Évközi 16. hét szombat

Évközi 16. hét szombat

Nagyon nehezen értjük meg, hogy Jézus számára az igazi megdicsőülés nem más, mint a kereszthalál pillanata. Az emberi életből talán semmi sem hasonlít jobban a Szentháromság benső életében a fiúi állapotra, mint az a bizalom, mellyel Jézus a kereszten egészen rábízta magát az Atya szeretetére. Jézus Betlehemben a Szentlélek által született bele a mi emberi világunkba, halálában pedig az örök Lélek által áldozatul felajánlott emberi testével beleszületett az Atya dicsőségébe. Ez maga az igazi dicsőség, melynek a feltámadás és a benne megnyilatkozó megdicsőítés csak látható kinyilvánulása, következménye.

Jézus Zebedeus fiait és minket is ebbe a dicsőségbe akar elvezetni. Istengyermeki létünk lényege ez a dicsőség, mely fokozatosan bontakozik ki földi életünk során, és a Jézus halálához hasonló halálban valósul meg teljesen, amikor vele együtt véglegesen megszületünk az Atya és Fiú szeretetében, a Szentlélekben. Ehhez elengedhetetlen, hogy már most, a mai nap eseményei közepette is engedjük, hogy szülessünk az Atyától az ő Fia által, a Szentlélekben, vagyis úgy legyünk együtt az Atyával, mint az ő Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ez a mindennapokban azt jelenti, hogy akármit is teszünk, akármi ér bennünket, minden jó és rossz esemény, kellemes vagy kellemetlen történés mögött keressük a még nem tisztán látott atyai döntést, egészen a halálig, amely az Úr kelyhének kiürítése s egyben megdicsőülésünk kezdete.

Urunk Jézus, kérünk, engedd, hogy ne ragadjunk meg annál az eseménynél, amely éppen történik velünk, hanem kegyelmed segítségével azt keressük benne, azt akarjuk, amit az Atya akar, hiszen ő csak jót, a legnagyobb jót akarja nekünk. Tedd, hogy Szent Jakab apostolod példájára és közbenjárására élő valósággá legyen számunkra, amit a mai Szentleckében olvastunk: „Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.”

 

BOLDOG COMPIČGNE-I KÁRMELITA APÁCÁK

BOLDOG COMPIČGNE-I KÁRMELITA APÁCÁK 

vértanúk

+Párizs, 1794. július 17.

A compičgne-i (Oise megye) Kármelt 1641-ben alapították. A királyi vár közvetlen szomszédsága, ahol az udvar minden évben eltöltött néhány hetet, különféle előkelő pártfogókat jelentett számukra; közéjük tartozott Ausztriai Anna és Mária Terézia királynő. E befolyásos barátságok ellenére a ház szegény maradt, a szerzetes közösség élete a regulának megfelelően folyt, és a közösség távol maradt a janzenista viszálykodásoktól.

1789-ben a compičgne-i Kármelben tizenhat kórusnővér, három laikus nővér és egy novícia élt. A priornő, Thérčse de Sainte-Augustin Lidoine 1752. szeptember 22-én született Párizsban egy gazdagnak nem mondható családból, és Mária-Antoinette adta a rendi hozományát. Colbert unokahúgának, de Croissy nővérnek a kivételével valamennyien egyszerű származásúak voltak. Erős egységet alkottak, s a házban kölcsönös megértés uralkodott; a priornő, aki önmagával szemben rendkívül szigorú volt, nővérei iránt nagy szelídséget és sok megértést tanúsított; ők pedig nagyon ragaszkodtak hozzá.

