Évközi 2 hét szerda

Évközi 2 hét szerda

Zsid 7, 1-3. 15-17; Mk 3, 1-6

„pap marad mindörökké”

A Zsidókhoz írt levél célja az volt, a zsidókból lett keresztényeket ráébressze arra, hogy a szerény szertartások ellenére is magasan fölötte áll az újszövetségi hit és vallásosság, mint a heródesi templom csodás épületei, ősi szertartásai és a közös istentiszteleten lenyűgöző létszámban résztvevő tömegek. A levél okfejtésének tetőfokához érkeztünk a hetedik fejezettel. A levél szerzője bemutatja, hogy az ószövetségi ároni papságnál sokkal értékesebb és fontosabb a Melkizedek rendje szerinti papság. Jézus, akit Dávid király zsoltáríró prófétaként születése előtt ezer évvel már úgy mutat be népének és a történelemnek, mint aki Isten Fia: „Fiam vagy te, ma szültelek téged” (Zsolt 2,7), aki saját isteni Személye alatt egyesíti az isteni és emberi természetet, tehát a legtökéletesebb közvetítő tud lenni Isten és emberek között, olyan főpap, aki Melkizedek rendje szerint örökölte főpapságát: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint”. (Zsolt 110, 4) a levélíró a mai szentleckében bemutatja érvelését. A zsidók büszkék ősapjukra, Ábrahámra. Okosan teszik, hiszen vele, az ő hitével kezdődik az ószövetségi választott nép közvetlen története. Életének egyik legnagyobb hőstette az volt, hogy legyőzte négy király hadseregét, akik öt királyon diadalmaskodtak néhány nappal korábban. (Ter14) a győztes hős nem király, semmi földje nincs, unokaöccse, Lót miatt szállt hadba. Háromszáztizennyolc szolgája volt. Őket sorakoztatta fel és győzött velük, mert vele volt az Isten. E büszke és hős ős, visszavonulóban találkozik az ég élő Istenének főpapjával, Melkizedekkel, aki Szálem királya is volt. Ábrahámot az ihlette meg, hogy ugyanazt az Él Elijont imádják mindketten, és hogy Melkizedek az Ő főpapja. „Melkizedek, Szálem királya, pedig kenyeret és bort hozott eléje, mert a fölséges Isten papja volt. „Megáldotta őt és így szólt: Áldja meg Ábrahámot a fölséges Isten, aki az eget és a földet teremtette, és áldott legyen a fölséges Isten, aki kezdbe adta ellenségeidet.” Erre ő tizedet adott neki mindenből”(Ter 14, 18-20) Az érvelés így szól: Az a nagyobb, aki áld, mert Isten végtelen javaiból közvetít. A kisebb, pedig tizedet, tehát bizonyos adót fizet. Ábrahám szervezetében ott éltek azok a gének és kromoszómák, amelyeket a sokadik generációs Áron örököl. Az ősapában ő is meghajol, áldást kap Melkizedektől, és adót fizet neki. Elismeri, hogy fölötte áll. Elismeri, hogy majd egykor jön egy olyan főpap, aki nem az ő testi leszármazottjaként örököl főpapságot, hanem közvetlenül a Magasságbelitől, mint Ábrahám idejében Melkizedek. Isten Ábrahám után ezer évvel Dávid királynak, Jeruzsálem (az egykori Szálem) királyságában Melkizedek utódjának elárulja, hogy a Dávid véréből származó Messiás király ugyanúgy főpap is lesz, mint egykor maga Melkizedek. Abban is érvet lát a levélíró, hogy Melkizedek családfájáról semmit nem tudunk, napjainak számát nem ismerjük, mint ahogyan Jézusnak, a Melkizedek rendje szerinti örök főpapnak isteni születése is az örökkévalóság végtelenjében rejtőzik. Mi pedig ennek a Messiás-királynak vagyunk alattvalói, mint örök főpapnak hívei.

IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT 3. nap.

