Jézus Szive Litánia 10.

Jézus Szíve minden szív királya és központja, irgalmazz nekünk!

 
Az ószövetségi választott népnek Isten volt a közvetlen Ura. A 92. zsoltár kezdőszavai ezt ujjongják minden nép felé: „Király az Úr, fönségbe öltözött” Az öröm oka pedig az, hogy a Sínai hegy lábánál kötött szerződésben Isten népévé fogadta a zsidó népet, saját népének nevezte, mivel ez a nép Királyának vállalta az élő, egy, igaz Istent. Mózes, Józsue és a későbbi vezetők nem uralkodni akartak népükön, hanem a nevében, parancsai szerint vezetni. Az utolsó bíró, Sámuel élete vége felé álltak eléje a zsidó nép vénjei ezzel a kívánsággal: „Te megöregedtél, fiaid nem járnak a te utaidon. Adj nekünk királyt, aki uralkodik rajtunk, kivonul előttünk a harcra és uralkodik rajtunk, mint a többi népen.” Sámuel megsértődött, de Isten figyelmeztette: „Nem téged vetettek el, hanem engem. Ennek ellenére adj nekik királyt!” A kereszténység idején is monarchiák dívtak. Ezek a királyok Istentől eredeztették hatalmukat. Zömmel igyekeztek is az Ő törvényeinek megfelelően uralkodni. Jézus Pilátus előtt megvallotta, hogy Ő király, de országa nem ebből a világból való. „Ha országom ebből a világból lenne, alattvalóim nem adnának a zsidók kezébe. Így hát országom nem ebből a világból való”. Jézus országa az igazság és szeretet országa. Akik ezt az országot vállalják, azoknak Jézus a királya. Elvei szerint gondolkodnak, akarata szerint élnek. Micsoda élet lenne a földön, ha ezt mindenki vállalná?

Évközi tizenegyedik hét hétfője

Évközi tizenegyedik hét hétfője

Rettenetes látvány, amikor egy egész teremnyi embert látunk lemészárolva, holtan. Nem Európában történik ez ma. Európában már korábban megtörtént. A különbség csak annyi, hogy nálunk, Európában ez ipari méretekben történt. Így emlékezünk Auschwitzra. De nem az volt a legutolsó tömegmészárlás. Érdekes módon, ahogy távolodunk a történelemben az eseménytől, úgy válik az esemény pontosan az érintettek körében olyan eseménnyé, amiből hasznot lehet húzni. Ugyanakkor, a történelmileg számomra ismert hasonló eseményekről azt látom, hogy a történés idején, minél közelebb vagyunk a történtekhez, annál sejtelmesebb, bizonytalanabb és érthetetlenebb eseményként válik ismertté a dolog. Vajon, ahogy távolodunk az eseménytől, mitől válik egyre világosabbá, érthetőbbé és megmagyarázhatóbbá az adott esemény? Lehet, hogy csak attól, hogy kinek a kommentálásában hallja az ember? Mert hiszen semmi sem fehér, vagy fekete, minden ennél sokkal bonyolultabb. Hiszen, szubjektív érdekek ütközéséről van szó minden katasztrófát, tragédiát okozó eseménynél, ami csak és kizárólagosan – legfeljebb, de még annak a számára sem biztos, hiszen a mikor érdekek ütköznek, ott végül is a végén már sodródássá válnak az események, amiből már nagyon nehéz tudatos szándékot felfedezni – azok számára lehet egyértelmű, világos, átlátható, akik annak cselekményeit szövik. Felmerül bennem a kérdés: valójában hogy viszonyuljak emberként az ilyen dolgokhoz? Mennyire természetes, illetve természetellenes ez?

Krisztus hogy viszonyulna ehhez emberként és Istenként?

