Nagyböjti kalendárium 22.

Nagyböjti kalendárium – március 11.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Jézus, Te egész életeddel, a halálig menő engedelmességgel az elviselést és a szeretet mindent megváltoztatni képes erejét mutattad meg nekünk. Csendben a szótlanságra buzdítottál, ha már kifogyott minden eszközünk. Adj erőt nekünk eljutnunk a szótlanság erejének megtapasztalásáig, és engedd, hogy az igazság és a szeretet érdekében felemelt szavunkkal mindig szolgáljunk Téged a másik emberben, és mindig dicsérjünk Téged! Ámen.” (Thomas Merton)

Urunk, Istenünk, taníts minket önfegyelmezésre, és tápláld lelkünket szent igéddel a negyvennapos húsvéti előkészület idején. Add, hogy teljes odaadással megtagadjuk magunkat érted, és mindenkor egy szívvel-lélekkel imádkozzunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt harmadik hetének szerdája

Nagyböjt harmadik hetének szerdája

„Beteljesíteni jöttem a törvényt és a prófétákat”

Jézus az ószövetségi törvényeket megtartotta kora ifjúságától fogva. Édesanyja és Szent József is. Később is megtartotta mindazt, ami a Törvényben örök érvényű, csak azt iktatta ki, ami az Újszövetségben felesleges, mert a zsidó szertartásokkal kapcsolatos, vagy a zsidó népre vonatkozott csupán. Az Egyház a mai olvasmányban Mózest idézi, aki hivatkozik a hit és erkölcs alapjait jelentő törvényekre, amelyeket elfogadni és megtartani bölcs dolog. Ezek az örök isteni törvények, az örök boldogságba vezető korlátok. Ezek nélkül az oda vezető utat megtalálni és végig járni lehetetlen. Jézus is megerősíti ezt a tényt. Ide  tartoznak a Messiásra vonatkozó kinyilatkoztatások, a szenvedéssel megszerzett megváltás. A Jézus korabeli zsidók ezt elvetették. Ha az Ószövetségre vonatkozik is Jézus megnyilatkozása, mennyivel inkább az Újszövetségre: az újszövetségi Szentírásra és szenthagyományra. Ezt az Egyházra bízta. Az Egyház híven is őrzi, sem a Pápa, sem püspök, sem pap, sem a hívek nem térhetnek el a szabályoktól. Ne is tegyük, ne veszélyeztessük üdvösségünket! Ne akarja senki az emberi ész vagy vélekedés síkjára lehúzni Isten felséges, örök, végtelen misztériumait.

OGILVIE SZENT JÁNOS

OGILVIE SZENT JÁNOS

 jezsuita vértanú
*Banffshire, 1579. +Glasgow, 1615. március 10. 

Az Ogilvie-k még ma is Skócia egyik legelőkelőbb ,,klánja''. Anyja révén pedig John Ogilvie rokona volt a híres Stuart és Douglas klánnak is. A skóciai hitszakadás következtében rokonai részben katolikusok, részben protestánsok voltak. Őt magát kálvinistának nevelték. Amikor tizenhárom éves lett, apja Franciaországba küldte tanulni.

Franciaországban akkoriban gyakoriak voltak a nyilvános hitviták a kálvinisták és a katolikusok között; ezeken János is részt vett, amikor csak tehette. Idővel kétely támadt benne vallásával szemben. Francia, olasz és német teológusok ismeretében a katolikus Egyház töretlen hagyományát önkéntelenül is összehasonlította a reformátorok új tanításával. Leginkább azonban a számos vértanú hatott rá, akik katolikus hitüket életükkel pecsételték meg. Arra vágyott, hogy a vértanúk Egyházához tartozzék, ezért tizenhét évesen a katolikus hitre tért.

A következő három évet különböző iskolákban töltötte. Hat hónapig Regensburgban a skót bencéseknél tanult, majd az olmützi jezsuita kollégiumba került. Egy évvel később kérte felvételét Jézus Társaságába, egy pestisjárvány azonban arra késztette a hatóságot, hogy bezárja a kollégiumot. Jánost a brünni noviciátusba küldték.

