Advent 1. hetének péntekje

Advent 1. hetének péntekje

„Legyen nektek hitetek szerint"
Jézus sajnálta azokat az embereket, akik vakon jártak -keltek, akik csak tapogatva ismerkedhettek a világ dolgaival, akik nem látták a hajnal hasadását, sem a déli nap verőfényét. Sajnálta őket, hogy nem figyelhették meg az emberek arcát, a lélek tükrét, nem élvezhették a beszélgető társuk szeme ragyogását, amely néha többet árul el az illető lelki világából, mint a szó. Mielőtt a vakok csatlakoztak hozzá, Jézus egy édesapa kérésére annak a beteg lányához indult, hogy megmentse a haláltól. De mégsem tudott igazán elindulni a városka központi teréről, mert egy tizenkét éve vérfolyással kínlódó asszony hatalmas hittel melléje furakodott, s bár hangosan szólni nem mert, de szívében azt gondolta: Ez a Jézus olyan hatalommal rendelkezik, hogy ha a ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok. így is történt. Jézus pedig nem indult el onnan, amíg az asszony nyíltan el nem monda gyógyulásának történetét. Erre nem Jézusnak volt szüksége, ő nem sütkérezett a csodálkozok bámulatában, hanem akkor ért oda egy hírhozó a beteg lány halálhírével: ne fáraszd a Mestert, a lányod halott. Elkésett a segítség! A lélekben összeroppant apának kellett hallania, hogy Jézusnak minden lehetséges, ne veszítse el a hitét és reményét. Aztán a fizetett halott-jajgatók tömegén áttörve egy érintéssel és két szóval visszaparancsolta a túlvilágról a tizenkét éves kislány lelkét. Majd emberi figyelmességből is fényes bizonyságot téve figyelmeztette a lassan ocsúdó szülőket, hogy adjanak enni éhes kislányuknak, (Mt 9,18-26) Ezután indult új utakra, újabb szenvedők életének gyökeres fordulatot adni. A tömegből kivált két vak ember. Ok nem látták Jézust, nem érinthették meg ruhája szegélyét, de a nyelvükkel jelezhették hő óhajukat: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!" (Mt 9,27) Ezt úgy kiáltozták, tehát hangosan ismételték egész úton. „Amint hazaérkezett, odamentek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni? Azok ezt válaszolták neki: Igen, Uram! Erre ő megérintette a szemüket és így szólt: Legyen nektek hitetek szerint. Ekkor megnyílt a szemük. Jézus pedig komolyan rájuk parancsolt: Vigyázzatok, senki meg ne tudja!" (28-30)Most, úgy érzem, Jézus itthon van, és mi érkeztünk hozzá haza. Lehet, hogy már a buszon vagy a metrón elkezdtek egyesek lelkükben hozzá kiáltozni egyéni és családi problémáiknak megoldásáért, vagy az egyre jobban lerobbanó járműveink miatt. Szegényeket is láttok bőven. Mi betegek is láthatók vagyunk. Az újságos bódék szalagcímeiről ordítanak a nyomor hírei, a gyilkosságok, földrengések, háborúk pusztítása ront ránk. Amint pedig beérünk Jézus házába, kiszakad belőlünk sok, jaj, szavunk: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtunk! Hazánkon is, minden nyomorúságon! Jézus válaszul nagyon halkan, csak a szívetekben hallhatóan csupán ennyit kérdez: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?" Válaszoljuk neki szívből, bátran: „Igen, Uram!" Hadd feleljen nekünk is, mint a vakoknak: „Legyen nektek hitetek szerint!"

BOLDOG KOLPING ADOLF

BOLDOG KOLPING ADOLF

 III. r. 

(1813-1865)

