Amoris laetitia – X. rész: Kísérni, megkülönböztetni és integrálni a törékenységet (8. fejezet)

Április 8-án a Szentszék Sajtótermében bemutatták Ferenc pápa Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését több részben, naponta adjuk közre.

Az Amoris laetitia kezdetű buzdítás legtöbbet idézett, legellentétesebb véleményeket kiváltott fejezetéhez érkeztünk el, melynek célja az „irgalmasság lelkipásztorkodásának” a feltárása a házasság és a család terén. „Olykor sokba kerül számunkra, hogy helyet adjunk a lelkipásztorkodásban Isten feltételekhez nem kötött szeretetének. Oly sok feltételhez kötjük az irgalmasságot, hogy végül megfosztjuk azt konkrét értelmétől és valós jelentésétől, ez pedig az evangélium hirdetésének a legrosszabb módja” (311). A törékenység alaptapasztalata ugyanis olyan emberi élethelyzeteket állít elénk, amelyek valóban nem egyeznek Isten tervével. Ám ilyenkor is meg kell találnunk a viszonyulás és adott esetben a pásztori cselekvés helyes, Krisztus szándéka szerinti útját. A címadó három kifejezés már önmagában hordozza a „program” lényegét:

– Kísérni: minden helyzetet a maga egyediségében kell szemlélni, s személyes közelséggel, támogató, előremutató jelenléttel kell ott állni mindazok mellett, akik nehézségekkel küzdenek, s a törékenység terhét hordozzák.

– Megkülönböztetni: a jezsuita pápa gondolkodásmódjára rendkívüli hatással van a „lelkek (vagy szellemek) megkülönböztetésének” a tematikája, amelyet Loyolai Szent Ignác a Lelkigyakorlatokban alaposan kifejtett (313–336 pontok). A formális és külsődleges elvek alkalmazása mellett itt a konkrét személyességre is reflektálni kell, a Szentlélek világosságánál.

– Integrálni: az egyház soha nem hitte, hogy a „tiszták egyháza”, a tökéletesek közössége lenne. Ezért a házas és családi állapotuk okán „rendezetlen körülmények között” élők esetében is meg kell vizsgálni, miként tudnak az egyház életében részt venni.

Akik sietősen és felületes ítélkezés vágyával olvassák ezt a fejezetet, sokszor tévútra jutnak, s nem veszik észre, hogy itt nem a tanítás „felvizezéséről”, hanem az aggódó szeretet, a komolyan vett irgalmasság útkereséseiről van szó. A pápa már többször használta a hasonlatot, most is előveszi: „az egyház munkája gyakran a tábori kórházéhoz hasonlít” (291), vagyis a legeltérőbb helyekre is eljutva igyekszik azt a segítséget nyújtani, amire ott és akkor a legnagyobb szükség van. Nem állhatunk meg a deklaráló magatartásnál, engednünk kell, hogy minden emberi küzdelem, harc és szenvedés megérintsen, szó szerint szíven üssön minket. Nem hirdethetjük érzéketlenül vagy fensőbbségesen Isten igazságait, mert azok így legalapvetőbb evangéliumi lényegüket veszítik el. Ahogy a szinódusok is fogalmaztak, az egyház „értékeli a konstruktív elemeket azokban a helyzetekben, amelyek még nem, vagy már nem felelnek meg a házasságról adott tanításának” (uo.). Másként fogalmazva: nem lehet feketén-fehéren látni, a fokozatosság törvénye (amely nem a törvény fokozatossága) azt kívánja meg, hogy még a rendezetlenségekben is keressük azokat a tényezőket, amelyek potenciálisan a nagyobb jó felé mutatnak.

