kérte apjától. Legalább harminc évig kellett várnia, amíg Izsák megszületett. Ábrahám akkor nyugodott meg teljesen. Aztán felnevelte ifjúkorúvá, amikor váratlanul kapta Istentől a parancsot: „Vedd egyszülött fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el Mória földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok neked!” (Ter 22,2) Ábrahám vette a fiát. Nem szólt neki a kirándulás céljáról. Csak a szíve fájhatott vadul: Isten azt ígérte nekem, hogy ez a fiú nagy nép ősapja lesz. Most ugyancsak ő parancsolja nekem, hogy saját kezemmel öljem meg, égessem hamuvá még a csontjait is. Kegyetlenül fáj nekem, de hiszek Isten korábbi ígéretében, mert Istennek van hatalma fiamat feltámasztani poraiból, és biztosan meg is teszi, mert a korábbi ígéret is érvényben van. A történetet. jól ismerjük. A hegyre érve meg kellett mondania fiának, mi vár rá. Ám Isten nem hagyta, hogy ténylegesen kivégezze fiát: „De íme, az Úr angyala kiáltott a mennyből és azt mondta: Ábrahám, Ábrahám! Ő azt felelte: Itt vagyok! Azt mondta erre neki: Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre és ne árts neki semmit. Most már tudom, hogy féled Istent, és kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél” (11-12) Újabb ígéret Istentől: „A te utódodban nyer áldást a föld minden népe, mivel engedelmeskedtél szavamnak!” (18) Ábrahám fia megmenekült a tényleges feláldozástól. Isten nem terhelte ezzel Ábrahámot. De amikor saját Fiát küldte a földre, akkor annak nem kegyelmezett: meg kellett halnia embertestvéreiért.„Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért.(1Jn 4,10) Nyolcvan évvel ezelőtt adott kiegészítő magyarázatot az Atya látnokán, Eugénia Elisabetta Ravasio nővéren keresztül. így magyarázza az emberek iránti szeretetét: Ha a Fiamra mért szenvedéseket egy egyszerű emberrel kellett volna elviseltetnem,, nem tudtam volna elfogadni. De így a Fiamon keresztül én magam szenvedtem meg értetek.Összefoglalásul
ezért hangsúlyozza az apostol:„Szeretteim! Ha Isten így szeret minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket” (11-12. 16))