Évközi 19 hét hétfő
Ez 1, 2-5. 24-28c; Mt 17, 22-27
„ezt a szózatot intézte az Úr Ezekiel paphoz”
Sokszor kell felemelnünk a szavunkat népünk előtt, amikor rosszallóan csóválják a fejüket, hogy beleszólunk népünk sorsának alakulásába. Azt hangoztatják, hogy az Egyház ne „politizáljon”, mert az ő dolga a lélekgondozás, a templom és a hittanórák, a lelkipásztori munka. E mögött a gondolkodás mögött mindig az az elmélet húzódik meg, hogy az Egyház, benne papság nem szólhat bele a civil hatalom működésébe. Az Ószövetség történeteiből egészen más kép rajzolódik ki előttünk. A próféták, Isten rendkívüli küldöttei mindig azzal a céllal kapták Istentől a tennivalójukat, hogy mondják meg a népnek és királyoknak, hadvezéreknek, bíráknak, mit tesznek jól, mit rosszul. Ebből nyilvánvaló, hogy az egész emberi életnek szerzője, irányítója, ura az Úr. Mózes utolsó beszédében ezt nagyon keményen megfogalmazta: „Nézd, eléd tártam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. Megsokasít és megáld téged azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz. Ha azonban elfordul szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, és más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor – íme ma előre megmondom neked, - elpusztulsz, és rövid ideig laksz azon a földön, amelynek elfoglalására átkelsz a Jordánon”. (MTörv 30, 15-18) Nem a templomi heti egy órád, nem a napi két perces fohászod az Istené. Egész életedet Ő adta, Ő felügyeli a te igazi javaid szerint. Amit Mózes előre megmondott, bekövetkezett. Mindkét zsidó állam a bálványokhoz csatlakozott, bennük az ördögöt imádta. Isten küldte a prófétáit, figyelmeztette népét, mert nagyon szerette őket. Megüzente nekik, mit kell tenniük. Amikor már megszűnt az északi zsidó ország, százharminc évet kapott javulásra a déli. A katolikus Anyaszentegyház heteken áttárja elénk, hogyan harcolt prófétái által az Úr, hogy ne kelljen Júdát is sorsára hagynia: térjenek meg. Náhum és Habakuk, Szofóniás és Jeremiás köztük élve hordozta az igét, mondta nekik, rimánkodva ajánlotta a jobb útra térést, hiába. 597-ben már második figyelmeztetést kapnak Jeruzsálem lakói. Az első, az adófizetés nem volt elég hatásos. Hatalmas csoportot válogattak ki Nabukodonozor emberei az előkelőbbek és mesteremberek közül. Ezeket fűzték rabszíjra, és deportálták őket Babilonba a Kobár folyó mellé. Az Úr megmondta: Így jár az egész királyság, ha nem neki, hanem okoskodó szóvivőitekre hallgattok. A remélt egyiptomi segítség nem ér semmit. Nem jönnek, rászednek titeket. Még a város, a templom és a nép nagy része megmenekülhet, ha Nabukodonozor királlyal tárgyaltok. A deportáltak is két részre oszoltak. Ezért választotta ki közülük Isten az otthon hagyott Búzi pap fiát, a fiatal Ezekielt, hogy ott is közvetítse Isten üzeneteit a fogolytáborban.
Ez 1, 2-5. 24-28c; Mt 17, 22-27
„ezt a szózatot intézte az Úr Ezekiel paphoz”
Sokszor kell felemelnünk a szavunkat népünk előtt, amikor rosszallóan csóválják a fejüket, hogy beleszólunk népünk sorsának alakulásába. Azt hangoztatják, hogy az Egyház ne „politizáljon”, mert az ő dolga a lélekgondozás, a templom és a hittanórák, a lelkipásztori munka. E mögött a gondolkodás mögött mindig az az elmélet húzódik meg, hogy az Egyház, benne papság nem szólhat bele a civil hatalom működésébe. Az Ószövetség történeteiből egészen más kép rajzolódik ki előttünk. A próféták, Isten rendkívüli küldöttei mindig azzal a céllal kapták Istentől a tennivalójukat, hogy mondják meg a népnek és királyoknak, hadvezéreknek, bíráknak, mit tesznek jól, mit rosszul. Ebből nyilvánvaló, hogy az egész emberi életnek szerzője, irányítója, ura az Úr. Mózes utolsó beszédében ezt nagyon keményen megfogalmazta: „Nézd, eléd tártam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. Megsokasít és megáld téged azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz. Ha azonban elfordul szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, és más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor – íme ma előre megmondom neked, - elpusztulsz, és rövid ideig laksz azon a földön, amelynek elfoglalására átkelsz a Jordánon”. (MTörv 30, 15-18) Nem a templomi heti egy órád, nem a napi két perces fohászod az Istené. Egész életedet Ő adta, Ő felügyeli a te igazi javaid szerint. Amit Mózes előre megmondott, bekövetkezett. Mindkét zsidó állam a bálványokhoz csatlakozott, bennük az ördögöt imádta. Isten küldte a prófétáit, figyelmeztette népét, mert nagyon szerette őket. Megüzente nekik, mit kell tenniük. Amikor már megszűnt az északi zsidó ország, százharminc évet kapott javulásra a déli. A katolikus Anyaszentegyház heteken áttárja elénk, hogyan harcolt prófétái által az Úr, hogy ne kelljen Júdát is sorsára hagynia: térjenek meg. Náhum és Habakuk, Szofóniás és Jeremiás köztük élve hordozta az igét, mondta nekik, rimánkodva ajánlotta a jobb útra térést, hiába. 597-ben már második figyelmeztetést kapnak Jeruzsálem lakói. Az első, az adófizetés nem volt elég hatásos. Hatalmas csoportot válogattak ki Nabukodonozor emberei az előkelőbbek és mesteremberek közül. Ezeket fűzték rabszíjra, és deportálták őket Babilonba a Kobár folyó mellé. Az Úr megmondta: Így jár az egész királyság, ha nem neki, hanem okoskodó szóvivőitekre hallgattok. A remélt egyiptomi segítség nem ér semmit. Nem jönnek, rászednek titeket. Még a város, a templom és a nép nagy része megmenekülhet, ha Nabukodonozor királlyal tárgyaltok. A deportáltak is két részre oszoltak. Ezért választotta ki közülük Isten az otthon hagyott Búzi pap fiát, a fiatal Ezekielt, hogy ott is közvetítse Isten üzeneteit a fogolytáborban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése