Az élet igéje – 2017. január

Az élet igéje – 2017. január

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

„Valóban, Krisztus szeretete indít minket” (vö. 2Kor 5,14-20)

„Tegnap este anyukámmal és barátnőjével étterembe mentünk vacsorázni. Csak egy kevés borsót rendeltem, hogy aztán sok édességet tudjak enni, mert nagyon szeretem. Anyukám viszont ezt nem engedte. Már majdnem elment a kedvem az egésztől, de arra gondoltam, hogy Jézus ott ül anyukám mellett, és rámosolyogtam.” „Egy fárasztó nap után végre hazaértem. Tévézés közben az öcsém kivette a kezemből a távirányítót. Nagyon dühös lettem, de aztán megnyugodtam, és hagytam, hogy ő nézze a tévét.” „Apukám beszélt hozzám, én pedig csúnyán válaszoltam neki. Ránéztem, és láttam, hogy megbántódott. Bocsánatot kértem, és megbocsátott.”

Egy római iskola ötödik osztályos tanulói mesélték ezeket a tapasztalatokat az élet igéjével kapcsolatban. Talán nem látunk közvetlen összefüggést a tapasztalatok és az élet igéje között, amit abban a hónapban éltek, de láthatjuk a gyümölcsét, a megélt evangélium ugyanis szeretetre indít. Bármelyik igét próbáljuk élni, a hatása mindig ugyanaz: megváltoztatja az életünket, lelkünkre köti, hogy figyeljünk arra, mire van szüksége a másik embernek, és arra késztet, legyünk testvéreink szolgálatára. Nem is lehet ez másképp, mert ha befogadjuk és megéljük az igét, akkor Jézus születik meg bennünk, és segít úgy cselekednünk, ahogy Ő. Erre gondolt Pál, amikor a korintusiakhoz fordult ezekkel a szavakkal.

Az apostol mélyen megtapasztalta Jézus jelenlétét, ennek késztetésére hirdette az evangéliumot és munkálkodott az általa látogatott közösségek egységén. Megtapasztalta Jézus szeretetét és üdvösségét, és oly mélyen behatolt az életébe, hogy soha senki és semmi el nem választhatta tőle. Már nem Pál élt, hanem Jézus élt benne. Az a tudat, hogy az Úr annyira szerette őt, hogy életét adta érte, lenyűgöző volt, nem hagyta nyugodni, hanem feltartóztathatatlan erővel arra késztette, ő is így cselekedjen, ugyanilyen szeretettel.

Vajon Krisztus szeretete bennünket is ilyen magával ragadó erővel késztet?

Ha megtapasztaltuk szeretetét, akkor nekünk is szeretnünk kell, bátran odalépni, ahol megosztottságot, perlekedést, gyűlöletet látunk, hogy egyetértést, békét és egységet vigyünk. A szeretet képessé tesz, hogy a szívünk túllásson az akadályokon, közvetlen kapcsolatba kerüljünk az emberekkel, és megértő, befogadó lélekkel keressünk megoldást. Ezt mindenképpen meg kell tennünk, az egységet mindenáron építenünk kell, nem hagyhatjuk, hogy lefékezzen az óvatoskodás, valamiféle nehézség vagy összeütközés.

Ez különösen is fontos és sürgős az ökumené terén. Ebben a hónapban ezt az igét választották a keresztények egységéért tartott imahét mottójául, hogy a különböző egyházakhoz és közösségekhez tartozó keresztények együtt megéljék, és mindenki megérezhesse Krisztus szeretetének sürgetését, egymás felé forduljanak és így helyreállítsák az egységet.

„A kiengesztelődés szellemében csak az a hiteles keresztény – állította Chiara Lubich 1997. június 23-án Ausztriában, Grazban a II. Európai Ökumenikus Nagygyűlésen –, aki Isten szeretetével tudja szeretni a többieket, aki Krisztust látja mindenkiben. Krisztus mindenkié, Jézus az egész emberi nemért halt meg, aki mindig kezdeményez, elsőként szeret, olyan szeretettel, amely mindenkit úgy szeret, mint önmagát, aki eggyé válik a testvéreivel fájdalmakban és örömökben egyaránt. Az egyházaknak is ilyen szeretettel kell szeretniük.”

