APOSTOLOK CSELEKEDETEI 36.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI

 
9,1-2: „Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül”. Saul István diákonus megkövezése alkalmával szívesen vállalta a főtanú tisztét, mert tanítómestereitől azt hallotta, hogy a Názáreti Jézus csaló volt, szédítette a népet, ezért kellett meghalnia. Meghalt a kereszten, eltemették és a sírból a tanítványai lopták ki a holttestét. Azóta azt híresztelik, hogy feltámadt. (vö. Mt 27,62-66) Aztán végképpen felháborította István nagy kioktató beszéde, amelyet a főtanács előtt mondott. Ezért vállalkozott arra, hogy írmagját is kiírtja ennek a mozgalomnak. Nagyon sok jeruzsálemi keresztényt kutatott fel, a főtanács elé állította őket, ahol különféle büntetéseket kellett elszenvedniük. Mindez azonban csak részsikernek számított előtte, ezért kérte a nyílt  parancsot a damaszkuszi zsinagógák átvilágításához. A főtanács nyilván nagy örömmel nyugtázta lelkes buzgóságát, és megfelelő katonaság kíséretében útnak bocsátották.
9,3: „De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből”. A pusztát addig is ragyogva sütötte a nap. Most ez a fényesség többszörösére erősödött. Biztosan megrettentek ettől a jelenségtől, hiszen nem sejtették, honnan ered. Szent Lukács leírása már rögzíti, hogy mennyei eredetű volt. De nemcsak a rendkívüli fény ragyogott fel váratlanul, hanem rettenetes erő is sugárzott belőle, úgy, hogy Sault a nyeregből földre sújtotta.
9,4: „Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Saul tehát zuhanása közben hangot hallott, amely legalább annyira mellbe vágta, mint a mennyei fény. Ő azért röpült le a magas lóról, mert valakinek nem tetszik vállalkozása? De ki lehet az, aki megszólította? Talán egy korábbi foglya? De ilyen fényárból vonja őt felelősségre? Jézus, aki elevenen megjelent neki, azonosítja magát a keresztényekkel. Úgy is felfogható ez, hogy a jövendő apostol ízelítőt kap arról a titokról, amelyet majd később Jézus misztikus testéről átért és tanít: „Amint ugyanis egy testben sok testrészünk van, s nem ugyanaz a rendeltetése minden testrésznek, ugyanúgy vagyunk sokan egy test Krisztusban”. (Róm 12,4-5)
9,5: „Erre remegve és ámulva megkérdezte: Uram, mit akarsz, hogy tegyek?” A Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest 1997-es fordítása hangzik így. A Vulgata eredeti szövege latinból szó szerint fordítva viszont sokkal többet mond: „Aki ezt mondta: Ki vagy, Uram? És ő: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl; durva dolog neked az ösztöke ellen rugdalóznod”. (9,5) Ebben a versben a Vulgata szerint tehát Jézus bemutatkozik Saulnak. Roppant fontos  mozzanat ez, hiszen Saul ekkor döbben rá, hogy őt becsapták a rabbi-iskolában, mert íme, saját szemével látja, hogy élő ember áll előtte, aki magát Jézusnak, a keresztények Istenemberének mondja. Nem is lehet más, hiszen a szubtrópusi fényözönt messze túlhaladó, tehát természetfölötti fényben toppant eléje. Megváltozott a felfogása, ezzel együtt az egész lelkülete, és ádáz Jézus-gyűlölete azonnal Jézus-szolgálattá alakult át. Ennek a kifejezése: „Uram, mit akarsz, hogy tegyek?”
9,6: „Az Úr azt válaszolta neki: Kelj föl, és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned”. Saul eddig nem hitt az Egyháznak, most megtapasztalja, hogy Jézus mennybemenetele előtt valóban tanítványaira bízta a hit hirdetését. Az üdvösség dolgait ők hirdetik, az Üdvözítő által megszerzett kegyelmeket ők osztják szét teljes joggal. Ezt Saulnak is meg- és el kell ismernie. Útját azonban Jézus egyengeti, hogy hívei fogadják be a megtérőt.

Pünkösdre készülve 21.

