Apostolok cselekedetei 39.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI

 
9,26: „Mikor így Jeruzsálembe érkezett, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mindnyájan féltek tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány”. Jézus jövendölése, hogy a viselt dolgai miatt sokat kell majd szenvednie, itt is megnyilvánul. Nem is vehette zokon ezt a fenntartást a régi tanítványok részéről, hiszen elevenen élt mindegyikük lelkében Saul félelmetes ügyködése Jézus háza népe ellen. Vehették úgy is jelentkezését, hogy taktikát változtatott, és újabban így próbál beférkőzni a testvérek közé, majd lebuktatja őket. Rá kellett szolgálnia a bizalomra.
9,27: „Barnabás azonban maga mellé vette, elvezette az apostolokhoz, és elbeszélte nekik, hogyan látta meg az Urat útközben, hogyan beszélt vele, és hogy milyen bátran tevékenykedett Damaszkuszban, Jézus nevében”. Barnabás kapta meg tehát a kegyelmet, hogy Saul kezese legyen a testvériség előtt. Damaszkuszban Jézus megjelent Ananiásnak, úgy igazolta Saul kiválasztottságát és új küldetését. Ebben az esetben az Úr adhatta a kegyelmet Barnabásnak a lélek síkján is, hiszen az Egyház több évezredes történelme alatt sem lesz általános eljárásmód Jézus tapasztalható útbaigazítása, hanem belső kegyelmek adnak eligazítást nehéz ügyekben. Barnabás a kapott kegyelemmel megerősítve merte elvinni őt az apostolokhoz, és vállalt kezességet a megtértért
9,28: „Velük volt, járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran tevékenykedett az Úr nevében”. Tehát az apostolok vállalták Sault, de Saul sem volt kevésbé bátor, hiszen őt sokan ismerték: hosszú időn keresztül diákoskodott a szent városban, később pedig a zsinagóga hívei felfigyeltek Jézus tanítványait üldöző ádáz gyűlöletére. Tevékenysége nyilván tanításban és tanúságtételben nyilvánult meg. Ő is bátran állíthatta: szememmel láttam az élő Názáreti Jézust, mint azt tették az apostolok.
9,29: „Beszélt a pogányokhoz is, és vitatkozott a görögökkel, de azok az életére törtek”. Ez a beszélgetés a pogányokkal nem volt olyan magától értődő dolog abban az időben. Jóval később tudták csak tisztázni, hogy a pogányoknak nem kell előbb zsidóvá lenni, hogy Jézus tanítványai lehessenek, mert Jézus új szövetsége már túllépett a régi zsidó kiváltságokon. A görögökkel való viták vajon miért jelentkeznek ilyen formában? Azok, akiket itt görögöknek nevez a szentíró, származásuk szerint nem zsidók, akik görög lakosok között éltek? Hiszen ha pogány nemzet fiai, akkor már az előző mondatban említést nyertek. Tény, hogy Jeruzsálemben volt zsinagógája a görögül beszélő zsidóknak. Ezek mindenesetre meggyűlölték Sault, és meg akarták ölni.
9,30: „Mikor a testvérek értesültek erről, lekísérték őt Cézáreába, és elküldték Tarzusba”. A tanítványok féltették tehát Saul életét. Isten előtt bűnösként kezelték a zsidók, mert elhagyta ősei hitét, és ha kivégezték volna, nem lett volna lelkiismeret furdalásuk, mivel hivatkozhattak volna a Törvényre. A rómaiak pedig a vallási villongásokba nem szoktak beavatkozni, hiszen ők kismillió bálvány imádói voltak, különben is az óriási birodalom ezzel a kérdéssel türelmesen bánt. Miért kísérték Sault Cézáreába? Mert az volt a legközelebbi kikötő a Földközi tengeren, ahonnan rendszeresen indultak hajók a birodalom minden részébe. Kísérték, mert féltették az esetleges támadástól. Később, amikor évek múlva Saul fogoly volt a rómaiak jeruzsálemi börtönében, és szállították őt valahová, Saul maga kért őrséget maga mellé a várható rajtaütések elkerülése végett. Végül pedig úgy gondolta a közösség, hogy egy időre Saulnak bölcsebb eltűnnie üldözői szeme elől. Tarzus Kis-Ázsiában feküdt, oda már nem ment utána senki. Rokonai, régi ismerősei között biztonságban érezheti magát, és ott is hirdetheti Jézus evangéliumát.