Éljük meg mi is a római iskolások gyermeki egyszerűségével és komolyságával a szeretet radikalitását.

Nagy Szent Bazil

Nagy Szent Bazil

*Cézárea (Kappadókia), 330 körül +Cézárea, 379. január 1.

Cézárea, Kappadókia tartomány fővárosa -- mai nevén Kayseri Törökországban -- a 4. században jelentős és művelt város volt. Mint a többi nagyvárosnak, megvoltak a maga színházai, fürdői és híres ünnepei. Filozófusaival és rétoraival jogosan büszkélkedett, örök hírnevet azonban három keresztény tanító szerzett neki, a három ,,nagy kappadókiai'': Vazul, Nisszai Gergely és Nazianzi Gergely. A tartományban a3. század óta terjedt a kereszténység. A társadalom minden szintjéről kerültek ki a megtérők. Vazul előkelő családból származott, nagyszülei --a tartomány apostolának, Csodatévő Szent Gergelynek a tanítványai -- a római császárok üldözéseinek idején kivették részüket a szenvedésből.

Vazul tehát ízig-vérig keresztény családból származott. Négy fivére és öt nővére volt, atyja hivatásos rétor volt. Egészsége már fiatalon meggyengült, májbaja végigkísérte egész életén. A telek zordsága és a magára vállalt aszkétikus életmód csak súlyosbította állapotát.

Családjának vagyoni helyzete megengedte, hogy hosszú időn át csak tanulmányainak éljen. A tanulást Cézáreában kezdte, majd Konstantinápolyban folytatta -- itt lépett életre szóló barátságra Nazianzi Gergellyel -- és Athénben fejezte be. Athénben költőkkel, filozófusokkal, történetírókkal és rétorokkal barátkozott. Széleskörű tudást és szellemi műveltséget szerzett.

Jól fölismerte, hogy a klasszikus irodalomban, az akkori művelődés fő anyagában olyan csábító erő rejlik, amely veszélyeztetheti a hitet. Ezért később unokaöccseinek szakszerű tanácsokat adott, hogyan válogassanak az antik írók közül.

Tanulmányai befejezése után Vazul hazatért Cézáreába. A közéletben ragyogó pályafutás lehetősége állt előtte. Több várostól kapott ajánlatot rangos hivatalok vállalására, ő azonban elutasította az ajánlatokat és megkeresztelkedett. ,,Mintha mély álomból ébredtem volna --írta akkor --, hogy meglássam az evangélium igazságának csodálatos világosságát.''

A fiatal kappadókiai nem sokkal azután, hogy a nyilvánosság előtt is a hitre tért, szerzetessé lett. Úgy érezte, hogy amikor a szerzetesi életet vállalja, eltölti az ősegyház erős hite, és ez nagyon megfelelt tökéletességet kereső vágyainak.

Az Írisz folyó partján volt birtoka, ide vonult vissza egy távoli völgy mélyére. Örömmel fogadta hasonló felfogású társak csatlakozását, mert véleménye szerint az istenszeretet akkor hiteles, ha közös élet és másokat átölelő testvéri szeretet áll mögötte. Szerzetesi szabályokat fogalmazott. A fegyelem szigorú, az engedelmesség feltétel nélküli volt. Az élet imádságban és munkában telt, de úgy, hogy megmaradt az egyén belső és szellemi szabadsága. A sivatagi atyák gyakorlatával szemben ez az életmód lényeges újítást hozott: bőséges teret biztosított a szellemi munkának, elsősorban a Szentírás tanulmányozásának. Vazul azonban nem sokáig élvezhette ezt a békés nyugalmat.

Konstantin császár türelmi rendelete (313) után új szakasz kezdődött az Egyház történetében. Az üldözések helyébe a hitbeli viszálykodások léptek, amelyek során a császárok önkényesen beavatkoztak a hit ügyeibe.