Már 1789. október 26-án megtiltották a szerzetesi fogadalmak letételét. Így a ház egyetlen novíciája, Constance Meunier nővér nem tehette le fogadalmát, de megtagadta, hogy visszatérjen a világba. 1790 elejétől kezdve különféle rendelkezések sújtották a szerzeteseket, s helyzetüket napról napra nehezebbé és tarthatatlanabbá tették. 1790. augusztus 4-én a compičgne-i kerület direktóriumának tagjai hozzáfogtak a kolostor ,,nép tulajdonába került'' vagyonának leltározásához. Másnap reggel egyenként kihallgatták a nővéreket, és megkérdezték tőlük, vissza kívánják-e nyerni szabadságukat. Válaszuk jegyzőkönyvi rögzítése azt mutatja, hogy egyhangúan azt közölték: folytatni akarják szerzetesi életüket; ez volt a helyzet egyébként Franciaország csaknem valamennyi kármelita nővérével. 1791. január 11-én megjelent a városi közigazgatás két hivatalnoka, és azt kívánták, hogy a jelenlétükben válasszanak priornőt, és hogy a laikus nővérek is szavazhassanak. Amint várható volt, a tizenhétből (egy idősebb nővér már meghalt, egy másik pedig súlyosan megbetegedett) tizenhat szavazat Teréz anyára esett, aki abban az időben is priornőként maradt hivatalban. A püspöki szék bitorlója, Massieu gyakorlatilag alig törődött az egyházmegyével, csupán birtokokat ragadott ki belőle. Úgy tűnik, hogy nem zavarta a kármelita nővéreket, és feltehetően azt sem kísérelte meg, hogy elismertesse magát velük. A város elég barátságosan viseltetett irántuk, és közös életük utolsó hónapjait viszonylag békésen tölthették el. 1791. augusztus 10-én a kerület direktóriuma biztos kegydíjat ígért nekik. 1792 májusában a priornő még párizsi utazásra is vállalkozott, hogy a kármeliták általános elöljárójától, Rigaud abbétől utasításokat kérjen. A helyzet azonban észrevehetően rosszabbra fordult, különösen amikor számos pap megtagadta, hogy letegye az esküt az alkotmányra. 1792. augusztus 17-én kibocsátották a szerzetesházak kiürítéséről és eladásáról szóló törvényt. A priornő gondoskodott a városban alkalmas lakhelyekről, a nővérek pedig világi ruhát öltöttek, mert a szerzetes öltözet viselése már több hónap óta tiltott volt. Szeptember 12-én parancsot kaptak, hogy a házat ürítsék ki, s a kiürítést 14-ig be is kellett fejezni. Négy csoportra oszlottak, s egymástól nem messze laktak azokon a helyeken, amelyeket a priornő bérbe vett; két kapusnő, aki nem tartozott a rendhez, gondoskodott a kapcsolatukról. Saint- Antoine plébánosa, aki letette az alkotmányos esküt, megengedte a káplánjának, Courouble abbénak, hogy templomának egy kápolnájában misét mutasson be nekik. Mind a négy csoportban a megszokott szabályszerűséggel végezték a közösség lelki gyakorlatait.

1792. szeptember 19-én Compičgne polgármestere aláírás végett eléjük terjesztette a szabadság és egyenlőség esküformáját, amely különbözött az alkotmányos eskütől, és amelynek törvényességét az akkori idők számára számos mértékadó egyházi férfiú elismerte. Ennek a formulának az aláírása néhány hónapig még viszonylagos nyugalmat jelentett számukra. November vége felé azonban Courouble abbénak a mind erősebbé váló fenyegetések elől ki kellett térnie, és száműzetésbe kellett mennie; ettől kezdve a nővérek nagyon nélkülözték a lelki segítséget. Az 1792. szeptember elejétől tartó tömeggyilkosságok nem tápláltak már bennük illúziót, felismerték az őket fenyegető veszélyt, és a piornő vezetésével fogadalmat tettek, hogy -- ha kell -- feláldozzák magukat Franciaországért. 1793 és az 1794-es év első hónapjai, amelyek a rémuralom tetőpontját jelentették, nem sokat változtattak a helyzetükön. A letartóztatások gyakoribbak lettek a vidéken. Nyomatékos családi okok arra késztették az egyik nővért, hogy egy ideig a fivérénél lakjon, egy másik kármelita nővér pedig társául szegődött; 1794 márciusában utaztak el. Májusban egy másik nővérnek, Marie de l'Incarnation Philippnek különféle ügyei miatt Párizsba kellett mennie: ez mentette meg az életét; ő írta meg később rendtársai történetét.

Június 13-án a priornő is a fővárosba utazott, 21-én azonban már visszatért; ezen a napon megérkezett a forradalmi bizottság, és a kármelita nővérek által lakott lakásokban házkutatást tartott. Abban a meggyőződésben, hogy a nővérek fanatikusak és hűek a királyhoz, a következő reggel letartóztatták és a vizitációs nővérek egykori kolostorába zárták be őket. Három nappal később a házkutatás alkalmával talált és a nővérek ellen felhasználható bizonyítékokat, mindenekelőtt forradalomellenes leveleket a Nemzeti Konventhez továbbították. Compičgne-i fogságuk alatt a nővérek visszavonták az új alkotmányra tett esküjüket, mert annak érvényessége iránt erős kételyeik támadtak. Július 12-én a konvent rendelkezésére összekötözött kezekkel több kordén Párizsba szállították, majd a Conciergerie-be internálták őket. Július 17-én meg kellett jelenniök a forradalmi törvényszék előtt. A vádiratból teljes bizonyossággal kiderül, hogy kármelita hivatásukhoz való hűségük volt az ellenük támasztott vád valódi oka. A sommás ítélet halálbüntetésre szólt. Összesen tizenhatan voltak most a novíciával és a két világi kapusnővel együtt. Kordékon a Barričre du Trőne-hoz vitték őket, ott volt felállítva a guillotine.

