Évközi 19 hét csütörtök

Évközi 19 hét csütörtök

Ez 12, 1-12; Mt 18, 21-19, 1

„mert ellenszegülő ház ez”

Isten látomásokban mutatta meg prófétájának, hogy elérkezett a büntetés ideje. Mivel a büntetés általában nagyon fájó élmény, és az ember a bajba jutottakat nagyon sajnálja, azért az előző napokban a Kobár folyó mellett álló házából lélekben elragadtatva Jeruzsálemben vett részt egy megrázó látomásban. Szeme láttára lépett a templom területére hat férfi. Öten fegyverben jöttek, egy, pedig írószerrel közeledett. Az írásra kész férfinak azt parancsolta az Úr, hogy a hozzá hűséges emberek homlokára tau jelet írjon. A harcosok, pedig menjenek a nyomába, és akinek a homlokán nem látnak tau-t, azokat kegyetlenül végezzék ki. (9) Aztán Isten kocsijának kerekei közül vegyen ki az íróember egy marékizzó szenet. Szórja a megbüntetett városra és égesse fel” (10, 1-2) Ezután a kerubok felemelték kocsijukat, felette ragyogott Isten dicsősége, és a várostól keletre szálltak vele. A prófétát, pedig a lélek, aki Jeruzsálembe vitte lélekben, most újra felvette és visszavitte házába a Kobár folyó mellé. Újabb jelképes cselekedettel akarta felrázni az Úr Ezekiel környezetét. „Az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: Emberfia, te az ellenszegülő ház közepén laksz, akiknek van szemük, hogy lássanak, de nem látnak, és van fülük, hogy halljanak, de nem hallanak, mert ellenszegülő ház ez! Ezért te, emberfia, készülj fel holmiddal az elköltözésre és költözködj előttük nappal; költözködj el szemük láttára lakóhelyedről más helyre; hátha felfigyelnek erre, mert ellenszegülő ház ez” (Ez 12, 1-3) a nappali költözés itt azt jelenti, hogy szedje össze a holmiját, amit magával akar vinni. Ez a válogatás nyilván hosszabb időt vesz igénybe. Oda gyűlnek majd melléd a szomszédok, akik állandóan figyelnek téged, mert tudják hogy az Isten prófétája vagy, üzenni akar rajtad keresztül az egész népnek. Tudják, hogy normális ember könnyelműen nem költözik, ezért érdeklődni fognak tőled, miért akarsz elköltözni? A nappal előkészített holmit cipeld ki a házad fala mellé még napnyugta előtt, hogy jól láthassák. Amikor a kíváncsiságukat jól felajzottad, akkor este törd át a házad falát, és a lukon keresztül vitesd ki magadat: „a szemük láttára vitesd ki magadat vállon, sötétben vitesd ki magadat; arcodat född be, hogy ne lásd a földet, mert csodálatos jelül adtalak téged Izrael házának”. (6) Amikor este mindez megtörtént, másnap reggel így szólt hozzá az Úr: „Emberfia, úgy-e így szólt hozzád Izrael háza, az ellenszegülő ház: Mit csinálsz? Mondd tehát nekik: Így szól az Úr Isten: Jeruzsálem fejedelmére vonatkozik az a fenyegető jövendölés, és Izraelnek egész ott lévő házára. Mondd tehát: Én csodálatos jel vagyok számotokra. Amint én cselekedtem, úgy történik majd velük: számkivetésbe és fogságba mennek. A vezért pedig, aki köztük van, vállukon viszik majd ki. Sötétben megy ki, áttörik a falat, hogy kivigyék őt. Az arcát befödi, hogy szemével ne lássa az országot”
(9-12) Isten így akarta megmutatni, hogy hiába vitatkoznak otthoniak és a foglyok is, most már az történik, amit Isten elvégzett felőlük 

URBINOI BOLDOG SZANKTESZ

BOLDOG SZANKTESZ 

(kb. 1340-1390) 