A pápa ezért leszögez bizonyos normákat a megkülönböztetés terén. A legfontosabb kapcsán Aquinói Szent Tamást hívja segítségül: „Jóllehet, az általános dolgokban fennáll egy bizonyos szükségszerűség, minél inkább alászállunk az egyedi dolgok felé, annál inkább találkozunk a hiánnyal [defectus] (…). Gyakorlati téren nem egyenlő mindenki számára az egyedire vonatkozó igazság vagy gyakorlati norma, hanem csakis az, amely az általánosra vonatkozik” (S.Th. I–II, q. 94. art. 4). Ezért a buzdítás arra hív, hogy elkötelezetten járjunk a szeretet útján [via caritatis], ami a legfőbb törvény.

A fenti megfontolások „a lelkipásztori irgalom logikájában” öltenek testet. Most átadjuk a szót magának a dokumentumnak: „Hogy elkerüljünk bármilyen téves értelmezést, emlékeztetek: az egyház semmiképpen nem mondhat le a házasság teljes ideáljának, Isten tervének a maga nagyszerűségében való előadásáról (…). A kivételes helyzetek megértése soha nem jelenti a teljesebb ideál fényének elrejtését, sem pedig azt, hogy kevesebbet hirdessünk, mint amennyit Krisztus kínál az embernek. Napjainkban a bukások pasztorációjánál fontosabb a lelkipásztori erőfeszítés a házasságok megerősítésére, hogy így megelőzzük a töréseket” (307). [A szinódusi folyamaton született megfontolások] „olyan keretet és légkört nyújtanak, amely meggátol minket abban, hogy egy rideg »íróasztali erkölcstant« fejlesszünk ki a legkényesebb témák taglalásában, és sokkal inkább az irgalmas szeretettől eltelt lelkipásztori megkülönböztetés szövegkörnyezetébe helyez minket, amely mindig kész a megértésre, a megbocsátásra, a kísérésre, a reményre és mindenek fölött az integrációra” (312).

Az Irgalmasság Szent Éve 159.

Amint engem szeret az Atya

 „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is mgtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök” (Jn 15,9-11) Emlékezzünk csak vissza az 1932.július elsejei istenatyai üzenetre: Megígértem a világnak a Megváltót. Mi mindent meg nem tettem jövetelének előkészítéséért, megmutatva magamat azokban az előképekben, akik Őt képviselték ezer és ezer évvel jövetele előtt is. Mert ki ez a Megváltó? Honnan jön? Mit cselekszik majd a földön? Kit jön képviselni? A Megváltó: Isten.Ki Isten? Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek.Honnan jön, jobban mondva ki utasította arra, hogy az emberek közé jöjjön? Én vagyok az, az Ő Atyja, Isten. Kit képvisel majd a földön? Atyját, Istent. Mit cselekszik majd a földön? Megismerteti és megszeretteti az Atyját: Istent.Vajon nem ezt mondta: Nem tudjátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom? (Lk 2,49) Csak azért jöttem, hogy Atyám akaratát teljesítsem. Aki engem lát, látta az Atyát is (Jn 14,9); (Az Atya szól gyermekeihez, 24-25) Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint aki életét adja barátaiért. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Nem nevezlek többé szolgának benneteket, merft a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek és teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt..Akkot mindent megad nektek az Atya, amit nevemben kértek tőle. Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást” (Jn 15,12-17) Ha Krisztus után kétezer évvel körülnézünk házunk táján Európában, és igaságos véleményt alkotunk a kontinens jelenlegi állapotáról, szomorú szívvel kell megállapítanunk, hogy a Mennyek Királynéja által ránk bízott, „Krisztus titokzatos Teste” a keresztény Európa eltűnt. A magyarok testükkel és kardukkal védték ezer évig, ahogy Nagyboldogasszonyuk rájuk bízta. A második világháború után XII.Pius pápának ki kellett mondania: a keresztény Európa eltűnt, mindössze missziós földrésznek nevezhető. Ellenségeink hazánk területének kétharmadát lakosaival együtt idegenek kezébe adták,azóta mindössze két évtizede élhetünk szabadabban. Ki kell mondanom, meglehetősen gyűlölködő szomszédok gyűrűjében, hogy népünk hite ,a krisztusi hit megrokkant. Ennek következménye lett a magyar családok elszegényedése, pusztulása. Minden igaz katolikus magyarnak, az elpártoltaknak, a hitüket, reményüket elvesztetteknek kemény feladata visszatérni, a Szentháromsághoz és Nagyboldogasszonyunkhoz, testvéri szeretettel új életre ébreszteni és egyesíteni családunkat, és így újra számíthat majd ránk a szeretet Istene, megújult, világcsaládja is.

Urunk Mennybemenetele

Urunk Mennybemenetele

„Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján”
Mik voltak Jézus utolsó parancsai, amelyeket elmondott tanítványainak, mielőtt elindult a mennybe és elfoglalta helyét az Isten jobbján? Szent Lukács szerint megintette tanítványait, akik azt tudakolták tőle, hogy most állítja-e helyre Izrael országát? Jézus születése előtt Isten a Sínai hegy alól elvezette Izrael népét Kánaán határára. Jó erőben volt a hatszázezer harcos. Isten megígérte nekik, hogy velük lesz a harcok idején, ne féljenek a hét pogány néptől. Ábrahám idejében Isten halálra ítélte őket, mert gonoszak voltak, de még akadtak közöttük jóravalók, akiket Isten még védeni akart. Ábrahámnak elmondta, hogy amikor majd fia leszármazottai komoly néppé válnak, addigra betelik gonoszságuk és lakóhelyüket az ószövetségi választott népnek adja. Most jött el ennek ideje. A választott nép előbb örült, aztán fellázadt Mózes és az Isten ellen. Ezért a sivatagba kellett visszavonulnia, és negyven év alatt ki kellett halnia a húsz évesnél idősebbeknek. Az új nemzedék okosabb lett, de Mózes hiába intette őket, hogy megmaradásuk az új hazában csak akkor lesz végleges, ha nem veszik át a bálványozást az ősibb lakosoktól. Hatszáz évig úgy ahogy, hűek maradtak Istenhez. Akkor Isten rájuk szabadította előbb Asszíriát, (722) majd Babilont (587-586) Attól kezdve soha nem lettek szabad állam. Várták a Messiást, hogy bosszút álljon a századokért. A Messiás az összes nép bűnéért akart meghalni, ezért a Názáreti Jézusnak sem becsülete, sem vezetői elfogadottsága nem volt, amit a tanítványok nem értettek meg. Jézus búcsúzása kemény kijózanítás: Ti vagytok az új választott nép, és tanúságotoknak hisznek. Jeruzsálem pedig elpusztul, ahogyan virágvasárnap megjövendöltem:„Nem marad itt kő kövön, ami el ne pusztulna” (Mt 24,2) Józanodjatok. Az utolsó vacsorán új és örök szövetséget kötöttem eucharisztikus véremmel veletek, és ezt vérem kiontásával pénteken megpecsételtem mindörökké. Most pedig azt parancsolom, hogy hívjatok magatok mellé mindenkit, akit az Atya vonz és nekem ad: „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik” (Mk 16,15-16) „a Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig” (ApCsel 1,8) „Miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől”(9)

BOLDOG ULRIKA NISCH

BOLDOG ULRIKA NISCH 

szűz, keresztes nővér 

(1882-1913)

Németországban, Württberg tartomány egyik községében született. A keresztségben a Franciska nevet kapta. Szülei 13 gyermeküket nagy szegénységben, nehezen tudták nevelni. Franciska is inkább nagyanyjánál lakott. 1901- ben elszegődött cselédnek. Három év múlva súlyos betegen kórházba került, itt ismerte meg az ingebohli keresztes nővéreket. Felvételét kérte a rendbe, ahol az Ulrika nevet kapta. 1907-ben, fogadalomtétele alkalmával azt tűzte ki célul, hogy egészen a Keresztre feszített Úrnak és a felebaráti szeretetnek akar élni. Buhlben, majd a baden-badeni Szent Vince ház konyhájában szakácsnőként dolgozott. Sok megaláztatásban volt része, miket csendes békével viselt el. Minden alkalmat felhasznált, hogy nővértársainak és másoknak titokban szeretetszolgálatot tegyen. Az Úr Jézus rendkívüli misztikus kegyelmekkel ajándékozta meg, de megismerte a lelki sötétség, a hitbeli kétségek, lelki elhagyatottság és kísértések kínzó próbatételeit is. Homloküreg gyulladást kapott, és meg kellett operálni. Később tüdőgyulladást állapított meg nála az orvos. Ekkor, 1912. júl 15-én Hegnébe, a nővérek betegházába vitték. Közvetlenül halála előtt a szomszédos szobában fekvő nővér köhögési rohamot kapott. Ulrika nővér ekkor kérte betegápolóját, hogy menjen át hozzá. Mikorra a betegápoló visszajött, akkorra már visszaadta szép lelkét Teremtőjének 1913. május 8-án. Az alázatnak, a feltűnés nélküli és néha sikertelen munkának, a szeretetnek és a türelemnek a szentje lett. II. János Pál 1987-ben avatta boldoggá.
„Hiszünk Isten országának eljövetelében, amely Jézus Krisztussal megkezdődött. Az Egyház tagjaiként, részt veszünk annak üdvözítő feladatában a szeretet tanúságtétele, a Krisztussal egyesült élet, az ima, a munka és a szenvedés által.”

A Keresztes Nővérek Életrendje. Részlet.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Ulrikát példaképpé tetted az alázatban és a türelemmel viselt szenvedésben. Add, hogy példáját követve hű követői legyünk a keresztet hordózó Krisztusnak s így elnyerjük a mennyei dicsőséget. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

Amoris laetitia – IX. rész: A gyermekek nevelésének megerősítése (7. fejezet)

Április 8-án a Szentszék Sajtótermében bemutatták Ferenc pápa Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését több részben, naponta adjuk közre.

„A szülők mindig befolyásolják, jóban s rosszban egyaránt, gyermekeik erkölcsi fejlődését. Ennek következtében az a legjobb, ha felvállalják ezt az elkerülhetetlen felelősséget, és tudatos, lelkes, ésszerű és alkalmas módon tesznek annak eleget. Mivel a családoknak ez a nevelői funkciója ennyire fontos, és igen összetetté vált, kiemelten szeretnék foglalkozni ezzel a kérdéssel” (259) – írja Ferenc pápa buzdítása hetedik fejezetének elején.

A téma kifejtése egy sajátos tapasztalattal veszi kezdetét: hol vannak a gyermekek? Olykor a lakáson belül sem tudja a szülő, merre jár a fiatal, annyi hatás szüremkedik be a család mindennapjaiba (internet, média stb.). A megoldás nem „a terek uralása”, vagyis a túlzó kontroll, hanem sokkal inkább az érzékenység, az odafigyelés, hogy tényleg tudjuk, „hol” vannak a gyermekek; lelkileg, érettségben, személyes kibontakozásukban (261).

Hisszük, hogy nem mindent a genetika determinál, hanem valóban van mód egészséges és előremutató folyamatok elindítására, amelyek lehetővé teszik a felnövő számára, hogy felelős módon élje meg a szabadságát – ez a nevelés nagy célja (262).

Az előző fejezethez hasonlóan itt is azt látjuk, hogy a kulcs a növekedés és az érés folyamataiban rejlik. Az erkölcsi nevelés akkor ér célt, ha szem előtt tartja: „A szabadság hatalmas dolog, ám el is veszíthetjük. Az erkölcsi nevelés a szabadság művelése javaslatok, motivációk, gyakorlati alkalmazások, ösztönzések, jutalmak, példák, modellek, szimbólumok, megfontolások, valamint intések, a cselekvésmód felülvizsgálása és párbeszédek révén, melyek segítik az embert, hogy kifejlessze azokat a szilárd belső alapelveket, amelyek képesek előre, a jó önként való megtétele felé mozdítani” (267). Ezért is fontos ez a három szó a család életében: „Kérem”, „Szabad?”, „Köszönöm”. A pápa a lehetséges eszközök között említi a szankciót. „A helyesbítés akkor ösztönzés, hogyha ugyanakkor értékelik és elismerik az erőfeszítéseket, és amikor a gyermek felfedezi, hogy a szüleiben elevenen él a türelmes bizalom” (269). Ezen vonások nélkül a büntetés csak rombol és rossz beidegződéseket szül.