Mit tudok arról, aki ilyen dolgot követ el? Mit ér annak az élete, aki áldozattá lehet? Meg lehet, szabad különböztetni azt, hogy bárkinek is az életét miért veszik el mások? Tudom, tudhatom, hogy Isten kinek az életét mire akarja rendelni, amikor még azzal sem vagyok tisztában, hogy az én életemmel mit szeretne, hogy teljesüljön?

Végül is, az egész élet egy nagy talány a számunkra. Az egyetlen, amibe kapaszkodhatunk, kapaszkodhatok, az az, hogy nem az enyém az élet. Az, amit élek!

Jézus felelete az élete ellen irányuló támadásra az volt, hogy megengedte azok számára, akikben az indulat volt, hogy azt tegyék, vele, amit ők akartak. Tudva, hogy az Atya kezébe ajánlva – részéről így már – áldozatát, az Atya kezében az nemessé válhat!

Két vetülete van – legalább, rám vonatkozóan – minden eseménynek: én láthatom az eseményt úgy, mint aki együtt érző azzal, aki az áldozat. Fájdalmat, és tehetetlenséget érezve, hogy nem vagyok képes rá, hogy segítsek Neki, vagy nekik. De én, láthatom az eseményt arról az oldalról is, aki keservében, kínjában, magába zártságában, mondhatom nyugodtan úgy, hogy megszállottságában kényszerült arra, hogy végre hajtson olyan brutális tettet, mely más, vagy mások áldozatát követeli. Ebben az esetben is ott van bennem a fájdalom iránta, irántuk, és a tehetetlen csalódottság, hogy képtelen vagyok rajta segíteni! Viszonyom így mindkét fél irányában értetlenség, megmagyarázhatatlan és éppen ezért végtelen nagy csalódás, mely sérülést okoz rajtam, pszichés sérülést, sebet ejt. A gyengébb nem ilyenkor úgy próbálja ezt feloldani magában, hogy imádkozik, engesztelésnek hívja. Ez az ima is csak arra szolgál, hogy magamat megsegítsem, hiszen Isten biztos vagyok benne, hogy minderre másképpen reagál, pontosan azért, amiért Ő az osztatlan, és minden egyes ember iránti elfogulatlan, vagy egyenlő elfogultságú szeretet, ami megengedő ugyanúgy a brutalitásra is, mint az áldozatvállalásra is. Isten, és ezzel együtt Jézus értelmezőszótárában is, a szenvedésnek, az áldozatnak, és az odaáldozásnak is az értelme a bűnbánatban, vagy még inkább a megbocsátásban van.

Éppen ezen a gondolatmeneten tovább haladva, a ma divatos, és terjedő engeszteléseknél sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok annak, hogy én magam kiengesztelődjek azokkal, akiket bűnösnek kiáltok ki, és azokkal is, akiket áldozatoknak tekintek. Kiengesztelődni azokkal, megbocsátani mindent azoknak, akik tetteit, vagy a tettek elviselésében szerepük okát nem ismerem, de mindenképpen végzetes döntések részeseivé lettek! Amiben életük folytatása, az örökkévalóságban azon múlik, hogy Isten irgalmas szeretetében részesülhetnek-e, vagy sem. De ami ott kezdődik, hogy mi emberek, akik Isten társai vagyunk a teremtésben, és Jézus társörökösei lehetünk, egymásnak képesek vagyunk-e úgy megbocsátani, ahogy tette azt Jézus, ott a kereszten: »Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.« [Lk 23,34] Ezzel a megbocsátásunkkal is megdicsőítve Istent, akit megerősítünk ezzel abban, hogy irgalmas szeretete érvényesülhessen minden más hatalom felett.

Ez válhat igazán katarzissá a számomra! Megtisztítóvá, és felszabadítóvá! Vágyom rá, hogy képessé legyek Atyám, a Te dicsőségedre, mert hiszem, ha kiengesztelődni képessé leszek a távoli gonoszsággal szemben, akkor talán holnapra képessé lehetek majd a közeli gonoszság ellenében is, a Te szereteted által, melyet rám kiárasztasz folyamatosan! Ámen

Sirák Fiáűnak Könyve 11.