 
A Marche tartomány Montefabro városában született nemesi szüloktol, akik magasabb tanulmányok végzésére Urbinoba küldték. Húszévesen visszatérve szülővárosába egyszer egy társa, aki távolról rokona is volt, kivont karddal támadt rá. Szanktesz a jogtalan támadó ellen védekezett, s nála is kard lévén a támadó combját akaratlanul úgy megsebesítette, hogy az pár nap múlva sérülésébe belehalt. Az eset igen mélyen érintette, s hogy tettét jóvátegye, elhatározta, hogy belép a Ferenc-rendbe, és ott vezeklő élettel éli le életét. A laikus testvérek közé jelentkezett, fel is vették. A novíciát éve után fogadalmat tett, majd fegyelmezett életével oly példaadó szerzetesnek bizonyult, hogy megbízták a novícius laikus testvérek képzésével. Amikor ezt a hivatalt letette, minél nehezebb és alantasabb munkákat vállalt, s buzgó imaéletével, gyakori böjtölésével, virrasztrásaival, egyéb önmegtagadásaival kivált rendtársai közül. Az Oltáriszentség és Jézus szenvedése iránti tisztelet is jellemezte. Ismételten kérte Istent, hogy bocsásson rá hasonló szenvedést, mint amit ő okozott ellenfelének. Kérése meghallgatásra talált: combján nyílt seb keletkezett, mely megmaradt élete végéig, ezt viselte nagy türelemmel s vezeklo lelkülettel. A mindenható sok vigasztalással és rendkívüli kegyelmekkel halmozta el, az emberek részérol is elismerésben, tiszteletben volt része. Halála 1390 körül történt. Mindjárt szentként tisztelték, s tisztelete - a közbenjárására történt csodák nyomán egyre nőtt. Ezt a tiszteletet XIV. Kelemen pápa erosítette meg 1770 körül. Az alábbi történet emlékeztet a Fiorett-i legendájára (Szent -Ferene és a farkas) vagy még inkább Szent Korbinián esetére, kinek öszvérét széttépte egy medve, mire ő átrakta a medvére a málhát és az szolgált neki az öszvér helyett: Egyik kolostor közelében egy erdőből fát szállított Szanktesz egy szamaras kordéval. Egy farkas támadt a szamárra és széttépte. Mire a testvér: „Hohó, farkas koma. Ne szaladj el! Te kárt okoztál a kolostornak. Ki fogja most húzni a kordét? Gyere csak ide!” S átrakta a hámot a farkasra, befogta. S az engedelmeskedett neki. Azt is mondja a legendás történet, hogy a farkas továbbra is a rendház szolgálatában maradt.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Szankteszt bűnbánó életre indítottad, közbenjárására alakíts minket is tetszésed szerint, hogy egykor örök dicsőségednek részesei lehessünk. Krisztus, a mi Urunk által.

A RÓZSAFŰZÉR

A RÓZSAFŰZÉR

Sok fajta rózsafüzér ismert.A régi imamódokat újabb formák követték a közelmúltban.A tizenöt tizedes olvasót,a rózsafüzér legismertebb formáját veszem alapul,mert célom az Üdvözlégy ima alatt ajánlott elmélkedések ismertetése.

A bevezető Üdvözlégy ima kérései

Aki hitünket növelje

Az imádság alapállása a hit erényében való növekedés. Néhány fontos üzenet a Szentírásból: „Mert hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt keresőket”. (Zsid 11,69) „Jézus ezt felelte neki: Bizony, mondom nektek, ha volna hitetek és nem kételkednétek, nemcsak a fügefával tehetnétek meg ezt, Ha azt mondanátok ennek a hegynek: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe, megtörténne. Mert mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok”.(Mt 21,21) „Ha tudsz hinni, minden lehetséges annak, aki hisz. A gyermek apja azonnal felkiáltott, és könnyeket hullatva azt mondta: Hiszek Uram! Segíts hitetlenségemen!” (Mk 9,23-24) „Menj, a hited meggyógyított téged”. (Mk 10,52) „Akkor az apostolok azt mondták: Növeld bennünk a hitet!” (Lk 17,5)

Aki reményünket erősítse.