Pünkösdre készülve

Érthető, hogy Jézus három éves nyilvános működése alatt végzett küldetését az Atya megdicsőítésének említi: „Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett” (Jn 17,4-5)  A Fiú dicsősége az volt, hogy isteni születésekor ajándékba kapta az Atyától a végtelen isteni természetet. Attól a pillanattól kezdve állandó oda- visszaajándékozás tárgya lett a két Isteni Személy között, de kétségtelen, hogy az örökség elsődlegesen az Atya ajándéka. Jézus istensége a földön el volt rejtve embersége mögé, csak a csodáiban ragyogott fel ismételten. Ezért kéri a Fiú Atyjától, hogy a borzalmas szenvedések után majd emberi természetén ragyogjon át istensége. Ezt az Atya meg is adja. Isteni trónjára ülteti megdicsőült emberségét, megmutatja mindenek fölötti hatalmát például a hét pecsétes könyvtekercs felnyitásában (Jel 4-5), a sátán felett aratott győzelemsorozatban. (Jel 14-22) Ő az egyetlen ítélőbíró a holtak felett: „Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli” (Jn 5,22)

Szerda húsvét 6. hetében

Szerda húsvét 6. hetében                 
ApCsel 17, 15. 22-18. 1; Jn 16, 12-15
„Amikor eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra”

Jézus Szent Márk szerint azzal kezdte nyilvános működését, hogy bejelentette: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa” (Mk 1, 15) Azt az országot hirdette meg az Úr, amelynek alapja az igazság és a szeretet. Az a Jézus hirdette meg az Isten országát, aki elmondhatta és el is, mondta: „Az én országom nem ebből a világból van” (Jn 18, 36) Ám de most megközelíti az én országom a gonosz sátán és a gyenge emberek által elrontott, eredetileg tökéletesnek teremtett Isten országát azért, hogy a hit igazságaira és a szeretet cselekedeteire alapozva jelenjék meg ismét az emberek között. Jézus az utolsó vacsorán fejtegeti fontos tanítását. Most ezt mondja: „Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudnátok elviselni” (Jn 16, 12) Mire célzott Jézus? Talán arra, hogy ezt a küldetést neki kell elvégeznie, súlyos szenvedésekkel és kereszthalállal és ebbe a szenvedésbe bele kell majd kapcsolódniuk a tanítványainak is. Amikor erről régebben szólt nekik, rémülten hallgatták. Amikor valóban elkezdi a szenvedést, amit részben tanítványai is végignéznek, akik emiatt elvesztik a hitüket is, természetesen nem mondja ki újra: Ti és utódaitok, és az összes ember a történelem során bele kell, kapcsolódjék Isten országának dicsőséges, de keserves felépítésébe. Ezt abban a meghitt esti órában valóban nem tudták volna elviselni. Feltétlenül szükségük lesz Jézus mennybemenetele után a közénk jövő Szentlélekre: „Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog majd szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti majd nektek. Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek” (13-14). Az igazságokat én is Atyámtól vettem. Csak egyetlen igazság van, és az Istentől származik. Ezeket én újra hirdettem nektek. Ti valljátok, le is írjátok a tanításaim nagy részét. Amit nem írtok le belőle, hanem csak prédikáljátok, azt majd a ti tanítványaitok ismertetik a jövő nemzedékekkel. Idővel minden tanításom írásba kerül. (Szenthagyomány) A kinyilatkoztatott igazságok nem tartoznak az egyszerű olvasmányok közé, nehéz lesz oktatni és a különböző népek anyanyelvén komolyan kell majd keresni a helyes kifejezéseket, a Szentléleknek kell garantálnia, hogy helyes-e a fordítás. Akadnak majd olyan gondok, hogy egy-egy igazságot pontosan kell megfogalmazni: ezeknek a dogmáknak a Szentlélek az őre. Vezet benneteket a Szentlélek a társadalom kulturális és gazdasági világában. Azok is az isteni útmutatásra épülhetnek teljes biztonsággal. Azok lesznek az emberiség igazán áldott tanítói, akik a Szentlélekkel mindig imakapcsolatban állnak. Így kapjuk meg újra meg újra a biztos tanítást: az Atya a fő forrás, Fia és  Szentlelkük pedig viszik tovább az igazságot.