3. nap. Az Úrral járni – a szabadság felé

2Móz 1,15-22 A héber bábák az Úr törvényének engedelmeskedtek, nem az egyiptomi fáraónak

Zsolt 17,1-6 A bizakodó imádság Isten szemében

2Kor 3,17-18 Isten gyermekeinek dicsőséges szabadsága Krisztusban

Jn 4,4-26 A Jézussal való beszélgetés a szamáriai asszonyt valódi szabadságra vezeti

3. nap: Az Úrral járni – a szabadság felé

A héber bábák az Úrnak engedelmeskedtek, nem a fáraónak (Kiv 1,15-22)
„Egyiptom királya ezt a parancsot adta a héberek bábáinak, akik közül az egyiket Sifrának, a másikat Puának hívták: Amikor a héber asszonyok mellett segédkeztek, figyeljetek jól a két nemre: ha fiú, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben. A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának, és életben hagyták a fiúkat. Ezért Egyiptom királya felelősségre vonta őket. Miért jártatok így el, és miért kíméltétek meg a fiúkat? Ezt felelték a fáraónak: A héberek asszonyai nem hasonlítanak az egyiptomiakhoz, azok életerősek, mielőtt a bába megérkezik, már megszülnek. Isten ezért megáldotta a bábákat. A nép pedig nagyon elszaporodott és megerősödött. Isten a bábák jámborsága révén biztosított utódokat neki. Akkor a fáraó ezt a parancsot adta minden alattvalójának:Minden fiút, aki a hébereknél születik, vessétek a folyóba, de a lányokat hagyjátok mind életben”(Kiv 1,15-22) „Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: Ha kitartotok tanításomban, valóban a tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket”(Jn 8,31-32) Azt nevezzük igaznak, ami megfelel a fogalmának. Az emberről a Teremtő Isten adta meg a megfelelő fogalmakat: Az embert Isten alkotta azzal a céllal, hogy Isten képmása legyen (Ter 1,26) Istennek nincs teste, tehát arca sincs. A héber szöveg mai nyelvekre fordítva nem ember-arcmását jelenti. A szöveg folytatása nyíltan kimondja: az embert a földi dolgok urává tette, amint Isten Ura a világnak. Ebbe a felsorolásba nincs benne a másik ember. Az életük szolgálata felett ember nem lehet embernek teljhatalmú ura. Az igazság és a jóság konkrét feladatokat ad az embernek: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő”(2,18) „Az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve (ísa), mivel a férfiból (ís) lett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test (egy szervezet, egy család) lesz. (22-24) Az emberi házaspárnak parancsolja Isten: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá”. (1,28) Az ember nem akart engedelmeskedni Istennek. Éva evett az élet fája gyümölcséből, hogy a jónak és a rossznak eldöntője lehessen, ami pedig kizárólag isteni jog. Majd Ádámot is rábeszélte ugyanerre a bűnre. Ezzel mindketten elvesztették Isten természetfeletti legnagyobb ajándékát, a megszentelő kegyelmet nemcsak a maguk, hanem az összes születő ember kárára. Ennek a szellemiségnek következménye, hogy első fiúk, Káin agyonverte öccsét, a kedves természetű Ábelt. Ne tudta eltűrni, hogy szülei és Isten is többre becsüli a rendes és szeretetre méltó másikat. Jöttek az Isten elleni kemény lázadások. A Biblia szerint az Isten elleni nagy lázadás: „Az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön, az első volt és szívük állandóan a rosszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön, és bánkódott szívében. Ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem, Noé azonban kegyelmet talált az Úr szemében” (Ter 6,5-7; 6,8) Százhúsz éves várakozás sem hozott bűnbánatot, ezért az Úr hajót építtetett Noéval és fiaival, benne megmenekült a józan hit és jóság a Tigris és Eufrátesz folyók síkságától az Ararát hegyig. A föld nagyobb része akkor megmenekült a pusztulástól. (Ter 6-8) a másik nagy lázadás: Nem töltjük be a földet, mondták a következő nagy lázadók. Találtak egy termékeny vidéket, azon akartak egy nagy birodalmat létesíteni. Akkorát, hogy a központi épület teteje az égig érjen. Isten csak annyit tett, hogy megzavarta az egységes nyelvet, és a büszke lázadás véget ért. A mi időnkben a hét milliárd ember egyszerűen letagadja Isten létét, felforgat mindent, ami jó. Isten még türelmes. Jézus üzen: Legyetek tanítványaim! Térjetek vissza az egyetlen Isten egy igazságához, különben Ő újra keményen büntetni fog. A „csak hamar”(Jel 22,6) gyorsan elfogyhat.