Egyes szerzők állítják, hogy a ferences III. rend tagja volt. O a Katolikus Legényegylet (Kolping-család) alapítója. Mint cipészinas, a maga sorsán szerzett tapasztalatokat ifjú iparostársai kiszolgáltatottságáról. A mesterek kihasználták munkaerejüket, a kizsákmányolás valóság volt. Felszabadulásuk után a segédek vándorútra keltek, más országokba is elmentek, hogy pénzt keressenek. Ez azonban újabb hányódást, sokszor lezüllést vont maga után. Kolpingot egyre jobban foglalkoztatta a gondolat: az ifjú iparosok egyesületbe való tömörítése, ezáltal felemelése s védelmük biztosítása. Közben a papi hivatás is megérlelődött benne. 24 évesen kezdte bepótolni középiskoláit, 28 évesen kezdte el a teológiát, 32 évesen szentelték pappá a kölni minoriták templomában. Utána segédlelkésszé nevezték ki egy Köln közelében lévő községbe. Hamarosan gyárvárosba került, a munkások közé. Itt kezdett komolyan foglalkozni az iparoslegényekkel, akik gyorsan megszerették. A kezdeti nehézségek, elöljárói ellenzése nem törték le lelkesedését. Négy év múlva Kölnbe helyezték, itt szervezte meg igazán egyletét s innen terjesztette tovább. Ekkor 36 éves volt. Még 16 év adatott neki, hogy művét felépítse, kiterjessze s beírja nevét a történelembe. Róla írták: „Kolping volt az újkor első katolikus papja, aki teljesen a szociális munkának tudta szentelni magát.” A Kolping-mű arra akarja tagjait képessé tenni, hogy a világban, foglalkozásukban, házasságukban és családi életükben, az Egyház, a társadalom, az állam javára keresztényként megállják a helyüket. Az alapító 52 éves korában, a munkától felőrlődve, szívbántalmakkal kórházba került, ahol dec. 4-én elhunyt. II. János Pál 1991-ben avatta boldoggá. Kolping műve halála után sem fejlődött vissza. Fennmaradását annak is köszönhette, hogy o a tagokat önállóságra nevelte. A II. Vatikáni Zsinat után a mozgalom meg tudott újulni. 1991-ben a Kolping család több mint 30 országban 300.000 taggal működött szerte a világban. Székhelye Köln. Magyarországon is létezik, 1989 után kezdhette meg újra tevékenységét.

II. János Pál mondotta róla:

„Ilyen vonzó példaképekre van szüksége a mai embernek, mint amilyen Kolping Adolf volt.”

Imádság:

Istenünk, te megadtad Boldog Adolfnak, hogy a munkásság felemelésére és a vallásban való megtartására világméretű szervezetet alapítson; add, hogy az ő lelkülete továbbra is eleven maradjon Egyházadban és a munkás társadalomban. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Adventi kalendárium 5.

Adventi kalendárium – 2014. december 4.

Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!

„Jézus nem azt mondta az apostoloknak: Légy önmagad!, hanem azt: Kövess engem!” (Roger testvér, a taizéi szerzetesközösség alapítója)

Istenünk, mutasd meg hatalmadat, és jöjj segítségünkre erőddel. Bár bűneink miatt távol vagyunk tőled, add mégis jóságosan kegyelmedet, hogy mielőbb egészen tetszésedre legyünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Angyalposta a Mennyei Atyának 4.

Angyalposta a Mennyei Atyának

 
Mennyei Atyánk! 

Te jól ismered teremtményeidet. Az angyalokat értelmesebbnek teremtetted, mint az embereket. Ezért néhány perces gondolkodás után örökre dönteniük lehetett, és kellett. Az emberek üdvösségükről a földi életük egész idejében javíthatnak és ronthatnak sorsukon, de a legutolsó döntő szót utolsó leheletükkel ejtik ki. Az Atya az emberi életet menyegzős boldogsággal tarkított munkás életnek rendelte, de bűnös élet lett belőle. Fiával megbeszélte a megváltás módját, aki azonnal megértve személyes beleegyezését adta.„Mennyi csodát tettél Uram és Istenem, a rólunk való gondban hozzád senki sem mérhető. Ha elmondani vagy hirdetni próbálnám, felsorolni sem győzném. Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő- és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok! A könyvtekercsben rólam írták, hogy teljesítsem akaratod. Parancsod, Uram, örömmel tölti el szívemet”(Zsolt 40,6-9) Rögtön az ősbűn büntetésének kihirdetésekor tisztázódik a becsapott asszonynak későbbi unokája megszüli fiát, embergyermekként az Isten Fiát, és széttiporja a kísértő fejét (Ter 3,15) Amikor az öröktől fogva kiszemelt Szeplőtelen Szűz tisztázni akarja az angyali üdvözlet alkalmával a szüzességi fogadalma és istenanyasága közt felmerülő nehézséget, az angyal azonnal megoldja ezt a lehetetlennek tűnő nehézséget:„A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni” (Lk 1,35) Máriát boldoggá tette az angyal magyarázata, és egész további élete, küldetése ebben a rendíthetetlen döntésben fejeződik ki: „íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint”. (38) Mennyei Atyánk! A kétezer éves szűzi születés boldog ünneplésére kérjük, hogy tudjuk megbeszélni Veled, Fiaddal és az Ő Édesanyjával, hogy üdvösségünk nagy titkának rendíthetetlen igazsága és boldogító üzenete kegyelmed áradásával mossa el korunk keresztényellenességének kiagyalt érveit, és ajándékod öröme tegye boldoggá karácsonyunkat!

