Évközi 19 hét szombat
Ez 18, 1-10. 13b. 30-32; Mt 19, 13-15
Ezekiel próféta könyvében a mostani részben sok elgondolkodtató kérdéssort találunk, ami az embereket tanítani akarja: minden úgy van jól, ahogyan Isten megalkotta. Jó az, mondja a bölcselet, ami megfelel a céljának. Úgy is feltehetnénk a kérdést: mindenre úgy van-e szükség, ahogyan Isten megteremtette? Az ember tud örülni annak, hogy vannak dolgok, amik élettelenek és vannak élők. Az élettelen világ hordozza az élőket, abból kapják az élők is a táplálékukat,ami élettelen. Az élőlények millió fajtája is szükséges, és úgy jó, ahogyan van. A látható világ legmagasabb rendű lénye az ember. Minden más földi lény csak anyag: élő vagy élettelen anyag, de anyag. A látható világ tartozéka. Mindenre szükség van az ember élete szempontjából is. Az ember maga is megállapítja, hogy így kiszámítható a dolgok sokasága, így tudja őket jól felhasználni. De amikor önmagára figyel az ember, és tapasztalja, hogy benne van anyagi test és szellemi lélek, testével ennek a földi világnak tartozéka, rajta és belőle tud csak élni, azt is észre kell vennie, hogy lelke a szellemvilághoz tartozik, a lelkiélete más rendnek kell, hogy engedelmeskedjék. Felfedezi önmagától is, hogy az anyagi élők csak azt tudják, és csak úgy tudják tenni minden cselekvésüket, ahogyan a természetükbe van írva. Az emberi test is így viselkedik alapvetően. De a szellemi részünk, a lelkünk olyan fajta létrendhez tartozik, amely megismerésében és cselekvésében is szabad. Szabad, vagyis nincs megkötve belső törvénnyel sem az ismerésben, sem a tevékenységben. A falevél felismeri, hogy felkelt a nap, hatására elindul benne az asszimiláció. A levél a fénnyel lényegében, nem tud mást kezdeni. Nincs is rá szüksége. Nem felel azért, hogy fény híján nem szűri ki a levegőből a széndioxidot, és nem hasznosítja a szenet önnön állagába, és nem dobja a levegőbe a más célra hasznos oxigént. A prófétai üzenetben erről van szó: te lusta ember, ráfogod apádra, hogy ő miatta nem ismered emberi léted fontosabb oldalát, a szellemi életet. Mert ő nem magyarázta meg neked, hogy a lelkünket Isten a földi élet után egy egészen más fajta életsíkra hívja. Abban az életben csak akkor lesz helyünk, ha itt a földön, az előkészület idején, megtudtuk, felismertük a szellemi megismerő képességünkkel, hogy a világot valaki teremtette, olyannak teremtette, amilyennek akarta. Őt magyarul Istennek nevezzük. Ez az Isten minket szeret, gyermekévé fogad, földi életünkben kapcsolatot akar tartani velünk, s halálunk után a mennyországba akar vinni, ott örökké boldoggá akar tenni. Ennek földi feltétele: hinni kell benne, szeretni kell őt és a többi embert, remélni kel, hogy minket a másik országába boldogságra hív. Mit beszélsz ember? Hogy szüleid erre nem tanítottak meg, tehát nem tudod tenni a jót, nem tehetsz róla? Hányszor láttál meg templomtornyot? Hányszor kérdezted meg, hogy mi az? És azt, hogy miért kedves hozzád valaki? Magad vagy felelős, emberfia.
Ez 18, 1-10. 13b. 30-32; Mt 19, 13-15
Ezekiel próféta könyvében a mostani részben sok elgondolkodtató kérdéssort találunk, ami az embereket tanítani akarja: minden úgy van jól, ahogyan Isten megalkotta. Jó az, mondja a bölcselet, ami megfelel a céljának. Úgy is feltehetnénk a kérdést: mindenre úgy van-e szükség, ahogyan Isten megteremtette? Az ember tud örülni annak, hogy vannak dolgok, amik élettelenek és vannak élők. Az élettelen világ hordozza az élőket, abból kapják az élők is a táplálékukat,ami élettelen. Az élőlények millió fajtája is szükséges, és úgy jó, ahogyan van. A látható világ legmagasabb rendű lénye az ember. Minden más földi lény csak anyag: élő vagy élettelen anyag, de anyag. A látható világ tartozéka. Mindenre szükség van az ember élete szempontjából is. Az ember maga is megállapítja, hogy így kiszámítható a dolgok sokasága, így tudja őket jól felhasználni. De amikor önmagára figyel az ember, és tapasztalja, hogy benne van anyagi test és szellemi lélek, testével ennek a földi világnak tartozéka, rajta és belőle tud csak élni, azt is észre kell vennie, hogy lelke a szellemvilághoz tartozik, a lelkiélete más rendnek kell, hogy engedelmeskedjék. Felfedezi önmagától is, hogy az anyagi élők csak azt tudják, és csak úgy tudják tenni minden cselekvésüket, ahogyan a természetükbe van írva. Az emberi test is így viselkedik alapvetően. De a szellemi részünk, a lelkünk olyan fajta létrendhez tartozik, amely megismerésében és cselekvésében is szabad. Szabad, vagyis nincs megkötve belső törvénnyel sem az ismerésben, sem a tevékenységben. A falevél felismeri, hogy felkelt a nap, hatására elindul benne az asszimiláció. A levél a fénnyel lényegében, nem tud mást kezdeni. Nincs is rá szüksége. Nem felel azért, hogy fény híján nem szűri ki a levegőből a széndioxidot, és nem hasznosítja a szenet önnön állagába, és nem dobja a levegőbe a más célra hasznos oxigént. A prófétai üzenetben erről van szó: te lusta ember, ráfogod apádra, hogy ő miatta nem ismered emberi léted fontosabb oldalát, a szellemi életet. Mert ő nem magyarázta meg neked, hogy a lelkünket Isten a földi élet után egy egészen más fajta életsíkra hívja. Abban az életben csak akkor lesz helyünk, ha itt a földön, az előkészület idején, megtudtuk, felismertük a szellemi megismerő képességünkkel, hogy a világot valaki teremtette, olyannak teremtette, amilyennek akarta. Őt magyarul Istennek nevezzük. Ez az Isten minket szeret, gyermekévé fogad, földi életünkben kapcsolatot akar tartani velünk, s halálunk után a mennyországba akar vinni, ott örökké boldoggá akar tenni. Ennek földi feltétele: hinni kell benne, szeretni kell őt és a többi embert, remélni kel, hogy minket a másik országába boldogságra hív. Mit beszélsz ember? Hogy szüleid erre nem tanítottak meg, tehát nem tudod tenni a jót, nem tehetsz róla? Hányszor láttál meg templomtornyot? Hányszor kérdezted meg, hogy mi az? És azt, hogy miért kedves hozzád valaki? Magad vagy felelős, emberfia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése