APOSTOLOK CSELEKEDETEI 35.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI

 
8,30: „Amint Fülöp odasietett és hallotta, hogy Izajás prófétát olvassa, megszólította: Azt gondolod, hogy érted, amit olvasol?” Fülöp messze földről bandukolt odáig. Fogalma sem volt arról, mit kell majd tennie azon a távoli, elhagyatott úton, de nem is zavarta ez a körülmény. Jézus előre megmondta, és az apostolok tanítványaikat erre is felkészítették, hogy ne töprengjenek előre azon, hogy mit kell majd ellenségnek vagy jó barátnak mondani. Ez a Szentlélek útmutatása körébe tartozik. Hát most itt gurul egy elegáns kocsi. A hátsó ülésen ülő utas olvas valamit. Most vége a bandukolásnak, itt a tettek ideje! Amint gyors léptekkel a kocsi mellé ér, hallja a hangosan olvasott szöveget. A Szentlélek még nem magyaráz, mert Fülöp felkészült tanítvány, jól ismeri, és azonnal felismeri Izajás szövegét. Azt is felfogja, hogy ebből a szövegből kell kiindulnia az evangélium hirdetéséhez. Ezért kérdezi meg az idegent, érti-e, amit olvas. Ha nem, akkor vissza kell nyúlnia a próféta koráig.
8,31: „Az így felelt: Honnan érteném, ha nincs, aki megmagyarázza nekem? Megkérte tehát Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön melléje”. Az előkelő ember őszinte. Nem-tudását talán restelli, de bevallja a hirtelen felbukkant ifjú embernek. A Szentlélek bizalmat ébreszt egymás iránt. A templomban talán éppen azért könyörgött a zarándok, hogy a sok titkos tudnivaló, amit hallott a zsidó szertartások közben, meg amit már a kezébe került, frissen vásárolt könyvtekercsből eddig elolvasott, feltáruljon előtte. Kapóra jött ez az ifjú, hátha tanult ember. Megkéri hát udvariasan, hogy telepedjék melléje.
8,32-33: „Az Írás helye pedig, amelyet olvasott, ez volt: Mint a bárány, amelyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírója előtt elnémul, nem nyitotta ki száját. Megaláztatásban hoztak fölötte ítéletet. A sorsával ki törődik? Hisz életét elvették e földön”. (Iz 53,7-8) Ez a szentírási hely úgy szerepel a szentírástudományban, hogy a messiási szenvedések tömör foglalata: Izajás könyvében az 52,13-53,12. Egészen biztosan sokszor idézték az apostolok igehirdetésük közben, hiszen a megváltás ára a Názáreti Jézus kínszenvedése és kereszthalála volt. Talán már akkor is megfogalmazták ezt az igazságot, hogy Izajás az ószövetségi evangélista. Keresztelő Szent János is ezért mutatja be így hallgatóinak a feléje közeledő Jézust: „íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”. (Jn 1,29) Igaz, hogy Jézus élete ekkor még gyönyörű, felívelő pálya volt, de János látta előre, hogy be kell teljesednie rajta az idézett jövendölésnek. Az apostolok pedig biztosan elmondták hallgatóiknak, hogy ezt ők is nagyon nehezen fogadták el, amikor Jézus istenségét Péter világosan megfogalmazta, az Úr pedig azonnal arra terelte a beszélgetés irányát, hogy neki sokat kell szenvednie, és úgy kell bemennie dicsőségébe. ( Mt 16,13-23)
8,34: „Erre az udvari tiszt megkérdezte Fülöpöt: Kérlek, kiről mondja ezt a próféta: önmagáról, vagy valaki másról?” A kincstárnoknak fogalma sem volt arról, hogy ez a kérdés az üdvtörténet egyik legfontosabb titkát fogalmazza meg. Az ősbűn elkövetése óta az emberiség legnagyobb gondja, ki engeszteli ki a megsértett Istent? Isten pedig a büntetések kirovása (Ter 3,14-19) óta sok kinyilatkoztatást adott, hogy a megváltás egyetlen közvetítő érdeme lesz. Benne mindennek teljesednie kell, amit róla az Atya előre hirdetett. A méltóság sokakat arra csábít a történelem folyamán, hogy önjelölt messiások legyenek. Erre maga Jézus is figyelmeztette övéit: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket. Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok, és: Elérkezett az idő; de ti ne menjetek utánuk”.(Lk 21,8) Minden vallásalapító ezzel az igénnyel lép fel. A sok előre megadott jelből egyet-kettőt kiemelnek, magukra alkalmazzák, és ezzel bizonyítottnak gondolják küldetésüket. Sokan hisznek is bennük. Pedig csak a Názáreti Jézus mondhatta el a kereszten halála pillanatában: „Beteljesedett”.(Jn 19,30) Mert Ő minden isteni előre jelzést beteljesített.