„Fiam, ha Istennek szeretnél szolgálni, készülj fel igen sok megpróbáltatásra. Keményítsd meg szíved, és légy állhatatos, a kísértés napján ne kapkodj el semmit. Ragaszkodj az Úrhoz, és ne tágíts tőle, hogy életed végén majd felmagasztaljon. Mindent, ami rád szakad, tűrj el békességgel, maradj hűséges a megaláztatásban. Mert  az aranyat tűzben próbálják, a kiválasztottakat meg a balsors kohójában. Bízzál az Istenben: gondodat viseli, járj egyenes úton, és reménykedj benne. Akik Istent félitek, várjátok kegyelmét, ne hagyjátok el, nehogy elessetek. Akik Istent félitek, benne reméljetek, akkor nem marad el jutalmatok. Akik Istent félitek, jókat reméljetek, szüntelen örömet és irgalmasságot” (Sir 2,1-9) 

 
A szent írók az új szentírási szövegeket alcímekkel látják el, hogy akik olvassák, könnyebben igazodjanak el, könnyebben és gyorsabban lássák meg az összefüggéseket. Az előző napi elmélkedésben, amelynek egyik alcíme ez volt: A bölcsesség és tisztesség, Sirák fia így vezeti be magát a tanítást: „A bölcsesség kincse a (sok) okos mondás, a bűnös irtózik Isten félelmétől’ (1,25). A zsidóság történelméből Izrael fiainak keserves epizódját idéztem. Salamont vettem példának, aki a bölcsek bölcse volt hosszú uralkodása nagyobb részében, élete végén rengeteg (1000) felesége között megtűrt sok pogány királylányt is. Ennek a bálványimádást elősegítő korszakának a büntetése lett a dávidi királyság kettészakadása. Rövid életű lett az északi zsidó ország: Izrael. A tanulság egyik bölcs levonása: „Ne bízd el magadat, hátha elesel, s magad hozol ezzel szégyent a fejedre” (1,30) Az elmélkedés anyagát a próbatételek alatt ajánlott bölcsességből kínálja Sirák fia: „Fiam, ha Istennek szeretnél szolgálni, készülj fel igen sok megpróbáltatásra. Keményítsd meg szíved és légy állhatatos, a kísértés napján ne kapkodj el semmit.” (2,1-2) Ha a zsidó nép életéből akarunk példát venni, ott van a déli ország (Júda) sorsa. Kr.e.722-ben egész Izrael, az északi ország, elpusztult. Júda még élt, bár már évtizedeken át adófizetője volt Babilonnak. Bálványimádása azonban napról-napra elviselhetetlenebb lett Isten előtt. A királyokat leváltották a babiloniak, de az új judeai királyok az Úr parancsa ellenére nem Őbenne bíztak, hanem Egyiptom segítségében. Ezért 587-586-ban két éves ostrommal elfoglalta Jeruzsálemet Babilon királya, Nebukadnezár. A nép gazdagabb részét rabszíjra fűzve elhajtották Babilon birodalmába, amint Isten hűséges prófétája, Jeremiás százszor megjövendölte. Mennyire igaza van Sirák fiának: Ha már ész nélkül elveti hitét egy nép, akkor nem marad más: „Mindent, ami rád szakad, tűrj el békességgel”. (2,4) A nagy büntetésből 70 évet száműzetésben kellett elszenvedniük, ennek lejártával haza mehetett, aki akart, de Zsidó ország Kr.e.586-tól Kr.u.1948.május.14-ig nem létezett. Nagy kohója volt a balsorsnak! (2,5) Akik Istent félitek, várjátok kegyelmét, nehogy elessetek!”(2,7)

Sirák Fiának Könyve 10.