Ez is fontos kérés. Az imádság egyik célja, hogy egyre biztosabbak legyünk az üdvözülésünkben. Bűnre hajló az emberi természet, ezért a kegyelemeszközök (szentségek, szentelmények, ima) segítségére mindenki rászorul, hogy az örök üdvösséget és az annak elnyerésére szolgáló eszközöket remélni tudjuk.

Aki szeretetünket tökéletesítse.

A szeretet a legnagyobb isteni erény (1Kor 13,13), de egyszersmind a legeslegnagyobb az összes erények között. Mivel az emberek sok esetben az önszeretet foglyai, és imáikban is először magukra gondolnak, azért kérjük szeretetünk tökéletesítését, vagyis az erőt, hogy buzgó imával felebarátainkat segítsük elsősorban.

Évközi 19 hét szombat

Évközi 19 hét szombat

Ez 18, 1-10. 13b. 30-32; Mt 19, 13-15

Ezekiel próféta könyvében a mostani részben sok elgondolkodtató kérdéssort találunk, ami az embereket tanítani akarja: minden úgy van jól, ahogyan Isten megalkotta. Jó az, mondja a bölcselet, ami megfelel a céljának. Úgy is feltehetnénk a kérdést: mindenre úgy van-e szükség, ahogyan Isten megteremtette? Az ember tud örülni annak, hogy vannak dolgok, amik élettelenek és vannak élők. Az élettelen világ hordozza az élőket, abból kapják az élők is a táplálékukat,ami élettelen. Az élőlények millió fajtája is szükséges, és úgy jó, ahogyan van. A látható világ legmagasabb rendű lénye az ember. Minden más földi lény csak anyag: élő vagy élettelen anyag, de anyag. A látható világ tartozéka. Mindenre szükség van az ember élete szempontjából is. Az ember maga is megállapítja, hogy így kiszámítható a dolgok sokasága, így tudja őket jól felhasználni. De amikor önmagára figyel az ember, és tapasztalja, hogy benne van anyagi test és szellemi lélek, testével ennek a földi világnak tartozéka, rajta és belőle tud csak élni, azt is észre kell vennie, hogy lelke a szellemvilághoz tartozik, a lelkiélete más rendnek kell, hogy engedelmeskedjék. Felfedezi önmagától is, hogy az anyagi élők csak azt tudják, és csak úgy tudják tenni minden cselekvésüket, ahogyan a természetükbe van írva. Az emberi test is így viselkedik alapvetően. De a szellemi részünk, a lelkünk olyan fajta létrendhez tartozik, amely megismerésében és cselekvésében is szabad. Szabad, vagyis nincs megkötve belső törvénnyel sem az ismerésben, sem a tevékenységben. A falevél felismeri, hogy felkelt a nap, hatására elindul benne az asszimiláció. A levél a fénnyel lényegében, nem tud mást kezdeni. Nincs is rá szüksége. Nem felel azért, hogy fény híján nem szűri ki a levegőből a széndioxidot, és nem hasznosítja a szenet önnön állagába, és nem dobja a levegőbe a más célra hasznos oxigént. A prófétai üzenetben erről van szó: te lusta ember, ráfogod apádra, hogy ő miatta nem ismered emberi léted fontosabb oldalát, a szellemi életet. Mert ő nem magyarázta meg neked, hogy a lelkünket Isten a földi élet után egy egészen más fajta életsíkra hívja. Abban az életben csak akkor lesz helyünk, ha itt a földön, az előkészület idején, megtudtuk, felismertük a szellemi megismerő képességünkkel, hogy a világot valaki teremtette, olyannak teremtette, amilyennek akarta. Őt magyarul Istennek nevezzük. Ez az Isten minket szeret, gyermekévé fogad, földi életünkben kapcsolatot akar tartani velünk, s halálunk után a mennyországba akar vinni, ott örökké boldoggá akar tenni. Ennek földi feltétele: hinni kell benne, szeretni kell őt és a többi embert, remélni kel, hogy minket a másik országába boldogságra hív. Mit beszélsz ember? Hogy szüleid erre nem tanítottak meg, tehát nem tudod tenni a jót, nem tehetsz róla? Hányszor láttál meg templomtornyot? Hányszor kérdezted meg, hogy mi az? És azt, hogy miért kedves hozzád valaki? Magad vagy felelős, emberfia.