A következő tíz évet az osztrák jezsuita tartományban töltötte. 1602- -1606-ban Grazban tanult, és megismerhette Pázmány Pétert, aki a kollégium tanára volt. Tanulmányait Alamócban (Olmütz) és Bécsben folytatta. Ezután a generális kívánságára Párizsba küldték, ahol 1610- ben szentelték pappá.

Párizsban megismert két jezsuitát, akik skót hazájában misszionáltak. Mindkettőt fogságba is vetették; egyikük három évet ült a hírhedt londoni Towerben. Elbeszéléseik mélyen megragadták, és az a kívánság ébredt benne, hogy életét a skót misszió szolgálatának szentelje. A két hithirdető saját tapasztalatai alapján kilátástalannak minősítette elképzelését. A generális, akinek János ilyen értelemben írt, határozottan visszautasította: elöljárói dolga, hogy meghatározzák, hol kell munkálkodnia. János azonban ismételten visszatért kívánságára, s végül két és fél év múlva Skóciába küldték. Mivel a Nagy-Britanniába való beutazás papok számára szigorúan tilos volt, John Watson néven utazott, és hol lókereskedőnek adta ki magát, hol meg hazatérő katonának.

Az első hónapokban alig ért el eredményt. Nemesi barátai, akikhez nagy reményeket fűzött, cserbenhagyták. Aki katolikus maradt, az csendben eltitkolta ezt, senki sem vágyódott a vértanúságra, senki sem akart papot befogadni, mert ez felségárulásnak számított.

Végül Edinburgh-ben egy példás katolikus, Sinclair Vilmos ügyvéd befogadta. János átvette a házitanító szerepét legidősebb fia mellett, aki később jezsuita lett. Titokban misézett, gyóntatott, és bátorította a gyenge hitű katolikusokat. Csakhamar kiterjesztette tevékenységi körét: látogatni kezdte a fogságba vetett katolikusokat, bár ez rendkívül veszélyes volt.

Számos lelket sikerült megnyernie. Glasgow-ban tevékenykedve egy jámbor özvegyasszony rejtegette, aki később a hite miatt elszenvedett fogságban halt meg. Egy napon jelentkezett nála öt ember, és kijelentették, hogy katolikus hitre akarnak térni. Egyikük azonban áruló volt. A hitoktatáson egy poroszlóval jelent meg, és Jánost letartóztatták. Spottiswoode presbiteriánus érsekhez vitték, aki egy kiadós pofonnal fogadta: ,,Nem szégyelli magát, amiért misét mond egy reformált városban?'' -- rivallt rá.

,,Ön pedig úgy viselkedik, mint egy hóhérlegény, nem pedig mint egy püspök'' -- válaszolta János. Erre rárohantak az érsek szolgái, megverték és megtépázták. A következő napon megkezdődött hivatalos kihallgatása. Sok kérdést tettek fel, János azonban úgy válaszolt, hogy üldözőinek nem nyújtott jogalapot a letartóztatásra. Mindenekelőtt állhatatosan megtagadta, hogy elárulja a glasgow-i katolikusok nevét. Egyfolytában több mint huszonnégy órán át tartott a kihallgatása anélkül, hogy bármily csekély táplálékot is magához vehetett volna; végül már csak remegett a hidegtől és a gyengeségtől.

,,A tűzbe kellene Önt vetnünk!'' -- kiáltott rá egy feldühödött vallató, amikor semmivel sem tudták rávenni, hogy kiszolgáltassa a kívánt neveket. ,,Az egyáltalán nem is lenne rossz, hiszen már majd megfagyok!'' -- válaszolta nyugodtan.