 

Advent 1. hetének csütörtökje

„Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem. Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem, van szüntelen. Ellened vétkeztem, egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz, Hogy igaznak bizonyulj beszédedben, és igazságos a te ítéletedben” (Zsolt 51, 4-6)

 
Dávidnak a kor szokása szerint több felesége volt, asszonyaitól születtek gyermekei. Örülhetett annak, hogy Isten megáldotta házasságait, akkor még egészségesen gondolkodtak az emberek az életről, és azt tartották boldog embernek, aki sokáig élt, elfogadható jólétben élt és sok gyermeke volt. Nem volt tehát szüksége arra, hogy idegen asszonyt, más férfi feleségét hivassa magához, és vele töltsön egy éjszakát. Ezt neki, mint férfinak, nem rótták volna bűnül, hiszen a férfit nem vádolták soha, ha ő tört házasságot. Nekünk, az Újszövetségben élőknek ez fura gondolkodásmód. Amikor Jézus tanított, feltették neki a kérdést, hogy Mózes miért engedte meg az asszony elbocsátását. Jézus így válaszolt: Mózes „a ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és lesznek ketten egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét”. (Mk 10, 5-9) Amikor Dávid beleszeretett a gyönyörű asszonyba, Betszabéba, a kötelékre, amely az asszonyt férjéhez kapcsolta Isten eredeti emberteremtő szándéka szerint, nem gondolt. Azt sem fontolta meg, hogy alattvalóit hadba viheti, ha a haza üdve úgy kívánja, de senkinek a halálát megfontoltan elő nem készítheti. Az élet ura egyedül a fölséges Isten. Amikor prófétatársa figyelmeztette minderre, akkor felsírt benne a tudat, hogy Isten rendelkezései minden emberre, a királyra is egyenlően vonatkoznak, és az ember tudja, hogy ha látszólag csupán embert bánt, akkor is Istent bántja.„Ellened vétkeztem egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz”A mai kor emberének nagyon tetszik, amit egyesek hirdetnek: az ember szabad, annyira szabad, hogy nem felelős senkiknek: sem Istennek, sem embernek. Sok ember annyira ostoba, hogy olyan vezetőket választ, akik ebben a felelőtlenségben őt megerősítik. Elfogadják alapigazságnak, hogy az erkölcs az, amit a társadalom kötelezőnek elfogad. Elfelejt gondolkodni: ha ez igaz lenne, milyen jogon kéri most számon a néhány évtizede felkapott eszmét, és zárja börtönbe azoknak az eszméknek követőit. Az akkori társadalom elfogadta azt az eszmét, akkor az volt erkölcsös, aki a szerint az eszme szerint élt. Következésképpen a mostani erkölcs-nélkülieknek arra kell felkészülniük, hogy ha másik ember által kigondolt eszmerendszer szab újabb határokat, akkor a most igaznak elfogadott eszmét vallók kerülnek a vádlottak padjára. A helyes megoldás az lenne, ha Isten örök szabályait fogadnánk el kizárólagos erkölcsi alapnak, akkor nem kellene mindig újabb és egyre átgondolatlanabb, jogszerű, de nem erkölcsös képződményekhez igazodni. Dávid súlyosan vétkezett több isteni parancs ellen is. Amikor a próféta fejére olvasta ezeket a bűnöket, azonnal átlátta tévedését: „Vétkeztem az Úr ellen!” (2Sám 12, 13) a próféta, pedig ezt közölte vele: „Az Úr meg is bocsátotta bűnödet, nem lakolsz halállal, mindazonáltal, mivel a dologgal alkalmat adtál az Úr ellenségeinek a káromlásra, fiad, aki született neked, meghal”. (2Sám 12, 13-14) a bűnök és a bűnbánat között több mint egy év telt el. Amilyen könnyűnek látszik a bocsánat Isten részéről Dávid esetében, ugyanilyen könnyű a mienkben is. A gyóntatószékben is megkapjuk egyetlen bocsánatkérő szóra a feloldozást. De ne csodálkozzunk azon, ha bűneink bocsánata után jönnek kisebb-nagyobb elégtételek. Mondjuk meg: minden ember- és társadalom elleni bűn Isten ellen van. Kisebb-nagyobb idő múltával, eljön, a számonkérés!

