Évközi 31. hét szerda

Évközi 31. hét szerda

Krisztus követőjének egyszerűbb számvetést készítenie, mint a tornyot építő embernek, vagy a hadba vonuló királynak. Számba veheti adottságait: tehetségét, jó és rossz tulajdonságait, hajlamait és örökségeit, és megállapíthatja, hogy mindez végtelenül kevés és szánalmasan elégtelen ahhoz az óriási vállalkozáshoz képest, amelybe fogni akar. Ráadásul, ami a toronyépítéshez és a hadba vonuláshoz hasznos és szükséges: a pénz, fegyver, hatalom, Krisztus követésében haszontalan, sőt inkább akadály lehet.

Mi az, amire alapozva mégis bele lehet és bele is kell vágni? A Krisztushoz való mindenekfeletti ragaszkodás. Az a szeretet, amely nem csupán érzelem (persze nem baj, ha az is), nem csupán a cselekedetekben megmutatkozó jóakarat (persze nagyon helyes, ha az is) még csak nem is feltétlen engedelmesség (persze elengedhetetlen, hogy az is), hanem életünk lehorgonyzása őbenne. Paradox módon tehát nem az készült fel Krisztus követésére, aki úgy gondolja, adottságai alkalmassá teszik arra, hogy Jézus tanítványa legyen, hanem aki eleve belátja, hogy vállalkozása emberileg reménytelen, s ezért semmihez sem ragaszkodik, csak az Úrhoz, belé vetve minden bizalmát. Ez az az alapállás, a lélekben való szegénység, amelyből indulva eséllyel rajtolhatunk a Krisztus-követés pályáján. Ezután már lehet legjobb tehetségünk szerint, minden energiánkkal, valahány idegszálunkkal Isten ügyét szolgálnunk, a szeretet törvénye szerint.

Urunk Jézus, Te nem szeretteink gyűlölésére és nem a világ javainak megvetésére szólítasz fel, hanem arra a mindenekfelett való szeretetre hívsz, mely nem önmagunktól való, hanem Szentlelked jelenléte és működése bennünk. Segíts kegyelmeddel, hogy készek legyünk minden mást alárendelni a Hozzád való ragaszkodásnak, s így helyére kerüljenek földi ragaszkodásaink, és megtanuljunk úgy szeretni, hogy az a magunk, felebarátunk és a világ üdvösségére szolgáljon.

 

Thesszalonikiai Szent Auktosz

Szent Auktosz 

vértanú és társai

Tesszalonikia vértanúnő pogány pap lánya volt. Titokban megismerkedett a keresztény vallással és megkeresztelkedett. Mivel nem akarta hitét megtagadni, atyja megverte és e1űzte házától. I férfi: Auktosz és Taurion ezért szemrehányást tettek az atyának. Ő elment a parancsnokhoz és jelentést tett neki ezekről. Mindnyájukat elfogták és megkínozták, de a kínzások közt sértetlenek maradtak. Á két férfit kard által lefejezték, Tesszalonikia pedig a kínzások közt halt meg. Mindhármójuk testét Amfipoliszban temették el. 

A sokółkai eucharisztikus csoda: az ostya egy haldokló férfi szívszövetét tartalmazza

A legismertebb eucharisztikus csoda: Bolsena

Laboratóriumi elemzések megerősítik: a szívizomrostok és a kenyér szerkezete úgy fonódnak egybe, hogy azt emberi eszközökkel képtelenség lenne reprodukálni. A katolikus templomok oltárain világszerte minden nap megtörténik a legnagyobb lehetséges csoda: a kenyér és a bor átváltozása Krisztus valóságos Testévé és Vérévé. Ennek ellenére, amikor szentáldozásban részesülünk, annak igazi természetét csak hitünkkel érinthetjük meg, mert érzékeink pusztán a kenyeret és a bort észlelik, amelyek az átváltoztatáskor fizikailag változatlanok maradnak.

Mit ad hozzá tehát hitünkhöz a Lengyelországban, Sokółkában történt eucharisztikus esemény?

2008. október 12-én, vasárnap történt, két héttel Isten Szolgája, Michał Sopoćko atya boldoggá avatása után. (Itt jegyezzük meg, hogy Boldog Michał Sopoćko atya Szent Fausztina nővér lelkivezetője és gyóntatója volt).

A szentmise során, amelyet a sokółkai Szent Antal plébániatemplomban mutattak be reggel fél 9-kor, egy felszentelt ostya kiesett az egyik pap kezéből az áldoztatáskor, közel az oltárhoz. A pap félbeszakította az áldoztatást, felvette az ostyát, és a liturgikus előírásoknak megfelelően azt egy kis víztartó edénybe helyezte – néhány templomban a tabernákulum mellett található egy ilyen edény, amelyben a pap leöblítheti ujjait az áldoztatás után. Az ostyának fel kellett volna oldódnia a vízben, amelyet később megfelelő módon eltávolítottak volna.

Julia Dubowska nővér, az Eucharisztikus Nővérek Kongregációjának tagja volt a plébániai sekrestyés. A szentmise végén, Stanisław Gniedziejko atya kérésére egy másik edénybe öntötte át a vizet és az ostyát. Tudván azt, hogy a megszentelt ostya egy idő múlva feloldódik, az új edényt a plébánia sekrestyéjében található széfben helyezte el. Csak a nővérnek és a papnak volt kulcsa a széfhez.

Egy héttel később, október 19-én, Missziós Vasárnapon, amikor a pap érdeklődött az ostya állapota felől, Júlia nővér a széfhez ment. Miközben kinyitotta ajtaját, kovásztalan kenyér finom illatát érezte. Amikor kinyitotta az edényt, a még mindig javarészt érintetlen ostya közepén egy görbe, fényes vörös foltot, egyfajta vérfoltot vett észre: egy test élő részecskéjét. A szín nem festette pirosra a vizet, az szennyezetlen maradt.

A nővér azonnal értesítette a papot, aki magával hozta a plébánia többi papját és a látogatáson lévő misszionáriust, Ryszard Górowski atyát. Mindnyájan elámultak és elnémultak a látottakon.

Diszkréten és nagy óvatosságal hallgattak az eseményről, tekintve annak jelentőségét; ez egy felszentelt ostya volt, amely Krisztusnak az Utolsó Vacsorán kimondott szavai erejében, valóban az Ő Teste volt. Emberi szempontból ekkor nehéz volt meghatározni, hogy az ostya maradványának megváltozott formája egy szervi növekedés, egy kémiai reakció vagy egyéb kiváltó ok eredménye volt.

Azonnal értesítették Białystok metropolita érsekét, Edward Ozorowskit, aki az érsekség titkárjával és más egyházmegyei tisztviselőkkel Sokółkába ment. Mindnyájukat nagyon meghatotta, amit láttak. Az érsek elrendelte, hogy az ostyát biztos helyen őrizzék, várva, hogy mi fog történni.

Október 29-én az edényt az ostyával átvitték a plébániaépület Isteni Irgalmasság Kápolnájába és a tabernákulumban helyezték el. Másnap az érsek döntése értelmében a vérfoltos ostyát kivették a vízből és egy kis korporáléra helyezték, amelyet visszatettek a tabernákulumba. Az ostyát ilyen módon őrizték három éven át, majd 2011. október 2-án ünnepélyesen átvitték a templomba. Az első évben titokban tartották. Közben az egyházi hatóságok mérlegelték, hogy mit tegyenek, hiszen Isten egy jeléről volt szó, amelynek szüksége volt értelmezésre.

2009 januárjának közepén az ostya megváltozott töredéke természetes módon kiszáradt és úgy nézett ki, mint egy vérfolt vagy egy rög, alvadék; attól kezdve külsőleg nem változott. Még ugyanabban a hónapban az érsek kórszövettani vizsgálatokat kért az ostyáról. Március 30-án egyházi bizottságot állított fel a jelenség tanulmányozására.