Megfenyegették, hogy a ,,spanyolcsizmával'' fogják megkínozni, majd méltóságot és hatalmat ígértek neki, ha elárulja a skót katolikusok nevét. Amikor mindez nem használt, nyolc napon és éjszakán át megakadályozták az alvásban. A hóhérlegények hegyes tüskékkel szurkálták, felráncigálták fekhelyéről, belekiabáltak a fülébe, a haját tépdesték és a földre dobták. Csak amikor egy orvos megmagyarázta, hogy mindezt már csak néhány óráig bírja ki, engedték meg, hogy egy nap és egy éjjel aludjék; utána Edinburgh-be szállították újabb kihallgatásra.

Ismételten megkíséreltek mindent, hogy a skót katolikusok nevét kicsikarják belőle. Többször is elhíresztelték, hogy elárulta barátai nevét, hogy ily módon másokat késztessenek beszédre. De minden hiábavaló volt. Végül feltették neki a kor legkényesebb kérdését: ,,Vajon a pápa jogosult-e arra, hogy letegye a királyt?''

,,Erre a kérdésre csak magának a pápának válaszolhatok'' -- vágott vissza. Ezután ismét Glasgow-ba vitték. Állhatatosságának híre elterjedt az egész országban, és így a kívánt célnak pontosan az ellenkezőjét érték el: a katolikusok új erőre kaptak. Még a fegyőrökre, sőt Spottiswoode érsekre is olyan mély benyomást gyakorolt, hogy őszintén azt kívánták, bárcsak tagadná meg hitét, hogy életben maradhasson.

Ekkor Jakab király egy öt kérdést tartalmazó ívet küldött Jánosnak. Ő pedig tudta, hogy a válaszok megpecsételik sorsát, de nem volt kibúvó. Nyíltan kijelentette: ,,Ha királyom földi hatalmát fenyegetnék, vérem utolsó cseppjét is adnám érte; ha azonban a lelki főhatalomról van szó, nem tudok és nem is szabad engedelmeskednem neki.''

Végül felségárulás miatt halálra ítélték. Úgy igyekeztek feltüntetni az ügyet, mintha elítéltetése pusztán politikai, nem pedig vallási okok következménye lenne.

1615. március 10-én nyilvánosan felakasztották; a kivégzésen jelenlevő néptömeg azonban megátkozta a hóhért, Jánost pedig vértanúnak nevezte.

1929. december 22-én boldoggá, 1976. október 17-én szentté avatták. 

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE 14.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE
Jézus két gonosztevő között függ a keresztfáján

Nagy kínok közt vergődött Urunk, Jézus Krisztus földi élete utolsó szakaszában, amióta Péter főapostol előtt az Atya feltárta, hogy Mesterük „a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16). Jézus megdicsérte Pétert, mert ez az alapigazság az egyetlen üdvözítő abban a közösségben, amelyet majd alapít. Megrémíti Pétert, és a többieket is, hogy Krisztus küldetése nehézzé vált, amikor az ősszülők, majd az egész emberiség egyre mélyebbre süllyedt a bűnökbe. Ezért Isten egyszülött Fiának Megváltóvá is kell lennie, mert az összes ember csak úgy válhat újra Isten fogadott gyermekévé, ha istenemberi szenvedésével és halálával megváltja a világot, az embereket. Amikor Péter és a többi apostol meghallotta ezt, elképedtek. Ők olyan Messiást vártak, aki győztes hősként mutatkozik be a történelemben, és világuralomra emeli szülőnépét, a zsidóságot. Hiába pontosította, kétszer újrázva Péternek és a többieknek, hogy „Jeruzsálembe kell majd mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad” (21) Nem hittek neki, és hogy vérző, megfeszített teste fenn függött a kereszten, egyre csalódottabban, egészen kiábrándulva nézték a tényeket. Elveszítették a hitüket Jézus istenségében, és hallani sem akartak a feltámadásról. „Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt”. (Lk 24,21) Jézus és Édesanyja, Mária maradt csak következetes vállalásához. Jézus működése kezdetén mondta: „Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne álljatok ellen a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is! S ha valaki egy mérföldre kényszerít, menj vele kétannyira!” (Mt 5,38-41) íme, Ő már kettőt eddig teljesített, most jön a harmadik is: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek. Ruháján sorsot vetve megosztoztak”. Lk 23,34) Ez utóbbit sok mással együtt már ősatyja, Dávid is megjövendölte: „Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, a gonosztevőknek serege zár körül. Kezemet és lábamat összekötözték, és a halál porába fektettek. Megszámlálhatom minden csontomat; ők néznek és bámulnak, elosztják maguk közt ruhámat, köntösömre pedig sorsot vetnek”. (Zsolt 22,17-19) Apostolai és gondozói talán mennének segíteni, de félnek az őröktől. Jézus pedig tudja: „így teljesedik be az Írás”. (Jn 19,24) Édesanyja mindezt már korábban jól megértette, hiszen kegyelemmel teljes lett a neve az angyal üdvözletétől kezdve.„Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és a szeretett tanítványa, így szólt anyjához: Asszony, íme, a fiad!  Aztán a tanítványhoz fordult: Nézd, az Anyád! Attól az órától fogva a házába fogadta a tanítvány”. (25-27) Az Anyaszentegyház ezeket a szavakat úgy értelmezi, hogy Jézusnak nem lévén testvérei, Jézus gondoskodik édesanyjáról, amikor rábízza szeretett tanítványára. Amikor egyedül említi Jánost, akit Máriának fiaként kell majd segítenie, akkor az Úr minden embert az édesanyai gondjaira bízott. Ekkor Egyházunk hitét valljuk Mennyei Édesanyánkról. Ezen a katolikus meggyőződésen túl, mi magyarok örömmel és büszkén valljuk mennyei Királynőnknek is. Az édesanyás szeretetét élvezzük azóta, hogy népe jövőjéről töprengő fejedelmünk, Géza éjszakai látomásban részesült. Ebben ígéretet kaptunk a Mennyei Királynőtől, hogy különös Patrónánk lesz. Ezer év óta bizalommal szólítjuk így: MAGYAROK NAGYASSZONYA.

Nagyböjti kalendárium 21.

Nagyböjti kalendárium – március 10.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„A helyesen megélt engedelmesség megszabadít bennünket az önzéstől és a gőgtől, és így segít, hogy megtaláljuk Istent. És benne az egész világot. Az engedelmesség apró cselekedetei építik a folyamatos, készséges, boldog és teljes engedelmességet, és mint az olajcseppek, táplálják Jézus lámpását, amely világít életünkben.” (Boldog Kalkuttai Teréz anya)

Urunk, Istenünk, maradjon velünk mindenkor kegyelmed, tegyen készségessé szolgálatodra, és szerezze meg nekünk állandó oltalmadat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt harmadik hetének keddje

Nagyböjt harmadik hetének keddje

„Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival”