XAVÉRI SZENT FERENC

XAVÉRI SZENT FERENC

*Javier vára, 1506. április 7. +San-Csao (Kanton mellett), 1552. december 3.

Ha valaki a baszk származású nemes ifjúnak, Francisco de Jassu y Javiernek, aki 1530-ban a párizsi egyetemen éppen magiszteri fokozatot szerzett, azt mondta volna, hogy nevét évszázadokon át emlegetni fogják az egész világon, lelkének legérzékenyebb pontját érintette volna. Don Francisco ugyanis büszke ember volt, nagyra tartotta nemesi származását, és dicsőségre, megbecsülésre vágyott.

És ez a nagyravágyó Francisco 1552-ben, távol a főúri kastélyoktól és az egyetemi előadótermektől, de még Európától is, San-Csaóban, egy kis sziklás szigeten, Kína partjai előtt halt meg, miközben szíve minden vágya az volt, hogy bejuthasson Kínába. Elhagyatottsága ellenére halálhíre hamarosan bejárta az egész akkori kultúrvilágot, és mindazok, akik hallották a hírt, szomorkodtak elvesztése miatt. A szomorúságba azonban annál több csodálat vegyült, minél inkább megismerték ennek az embernek a tetteit. Fél évszázad sem telt el, és Xavéri Ferencet V. Pál pápa boldoggá, XV. Gergely pápa 1622-ben szentté avatta. XIV. Benedek pápa 1748-ban India és az egész Távol- Kelet védőszentjévé tette. 1927-ben XI. Pius pápa a földkerekség minden misszióját oltalmába ajánlotta, Ferenc tehát a misszionáló Egyház védőszentje lett.

Bármilyen nagyra törő tervei voltak is az ifjú magiszternek, erre nem számíthatott. Épp azzal lépett e dicsőség útjára, hogy Krisztus szavától szíven találva -- ,,Mit számít az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a tulajdon lelkének kárát vallja?'' -- megtagadta minden földi vágyát, és honfitársa, Loyolai Ignác társaságához csatlakozott, aki erre a krisztusi mondásra oly sokszor figyelmeztette. Ferenc 1534. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén Ignáccal és öt hasonló gondolkodású társával együtt letette a szegénységi és tisztasági fogadalmat. Azt is megfogadták, hogy elzarándokolnak a Szentföldre, s 1536 telén útnak is indultak, hogy ez utóbbi fogadalmukat teljesítsék. Velencében azonban tudomásul kellett venniük, hogy a törökök az összes Szentföldre vezető utat lezárták. Velencében 1537. június 27-én szentelték pappá őket, miközben a körülmények kedvezőbb alakulására várakoztak.

1538 novemberében ott térdeltek Krisztus földi helytartója előtt, akitől azt kérték, hadd változtassák meg fogadalmukat, vagyis a szentföldi zarándoklat vállalása helyett fogadalommal kötelezhessék magukat a pápa iránti tökéletes engedelmességre. Ignác, aki valaha katona volt, a ,,Jézus Csapata'' nevet találta a legmegfelelőbbnek az új szerzetesrend megjelölésére, de később fölcserélte a ,,Jézus Társasága'' névvel, amely kevésbé katonásan hangzott. Azt azonban továbbra is megtartották, hogy a pápa kívánsága számukra parancs, amelyre semmi körülmények között sem mondanak nemet, és soha nem fogják a saját szájuk íze szerint magyarázni.

1540 tavaszán III. Pál pápa a Társaságból két személyt Írországba, másik kettőt Portugál-Kelet-Indiába küldött. Egy testvér helyett, aki megbetegedett, Xavéri Ferencet Indiába irányította.