Így jut el a pápai buzdítás a „türelmes realizmus” kérdéséhez. Alapelv: nem lehet a gyermektől erején felül, mértéket meghaladó áldozatot követelni (271). „Ha sokat kérünk, nem érünk el semmit”, jobb a bölcs és okos kis lépéseket előnyben részesíteni (uo.). Az értékeket is hasonlóképpen, fokról fokra kell átadni. Ennek módszertana nem lehet túlzóan kemény, rideg, a személlyel és a valósággal számot nem vető – a pszichológia és a neveléselmélet számos értékes példát tud felmutatni (273).

A fentiek alapján megérthető, hogy nemcsak a szavak vagy kiemelt esetek, tettek jelentik a nevelést, hanem a teljes családi élet, amely ilyeténképpen „nevelési közeg”. Napjaink rohanásában, technológiai túltengésében ennek a személyességnek, a kritikai érzék kialakításának, a jól megélt szabadságra való elvezetésnek tisztelettel, türelemmel kell megtörténnie. Gondoljunk bele: már maga az együttélés, a kölcsönös alkalmazkodás ténye nevelő erővel bír (275)! Ha valaki ilyen odafigyelő közegben nő fel, az szavak nélkül is útmutatást talál a társadalomba való beilleszkedéséhez és későbbi személyes kapcsolataihoz. Ennek pedig rendkívüli az értéke.

A dokumentum szól még a szexuális nevelésről, amelyet olykor túlzó távolságtartással, egyfajta tabuként kezelünk. A világ eközben más úton jár: olyan információkkal árasztja el a gyermekeket, amelyeknek a teljes értékű feldolgozásához még nincs meg az érzelmi, személyes érettségük. A jó nevelés nem tilalomfákat állít, hanem az életkori sajátosságok figyelembevételével, a helyes szemérem megőrzésével segít növekedni. Túl kell haladni egyes bántó, szabadságromboló képzeteken, hogy a fiúk és lányok ezen a téren is hiteles közegben nyerjék el az érlelődés lehetőségét.

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a családok mint „házi egyházak” [ecclesia domestica] a hitátadás helyei. E küldetésüknek akkor tesznek leginkább eleget, ha a szeretet helyei is, hiszen: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk” (1Jn 4,16).

Az Irgalmasság Szent Éve 158.