RÓMAI SZENT NEREUS és SZENT ACHILLEUS

SZENT NEREUS és SZENT ACHILLEUS
+304. (?)
Nereus és Achilleus régi római vértanú-pár, május 12-i ünneplésük az 5. század óta mutatható ki. A tisztelet nyomai még régebbre mutatnak, hiszen már Damasus pápa sírfeliratot költött a két vértanúnak. Annak töredékesen megmaradt szövege szerint Nereus és Achilleus római katonák voltak. Eltaláltak az igaz hithez, és bátor hitvallásukért megölték őket. Haláluk ideje nincs följegyezve. Általában a diocletianusi üldözés éveit szokták emlegetni. Ünneplésük helye a sírjuk lehetett, amelyet Petronellának, Szent Péter lányának sírja közelében kell keresnünk, a Domitilla-katakomba kiterjedt temetőrendszerében.

Tiszteletük helye gazdag lehetőséget kínált a legendák születésének. Az5. és 6. században írtak egy csodálatosan díszes szenvedéstörténetet Nereusról és Achilleusról. Ebben a két vértanút testvérpárnak tekintették, kiket maga Péter apostol keresztelt meg. Mint eunuchok a császár unokahúgának, Titus Flavius Clemens feleségének -- a későbbi keresztény vértanúasszonynak --, Domitillának a szolgálatában álltak. Úrnőjükkel együtt a campaniai tengerpart előtt levő Pontia szigetre száműzték, Terracinában borzalmasan megkínozták, végül lefejezték őket. Domitillával együtt a Via Ardeatina melletti katakombában temették el őket.


--------------------------------------------------------------------------------

Nereusról és Achilleusról elbeszélik, hogy keresztényekként Domitillával, úrnőjükkel együtt a sivár, izzóan forró Pontia szigetére száműzték őket. A két kiszolgált katona vezette annak idején Domitillát Kelemen pápához. A pápa megkeresztelte az előkelő asszonyt. Ezért elvesztették hazájukat, birtokukat és legalapvetőbb emberi jogaikat. Nereus és Achilleus leszámolt életével, szemrebbenés nélkül fogadta az ítéletet. Annál inkább aggódtak úrnőjük életéért és egészségéért. Flavia Domitilla azonban már rég nem volt nagyvilági dáma: ott térdelt a katakombák komor homályában keresztény rabszolgák és a szegény népből jött hívők között, velük együtt rettegve attól, hogy a katonák fölfedezik rejtekhelyüket. A száműzetésben az élet nehéz volt, de ők fenntartották a kenyértörés közösségét, mintha mi sem történt volna. Zsoltározásukhoz a tenger harsogása adott kíséretet.

Néhány évig tartott ez a sokféle szükséget szenvedő, de nyugodt élet. Amikor azonban Minutius Rufus konzul megjelent Pontián, véres üldözés kezdődött. Nereust és Achilleust elkülönítették Domitillától. A konzul vesszővel, izzó parázzsal és kínzóeszközökkel igyekezett a két veteránt rávenni, hogy áldozatot mutasson be a császár fölségének, de hiába. Állhatatosak maradtak, és a hóhér bárdja végzett velük.


--------------------------------------------------------------------------------
Mindenható Istenünk, kérünk, add, hogy akik dicsőséges vértanúidnak, Szent Néreusznak és Szent Achilleusnak bátor hitvallását megismertük, közbenjáró jóságukat is tapasztalhassuk!

Példája:
    Csak a Világ gondolja, hogy érthetetlen dolog a hit! (Kár a Világért...)

Példája:
    Hitünkért mindent fel kell tudnunk áldozni!

