A családról a családnak az Evangélium tükrében 1.

A családról a családnak az Evangélium tükrében

„Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!”

Isten hosszú időn keresztül bontakoztatta ki a megteremtett és alakuló világ díszeit. A csillagok mérhetetlen táborát. Ő ugyan minden tekintetben kívül áll a teremtett világon, de minden tárgy, élettelen és élő az Ő benső nagyságát, szépségét és hatalmát hirdeti. Íme, az ihletett zsoltáros megfogalmazása miként hirdeti: „Áldjad én lelkem az Urat! Uram, én Istenem, te mindennél magasztosabb vagy! Fenségbe és ékességbe öltöztél, a fényességet, mint köntöst vetted magadra. Kifeszítetted az égboltozatot, mint a sátorponyvát, és az égi vizek fölé építed hajlékodat. Szekereddé teszed a fellegeket, a szelek szárnyain jársz. Követeiddé teszed a szeleket, szolgáiddá a perzselő tüzet. Biztos alapra állítottad a földet, hogy meg ne inogjon sohasem. Az örvénylő mélység, mint ruha takarta, vizek borították a hegyeket. De a te fenyegetésedre megfutamodtak, szerteriadtak mennydörgésed szavától. A hegyek fölemelkedtek, a völgyek leereszkedtek arra a helyre, ahol alapjukat megvetetted. Határt szabtál a vizeknek, amelyet nem léphetnek át, hogy el ne borítsák ismét a földet. A forrásokat a völgybe ereszted, hogy folyjanak a hegyek között. Belőlük iszik a mező minden vadja, s oltják szomjukat a vadszamarak. Fölöttük tanyáznak az égi madarak, és az ágak közül hallatják hangjukat. Hajlékaidból megöntözöd a hegyeket, és műveid gyümölcséből táplálod a földet. Füvet sarjasztasz az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa az ember szívét; hogy ragyogjon arca az olajtól, és a kenyér, hogy erősítse az ember szívét. Jóllaknak az Úr fái, s a Libanon cédrusai, melyeket ő ültetett. Fészket raknak rajtuk a verebek, és fölöttük tanyázik a gólya. A magas hegyek a szarvasok, a szirtek a borzok menedéke. Megalkottad a holdat az idő mérésére, a napot, amely tudja, mikor kell lenyugodnia. Sötétséget rendelsz és leszáll az éjszaka, ebben mozognak az erdő vadjai, prédáért ordítanak az oroszlánkölykök, s eledelt kérnek maguknak Istentől. Ha felkél a nap, összegyűlnek, nyugalomra térnek tanyájukon. Az ember kimegy dolgozni, és munkáját végzi egészen estig. Uram, milyen nagyok a te műveid! Bölcsességgel teremtetted valamennyit, és alkotásaid betöltötték a földet. Itt a tenger, nagy és tágas, nyüzsög benne számtalan hüllő, apró és nagy állat egyaránt… Mindezek tőled várják, hogy idejében megadd nekik eledelüket. Ha adsz nekik, felszedik, ha megnyitod kezedet, jóllaknak javaiddal. De ha elfordítod arcodat, megrémülnek, ha lélegzetüket megvonod, elenyésznek, és porrá lesznek ismét. Dicsőség az Úrnak mindörökké, örvendezzen műveinek az Úr, akinek tekintetére megremeg a föld. És érintésére füstöt vetnek a hegyek. Énekelek az Úrnak, amíg élek, amíg leszek, zsoltárt zengek Istenemnek. Beszédem legyen kedves előtte, én pedig az Úrban leljem gyönyörűségem” (Zsolt 104, 1-34) a zsoltáríró ember boldog a nagy természet láttán. Örül a rengeteg hasznos és gyönyörű növénynek, a magasabb rendű, mozgékony állatnak, amelyek már családban szaporodnak, a szülők közösen nevelik csemetéiket, Istentől várják és kapják az ennivalójukat, mert annak előállítására képtelenek. Mindezt abszolút igazságként ismeri meg, írja le, mert nem emberésszel spekulálta ki, hanem kinyilatkoztatásból tudja. Aztán még boldogabb, amikor önmagára és fajtájára fordul tekintete, és olvassa Isten könyvéből, hogy a látható legmagasabb rendű földi lény, az ember Isten különlegesen nemes teremtménye, aki nemcsak létet kapott Teremtőjétől, hanem kicsit hozzá is tud adni fenn tartásához, és Istennek a nagy családjához csatlakozhat Ura meghívása alapján, és apró, neki testhez álló kis családban élve nőjön bele a mennyei isteni közösségbe.