RÓMAI SZENT TARZICIUSZ

Szent Tarzíciusz 

    vértanú, 

† 257

257-ben Rómában Valerianus császár uralkodott, aki a keresztényeket Róma ellenségeinek tekintette, ezért börtönbe vettette és kényszermunkára hurcolta őket. Tarzíciusz, aki igen bátor fiú volt, gyakran belopódzott a bebörtönzött keresztények közé. Vigasztalta őket, élelmet és híreket vitt nekik.

A császár nagy népünnepélyre készült, ezért elküldte a börtönbe egy tisztjét, hogy válogassa ki a fiatal, erős keresztényeket, akiket majd a vadállatok elé vetnek. Ez a hír Tarzíciusz révén eljutott II. Sixtus pápához. Arra nem volt lehetőség, hogy kiszabadítsák a halálraítélteket, ezért a pápa úgy gondolta, jó lenne, ha Krisztus Szent Testével megerősítve indulhatnának utolsó útjukra. Igen ám, de hogyan juthatna el hozzájuk az Eucharisztia? Hiszen az őrséget megkettőzték, senki sem juthat be a börtönbe!

Tarzíciusz felajánlotta, hogy ő elviszi a raboknak az Eucharisztiát. A Szentatya beleegyezett. Tarzíciusz egy bőrzacskóba tette az Oltáriszentséget és a nyakába akasztva a köntöse alá rejtette, majd útnak indult.

Útközben azonban találkozott iskolatársaival.

Egyikük rákiáltott:

-Hová sietsz? Gyere, játsszál velünk!

-Nem lehet – tiltakozott Tarzíciusz -, sürgős dolgom van.

A fiúk körülvették és egyikük megjegyezte:

-Barátunk rejteget valamit a köntöse alatt. Meg kell mutatnod!

Tarzíciusz tovább akart sietni, de társai visszatartották. Erőszakkal próbálták elvenni féltve őrzött kincsét. Már leteperték a földre és keményen ütlegelték. Egyikük felkiáltott:

-Lehet, hogy Tarzíciusz is keresztény, és az Istenüket rejtegeti! El kell vennünk tőle!

Már-már sikerült is, amikor az utolsó pillanatban egy katona lépett közéjük. Ez a katona szintén keresztény volt és ismerte Tarzíciuszt. Elkergette a kegyetlen gyerekeket, és a vérző fiút karjába vitte be egy közeli keresztény házába. Tarzíciusz arcán a fájdalom mellett annak öröme tündökölt, hogy sikerült Jézus Testét megvédenie. Utoljára még megáldozott, és mint az Oltáriszentség vértanúja indult el az örök hazába. (György Attila nyomán)