Évközi 2 hét kedd

Évközi 2 hét kedd

Zsid 6, 10-20; Mk 2, 23-28

„ahová mint a mi elöljárónk, értünk lépett be Jézus”

A le vél szerzője a ma olvasott résszel reményt, akar ébreszteni bennünk, hívekben, hogy a mennyei boldogságba eljuthatunk mi is, bár gyenge emberek vagyunk. A remény az egyik isteni erény. Segít bennünket, hogy erősen bízzunk abban, hogy Isten megadja nekünk a mennyországot és az oda jutáshoz szükséges kegyelmeket. A remény szimbóluma a horgony. A hajós kiveti horgonyát a kikötőbe érve, a horgony belekapaszkodik a tengerfenékbe, és nem engedi, hogy a szél vagy a hullámverés elsodorja a hajót. Mi reményünket vetjük Isten ígéretébe, amellyel elkötelezte magát üdvösségünkre. Tennünk kell azt, amit parancsol nekünk az üdvösség érdekében: ragaszkodnunk Isten igazságaihoz és gyakorolni a szeretetet, vagyis mások, a mellénk rendelt emberek boldogítását. De tapasztalatból tudja minden ember, hogy a kísértések között gyengeségeink miatt könnyen vétkezik az ember. Az élet hosszú, erőnk, pedig ijesztően kevés. Az író jó tanácsa: „Azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt a készséget tanúsítsa mindvégig, míg a remény be nem teljesedik, s hogy ne legyetek restek, hanem azok követői, akik a hit és a béketűrés által örökösei az ígéreteknek”. (Zsid 6, 11) Hivatkozik a levélíró Ábrahámra. Ő hatvan évesen ismerte meg az egy igaz Istent. Hitt neki. Kedvéért szakított a bálványimádással, hogy elnyerje az örök üdvösséget, a földön, pedig megkapja hő vágyának beteljesülését: fia szülessék. Isten mindkettőt megígérte neki. Az ígéret azonban lassan teljesedett be. Még évtizedekig kellett türelmesen várakoznia a fia születésére. Isten nagy időközönként adott újabb bátorítást, mígnem elérkezett a boldog pillanat. Közben Isten esküvel is megerősítette az ígéretet: „Bizony áldván áldalak téged, és sokasítván megsokasítalak… Ezért Isten, hogy annál inkább megmutassa az ígéret örököseinek terve változatlanságát, esküvel kötelezte magát, hogy két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik törekszünk az elénk tárt remény elnyerésére. Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig, ahová mint a mi elöljárónk, értünk lépett be Jézus, aki Melkizedek rendje szerint főpap lett mindörökké”. (14. 17-20) Jézus az utolsó vacsorán apostolainak és általuk nekünk is komoly ígéretet tett: „Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14, 1-3) Ezért az üdvösségért Jézus érdemesnek tartotta meghalni. Nyugodjunk meg tehát, Ő ennyire szeret minket, szavát megtartja. Csak az igazság és a szeretet szolgálatát vegyük mi is komolyan!

IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT 2. nap.

IMAHÉT a KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT

2. nap.

Az Úrral járni – úton a megtört testű Krisztussal

Ez 37,1-14 „Életre kelnek-e még ezek a csontok?”

Zsolt 22,1-8 Az Úr Szolgája, gyalázva és gúnyolva, az Úrhoz kiált

Zsid 13,12-16 Menjünk Jézushoz „a táboron kívülre”

Lk 22,14-23 Jézus megtöri a kenyeret, önmagát ajándékozva szenvedése előtt

„Életre kelnek-e még ezek a csontok?” (Ez 37,1-14)