Évközi 23 hét szerda

Évközi 23 hét szerda

1Kor 7, 25-31; Lk 6, 20-26

„a szüzekre nézve nincs parancsom az Úrtól”

Ebben a levélrészletben Pál apostol nagyon fontos elvi kérdésekre mutat rá: milyen családi állapotot vállaljon a lelkiismeretes keresztény hívő, aki tudja, hogy életünket, amikor még el sem indult ténylegesen, Isten tervezte meg. Tőle tudjuk a talentumos példabeszédből, hogy a tervei végrehajtását kéri tőlünk számon, nem azt, hogy mi hogy képzeljük el feladatainkat, és nem azt hogy valósítottuk meg. Ma, amikor sokan hirdetik, hogy „ne törődj senkivel, valósítsd meg magadat!” – jó lelkiismeretesen meggondolni, hogy mi tévők legyenek a fiatalok, akik pályát és életmódot választanak. Mert a világ teremtésétől úgy határoztatott, hogy az élet egyszer s mindenkorra adott alkalom. Pál apostol a női szüzességről beszél és a házasságról. Néhány szót ejt a világ végének problémájáról is. A szüzesség a testi érintetlenséget jelenti. Tehát nem azt, hogy férjhezmenetel nélkül él valaki, mert azt sajnos sokan vállalják, mint könnyű, az asszonyi sors kötöttségeitől mentes életformát. Itt az el nem kötelezettség kényelméről lehet szó, ami az istenes életben nem erény, hanem bűn. Pál apostol bevallja, hogy „a szüzekre nézve nincs parancsom az Úrtól, tanácsot azonban adok, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelt érdemeljek. Azt tartom tehát jónak a közelálló szükség miatt, hogy jó az embernek így maradnia” (25-26) A világ végét a közeljövőben várták, feleslegesnek tűnt családot alapítani. A későbbiekben írja, hogy még vásárolni sem érdemes, de még a meglévő holminkkal sem kellene foglalkoznunk e miatt, csak a mennybe készülni. Ezek az érvek azóta nem érvényesek. Jézus régebben is tiltakozott az időpont-keresés miatt (ApCsel 1,7) Szent Pál is egészen másként ír erről: „Ne riasszon meg titeket semmiféle lélek, sem beszéd, sem állítólag tőlünk küldött levél, mintha az Úr napja közel volna” (2Tessz 2,2) A másik aggályos szempont,hogy az apa döntse el, mit akar a lányával: szüzességen megtartani vagy férjhez adni. A nagykorú leány helyett nem dönthet senki érvényesen. A házasság biztosan érvénytelen, ha fizikai vagy erkölcsi kényszer miatt mondta ki valaki az igent. A teremtő Isten csak az ember felbonthatatlan házasságáról beszél (Ter 1, 26-28; 2, 18. 24). Szól arról, hogy lehetnek szenvedések a házasságban, ezek azonban az Isten akarta intézményen nem változtatnak (3, 8-20) a bűnbeesés miatt vannak vezeklések mind a férfiak, mind a nők világában, (papok, szerzetesek, remeték), de a családnak épnek kell maradnia. Különösen mostanában kell az Egyház tolmácsolta házassági rend szerint gondolkodni, amikor nemzetek járnak a kihalás útján.