Az Indiába készülő flotta 1541 áprilisában futott ki Lisszabon kikötőjéből. Ferenc nem sokkal előbb egy pápai iratot kapott, amellyel a pápa Távol-Kelet pápai legátusává nevezte ki. Az utazás tizenhárom hónapot vett igénybe, beleszámítva a Mozambikban töltött telet is. Ferenc 1542. május 6-án érkezett meg Goába.

Éppen az esős időszak utolsó hónapja volt, amely miatt nem indulhatott tovább, de az időt itt sem töltötte tétlenül. Nagyon hamar észrevette, hogy a portugál tengerészek, katonák, tisztviselők és kereskedők viselkedése nem sok becsületet szerzett a keresztény névnek. Ezért keresztet vett a kezébe, és bejárta a város negyedeit, maga köré gyűjtötte a gyermekeket és a felnőtteket, s katekizmusra tanította őket, prédikált nekik, gyóntatott, egyszóval mindent elkövetett annak érdekében, hogy a megkeresztelt, de lélekben elhanyagolt híveket életre serkentse.

Szeptember végén újra hajóra szállt, még mielőtt társai Mozambikból utolérték volna. A Comorin-fok (az Indiai-félsziget legdélibb pontja) körül élő gyöngyhalászok közé ment, akik közül 1535--37 között mintegy húszezren megkeresztelkedtek, de jóformán semmi oktatásban nem volt részük. Ferenc tanította nekik a katekizmust, védelmezte őket a portugál kereskedők ravaszságával szemben, s vigasztalta és támogatta őket a muzulmánok rajtaütései alkalmával. Később hasonlóképpen segítette Travancorból a halászokat, akik közül mintegy tízezret ő maga keresztelt meg. Több mint egy évet töltött egyszerű, de hívő lelkek között, akiket ,,első szerelmének'' szokott nevezni, s ha missziós útjai során a közelben hajózott, mindig felkereste őket. Valahányszor új misszionáriusok érkeztek Goába, valakit hozzájuk küldött. Őt magát legátusi megbízatása elszólította, mert a terület, amely hozzá tartozott, a Jóreménység fokától (Afrika legdélibb pontja) Kínáig terjedt.

Így Ferenc állandóan úton volt. 1545-ben Mailapurból Malakka felé indult, amelyet a portugálok 1511-ben hódítottak el a muzulmánoktól. Győzelmüket akkor úgy ünnepelték, mint a kereszténység diadalát az iszlám felett. 1546. január 1-én kelt útra, hogy a ,,Fűszer-szigetek'' néven ismertté vált Molukka-szigetekre menjen, és segítségére legyen az ott élő keresztényeknek. Mintegy másfél év múlva tért vissza Malakkára, ahol meghallotta, hogy a Kínai-tengertől keletre új szigeteket fedeztek föl: Japánt, a felkelő nap országát.

Ferenc Malakkában találkozott az első japánokkal, akik itt kerestek menedéket. Magával vitte őket Goába, útközben tanította nekik a keresztény hitet, és meg is keresztelte őket. Közben megérlelődött benne a terv, hogy ezzel a három japán kereszténnyel fölkeresi Japánt, hogy ott is hirdesse az evangéliumot. Ferenc a gyors döntések embere volt: elrendezte dolgait Goában, és már 1549 áprilisában úton voltak Japán felé. Kísérete a három japán és két segítő testvér volt, s négy hónappal később a kis csoport Kagoshimánál partra szállt.

A legenda azt mondja, hogy Ferenc birtokában volt a nyelvek adományának. Levelei erről mit sem mondanak. Sőt, ellenkezőleg, arról tanúskodnak, hogy Ferencnek nagy nehézségei voltak a nyelvvel, főleg a japán nyelv tanulásával. Egyik levelében az áll, hogy negyven napig tartott, amíg japán nyelven el tudta mondani a tízparancsolatot. Mindehhez járult még, hogy a tolmácsnak kiválasztott japán keresztény félreértéseivel és rossz fordításaival sok kellemetlenséget okozott Ferencnek. Ez Japánban különösen súlyos hiba volt. A japánok ugyanis műveltek voltak, gondosan kidolgozott szokásrendszerük volt, és sokat adtak a külső formákra. Szívesen hallgatták Ferencet, de vitatkoztak vele, és nem voltak hajlandók az új hitet könnyen elfogadni. Még nehezebb volt a boncok térítése, főképp amikor Ferenc erkölcsi életüket kezdte kifogásolni. Nem kellett sok idő, és a boncok a legnagyobb ellenségei lettek.