Vazul a tettek embere volt, és nem maradhatott tétlen, amikor az Egyház ekkora veszélybe került. 360-ban püspöke kíséretéhez tartozott, amikor teológiai megbeszélést tartottak Konstantinápolyban. Két évvel később Cézárea új főpásztora rávette, hogy lépjen az Egyház szolgálatába. 364-ben pappá szentelték. Vazul azonban nem termett beosztottságra. Vitába keveredett saját püspökével is, az viszont volt annyira bölcs, hogy maga mellé vette segédpüspöknek. Halála után pedig, 370-ben, nehéz választás után Vazul lett az utódja.

Ettől fogva főpásztor volt a szó legteljesebb értelmében. Ügyelt az egyházi fegyelemre, keményen lesújtott minden visszaélésre, fölszámolta a botrányokat és gondoskodott alkalmas püspökök választásáról. Nem elégedett meg azzal, hogy hivatali tekintélyének súlyával intézze el az ügyeket, hanem arra törekedett, hogy másokkal is megértesse, mi indította éppen az adott döntésre. Elegendő emberi nagysággal és nagyvonalúsággal rendelkezett ahhoz, hogy tévedéseit beismerje. Bármilyen nagy volt is azonban a lelkiereje, nagyon szenvedett, ha fáradozásai nem jártak eredménnyel. Egy levelében, amelyet a római Egyháznak küldött, nem tudta elfojtani panaszát, s így írt: ,,Némileg könnyítünk szenvedéseink terhén, amikor tájékoztatunk titeket, szerető testvérek, arról a sok balszerencséről, amelyek minket értek.''

A cézáreai püspök hamarosan népszerű lett egyházmegyéjében. Örökölt vagyonát már régen szétosztotta a szegények között. Előkelő családból származott, mégis szószólója és atyja lett az ínségeseknek. Püspöki beszédeiben nyomatékosan rámutatott a tulajdonjog határaira: a gazdagok csak kezelői vagyonuknak, javaiknak csak kezelését bízta rájuk Isten. Az a kötelességük, hogy a szegények szükségleteit ugyanúgy kielégítsék, mint a sajátjukat. Ha megteszik, a felebaráti szeretetből testvériség lesz. Vazul így ostorozta a gazdagok kapzsiságát: ,,A ruhák, amelyeket ládáitokban őriztek, elegendőek volnának egy egész didergő nép felöltöztetéséhez.'' Kíméletlenül támadta az uzsorásokat: ,,Pénzt csikarsz ki a síróból, fojtogatod a ruhátlant és vered az éhezőt.''

Nem elégedett meg azzal, hogy csak prédikáljon a szociális igazságosságról. Tettekkel harcolt a nyomor ellen, és jótékonysági intézményeket hozott létre. Népkonyhát állított fel, amely nyitva állt a nem keresztény polgárok előtt is. Karitatív tevékenységére egy nagy szociális központ létesítésével tette fel a koronát: segélyszervek, szálláshelyek, menedékek és otthonok, valamint különféle kórházak találtak helyet benne. Az utókor Baszileiásznak, Vazul-intézetnek nevezte el ezt az alapítványt.

Vazul jó pásztor volt az anyagi ügyekben, de még nagyobb volt lelkivezetőnek és teológusnak. A görög egyházatyák közül ő az első irodalmi értelemben vett képzett szónok. A rétorika szabályait töviről- hegyire ismerte, és értette a módját, hogy Athénban szerzett műveltségét sokoldalúan értékesítse. Szentírásmagyarázó homíliái máig megőrizték időszerűségüket.

A szellemi harcok kora volt ez, de a teológiai vitatkozásban Vazul nem magáért a szellemi élvezetért vett részt. Jól ismerte tudásának korlátait. Legfőbb törekvése az volt, hogy híveit az isteni titok imádására vezesse el. Ezt tartotta minden hittudomány céljának. A parancsolatok megtartása fogékonyabbá teszi az embert Isten iránt, mint azok tudóskodásai, ,,akik olyan dolgokon törik a fejüket, amelyek meghaladják az emberi elmét''.