BOLDOG OZANAM FRIGYES

BOLDOG OZANAM FRIGYES (Frederik)

 (1813-1853)

A Szenttéav. Kongr. 1354. évi dekrétuma írja Ozanamról: „Tertii Franciscalis Ordinis ferventissimus fuit filius” Magyarul: „A Ferences III. rendnek igen buzgó fia volt.” Ennek alapján valószínu, hogy ferences III. rendi volt. Milánóban született francia szüloktol. Tanulmányait Lyonban végezte, 20 éves korában Párizsban mint egyetemista több társával szeretetszolgálatot végez a város szegényei között. Megalapítják a Szeretet Konferenciáját (közösséget) Szent Vince példájára és védnöksége alatt. Ebbol no ki a világméretu Szent Vince konferenciák tábora közel egy milliónyi önkéntessel. Ozanamban ifjú korában tudatosult, hogy nemcsak beszélni kell a szeretetrol s az Egyháznak a világhoz szóló küldetésérol, hanem ennek a keresztények, a szegények iránti tényleges elkötelezettségben kell megvalósulnia. II. János Pál így jellemezte Boldog Ozanamot: „Tudós egyetemi tanár, példás férj és családapa a 19. század laikátusának nagy alakja, aki fontos szerepet játszott kora szellemi áramlatainak alakításában. A hit és tudomány harmoniáját hirdette, s fényes cáfolatát adta annak a vádnak, mintha az Egyház nem törodne a szociális követelményekkel.” Szent Ferenchez és rendjéhez szoros és bensoséges szálak fuzték. 1847-ben huzamosabb ideig tartózkodott Assisiben, behatóan foglalkozott a ferences irodalommal. A ferences rendfonök ot a rend konfráterévé avatta, ami a rendhez tartozásnak egy különleges formája. Ezért a rend ot a ferences rendhez tartozónak tekinti. II. János Pál pápa 1997. aug. 22-én avatta boldoggá Párizsban.

II. János Pál boldoggá avatási beszédébol:

„A most élo fiatalok ismerjék fel, hogyha igazán keresztények akarnak maradni, ezen az úton (Boldog Ozanam útján) kell útjukat folytatniuk. Krisztus valamennyiüket nevükön szólítja, és kéri, ismerjék fel: íme, ez az én utam. Aki már a szeretet szemével lát, az lehet igazi vezetoje azoknak a fiataloknak, akik ma példaképet keresnek.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Frigyest kiváló képességekkel áldottad meg, hogy nagyrészt hitetlen századában az értelmiségiek között a hit védoje legyen, miközben a szegények megsegítésére világméretu szervezetet hozott létre. Segíts, hogy hitünket mi is szóval és tettekkel megvalljuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

ISTENSZÜLŐ SZÜLETÉSE

Az Istenszülő születése

A mennyekben lakó örök Isten, mielőtt egyszülött Fia emberré lett volna, hogy az emberek között lakozzék, előtte a földön elkészítette emberi lakóhelyét az Istenszülő Szűz Máriát. Szent Fiának földre születése előtt kb. 18 évvel a világra engedte születni azt a szeplőtelen szüzet, aki anyja lesz a világ Megváltójának. Ezt a születésnapot ünnepli ma a keresztény Egyház, örvendezve Isten gondviselő emberszeretetén. Mária születéséről, születésének körülményeiről a hiteles evangéliumokban semmiféle híradást nem találunk. A II. században keletkezett (az Egyház által hitelesnek nem ismert) Jakab ősevangélium mond el a mai ünnepről, de általában az Istenszülő életéről is nagyon sok dolgot. Ebből tudjuk meg, hogy Mária szülei: Joákim és Anna öregkorukig gyermektelenek voltak. Isten angyala felkereste a pusztában szomorkodó Joákimot és az otthon sírdogáló Annát Isten üzenetével, hogy olyan gyermekük születik, akiről az egész földkerekségen beszélni fognak. Amikor hónapjai beteltek, és szült, így szólt a bábához: Mit szültem? Az így válaszolt: Leányt. Lelke igen megörvendezett ezen a napon és pólyába csavarta őt. Majd letöltötte Anna, tisztulásának napjait, táplálta gyermekét és a Mária nevet adta neki. Nap, nap után egyre növekedett a kislány, hat hónapos korában anyja letette a földre, hogy próbáljon meg fölállni. Utána már hét széket is körbejárt, és úgy tért vissza anyja ölébe. Fekhelyét szentté tette, semmiféle közönséges vagy tisztátalan nem mehetett oda, és szeplőtelen zsidó lányokat választott ki, akik társalkodói voltak.