A bölcsesség kincse a (sok) okos mondás, a bűnös irtózik Isten félelmétől

 
Mi az okos mondás ismérve? Az okosság erénye az az isteni ajándék, belénk öntött vagy becsületes szorgalommal megszerzett erény, amelyik meg tudja mutatni az istenhívő embernek, hogy a sokféle lehetőség közül melyik döntés helyes, melyik segít jó irányba indítani az ember értelmét, hogy a cél felé induljon, és az egész gondolatsor bölcs döntést eredményezzen: elérjem vele a kívánt célomat. Ezért figyelmeztet Sirák fia, hogy ebből a meghatározásból nem maradhat ki ez a mondat: „a bűnös irtózik Isten félelmétől” Nem arról van szó, hogy Istentől félni kell, mint a gyerek is fél a büntetéstől, ha olyat tett, amit apja büntetés terhe mellett megtiltott. A magyar nyelvben ezt a megállapítást jobban fejezi ki az istenfélő szó: az ilyen ember fél attól, hogy Istennek fájdalmat okozzon, mert Isten előírásait ismeri, megtanulta a kinyilatkoztatás forrásaiból. A bölcs el akarja érni a célt, az Istennek tetsző életet, ennek végén az üdvösséget, tehát a megadott elvek szerint szolgálja Istent, hogy a földi élet végén örök színe látására jusson el, vagyis üdvözüljön.„Ha bölcs akarsz lenni, tartsd meg a parancsokat, akkor majd elhalmoz vele az Úr” (26) Könnyíteni akar a szentíró ezzel a megállapítással. Úgy véli, hogy sok jóakaratú ember szívesen lenne bölcs, hiszen a bölcsek híres és eredményes emberek, de a „magunk fajta szegény ember” hogy merészelje önmagát oda képzelni eme híres emberek közé? Egyszerű a válasz: „Ha bölcs akarsz lenni, tartsd meg a parancsokat, akkor majd elhalmoz vele az Úr” (26) Valóban így van? Salamon öreg korára engedte, sőt elősegítette a bálványimádást. Ezért halála után Izrael tizenkét törzséből tízet elvett fiától az Úr, és egy munkafelügyelőt tett meg a tíz törzs (Izrael ország) királyává. Ez az ember két bálványtemplomot építtetett országában, és minden alattvalóját ezekbe kényszerítette. Az Úr kétszáz év múlva kimondta ítéletét: pogányokkal pusztíttatja el ezt az új országot. Ennek közlésével egy Ámosz nevű egyszerű pásztort bízott meg a déli országból, (Júda és Benjamin): „Amacja, Bétel (pogány) papja ezt üzente Ámosznak: Látnok! Menj el innen! Menekülj Júda földjére! Ott edd kenyeredet és ott jövendölj. Ámosz így felelt Amacjának: Nem voltam én próféta, sem prófétának fia (tanítványa). Pásztor voltam és szikomort gyűjtögettem. Az Úr azonban elhívott a nyáj mellől. Azt mondta nekem az Úr: Menj, jövendölj népemnek, Izraelnek! Halljad hát az Úr szavát! Azt mondod: Ne jövendölj Izrael ellen, ne beszélj Izsák háza ellen! Azért ezt mondja az Úr: Feleséged a város cédája lesz, fiaid és lányaid kard által vesznek el, felosztják földedet kötéllel, te magad tisztátalan földön halsz meg. Izraelt fogságba hurcolják tulajdon földjéről” (Ám 7,10-17)„Az Úrnak félelme bölcsesség és műveltség, s ami kedves neki, az a hűség és szelídség. Az Úr félelmével sose szegülj szembe, és megosztott szívvel ne járulj eléje. Ne légy képmutató az emberek előtt és ügyelj gondosan ajkadnak szavára. Ne bízd el magadat, mert hátha elesel, s magad hozol ezzel szégyent a fejedre. Mert az Úr feltárja, amit te elrejtesz, és az egybegyűltek előtt a földre sújt. Ott kiderül, hogy nem vagy istenfélő, és hogy a szíved csalással van tele” (Sir 1,27-30)       