A vérpad lábánál megújították korábbi fogadalmukat, és elkezdték énekelni a Veni Creator Spiritus himnuszt. Utána letérdeltek, hogy fogadják a priornő áldását. A novíciát elsőként, a priornőt pedig utolsónak végezték ki. Földi maradványaikat tömegsírba vetették, ez ma a Picpus-temető. A kármelita nővéreket 1906. május 13-án boldoggá avatták.

Mennyei Atya Isten Litánia 6.

Atyánk, Te az örök bölcsesség, irgalmazz nekünk!

 
Bölcsességnek nevezzük azt az erényt, amely erőt ad arra, hogy cselekedeteinket az örök célra  irányítsuk. Most fohászunkkal az Atyát örök bölcsességnek nevezzük. Ezzel azt hangoztatjuk, hogy Ő mindent a végső célra tud rendelni és így tervez meg mindent, hogy célját elérje. Amikor önmagát megismeri, ezt a végtelen tökéletes önismeretet nemcsak látja, de ki is mondja, megjelenik a Szó, az Ige, a Második Isteni Személy, a Fiú. Benne látja többek közt az egész teremtést minden részletében, amit majd létre hoz. Az örök terv szerint Fia emberi természetet vesz majd föl az idő meghatározott pontjában,de a majd megvalósuló emberi természete eleve formául szolgál az összes teremtménynek: emberi lelke a szellemi létezőknek, teste pedig az összes anyagnak. Már az is szeretete legnagyobb foka, hogy öröktől születő Fiának változatlanul odaajándékozza teljes istenségét, és örök terve további szeretetet sugároz azzal, hogy Fia részt vállal a teremtésben mint teremtő, emberségével mint minta-ok, és megtestesülése révén felemeli a teremtett világot az istenségbe, amikor a teremtett valóságot emberi természetében örökre és szétválaszthatatlanul összekapcsolja személyi fősége alatt isteni természetével. Így alkot örökös értéket, így lesz a változó világ, a sokak által eleve rossznak minősített anyag is örökkévaló. A világ mostani formája elmúlik ugyan, de Jézus testében és a mienkben is örök.A teremtésben Isten örök terve valósul meg. Pillanat alatt létre hozza a világmindenség teljes anyagát. Ezt máig ismeretlen módon szétszórja terve alapján ízekre bontva, rendszerbe állítja, kialakítva milliárdnyi tejútrendszert, ezekben egyenként milliárdnyi bolygóval. A távolságuk felmérhetetlen, hiszen még mindig tűnnek fel új csillagok, amelyeknek a fénye csak most érkezik hozzánk, pedig a fény másodpercenként háromszázezer kilométert röpül a térben. A rend abszolút biztos, a vonzás és a taszítás, a tömeg és a mozgássebesség remek összhangja biztosítva van. Az élet kialakulása feltételezi a fényt és a meleget, de csak remekül adagolva. A földünk százötven millió km-re van a fényt és meleget sugárzó napunktól. Ha közelebb lenne hozzá, minden élő elégne, ha távolabb, megfagyna minden. Isten végtelen bölcsességének egyik könnyen mérhető megnyilatkozása. Az idők múlása során kialakított élet milliónyi formáját hozza létre Isten. Elsők a növények az egysejtűektől kezdve a legbonyolultabb emberi szervezetig. Akár úgy teremti Isten ezeket, hogy külön-külön formálja fajtájuk szerint, akár úgy, hogy megadja nekik a célirányos fejlődést, mindenképpen Ő a létesítő okuk. Ő szabja meg a füvek rendeltetését: táplálni az emberi és állati életet. Nem csodálatos, hogy az Úr ezeket az ennivalókat nem papírba vagy alufóliába ömlesztve adja, hanem gyönyörű színpompába, remek alakzatokba öltöztetve termi meg a föld még a legegyszerűbb gazt is!? Az állatvilág kialakítása is isteni remekmű: alakjuk, bőrük, végtagjaik, szemük, fülük mind csodálandó remekművek. A méhecske maga is picike rovar. A szeme gombostűfej nagyságú csupán. Három kilométerről meglátja vele a parányi virágot, amelyből a nektárt és a virágport összegyűjtheti. A teremtés csúcspontja, az ember. Teste olyan komplikált, hogy sok ezer éves tudományos tanulmányozás után sem mondhatja az orvostudomány, hogy tökéletesen tisztában vagyunk vele. És a lelke? Értelme és akarata, a szellemi megismerő és vágyó képességek révén nemcsak az anyagvilágot tudja tanulmányozni, hanem a gondolatok és a szeretet millió mozzanatát fogja fel és teszi magáévá. Ismerni és szeretni tud. A maga kis világából ki tud tekinteni, következtetni tud a rendből, a célszerűségből, magából a létből arra, aki mindezeket létre hozta, elrendezte és nekünk adta.Kénytelen azt is tapasztalni, hogy ezt a végtelen értelmű és akaratú lényt, az Istent, nem mindenki ismeri meg a teremtett dolgokból; nekünk küldött üzeneteit nem hajlandó mindenki elfogadni, és meghívását a halál utáni vég nélküli örök boldogságra sokan visszautasítják. Hogy nem mindenki gondolkodik bölcsen az Örök Bölcsességről, irgalmazz nekünk!