Mielőtt bármely nem-istenhívő közösség haragra gyúlna hogy egy királyt emlegetek a Biblia nyomán, a római katolikusok másfél milliárdos közösségéhez szólva nem veszem kellő módon figyelembe, hogy az emberek manapság a demokrácia odaadó hívei, meg kell mondanom, hogy a modern királyságokból személy szerint cseppet sem kérek. Mindennap az Atyaistenhez küldött imádáságaimat ezzel a záradékkal fejezem be: Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen. Ezzel a záradékkal milliószor tanúságot teszek arról, hogy fejemben a világ dolgaival kapcsolatban minden renden van, mert tudom, hogy egyetlen Úr uralkodik öröktől fogva örökkön örökké nemcsak földön, hanem a mérhetetlen nagy csillagvilágon is. Azon sem csodálkozom, hogy Isten nem tart naponta számonkérést sem az emberi szemmel beláthatatlan kozmoszon, mivel a mindenséget minden pillanatban egyszerre tökéletesen átlátja mindenféle könyvelés nélkül. A csöppnyi föld milliárdos nagyságrendű növényei, megszámlálhatatlan állata, sosem szegi meg a természetébe beleoltott ösztönöket. Azok az egy-isteni akarat szerint élik le életüket. Amit tudni lehet, igyekeztem megtanulni, mert az igazi igazság a Rend alapja, ahogyan Isten egységesen elrendelte. Amit tudni a szó szoros értelmében nem lehet, azt a hit, a hihetőség és a hiendőség szabályai szerint hiszem. Ebben nemcsak a tanító bácsiknak és néniknek, tanár uraknak, nagyhírű egyetemi professzoroknak van igen kiváló érdemük. Az én nagyeszű, rendíthetetlen jellemű és szorgalmas Édesapámnak, hat gyereket szülő, rengeteget dolgozó Édesanyámnak legalább annyit köszönhetek, mint tanítóimnak. Ma is meghatottan hallom emlékeim között sokszor felcsendülő tenorján: „Isten, ki fent uralkodol a csillagok felett, és bölcsen végzed dolgaid a fellegek felett: Hozzád emelkedik ma a föld szegény fia, és kér, hogy mindig  figyelmezz buzgó imáira! Csak az ember felejt el, akinek észt adál, s akit legjobban szeretvén  képedre alkotál”Nem jelentett értelmi konfliktust, hogy megértsem Jézus Krisztus példabeszédét: „Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott neki. Ez babiloni mértékkel számítva hárommillió-harmincezer kg ezüst. A szerencsétlen vagy gonosz adós könyörgésére egyetlen szóval elengedi a király ezt a töméntelen adósságot. Csodálkozunk? Neki milliárdszor milliárd mérhetetlen súlyú csillaga van, és jó szíve. Ám amikor elmondják neki, hogy kimenet a megajándékozott szerencsefi egy szolgatársának száz Ft tartozásért a torkát szorongatta, a király az irgalmat visszavonva kemény igazságossággal azonnal örökös börtönre, mondhatnánk pokolra vetette családjával együtt.

RÓMAI SZENT FRANCISKA

RÓMAI SZENT FRANCISKA

 özvegy, III. r., rendalapító 

 (1384-1440)
*Róma, 1384. +Róma, 1440. március 9.

A pápák avignoni fogsága (1309--1377) és a közvetlen utána következő nyugati egyházszakadás (1378--1417) számtalan bajt hozott Rómára. Háború, éhínség, járvány pusztította a népet. A pápa távolléte, majd a két, illetve három pápa pártjára oszlott kereszténység kiszolgáltatta Rómát az ellenséges hatalmaknak. Az Egyház központja, az egykori birodalmi főváros rommá lett: a fórumon marhák legelésztek, a vatikáni kertekben farkasok garázdálkodtak, a falakon kívüli Szent Pál- bazilikában éjszakánként pásztorok tanyáztak nyájaikkal együtt. Olyan szegénység volt a nép körében, hogy 1414-ben nem tudtak mécsest gyújtani Péter-Pál ünnepén Szent Péter sírjánál.

Ezekben a nyomorúságos időkben élt Franciska, akit Isten arra választott ki, hogy folytassa Svéd Szent Brigitta (+ 1373) és Sziénai Szent Katalin (+ 1380) küldetését: jótékonyságával és szent életével tartsa ébren a hitet és a megújulásba vetett reményt.

Franciska 1384 első hónapjaiban született. Apja anagni származású nemes, Paolo Bussa de'Leoni, édesanyja Jacobella de'Roffredeschi volt. Hárman voltak testvérek, a nővérét Pernának, öccsét Simonénak hívták. A városrész, amelyben gyermekkorát töltötte, a kódexmásolók negyede volt. Innen érthető, hogy nagyon korán megtanult olvasni és kedvenc olvasmánya lett a zsolozsmáskönyv, a szentek élete és Dante Divina commediája.