Atyai részről Mária királyi családból, Dávid családjából született. Anyai ágon főpapi családból származott. Ezért illenek rá a 8. zsoltár szavai: dicsőséggel és tisztelettel lett ezek miatt megkoronázva.

ANTIOCHIAI SZENT ONEZIFOR

Onezifor apostolok

Evodia egyike volt a 70 apostolnak. Nagy Antiochiának Szent Péter után ő volt az első püspöke és Isten igéjének nagy hirdetője. Az Istenhordozó Szent Ignác is említést tesz róla az antiochiaiakhoz írt levelében, kérve őket, hogy legyenek a főpásztornak jó fiai. Evodia írt az Istenszülő életéről, írt más lélekre hasznos olvasmányokat is. Ezek azonban abban a nehéz és üldözéssel is járó zavaros időkben elvesztek. Életét vértanúi halállal fejezte be. Egyesek szerint Antiochiában Vespesiánus uralkodása alatt. Mások szerint 66-ban szenvedett Néró üldözése alatt.

Szent Onezifor szintén a 70 apostol közé tartozott. Szent Pál így ír róla Timóteushoz írt II. levelében: „Oneziforusz családja iránt legyen az Úr irgalmas, mert sokszor vendégül látott, és nem szégyellte bilincseimet, sőt, Rómába érve szorgalmasan keresett és meg is talált. Adja meg neki az Úr, hogy azon a napon irgalomra találjon az Istennél. Hogy Efezusban mennyi szolgálatot tett nekem, te tudod legjobban.” (1,16-18.) Onezifor a lidiai Kolofon és Kiréne püspöke volt. A vértanúakták szerint sok kínzás után halt vértanúhalált. Megvadult lovak szaggatták darabokra.

SZENT MIHÁLY FŐANGYAL

Szent Mihály főangyal kolosszéi (khónéi) csodája

A frigiai Kolosszében volt egy csodatevő forrás A forrás eredete visszamegy az apostolokig. Ők látogattak el erre a vidékre, hirdetvén Jézus evangéliumát. Azt is megjövendölték, hogy azon a helyen forrás fakad, és a mennyei erők fővezére Szent Mihály is meglátogatja a helyet. Fülöp és Bertalan apostolok halála után valóban előtört a forrás. Sok hivő és hitetlen kereste fel, mert csodatevő vize. Sok beteget meggyógyított. Sokan a gyógyulás után megkeresztelkedtek. Egy születésétől néma leány atyja, leánya gyógyulása után hálából templomot épített Szent Mihály tiszteletére.

Ide, a forráshoz jött Hierapoliszból egy 10 éves ifjú: Arkip. A templomnál a templomszolga feladatát látta el nagy buzgósággal. Életét ezenkívül a sok imádság és önmegtagadás ékesítette. Élete a testnélküliek életét utánozta. Nemcsak a saját lelkének üdvösségével törődött, hanem mások lelkét is az üdvösségre akarta vezetni. Az istentelen helléneknek nagy bosszúságot okozott a csodatevő forrás: az általa történt csodák, de Szent Archipp viselkedése is. Gyakran rátámadtak a szentre, földre teperték lábaikkal taposták, elűzték onnan. Archipp azonban állhatatos maradt és türelmesen viselt el mindent. Egy alkalommal az ellenséges emberek be akarták tömni a forrást. Isten azzal büntette meg őket, hogy kezük erőtlenné vált, és nem tudtak tenni semmit. Ezután mégis tovább szőtték gonosz tervüket. Volt a város közelében két folyó. Az istentelenek ezt a két folyót akarták egy mederbe terelni, és nagy erővel rávezetni Szent Mihály templomára, a forrásra és Szent Archippra is. Így akartak mindent elpusztítani. Archipp imájára Szent Mihály leszánt az égből a templomhoz. Parancsolt a nagyra nőtt folyónak és az elkerülte a templomot. Az ellenség megszégyenülve állt odébb. A hívek örömmel adtak hálát Istennek és a szent főangyalnak a segítségért. Archipp ezután továbbra is a templom mellett maradt. Hűségesen végezte templomi szolgálatát. 70 éves korában halt meg a templom közelében. Ott temették el a hűséges szolgát. Egyházunk, a mai napon megemlékezve Szent Mihály csodálatos közbelépéséről, Szent Archippot is ünnepli egyben.