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 35.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI

 
8,30: „Amint Fülöp odasietett és hallotta, hogy Izajás prófétát olvassa, megszólította: Azt gondolod, hogy érted, amit olvasol?” Fülöp messze földről bandukolt odáig. Fogalma sem volt arról, mit kell majd tennie azon a távoli, elhagyatott úton, de nem is zavarta ez a körülmény. Jézus előre megmondta, és az apostolok tanítványaikat erre is felkészítették, hogy ne töprengjenek előre azon, hogy mit kell majd ellenségnek vagy jó barátnak mondani. Ez a Szentlélek útmutatása körébe tartozik. Hát most itt gurul egy elegáns kocsi. A hátsó ülésen ülő utas olvas valamit. Most vége a bandukolásnak, itt a tettek ideje! Amint gyors léptekkel a kocsi mellé ér, hallja a hangosan olvasott szöveget. A Szentlélek még nem magyaráz, mert Fülöp felkészült tanítvány, jól ismeri, és azonnal felismeri Izajás szövegét. Azt is felfogja, hogy ebből a szövegből kell kiindulnia az evangélium hirdetéséhez. Ezért kérdezi meg az idegent, érti-e, amit olvas. Ha nem, akkor vissza kell nyúlnia a próféta koráig.
8,31: „Az így felelt: Honnan érteném, ha nincs, aki megmagyarázza nekem? Megkérte tehát Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön melléje”. Az előkelő ember őszinte. Nem-tudását talán restelli, de bevallja a hirtelen felbukkant ifjú embernek. A Szentlélek bizalmat ébreszt egymás iránt. A templomban talán éppen azért könyörgött a zarándok, hogy a sok titkos tudnivaló, amit hallott a zsidó szertartások közben, meg amit már a kezébe került, frissen vásárolt könyvtekercsből eddig elolvasott, feltáruljon előtte. Kapóra jött ez az ifjú, hátha tanult ember. Megkéri hát udvariasan, hogy telepedjék melléje.
8,32-33: „Az Írás helye pedig, amelyet olvasott, ez volt: Mint a bárány, amelyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírója előtt elnémul, nem nyitotta ki száját. Megaláztatásban hoztak fölötte ítéletet. A sorsával ki törődik? Hisz életét elvették e földön”. (Iz 53,7-8) Ez a szentírási hely úgy szerepel a szentírástudományban, hogy a messiási szenvedések tömör foglalata: Izajás könyvében az 52,13-53,12. Egészen biztosan sokszor idézték az apostolok igehirdetésük közben, hiszen a megváltás ára a Názáreti Jézus kínszenvedése és kereszthalála volt. Talán már akkor is megfogalmazták ezt az igazságot, hogy Izajás az ószövetségi evangélista. Keresztelő Szent János is ezért mutatja be így hallgatóinak a feléje közeledő Jézust: „íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”. (Jn 1,29) Igaz, hogy Jézus élete ekkor még gyönyörű, felívelő pálya volt, de János látta előre, hogy be kell teljesednie rajta az idézett jövendölésnek. Az apostolok pedig biztosan elmondták hallgatóiknak, hogy ezt ők is nagyon nehezen fogadták el, amikor Jézus istenségét Péter világosan megfogalmazta, az Úr pedig azonnal arra terelte a beszélgetés irányát, hogy neki sokat kell szenvednie, és úgy kell bemennie dicsőségébe. ( Mt 16,13-23)
8,34: „Erre az udvari tiszt megkérdezte Fülöpöt: Kérlek, kiről mondja ezt a próféta: önmagáról, vagy valaki másról?” A kincstárnoknak fogalma sem volt arról, hogy ez a kérdés az üdvtörténet egyik legfontosabb titkát fogalmazza meg. Az ősbűn elkövetése óta az emberiség legnagyobb gondja, ki engeszteli ki a megsértett Istent? Isten pedig a büntetések kirovása (Ter 3,14-19) óta sok kinyilatkoztatást adott, hogy a megváltás egyetlen közvetítő érdeme lesz. Benne mindennek teljesednie kell, amit róla az Atya előre hirdetett. A méltóság sokakat arra csábít a történelem folyamán, hogy önjelölt messiások legyenek. Erre maga Jézus is figyelmeztette övéit: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket. Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok, és: Elérkezett az idő; de ti ne menjetek utánuk”.(Lk 21,8) Minden vallásalapító ezzel az igénnyel lép fel. A sok előre megadott jelből egyet-kettőt kiemelnek, magukra alkalmazzák, és ezzel bizonyítottnak gondolják küldetésüket. Sokan hisznek is bennük. Pedig csak a Názáreti Jézus mondhatta el a kereszten halála pillanatában: „Beteljesedett”.(Jn 19,30) Mert Ő minden isteni előre jelzést beteljesített.