Éppen olvasmányai hatására hat éves korában szívének legnagyobb vágya az volt, hogy követhesse a vértanúkat vagy a szüzeket. Első gyóntatója édesanyja kérésére vette gondjaiba. Az olivetánus bencésekhez tartozó Antonio de Monte Savello atya harmincöt éven át volt Franciska lelki vezetője. Érthető, hogy amikor Franciska társnőivel együtt Istennek szentelte az életét, a bencés regulát tette meg alaptörvénynek.

Lelkiatyja előtt föltárta, hogy nagyon szeretne egy szigorú rendbe lépni. Ezért tizenegy évesen engedélyt kapott arra, hogy próbaidőre gyakorolja a vezeklés néhány formáját. Ennek azonban külső jelei is lettek, ezért édesapja elérkezettnek látta az időt, hogy közölje vele: férjhez kell mennie, s ő már el is jegyezte Lorenzo Ponzianival. Franciskának kemény küzdelmébe került, hogy meghajoljon atyja akarata előtt, de sikerült neki, és tizenhárom évesen férjhez ment. Új otthona a Trastevere városrészben, a Tiberis nyugati oldalán, a Szent Cecília- bazilika közvetlen szomszédságában állt. A nagy palotában három család élt együtt: a szülők, Lorenzo bátyja és felesége, Vanozza, s Lorenzo Franciskával.

Házasságukból hat gyermek született. Három közülük csecsemőkorban meghalt. Giovanni Battista egyedül élte túl a szüleit (1400--1444), vccse, Giovanni Evangelista csak hét (1403--1410), a húga, Ágnes csak hat (1404--1410) évig élt itt a földön.

Durazzói László 1404--1410 között három alkalommal is betört a városba a pápa ellen harcolva. A város könnyű préda volt, mert még falai sem voltak. Lorenzo, aki a pápai sereg tisztje volt, az egyik csatában olyan súlyosan megsérült egy tőrdöféstől, hogy szinte holtan vitték haza, de Franciska ápolásától fölépült.

Egy újabb támadás még súlyosabban érintette a családot: Lorenzo ugyan megmenekült, a testvérét azonban elfogták, fiát, Giovannit pedig túszként hurcolták el. Házukat fölgyújtották, és amit csak találtak, elrabolták. Amint elült a harc, Franciska a ház épen maradt részében kórházat rendezett be, és a sebesültek és betegek ápolásával enyhített a sok szenvedésen. Férje a pápai seregben szolgált mindaddig, amíg vége nem lett az egyházszakadásnak. Mire hazatért, megfáradt, öreg ember lett belőle. Franciskának -- aki táplálta és gondozta a szegényeket, s híressé vált a szamaráról, amelyik a fát vitte, amikor a szegény családokhoz ment segíteni -- szabad kezet adott mindenben, csak azt kérte tőle, ne hagyja magára, és az ápolásáról gondoskodjék.

Franciska 1425. augusztus 15-én alapította meg a bencés obláták kongregációját, a bencés harmadrendet. Hasonló gondolkodású asszonyokat és özvegyeket fogott össze a társulat, hogy egymást támogatva törekedhessenek a tökéletességre s végezzék karitatív szolgálataikat. Mindehhez a bencés regulát fogadták el szabályzatul. 1433-ban a Capitolium mellett kolostort alapított azoknak a nővérek, akik nem voltak családjukhoz kötve. Franciska csak férje halála után (1436) csatlakozott hozzájuk. Templomul a fórumon lévő Santa Maria Nova-templomot választotta, amelyet gyermekkorától fogva nagyon szeretett. Amikor szentté avatták, róla nevezték el a templomot, és mind a mai napig ez a Római Szent Franciska-templom.

Franciska 1440. március 9-én halt meg családja házában. V. Pál pápa avatta szentté, s ünnepét már a következő évben fölvették a római kalendáriumba.


--------------------------------------------------------------------------------

Amikor a szentté avatás előtt V. Pál pápa megkérdezte Bellarmin Szent Róberttől, hogy időszerűnek látja-e Franciska szentté avatását, az így válaszolt: ,,Benne bármelyik életkorban vagy állapotban élő lélek példaképet talál. Mert Franciska kicsi korától gondosan őrizte a szüzességét; hosszú ideig tiszta házasságban, majd özvegységben élt, s végül a kolostorban mutatott példát minden erényre.''