Ebből következően Kagoshimában nem tudott nagy eredményeket elérni. Így a következő évben továbbment; az volt a terve, hogy fölkeresi Mlyakot, hogy találkozzék a császárral és shogunjával (hadvezérével). Itt azonban újabb csalódás érte, amennyiben a császár puszta bábnak bizonyult, shogunja pedig csecsemőnek: az igazi hatalom a földbirtokosok kezében volt.

E fölismerést Ferenc kihasználta, mert visszafelé jövet Yamagusiban -- aboncokkal és a tudósokkal folytatott hosszas viták eredményeként - - sikerült egy kis szigetet alkotnia, s megnyernie Bungo herceg barátságát. Amikor ellátogatott hozzá, minden lehetséges ruhadarabot és jelvényt magára vett, ami mint pápai legátust megillette.

Ferenc összességében két évet töltött Japánban. Ez idő alatt mintegy ezerötszáz embert keresztelt meg. Meglehetősen kis szám ez a másutt megkeresztelt tömegekkel szemben, de ez a kis eredmény vezette el Ferencet a fontos felismerésre: egy olyan magas kultúrájú országban, mint Japán, a missziót másként kell irányítani, mint a műveletlenebb népek körében. Alkalmazkodni kell, ismerni kell a nyelvet és az érintkezési formákat: Japánnak nagyon művelt és jól képzett misszionáriusokra van szüksége.

Ferenc azt is fölismerte, hogy Japán a kínai kultúra örököse. A forrásokat tehát Kínában kell keresnie azokhoz az értékekhez, amelyeket Japánban annyira megcsodált. Ezért ébredt föl benne a vágy, hogy Kínába eljusson, s ott is evangelizálhasson.

Ezzel a szándékkal indult vissza 1551 novemberében Goába, ahol 1552 februárjában kötött ki. Itt súlyos feladatok vártak rá, amelyeket mint az újonnan alapított indiai jezsuita provincia vezetőjének kellett megoldania. Éjjel-nappal dolgozott, hogy minél előbb Kínába indulhasson. Április 17-én már újra úton volt. Malakkából egy portugál kereskedő segítségével akarta elérni célját, a malakkai kormányzó azonban ellenezte a tervet. Féltette a portugálok kereskedelmi kapcsolatait attól, hogy egy külföldi titokban behatoljon az idegenek előtt szigorúan lezárt Kínába. Ferenc ekkor elhatározta, hogy egyedül utazik tovább. Augusztus vége körül érte el Kanton közelében a kis San Csao sziklaszigetet, amelyen át be akart jutni az országba, ha másként nem, hát egy csempész dzsunkáján. A kínai azonban, akivel Ferenc megegyezett, cserbenhagyta. A portugál kereskedők a tél közeledtével már majdnem mind elhagyták a szigetet, Ferenc pedig ott maradt egyedül.

Ebben az elhagyatott, reménytelen helyzetben Ferencet láz támadta meg, és szervezete a hosszú utazások és a kíméletlen munka után már nem volt ellenálló. 1552. november 3-án a reggeli órákban meghalt.

Xavéri Szent Ferenc a jezsuita misszió tulajdonképpeni megalapítója, ugyanakkor az újkori misszió történetének legnagyobb alakja is volt. Sok kérdésben -- mert elsőként szerzett személyes tapasztalatokat -- alapvető fölismerései voltak. És a példája ezreket vonzott maga után a missziókba.

Ünnepét 1623-ban, a szentté avatását követő évben fölvették a római naptárba, december 3-ra.

--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, ki Xavéri Szent Ferenc igehirdetésével sok népet térítettél az igaz hitre, kérünk, add, hogy híveid lelkében ugyanolyan buzgó hit éljen, mint őbenne, és Egyházad mindenkor örvendhessen gyermekei sokaságának!

Példája:

tanulj, légy szorgalmas!

Adventi kalendárium 4.

Adventi kalendárium – 2014. december 3.

Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!

„A tökéletesség legmagasabb foka nem az elragadtatásokban, nem is a látomásokban van, hanem abban, hogy akaratunk tökéletesen beleegyezik Isten akaratába.” (Avilai Szent Teréz)

Urunk és Istenünk, készítsd elő szívünket isteni erőddel, hogy amikor Fiad eljön, méltónak találjon az örök élet lakomájára, és asztalához ültessen minket. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.