Amikor Judás elment

Amikor (Júdás) elment, Jézus beszélni kezdett:Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti. Fiaim, Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: ahova megyek, oda ti nem jöhettek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,31-35)Jézus mire célozhatott ebben a nagyon szomorú utalásban? Nyilván arra, hogy az Atyával történt búcsúzkodáskor mindent megbeszéltek, amit a Fiúnak végbe kelle vinnie a földön. Kezdték a megtestesüléssel, folytatva a rideg barlangistállóban való megszületéssel, a pólyák felvételével, a föld Ura elringatásával egy szénával telt birkajászolba a világ legcsodálatosabb édesanyja által. Egy, majd őt követő sok mennyei angyal vitte az örömhírt, hová? Messze a kis Betlehem nevű „városkától” a birkalegelőre. A megrémült pár pásztornak csak ennyit mondhatott: Ne féljetek! Íme, nagy örömöt adok tudtul nektek, és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek. Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket”(Lk 2,10-12) Jézus tizenkét évesen elkezdi tanulni az ács,a kőműves és bútorasztalos szakmunkát. Harminc évesen megkezdi a Messiás munkáját.Tanítványokat hív maga mellé: tizenegy galileai fiatalembert és egyet Júdeából, Jézus törzséből. Annak ellenére, hogy ismerte tolvaj hajlamát, közös pénztárosnak nevezi ki. Jézus nem hirdeti ki, hogy már Őt is elárulta harminc ezüstért. Tudta, hogy az Olajfák hegyén kedélyes vigyorral fogja Mesterét a fogdmegek kezébe adni. Amint kilépett az éjszakába, Jézus így szólalt meg: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek egymást!” (34) Az irgalmas szeretet örök példaképe: Jézus! „Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok. Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd. Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem s én bennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki’. Ekkor Júdás – nem az iskarióti – megkérdezte: Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod magadat kinyilatkoztatni, nem a világnak? Jézus így folytatta: Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek”(Jn 14,18-26) Minden igaz és örök isteni kincset az Atya önerejéből birtokol. Ő, aki a végtelen nagy istenséget, mindentudást és mindenhatóságot öröktől fogva egyedül birtokolta, isteni szüléssel szülte a Fiút, és neki ajándékozta az abszolút egyszerű végtelen isteni természetet, s mint közös kincset állandó oda-vissza ajándékozással birtokolják és cselekszenek vele. Az isteni akarattal cselekvő Harmadik isteni Személlyel egyetlen lehellettel közlik ketten az isteni lényeget, s ugyabban a pillanatban egyetlen leheléssel adja vissza a két első isteni Személynek, így élnek végtelen szeretetben, mint a csodálatos titkú Szentháromság. Ezt nem megértjük, hanem hittel elfogadjuk, és mint a nicea-konstaninápolyi hitvallás tanítását vasárnaponként meghajolva imádjuk.

Húsvét 6. hét szombat

Húsvét 6. hét szombat

Az apostolok Húsvét előtt is imádkoztak már Jézus tanítása alapján, és Atyának merték nevezni a fölséges Istent, de az ő nevében, vagyis őáltala csak Pünkösdkor kezdtek el imádkozni, amikor feltárult előttük Jézus életének végső titka: az Atyával és a Szentlélekkel való közössége. Hasonló fordulat ez, mint amit a mai Olvasmányban szereplő Apolló élt át, aki előbb csak a jánosi keresztségről tudva tanított Jézusról, majd miután találkozott vele mint Isten Fiával, ez gyökeresen átalakította igehirdetését, és új, egészen eredeti lendületet adott neki.

Jézus arra biztat, hogy ne szégyelljük kívánságainkat, bátran tárjuk őket az Atya színe elé, mert ő teljesíteni fogja őket. De vajon mi az, amit ha Jézus nevében kérünk az Atyától, ő megadja nekünk, és ettől teljes lesz az örömünk? Talán egy hőn áhított tárgy, szeretteink egészsége és jóléte vagy bármi más itt a földön teljessé tehetné az örömünket? Nem, csak egyetlen ajándék van, amelyet elnyerve valóban megtapasztalhatjuk az öröm teljességét, s ez a Szentlélek. Mert hiába adna meg az Atya bármit, amit szemünk-szánk kíván, hiába teljesítené legönzetlenebb kéréseinket, örömünket nem tehetné teljessé a Szentlélek nélkül.

Urunk Jézus, most értjük meg, hogy az Atya maga akarja, hogy a legnagyobb ajándékot, a Szentlelket kérjük tőle, akit ő maga is adni akar nekünk, hiszen ő tudja a legjobban, hogy minden másnál nagyobb szükségünk van rá. Nem azért kell kérnünk, mert különben az Atya nem adhatná, hanem azért, hogy mi is tudatosítsuk magunkban, hogy milyen fontos nekünk, s így egyre jobban be tudjuk fogadni őt. Köszönjük hát a pünkösdi Lelket, akiben mi is részesültünk a keresztség és a bérmálás szentségében, s Általad kérjük az Atyát, hogy adja őt nekünk szüntelen, hogy vele és benne élhessünk igazi lelki életet.