Férjhezmenetele után nem sokkal a sógornője, Vanozza az egyik sarokban találta Franciskát, amint keservesen sírt. Faggatására Franciska megvallotta, hogy ő apáca szeretett volna lenni, és szívének legszebb álmát törték össze azzal, hogy férjhez adták. Erre Vanozza megmondta neki, hogy ő ugyanígy volt, s ettől kezdve a két feleség között a legbensőségesebb lelki barátság alakult ki.

Franciska olyan ügyes volt a háztartásban, s annyira jól tudott bánni a szolgákkal, hogy anyósa halála után apósa rábízta az egész ház vezetését. Ő pedig három részre osztotta az életét: Istennek, a családnak és felebarátainak szolgált. Éjszakánként alig két órát aludt, a többi időt imádságban töltötte. Napjait a háztartás és a családi gondok, illetve a betegek és szegények gondozása töltötte ki. Halála után több mint hatvan esetről tanúskodtak, amikor nyilvánvalóan csodát téve gyógyított.

Mikor a fia, Giovanni megnősült, egy időre súlyos keresztet jelentett számára a menye. A fiatalasszony ugyanis erőszakos természetű volt, értetlenül állt Franciskával szemben, és mindenfelé szidta, rágalmazta. Anyósa türelmes szeretete azonban megtérítette, s akkor Franciska rábízta a ház irányítását. Ezzel ő fölszabadult, és teljesen Isten és felebarátai szolgálatára szentelhette magát.

Franciska sajátossága a szentek között az, hogy különleges kegyelemként harminchárom éves korától fogva haláláig szinte állandóan maga mellett láthatta az őrangyalát. Ő maga így beszél róla: ,,Alakra olyan, mint egy kilenc év körüli gyermek. Megjelenése egyszerre szeretetreméltó és tartózkodó. Tekintetének isteni tisztaságát emberi szó ki nem mondhatja. Arca általában derűs, és pillantása a lélekben tüzes áhítatot gyújt. Ha ránézek, nyilvánvalóvá válik előttem az angyali természet fensége és emberi természetünk gyarlósága.''

Sok támadás érte a sátán részéről, aki több formában jelent meg előtte. Őrangyala azonban mindig megoltalmazta. Emellett az angyal vezetésével egyre inkább megismerte önmagát. Az történt ugyanis, hogy bármi apróságot elvétett, az angyal eltűnt a szeme elől, s csak akkor láthatta ismét, ha megalázkodott, bűnbánatot tartott és a szívét újra Istenhez emelte. Ilyenkor azonban, amikor az őrangyal megint megjelent, vidámabb és szebb volt, mint korábban. Ha valami kétség vagy sötétség lepte meg a lelkét, angyalára pillantott, s mindig visszanyerte biztonságát. Sőt, az angyal, aki mások számára láthatatlan volt, neki olyan -- a külső világban is észlelhető -- világosságot árasztott, amelynél éjszaka is tudott olvasni és írni.

Ünnepén az olivetánus bencések ezt olvassák a zsolozsmában: ,,A házasságban sem hagyott föl azzal, hogy Isten dolgaiban járjon. Amikor férje kedvét kereste, Istennek akart tetszeni; és amikor Isten kedvében járt, férjének is tetszett.''

Halála előtti utolsó szavai ezek voltak: ,,Nyitva áll az ég! Angyalok szállnak alá, s a főangyal, aki bevégezte művét, előttem áll, és hív, hogy kövessem őt!''

--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, aki Római Szent Franciskát azért ajándékoztad Egyházadnak, hogy példaképünk legyen előbb a családi, majd a szerzetesi életben, kérünk, segíts, hogy mi is hűségesen szolgáljunk Téged, és bármilyen hivatásban élünk, mindig te légy a szemünk előtt, és te vezérelj minket!