Korának szellemi küzdelmei őt is belesodorták a teológiai harcokba, amelyek csak élesebbek lettek attól, hogy a világi uralkodók beavatkoztak e vitákba. Vazul teljes erejével síkra szállt az egyház egységéért és békéjéért. Jól látta azokat a veszélyeket, amelyeket a császári kegy jelent az egyház számára. Valens császár elől sem hátrált meg, s a császár végül is nem merte száműzetésbe küldeni ezt a nagyszerű és igaz embert.

Vazul csiszoltabb modorú volt, mint Alexandriai Atanáz, de jellemerősségben sem maradt el mögötte. Amikor nem engedett a császárnak, nem azért tette, hogy a saját akaratát érvényesítse, hanem hogy az igazságot szolgálja. Kappadókiában diadalra segítette az igaz hitet. Közben mindig gondja volt az egész egyházra, a testvériség szellemére, a tettekben megnyilvánuló és látható egységre. Hűséggel és éles elmével védelmezte a hitet úgy, ahogy azt a niceai zsinat (325) hitvallásba foglalta. Ugyanakkor nem zárkózott el azok elől, akik a jövőnek dolgoztak és magától értetődően fölismerték azokat a történeti változásokat, amelyeket visszafordítani nem lehet. Széles látóköre, amellyel a dolgokat szemlélte, alkalmassá tette arra, hogy az egész kereszténység tanácsadója és útmutatója legyen. Többszáz ránk maradt levele tanúskodik erről.

Amikor szakadás osztotta meg az antiochiai egyházat, Rómához fordult döntésért. Utána azonban nagyot csalódott Damasus pápában, és a következő kifakadással jellemezte magatartását: ,,Ez az ember túlságosan el van telve önmagával.''

Vazul még ötven éves sem volt, amikor 379-ben meghalt. Életerejét felőrölte a szigorú aszkézis, a szüntelen megfeszített munka és a betegség. Fáradozásai azonban megtermették méltó gyümölcsüket: két év múlva a konstantinápolyi zsinaton a zsinati atyák azt a teológiát fogadták el, amelyet ő és Atanáz képviselt. Élete folyamán mind a lelkisége, mind a stílusa egyre józanabb és egyszerűbb lett. A külső sallangokat levetette, miközben arra törekedett, hogy szolgáljon és az isteni tökéletességet kutassa.

Vazul felnőtt fejjel tért Krisztushoz, és soha többé nem tekintett hátra. Szemét állandóan az Úrra szegezte törhetetlen hűséggel, amelyet élete minden fordulatában megőrzött és hősies fokra emelt. Rendelkezett olyan kezdeményező erővel és felelősségtudattal, hogy azok révén a szerzetesből a gyakorlati életben helytálló ember és lelkipásztor lehessen. A legfinomabb műveltségű és legelőkelőbb lelkületű szerzetes-püspökök közé tartozik. A bizánci Egyház halála napján, január elsején ünnepli Szent Vazult. Róma a 12. században ugyanezt a napot vette át, de a 13. században áthelyezték június 14-re, amely napon egy 9. századi martirológium szerint püspökké szentelték. Mivel erre semmi történeti adat nincs, 1969-ben január másodikára tették ünnepét, egy napra Nazianzi Szent Gergellyel.

Az értelmes élet öröme – Kozma Imre OH újévi üzenete

Az értelmes élet öröme – Kozma Imre OH újévi üzenete

Kozma Imre OH, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke újévi üzenetét olvashatják az alábbiakban.

A Boldog Új Esztendő az értelmes élet öröme, a munka öröme, az áldozatvállalás – egymásért – öröme, a szeretetben összetartozás – egység – öröme.

A Boldog Új Esztendő a békességes ember öröme, amelyet Jézus a kereszten szerzett néki, amikor a rosszat rosszal nem viszonozta.

Krisztus a világ teljes drámáját fenntartás nélkül magára vette. Ennek szimbóluma a kereszt, amelynek két karja, két szára egyedül képes kibékíteni létünk minden ellentmondását.

Chesterton a kereszt két ágának drámai egyensúlyában véli megpillantani azt a természetfölötti békét, amely nélkül az ember egykönnyen a világ ellentmondásainak martalékává válik.