Isten az emberi történelembe nem akarta beiktatni a halált. Amikor megemlíti a paradicsomkerttel kapcsolatos használati utasításokat, hogy: „a kert minden fájáról ehetsz, de a jó és gonosz tudásnak fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod” (Ter 2,16-17) nem tudom, hogy tapasztalat nélkül mennyire értették meg ezt a fenyegető kijelentést. A kísértést előidéző sátán könnyen becsapta Évát és Ádámot. Ezekiel próféta ismerhette az emberi könnyelműséget, hiszen Jeruzsálemben még köztudott volt a királyoknak adott isteni parancs: Ne próbáld felmondani az adófizetést Babilonnak, mert ha megteszed és Babilon örök riválisához, Egyiptomhoz dörgölődsz, Babilon rájön, lerombolja a fővárosodat a templommal együtt, népedet elhurcolja saját országába és Egyiptom nem is akar, nem is tud rajtad segíteni. Éva ősanyánk logikája győzött. Akkor már belátták a foglyok, hogy Istennek újra és mindig igaza van. A hetven éves fogság örökkévalóságnak tűnt, mint az emberek halála: lám, amióta megtörtént az ősszülők lázadása, azóta tart a testi halál állapota. Isten ezért Ezekielt kiviszi a paradicsom helyére, a Tigris és az Eufrátesz folyamok beláthatatlan síkságára, amelyet vastagon betakartak a történelem halál-komoly maradványai, a kiszáradt embercsontok. Ezekielnek kellett megismételni az Úr mindenható szavait, amelyek hallatán mozdult a csontmező, csontvázakká rendeződtek a csontok. A folytatás ugyanilyen könnyen teremtett húst, idegeket, bőrtakarót a még mindig lélektelen, halott csontvázakra. Megjött az utolsó parancs is, és a próféta szava alig ért az immár ép embertestek fölé, máris mozdult és talpára állt a történelem minden halottja. Örülök, hogy Isten nemcsak Ezekielnek és kortársainak mutatta meg Jeruzsálem és népe életre keltét. Örülök annak is, hogy az idei ökumenikus imahét második napján reményt ébreszthetünk a világvégi általános feltámadásban vetett hitben, hiszen Jézus örömének hajnala ez! Ő imádkozott ezért az utolsó vacsorán: „Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, ahogy engem szerettél”. (Jn 17,22-23) Őszinte örömmel kell fogadnunk a nap szentírási második szakaszában foglaltakat.„Ezért Jézus is, hogy a saját vére által megszentelje a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, s hordozzuk az ő gyalázatát. Hiszen nincs itt maradandó városunk, az eljövendőt keressük. Általa mutassuk be tehát Istennek is a dicséret áldozatát. (Zsolt 50,14), azaz ajkunk gyümölcsét (Óz 14,3), amely az ő nevét magasztalja. A jótékonyságról pedig és az adakozásról ne feledkezzetek meg, mert ilyen áldozatok tetszenek Istennek” (Zsid 13,12-16) Ne feledjük az utolsó vacsora csodálatos átváltását se. A sült Bárány és kovásztalan kenyér vétele után lezárja az ezerkétszázötven éves emléksorozatot. „Aztán fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta nekik ezekkel, szavakkal: Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség (Kiv 24,8; Jer, 31,31) az én véremben, amely értetek kiontatik” (Lk 22,19-20) 

Évközi 2.hét hétfő

Évközi 2.hét hétfő

Zsid 5, 1-10; Mk 2,18-22

„Minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban”