Mi az egyházi rend?

Mi az egyházi rend?

Az egyházi rend szentség, amelyet Jézus Krisztus rendelt, hogy az Isten által kiválasztott és meghívott férfiak papi hatalomban részesüljenek általa. Az ószövetségi papi hatalmat Isten parancsára Mózes közvetítette Áron és fiai részére. Áron fiainak utódai pedig már az Úr rendelkezése alapján apjuktól való származásukkal örökölték az ároni papságot. Istennek ez nagyon szigorú rendelkezése volt, hiszen csak Ő választhatta ki, kik legyenek papok, vagyis közvetítők Isten és a zsidó nép között. A pusztai vándorlás során egy levita, Koré és két nem áronira férfi fellázadtak Mózes és Áron ellen: „Legyen elég nektek! - mondták,- Hiszen az egész közösség szent, s közöttük van az Úr. Miért emelitek hát magatokat az Úr népe fölé?” (Szám 16,3) Mózes Isten elé terjesztette a problémát. Arcra borult, majd így szólt Kóréhoz és lázadó társaihoz: „Reggel majd ismeretessé teszi az Úr, hogy kik az övéi: a szenteket magához engedi, s választottjai közelíthetnek hozzá. Ezt tegyétek tehát: Vegye mindenki a füstölőjét, te, Kóré, s egész gyülekezeted, töltsétek meg holnap tűzzel, s tegyetek rá füstölőszert az Úr előtt, s akit Ő kiválaszt, az legyen a szent. Nagyon nekibátorodtatok Lévi fiai” (5-7) Mózes beszélt Kóré két társával is. Azok nagyon durván megvádolták Mózest. Isten parancsára aztán Mózes távolabb küldte az embereket a lázadók sátraitól. Megnyílt a föld, elnyelte a lázadókat családjukkal együtt. (Szám 16,28-35) Urunk, Jézus először tizenkét munkatársat választott maga mellé, és őket küldte maga előtt előkészíteni útját azokhoz a városokhoz, ahová menni szándékozott. Apostoloknak, vagyis küldötteknek nevezte őket. „Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt”. (Mt 10,1) Nincsenek megnevezve a törzsek, amelyekből Jézus apostolai, későbbi főpapjai származtak. Lévi törzséből nincs köztük senki. Jézus előre ódzkodott attól, hogy az Újszövetséget összemossa az Ószövetséggel. Ő maga Júda törzséből származott. Egyetlen apostolt választott ebből a törzsből, a karióti Júdást, a későbbi árulót.„Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahová menni készült. Azt mondta nekik: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek”. (Lk 10,1-4) Az eddig jelzett küldöttség még nem jelenti az Újszövetség papságának a megalapítását. Jézus még magáról sem jelentette ki, hogy Ő az Újszövetség főpapja, és még nem is kötötte meg az új és örök szövetséget tanítványain keresztül az emberiséggel. Pap mindig ott van, ahol van áldozat. A papság és az áldozat olyan szoros viszonyban vannak egymással, mint a hegy és a völgy. Amikor Jézus harmadszor mondta előre, hogy szenvednie kell és meg kell halnia, „ezután Jézus maga mellé vette a tizenkettőt, és azt mondta nekik: Íme, most fölmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. A pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák és leköpdösik, aztán megostorozzák, megölik, de harmadnapra feltámad. Ők azonban semmit sem értettek ebből. Rejtve maradt előttük ez a beszéd, és nem értették a mondottakat”(Lk 18,31-34) Ez a megjegyzés nemcsak Jézus szenvedéseinek meg nem értésére vonatkozik, de még kevésbé sejthették, hogy Jézus bemutatkozik, mint az Újszövetség örök főpapja, feláldozza magát, ezzel megszünteti az ószövetségi áldozatokat, velük együtt az áronira papságot, és megalapítja az Újszövetség papságát, és ennek első képviselői ők lesznek tizenegyen.