Sirák Fiának Könyve 50.

Isten nagysága.

 
Az Anyaszentegyház ragaszkodik ahhoz, hogy Isten kinyilatkoztatása a Szentírásban és a Szenthagyományban található meg. Azért kell ezt komolyan ismernünk és elfogadnunk, mert a hitvallásban így van megszövegezve, és Isten szava megváltoztathatatlan, mint maga az Úr: „Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik. Akit épp úgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút. Ő szólt a próféták szavával”Ezt a megfogalmazást 325-ben Niceában az első egyetemes zsinaton, a Katolikus Egyház történetének elején szövegezték meg, már elég távol az Ószövetségtől. Sirák fia könyve biztosan Isten kinyilatkoztatott szava: „Aki öröktől él, az teremtett mindent, csak az Úr bizonyul igaznak. Ki volna képes tetteit sorolni, hatalmas műveinek a mélyére hatolni? Fölsége hatalmát ki tudná fölmérni, vagy a jótetteit végig számba venni? Nem lehet belőlük semmit sem elvenni, és nem lehet hozzájuk semmit sem hozzátenni, nem lehet az Úrnak csodáit átlátni, Amikor bevégzed, akkor kezded csak el, s amikor abbahagyod, ott állsz tanácstalan” (Sir 18,1-7) Amikor Izrael népe sátortábort vert már Isten szent hegye, a Sínai hegy alatt, akkor így szólt az Úr Mózeshez: „Sűrű felhőben jövök hozzád, hogy a nép hallja, amikor veled beszélek, s így mindenkor higgyen neked. Erre az Úr így szólt Mózeshez: „Menj vissza a néphez. Ma és holnap készüljenek elő, mossák ki ruhájukat, és harmadnapra legyenek készen. Holnapután az Úr az egész nép szeme láttára leszáll a Sínai hegyre. Te pedig határold körül a hegyet, és parancsold meg, óvakodjatok attól, hogy fölmenjetek a hegyre, vagy a lábához közeledjetek. Aki hozzáér a hegyhez, annak meg kell halnia, egyetlen kéz sem érintheti; azt meg kell kövezni vagy le kell nyilazni. Sem ember, sem állat nem maradhat életben. Csak akkor mehettek föl a hegyre, ha majd a kosszarvat hosszan megfújták.” (Kiv 19,9- 13) A sűrű felhő azt a több millió évet idézi vissza, amikor megtörtént már a csillagvilág teremtése, de a nagyon forró anyagnak hűlnie kellett, hogy a kemény felszín porladni kezdjen, és lassan termőfölddé váljék, elindulhasson a növény- és állatvilág megteremtése.„Harmadnap virradatkor mennydörgés és villámlás tört ki, sötét felhő telepedett a hegyre és hatalmas harsonazúgás hangzott fel. A táborban az egész nép remegett. Mózes kivezette a népet a táborból Isten elé, s azok a hegy lábánál helyezkedtek el. Az egész Sínai hegyet beborította a füst, mivel az Úr tűzben szállt le rá. A füst úgy szállt fel, mint az olvasztókemence füstje, s az egész hegy hevesen megrendült. A trombitaharsogás egyre erősödött. Mózes beszélt és az Úr felelt neki a mennydörgésben. Az Úr leszállt a Sínai hegyre, a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment. Az Úr így szólt Mózeshez. Menj le, és figyelmeztesd a népet, ne lépje át a határt, és ne akarja látni az Urat, mert sokan meghalnának közülük”(16-21) Milyen más volt Isten és népe kapcsolata kétszázötven év múlva. Dávid templomot akart építeni Istennek. Nátán prófétával ezt üzente neki: „Én hoztalak el a legelőről, a juhok mögül, hogy népem fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és megsemmisítettem előtted minden ellenségedet. Olyan hírnevet adok neked, amely fölér a legnagyobbakéval a földön. Leigázom (fiad) mind en ellenségét, téged pedig naggyá teszlek. Az Úr házat épít neked, s ha majd betöltöd napjaidat és atyáidhoz térsz, megőrzöm utánad ivadékodat: egyik fiad lesz az, s én majd megerősítem királyságát. Ő épít majd nekem házat, s én örökre megszilárdítom (messiási) trónját. Atyja leszek, ő pedig fiam lesz, s nem vonom meg tőle kegyelmemet, mint ahogy megvontam elődödtől. Megtartom mindörökre házamban, országomban, és trónja szilárd lesz Örökre” (1Krón 17,7-14)