Az emberiség kialakulása lassú ütemben történt. Ádám és Éva mellé sorakozni kezdtek a gyermekeik. Így jött létre a családjuk. Aztán új házasságok keletkeztek, kialakult a rokonság, a nemzetség. Idővel szétszóródtak, a nemzetségekből népek alakultak. Ezek a kis és nagyobbodó közösségek nemcsak egyéneikben, de közösségeikben is Istenhez tartoztak. Az Istentől való függőségük, a vele való kapcsolatuk a családfőn, majd a nemzetségfőn keresztül valósult meg. Ők voltak a család majd nemzetség papjai. Az ember Istentől való függőségét nem kellett indokolni. A kezdet, az ember teremtett volta nagyon közel volt, szinte karnyújtásnyira. Ezért az ember a maga és családja létét, jó-létét igyekezett megköszönni Teremtőjének. Átérezte, hogy önmagával, övéivel és anyagi javaival Istennek tartozik. A munkája gyümölcseiből vett mintát adta hálája jeléül Urának. Ezt az ajándékot elégette, amint mondta: áldozatul adta. A Szentírás, mint az ősszülőktől átvett szokást mutatja be fiaik, Káin és Ábel áldozatában. (Ter 4) Az ember nem kényszeríthette Istent áldozata elfogadására. Isten jó Atyja volt akkor is övéinek, de az áldozat bemutató szívét nézte. Amikor Ábrahám családja néppé alakult, Isten szövetséget kötött vele. Akkor már ezt a közösséget fogadta el az Úr a maga családjának. A papi és főpapi tisztségre Isten akarata adta a kinevezést, mint a minap már átelmélkedtük. „Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért”. (Zsid 5, 1-3) a zsidó nép papi rendjét Isten egészen váratlanul Izrael harmadik fiának, Lévinek a törzséből választotta. A Messiás törzse a negyedik fiú, Júda törzse volt Jákob áldásának megfelelően. Az már egy újabb szabad isteni döntés alapján történt, hogy a megváltás megtörténtével a főpapi tisztséget is a Megváltó örökölte. Nem volt ez váratlan, hiszen Ábrahám korában az ő kortársát, Melkizedeket bemutatta Isten a maga akkor még szokatlan kenyér és bor áldozatával együtt, majd ezer év múlva újra felvillantotta a gondolatot Dávid zsoltárában, hogy a Messiás, Isten Fia lesz az örök főpap Melkizedek rendje szerint. „Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: Fiam vagy te, ma szültelek téged (Zsolt 2, 7). És ahogy más helyen is mondja: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint (Zsolt 110, 4)” Nekünk tehát Jézus Krisztus az örök főpapunk, és ezt már Isten nem változtatja meg soha.

IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT 1. nap

IMAHÉT a KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT

2013. JANUÁR 20.

Minden hívő ember keresi korunk iszonyú tévedései és gonoszsága ellen az igazi, hatékony orvosságot. A Teremtő által vetett alapot vizsgáljuk: a hit és a szeretet mutatkozott olyan hatékony erőnek, amire építhetjük korunk mentsvárát. A Megváltó személyes nagy ajándékát az Eucharisztiát elemezzük pontosabban magát az eucharisztikus Jézust, aki a világot tönkretevő gonoszságot van hivatva legyőzni a maga sajátos módszerével. Ő nem elpusztítani akarja az örök ellenséget, aki az embereket gonosszá teszi, hanem kegyelmeivel úgy akarja kiragadni a gonoszokat a Gonosz hatalmából, hogy azok újra az örök élet várományosai lehessenek. Amíg minden tisztességes, természetes eszközzel vívjuk harcunkat hazánk, népünk megmentéséért a gonosz erőszak hazugságaival csalásaival szemben a demokrácia tiszta, erőszak és hazugság mentes kellékeivel állunk szembe. Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy ez a módszer nagyon törékenynek bizonyul, mert a gonoszság vezénylése nem földi tereken mozog: „Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságában lévő szellemei ellen. Vegyétek fel tehát Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, s megállhassatok, mert mindent megtettetek.” (Ef 6,12-13) Egyetlen személy Jézus Krisztus merte kijelenteni: „Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot”.(Jn 16,33) Jézus győzelme a világ és a világot mozgató gonoszság égi magasságban lévő fejedelmei felett a kereszthalálban teljesedett be: „Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr! Az Atyaisten dicsőségére”. (Fil 2,8-11) „A törvény azért jött közbe, hogy a bűnözés fokozódjék; amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által”. (Róm 5,20-21) Jézus győzelme tehát így valósult meg: nem semmisítette meg a bűn okozóját, a sátánt és a földi munkatársait sem. A sátán hatalmát megtörte. Szent Ágoston szerint a sátán ettől kezdve olyan, mint a megkötözött, veszett kutya. Csak azt tudja megmarni, aki önként közel megy hozzá. Földi segítőtársai pedig megkapják a kegyelmet, hogy haláluk előtt megtérjenek, és a kárhozat helyett az égbe jussanak. A felajánlott kegyelmet azonban el kell fogadni, hálás szívvel meg kell köszönni, bűnbánatot kell tartani, így juthatnak a mennybe. Kiválóan példázza ezt a Jézus mellett felfeszített két lator története: Mindketten rablógyilkosok voltak. Keresztjüket Jézus mögött cipelték. Egészségesen feszítették föl őket. Hallgatták a Jézust gúnyolók vádjait, röhejét, és csatlakoztak is a szörnyű kórushoz. Aztán történt valami: a szenvedő Megváltóból szerte áradt a kegyelem. A bal lator ismételt gúnyolódására a jobb oldali lator nem helyeselt: „Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat nem cselekedett. Aztán így szólt: Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba. Ő azt felelte neki: Bizony, mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban”. (Lk 23,40-43) A gúnyolódó tömeg és a bal lator felé ugyanígy szállt a kegyelem. Hogy velük végül mi történt, nem tudjuk. Jézus kegyelmeit a keresztáldozat jelenvalóvá tételében, a szentmisében ma is árasztja. Hívő katolikusok gondolunk erre? A felelősségünk hatalmas!