Az Árpád-kori jáki templom – 1256-ban szentelték fel – külső falán a gazdag szobrászati elemek közül is kiemelkedik egy remekmű. Az Atyaisten kinyújtott két kezével a jobbról-balról gyűrűző szörnyeket korlátozza, aki kezében tartja az előttünk ismeretlen múltat és a rejtett jövendőt is.

Dante szavaival, az Ő akarata a maga különleges kegyelmi jeleivel, a mi békénk.

Boldog Új Esztendőt kér Istentől Európának, a világnak 2016-2017 fordulóján

                                                                                                      

     P. Kozma Imre OH
                                                                                                                                     prior

Budapest, 2016. december 30.

Karácsony nyolcada 8.

Kisded Jézus és Szűzanya

Kisded Istent hogyha látom
Édesanyja karjain,
szívem olvadoz szent lángon,
lelkem boldog dalra int.

Vágyik Gyermek, sóvárogja,
Szűzanyám, a kebledet.
Ez a Gyermek fölmosolygva
csókol, simul, ölelget.

Amint ragyog kéklô egén
fénnyel áradozva Nap,
szopva Kisded Anyja keblén,
szent örömre úgy ragad.

Oly szépséges az ily Anya;
s gyönyörűbb a Gyermekkel,
mintha titkos halk ibolya
s liljom: Rózsát ünnepel...

Annyi szívség, annyi jóság --
,,dárdákat'' Szív szívre vet, --

rétek, amennyi viráguk, hozzák
s gyújtnak csillagot egek.

Óh, ha egy a sok ,,nyílhegybűl''
-- Édes Kisded! -- jutna rám!
mit Anyádra kis szived küld, --
s megsebezne! ... Jézuskám!...

(14--16. századi ismeretlen latin himnusza)

Isten Anyja Mária

Isten Anyja Mária

Amikor Isten felénk fordítja arcát, az elismerést jelent, a létezésben való megerősítést. Ez az elismerés nem elsősorban gyatra jótetteinknek szól, hanem nekünk magunknak: felbátorít, hogy ne féljünk tőle, mert jóságos hozzánk, és valóban örök életre hív, hiszen arra teremtett bennünket. Ez Isten áldása, mely a legcsodálatosabban Szűz Mária életében nyilatkozott meg.

Az ’áld’ ige latinul benedicere, ami annyit tesz: jól mond, jót mond. Ha jót mondunk, ha megdicsérünk valakit, elismerve munkáját vagy erős lélekkel viselt szenvedését, ha köszönetet mondunk áldozatos szolgálatáért, figyelmességéért, hősies erőfeszítéséért, ha biztatjuk és vigasztaljuk azt, aki elkeseredett, ha szavunkkal, mosolyunkkal, tekintetünkkel azt sugározzuk felé: „Jó, hogy vagy, merj még jobban létezni, kiteljesedni és élni!” – bizonyos értelemben mi is áldást adunk, Isten teremtő és fenntartó szeretetét jelenítjük meg és közvetítjük embertársainknak, és közreműködünk abban, hogy Isten kegyelméből jobbá váljanak. Hiszen ahogy mi, úgy ők is szomjaznak a dicséretre, elismerésre, megerősítésre, s mindannyian tapasztaltuk már, hogy egy-egy jó szó olykor valóban csodákra képes. Ha így teszünk, a mi életünk is másokat tápláló forrás, beszédes jel, történelmet alakító szelíd erő lesz, mint a Szent Szűz élete.

Urunk Jézus, szentséges megtestesüléseddel ránk köszöntött az idők teljessége, ezért a Te születésed nemcsak a keresztény időszámítás, hanem az örökkévalóság kezdete is bennünk. Az új esztendő kezdetén irgalmas szeretetedbe és Szűzanyád pártfogásába ajánljuk magunkat, kérve, hogy méltóan élhessünk Hozzád, akinek változatlanságában értelmet nyer az idő változandósága. Segíts, hogy merjünk áldást mondani, a Te áldásodat közvetíteni, hogy így az egész előttünk álló esztendőt az Atya életadó áldásának erőterébe vonva kegyelmedből mi magunk is áldássá válhassunk testvéreink számára.