„Assumpta est Maria in caelum, gaudent angeli” XII. Piusz pápának Munificentissimus Deus kezdetű apostoli rendelkezéséből Tested szent és dicsőséges A szent egyházatyák és nagy hittudósok az Istenszülő mennybevételéről úgy beszéltek ünnepi homíliáikban és szentbeszédeikben a néphez, hogy az a keresztény hívők előtt már ismeretes és elfogadott igazság, s azt még érthetőbben ki is fejtették. Az ünnep értelmét és tartalmát mélyreható érvekkel tárták hallgatóik elé. Főként azt igyekeztek világosan kifejteni, hogy ezen az ünnepen nemcsak azt ünnepeljük, hogy a Boldogságos Szűz Mária teste nem volt alávetve a romlandóságnak, hanem azt is, hogy ő a halál felett diadalt aratott, és egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak példájára az ő teste is megdicsőült a mennyben. Ennek az egyházi hagyományban levő igazságnak a legkiválóbb hirdetője Damaszkuszi Szent János, Amikor a Boldogságos Istenanya test szerinti mennybevételét párhuzamba állítja az ő többi kiválóságával és kiváltságával, lángoló ékesszólásával azt mondja: „Illő volt, hogy ő, aki szüzességét a szüléskor is sértetlenül megőrizte, halála után is megőrizze testét minden romlástól. Illő volt, hogy ő, aki Teremtőjét gyermekeként hordozta méhében, Isten hajlékába jusson. Illő volt, hogy a jegyes, akit az Atya jegyzett el, a mennyei otthonban lakjék. Illő volt, hogy ő, aki szülésekor a fájdalom tőrétől mentes maradt, de amikor Fiát a keresztfán látta, a szívét döfte át a fájdalom tőre, ott lássa Fiát az Atya mellett trónolni. Illő volt, hogy az Isten Anyjáé is legyen az, ami a Fiáé, és hogy minden teremtmény tisztelje őt, mint Isten Anyját és szolgálóleányát.”Konstantinápolyi Szent Germánosz kifejti, hogy az Istenszülő Szűz Mária testének romolhatatlansága és mennybe felvétele nemcsak annak a következménye, hogy ő Istenanya, hanem szűzi testének egészen különleges szentségéből is következik ez:„Te – miként a Szentírás mondja – nemcsak szépségben (Zsolt 44, 5) tündökölsz, de szűzi tested egészen szent, egészen tiszta, egészen az Isten otthona; ebből az is következik, hogy nem porlad el, hanem ez az emberi test romlás nélkül a romolhatatlan dicső életbe való. Élő és fölséges, sértetlen, és részese a tökéletes életnek.” Egy másik régi író pedig így bizonyít: „a mi Üdvözítő Istenünknek, Krisztusnak, az élet és halhatatlanság adományozójának boldogságos Anyja Krisztus által él romolhatatlan testben mindörökké, ő támasztotta fel sírjából, ő vette fel magához a mennybe, hiszen egyedül csak ő tudta ezt megtenni.” A szent egyházatyáknak minden bizonyítéka és megfontolása, mint végső alapra, a Szentírásra támaszkodik, amely Isten szent Anyját úgy állítja szemünk elé, mint aki isteni Fiával a legszorosabb kapcsolatban van, és az ő emberi sorsában mindig részesedik. Főként pedig arra kell nagyon figyelnünk, hogy a szent atyák már a második századtól kezdve Szűz Máriát úgy említik, mint új Évát az új Ádám mellett. Bár alá van neki rendelve, de mégis a legszorosabb kapcsolatban van vele még abban a harcban is, amelyet az ősevangélium előrejelzése szerint az alvilági ellenséggel szemben a bűn és halál feletti teljes győzelem fejezett be. E kettő feletti győzelmet a nemzetek Apostola mindig összekapcsolja írásaiban. Mivel pedig Krisztus dicsőséges feltámadása ennek az említett győzelemnek a lényeges része és egyben végső győzelmi jele, azért ebből arra is kell következtetni, hogy Mária szűzi teste is megdicsőült, hiszen Fiának ez a harca közös volt a Boldogságos Szűz harcával. Ugyanez az Apostol ugyanis ezt mondja: Amikor ez a halandó test halhatatlanságba öltözik, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált (1 Kor 15, 53) Ezért tehát Isten fölséges Anyja Istennek ugyanazon egyetlen, előre elhatározott akarata szerint titokzatos módon egybekapcsolódott Jézus Krisztussal: szeplőtelen fogantatásában, istenanyaságában és sértetlen szüzességében, és azzal, hogy oly nemes társa volt Megváltó Istenünknek, aki teljes diadalt aratott a bűn és annak minden következménye felett, így Szűz Mária végül is mintegy kiváltságainak legfőbb koronájaként elnyerte. A mentességet a sírban való romlástól, és – szent Fiához hasonlóan – legyőzve a halált, testével és lelkével felvétetett a mennyei dicsőségbe, ahol szent Fiának, az örökkévalóság halhatatlan Királyának a jobbján, mint Királynő tündököl.

„Assumpta est Maria in caelum, gaudent angeli”

XII. Piusz pápának Munificentissimus Deus kezdetű apostoli rendelkezéséből

Tested szent és dicsőséges

A szent egyházatyák és nagy hittudósok az Istenszülő mennybevételéről úgy beszéltek ünnepi homíliáikban és szentbeszédeikben a néphez, hogy az a keresztény hívők előtt már ismeretes és elfogadott igazság, s azt még érthetőbben ki is fejtették. Az ünnep értelmét és tartalmát mélyreható érvekkel tárták hallgatóik elé. Főként azt igyekeztek világosan kifejteni, hogy ezen az ünnepen nemcsak azt ünnepeljük, hogy a Boldogságos Szűz Mária teste nem volt alávetve a romlandóságnak, hanem azt is, hogy ő a halál felett diadalt aratott, és egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak példájára az ő teste is megdicsőült a mennyben. Ennek az egyházi hagyományban levő igazságnak a legkiválóbb hirdetője Damaszkuszi Szent János, Amikor a Boldogságos Istenanya test szerinti mennybevételét párhuzamba állítja az ő többi kiválóságával és kiváltságával, lángoló ékesszólásával azt mondja: „Illő volt, hogy ő, aki szüzességét a szüléskor is sértetlenül megőrizte, halála után is megőrizze testét minden romlástól. Illő volt, hogy ő, aki Teremtőjét gyermekeként hordozta méhében, Isten hajlékába jusson. Illő volt, hogy a jegyes, akit az Atya jegyzett el, a mennyei otthonban lakjék. Illő volt, hogy ő, aki szülésekor a fájdalom tőrétől mentes maradt, de amikor Fiát a keresztfán látta, a szívét döfte át a fájdalom tőre, ott lássa Fiát az Atya mellett trónolni. Illő volt, hogy az Isten Anyjáé is legyen az, ami a Fiáé, és hogy minden teremtmény tisztelje őt, mint Isten Anyját és szolgálóleányát.”Konstantinápolyi Szent Germánosz kifejti, hogy az Istenszülő Szűz Mária testének romolhatatlansága és mennybe felvétele nemcsak annak a következménye, hogy ő Istenanya, hanem szűzi testének egészen különleges szentségéből is következik ez:„Te – miként a Szentírás mondja – nemcsak szépségben (Zsolt 44, 5) tündökölsz, de szűzi tested egészen szent, egészen tiszta, egészen az Isten otthona; ebből az is következik, hogy nem porlad el, hanem ez az emberi test romlás nélkül a romolhatatlan dicső életbe való. Élő és fölséges, sértetlen, és részese a tökéletes életnek.” Egy másik régi író pedig így bizonyít: „a mi Üdvözítő Istenünknek, Krisztusnak, az élet és halhatatlanság adományozójának boldogságos Anyja Krisztus által él romolhatatlan testben mindörökké, ő támasztotta fel sírjából, ő vette fel magához a mennybe, hiszen egyedül csak ő tudta ezt megtenni.” A szent egyházatyáknak minden bizonyítéka és megfontolása, mint végső alapra, a Szentírásra támaszkodik, amely Isten szent Anyját úgy állítja szemünk elé, mint aki isteni Fiával a legszorosabb kapcsolatban van, és az ő emberi sorsában mindig részesedik. Főként pedig arra kell nagyon figyelnünk, hogy a szent atyák már a második századtól kezdve Szűz Máriát úgy említik, mint új Évát az új Ádám mellett. Bár alá van neki rendelve, de mégis a legszorosabb kapcsolatban van vele még abban a harcban is, amelyet az ősevangélium előrejelzése szerint az alvilági ellenséggel szemben a bűn és halál feletti teljes győzelem fejezett be. E kettő feletti győzelmet a nemzetek Apostola mindig összekapcsolja írásaiban. Mivel pedig Krisztus dicsőséges feltámadása ennek az említett győzelemnek a lényeges része és egyben végső győzelmi jele, azért ebből arra is kell következtetni, hogy Mária szűzi teste is megdicsőült, hiszen Fiának ez a harca közös volt a Boldogságos Szűz harcával. Ugyanez az Apostol ugyanis ezt mondja: Amikor ez a halandó test halhatatlanságba öltözik, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált (1 Kor 15, 53) Ezért tehát Isten fölséges Anyja Istennek ugyanazon egyetlen, előre elhatározott akarata szerint titokzatos módon egybekapcsolódott Jézus Krisztussal: szeplőtelen fogantatásában, istenanyaságában és sértetlen szüzességében, és azzal, hogy oly nemes társa volt Megváltó Istenünknek, aki teljes diadalt aratott a bűn és annak minden következménye felett, így Szűz Mária végül is mintegy kiváltságainak legfőbb koronájaként elnyerte. A mentességet a sírban való romlástól, és – szent Fiához hasonlóan – legyőzve a halált, testével és lelkével felvétetett a mennyei dicsőségbe, ahol szent Fiának, az örökkévalóság halhatatlan Királyának a jobbján, mint Királynő tündököl.