Évközi 11. hét vasárnapja

Évközi 11. hét vasárnapja

„Jézus meglátta a tömeget, és megesett rajta a szíve, mert olyan kimerültek és levertek voltak, mint a juhok, amelyeknek nincsen pásztoruk"
Jézus meglátta, tudatosan észrevette a tömeg sanyarú lelkiállapotát. Ezek az emberek szegények voltak, és nyilván gyámoltalanabbak, mint azok, akik vezetőknek számítottak a saját nemzetükből. Voltak írástudóik, de őket lekötötték tudományos kutatásaik, a bibliai szövegek tanulmányozása és magyarázata. Voltak bőven farizeusok is, előkelő és gazdag férfiak, akik szintén támaszt jelenthettek volna egyszerű népüknek, de ezek lenézték a honfitársaikat. A pogány római költővel értettek egyet: „Gyűlölöm a profán köznépet, és távol tartom őket”. Ennek a magára hagyott tömegnek bizony jólesett, hogy Jézus, a betegek nagy gyógyítója és a csodálatos szavú szónok törődik velük. A szegény magára hagyott nép lelke várta, hogy sorsának értelmet adjon valaki. Úgy, mint a gabona, amikor megérik, várja, hogy a kalászban rejlő érett magvak aratással kévébe, majd cséplésre kerüljenek, aztán őröljék meg őket, süljön belőlük finom, lágy kenyér az éhes gyerekeknek egyaránt. Itt lelki aratásról esik szó: Jézus tudja, hogy Isten tervei szerint ezek a lelkek várják, hogy elmondja nekik valaki: a mostani vezetőiteket ugyan nem érdekli a sorsotok, nem törődnek azzal, hogy miből és mivel főztök ebédet magatoknak, éhes gyermekeiteket hogyan lakatjátok jól, miből vesztek nekik ruhát, és ha megbetegedtek, honnét vesztek pénzt orvoslásra? Ők jól megvannak a maguk körében, elbújnak a törvények paragrafusai mögé Isten törvényét ellenetek kijátszva, nem segítenek rajtatok. Én, pedig hirdetem nektek, hogy van nektek Mennyei Atyátok, aki szeret titeket, a földet nektek is teremtette, hogy legyen nektek is bőven mindenetek. Én azért jöttem, hogy erre újra megtanítsalak benneteket. „Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban”. (Mk 1, 15) Ez azt jelenti, hogy az elfelejtett Mennyei Atyához kell visszafordulnotok, rá kell döbbennetek, hogy egyedül ő szeret titeket, és azok, akik maguk is istenfélők, akik nem a maguk nevében jönnek hozzátok, hanem Isten elveivel, a szeretet küldötteiként. Aztán hinni kell az evangéliumban: Ez a jó hír arról szól, hogy Isten -Atyánk „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. (Jn 3, 16) Ő tehát eljött közétek. Én vagyok az, aki itt állok közöttetek, mondja Jézus. Én is úgy szeretlek titeket, mint az Atya, nemcsak teremtő erőmmel, hanem szenvedésemmel és halálommal is bizonyítom: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért”.(Jn 15, 13) Én majd ezt az áldozatot is meghozom értetek, ha a tanításomat befejeztem, kenyérszaporító szeretetemet megmutattam, betegeiteket meggyógyítottam. Mivel azonban én nem maradhatok mindig veletek, ezért kell imádkoznotok: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába”. (37-38) Ezután magához hívta a tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt.” (10, 1) Jézus tehát gondoskodott műve folytatásáról. Arra adott nekik megbízatást, hogy a gonosz lelket űzzék ki az emberekből és környezetükből, mert az az összes baj gyökere, minden hazugságnak és gyűlöletnek a forrása. Aztán győzzék le a betegséget lelki és szellemi erejükkel. A többi baj: a szegénység, ostobaság, katasztrófák következményei is elháríthatók, ha az Atya, a Fiú és a Szentlélek erejével és összetartó szeretettel követjük Jézus útmutatásait.