Évközi 2 hét vasárnap

Évközi 2 hét vasárnap

Iz 62, 1-5, 1Kor 12, 4-11; Jn 2, 1-11

„a lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele”

Istennek öröktől fogva precíz terve van az egész világtörténelem minden mozzanatára. Nemcsak a korokat és azok történéseit szabja meg előre, hanem az emberi közösség éppen élő tagjainak is meghatározza a tennivalóit, hogy együttesen úgy gondolkodjanak és cselekedjenek, hogy minden akkor élőnek a javát szolgálja az egész társadalom. Ezt elsősorban a természetes testi és lelki képességekkel tudja biztosítani az Úr. A személyek a szerint kapják ezeket a természetes képességeket, hogy koruk szükségleteit mindenki javára ki tudják elégíteni. Az élet minden területén minden feladatra gondoskodik megfelelő testi és szellemi erőkről. Amikor a természetes erők nem elégségesek, akkor külön lelki adományokkal, természetfeletti ajándékokkal, vagyis kegyelmekkel siet segítségünkre a Gondviselés. Szent Pál apostol észrevette, hogy a keresztények között is akadtak olyanok, akik ilyen kegyelmeket kaptak. Mivel ezek a kegyelmek nem mindenkiben voltak fellelhetők, azért különös kegyelmeknek, görögül karizmáknak hívták őket. A korintusiakhoz írt első levelében tisztázni akarja azt, hogy ezeknek nagylelkű osztogatója a Szentlélek, a harmadik Isteni Személy, akit azért küldött el a világba az Atya és a Fiú, hogy az Emberfia, Jézus által szenvedésével és kereszthalálával megszerzett kegyelmeket ossza szét az emberek javára. Az élet zavartalan boldogságára tehát az isteni Gondviselés vigyáz.„a lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a csodajelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele”. (4-7) Tehát senki nem azért részesül sem a testi erejében, sem a lelkiekben, hogy önző módon a saját céljait szolgálja velük. A birtokolt javakból a szeretet törvénye alapján másokat, a melléje rendelt embereket kell boldogítania mindenkinek. Ez isteni törvény. Ez a szeretet törvénye. Aki megérti, másokat boldogít, annak a boldogságát mások garantálják. Aki nem érti meg ezt az embereknek adott rendelkezést, az itt a földön önző életet él, esetleg mértéktelenül meggazdagodik, a kincseit elveszíti: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be, és nem lopnak. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is”. (Mt 6, 19-21) Ha tehát valaki önzőn, netán mások súlyos kárát okozva arra használja fel testi vagy lelki adottságait, hogy ő gazdagodjék, mások, pedig ne kapják meg, amire szükségük lenne, és amit Isten az ő javukra rendelt, mindent el fognak veszíteni akár igazságszolgáltatás, akár a halál által. Ez Isten rendelkezése, és ez alól nem kivétel senki. Vallásos ember ezt jól tudja. Ne legyen senki bűnsegédje egyetlen rosszul gondolkodó, önző embernek sem! Osszon nektek, Kedveseim, bőven bölcsességet a Szentlélek.