Évközi 16. hét péntek

Évközi 16. hét péntek

A Tízparancsolat, az egész erkölcsi rend egy hatalmas isteni cselekvésre és egy nagy emberi döntésre épül. Ha nem látjuk szüntelenül Isten hatalmas művét, s nem hozzuk meg az alapvető döntést mellette, akkor a Biblia erkölcse nyomasztó súly, rettenetes teher és megoldhatatlan feladat lesz számunkra. Mindaddig ki leszünk szolgáltatva a kísértések idején ösztöneinknek, felkorbácsolt érzelmeinknek, megalkuvásra hajlamos természetünknek, amíg nem kezdjük látni, szemlélni, csodálni mindazt, amit Isten végbevitt értünk. Ő hozott ki Egyiptom földjéről, a rabszolgaság és az örök halál birodalmából, „kiragadott a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába”. Üdvösségünk megszerzése nekünk semmibe nem került; Isten azonban kezdettől fogva gondoskodott rólunk, s a legdrágábbat, szent Fiát sem tagadta meg tőlünk, hanem bűneinkért váltságul adta. Isten szeretete tehát már bizonyítva van, s erre a szeretetre épül a Tízparancsolat és a keresztény erkölcs.

Most hát rajtunk a sor, hogy megmutassuk szeretetünket a teremtő és szabadító Isten iránt. Mindenekelőtt azzal a döntéssel, amellyel nap mint nap újra megvalljuk, hogy nincsen más Istenünk őrajta kívül. Azzal, hogy ellenállunk a kísértésnek, hogy bárkit vagy bármit istenítsünk, háttérbe szorítva miatta az egyetlen Istent. Azzal, hogy valahányszor rajtakapjuk magunkat, hogy a számunkra kedves emberekhez, tárgyakhoz, szellemi-lelki javakhoz való túlzott ragaszkodásunkkal mi magunk akarjuk itt a földön „kifaragni” a saját külön bejáratú mennyországunkat, saját kezűleg romboljuk szét ezt az Isten elleni, mert kisszerű, tisztátalan és ráadásul valótlan világot, mielőtt mindenestül ránk omlana és maga alá temetne bennünket. Az Isten melletti döntés, a más istenek elutasítása nagyon könnyű akkor, ha mindennap megújítjuk, s nem engedjük, hogy szívünket behálózzák a rendetlen vágyak, birtokló kötődések. Ha azonban ezt elmulasztjuk, szinte észrevétlenül bálványimádóvá válhatunk, mert a sátán elkápráztat, és isteni fényben tünteti fel azt, ami nem Isten.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy az isteni ige magvetése útszélre, kövek vagy tövisek közé hulljon az életünkben, s az Úr tanításának hallgatása és Isten műveinek emlékezete hiábavaló legyen számunka. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy nap mint nap megtisztítsuk és előkészítsük szívünk talaját azzal, hogy egyedül Téged akarunk Istenünknek, és add, hogy szabadító művedet szemlélve evangéliumod gyökeret verjen, kihajtson és bő termést hozzon életünkben.

Árpád-házi Szent Kinga, aki férjed oldalán, majd a klarisszák kolostorában egyaránt az Úrral voltál, s életed a viszontagságok között is sokszoros termést hozott, imádkozz értünk, hogy mindenkor az Úr parancsai szerint járjunk, s egykor Veled együtt eljuthassunk az ő boldogító színelátására.