Nagyboldogasszony

Nagyboldogasszony

Jel 11,19a; 12,1-6a 10.

Feltűnt a nagy jel az égen.

Az első emberpár vétke után a sátán győztesnek érezte magát az emberiség és talán az Isten felett is. Isten megígérte, hogy Megváltót küld a földre, aki asszonytól születik. Ez a történelem egére tűzött csillag világította be a várakozás hosszú éjszakáját a megváltó eljöveteléig. Amikor a Megváltó megszületett, Betlehemben óriási fény ragyogott a pásztoroknak a pusztában. Fényes angyalok szóltak, énekelték az Isten dicsőséget, a jóakaratú embereknek békességet. Néhány zsidó meglátta, hitt és örült: pásztorok, Simeon, Anna. „Megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet”(Lk 2,16) Megtalálták a Bölcsek is. „Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva hódoltak neki” (Mt 2,11) Az ördög megpróbálta kioltani ezt a fényt: a Golgota felett éjszakai sötét volt déltől három óráig. Rövid időre kihunyt az istenemberi lét, s az édesanya hite nem ragyogta be még a tanítványok és a jó barátok lelkét. A feltámadt majd mennybement Világosság nyoma ott ragyogott egy fényes felhőn, amely eltakarta Őt. Ettől kezdve az apostolok hite újra ragyogott, vitték is világgá. A sátán újra megpróbálta ezt a fényt kioltani: üldözések a zsidók közt, majd a római birodalomban. Ekkor a halálveszélyen átesett János apostol látja felragyogni az égen a nagy jelet, a tizenkét csillag koronázta Asszonyt. János tanúja lehetett Mária mennybevitelének, hiszen ő volt Jézus akaratából a Szűzanya gondviselője. Látta egykor mennybe menni a Mestert, aztán felvétetni az Édesanyját. Találkozott a Mesterrel mennyei látomásokban, mint győztes vezérrel, számon kérővel. De alulról, a szenvedők világából felfelé nézve szemlélheti az üldözöttek világának feltűnt nagy jelet: a Megváltót a történelemnek megszülő Asszonyt, aki elé odaáll a sátán, elnyelni a Gyermeket: a megtestesült Ige és Édesanyja azonban legyőzhetetlenek. A XX-XXI század nagy jelnek tartja az EU zászlaját: a kékben aranyló tizenkét csillagot. Isten nem ezt adta jelül, hanem az Asszonyt, akit e csillagok csak ékesítenek. Testvér, te meddig jutottál el? Becsaptak- ezen a csillagok, vagy látod Őt?