A megváltozott ostya egy darabját két szakértő, Maria Sobaniec-Łotowska és Stanisław Sulkowski orvosprofesszorok elemezték egymástól függetlenül, hogy biztosítsák az eredmények hihetőségét. Mindketten kórszövettan szakorvosok Białystok Orvostudományi Egyetemén. Az elemzéseket az egyetem morfopatológiai osztályán végezték el.

A szakemberek munkáját a Lengyel Tudományos Akadémia Tudományos Etikai Bizottságának direktíváival összhangban lévő tudományos normatívák és kötelezettségek irányították. A vizsgálatokat kimerítően leírták és lefényképezték. A teljes dokumentációt átadták a Białystoki Érsekségnek.

Amikor a mintadarabokat elemzésre átvették, a felszentelt ostya nem feloldott része beágyazódott a ruhaanyagba. Mindazonáltal a vörös vérrög olyan világos volt, mint mindig. Az ostyának ez az átalakult része száraz és törékeny volt, elválaszthatatlanul összefonódott a töredék többi részével, amely megtartotta kenyér alakját. A mintadarab elég nagy volt ahhoz, hogy elvégezhessék rajta az összes szükséges vizsgálatot.

Mindkét, egymástól független vizsgálat eredményei tökéletesen megegyeztek. Azt a végkövetkeztetést vonták le, hogy az ostya átalakult töredékének szerkezete azonos egy halálhoz közel álló élő személy miokardiális (szív) szövetével. A szívizomrost szerkezete mélyen egybefonódik a kenyérével, olyan módon, hogy azt emberi eszközökkel lehetetlen megvalósítani, Maria Sobaniec-Łotowska orvosprofesszor nyilatkozata szerint.

A vizsgálatok bebizonyították, hogy a felszentelt ostyához semmiféle idegen anyagot nem adtak. Viszont az ostya egy része felvette egy halálhoz közel álló személy szívizmának alakját. Ez a fajta jelenség megmagyarázhatatlan a természettudományok által. Ugyanakkor az egyház azt tanítja, hogy a felszentelt ostya Krisztus Testvévé válik, az Utolsó Vacsorán Őáltala kiejtett szavak erejében, amelyeket a szentmisén a pap megismétel az átváltoztatáskor. A kórszövettani vizsgálatok 2009. január 21-én keltezett eredményeit belefoglalták a Białystok-i Érseki Kúria dokumentációjába.

A Białystoki Érseki Kúria hivatalos közleménye megállapította: „A Sokołka-i esemény nem ellenkezik az egyház hitével; inkább megerősíti azt. Az egyház vallja, hogy az átváltoztatás szavai után, a Szentlélek erejéből, a kenyér átalakul Krisztus Testévé, és a bor az Ő Vérévé. Továbbá ez egy felhívás az Eucharisztia minden kiszolgáltatójának, hogy az Úr Testét hittel és gonddal osszák ki, a hívek pedig imádattal fogadják Őt”.

 

 

Évközi 31. hét kedd

Évközi 31. hét kedd

Szent Ágostontól barátja, egy Deogratias nevű karthágói diakónus tanácsot kért, mutassa meg neki, mit és hogyan kell tanítani a keresztségre készülőknek, mert ő már unja, hogy mindig, minden évben a hit alapelemeit magyarázza. Szent Ágoston válaszul kis könyvecskét írt, amelyben finoman rámutat arra, hogy a hit alapelemeinek tanítása nem olyan, mint a szorzótábla mechanikus ismételgetése konkrét feladatok megoldása helyett. A hit alapjai kimeríthetetlen misztériumok, melyeken az emberi intelligencia sohasem juthat túl. Fontos és kötelező az értelmiségi ember számára, hogy szakmai előrehaladásával párhuzamosan hitbeli ismereteit is bővítse és mélyítse, de a legbriliánsabb teológiai eszmefuttatás sem helyettesítheti a hit nagy tényeinek komolyan vételét. Mert mondhatunk akármit például az Oltáriszentségről, az, hogy a feltámadt Jézus benne jelen van, az annyira új, megrendítő, életünket alakító tény, amit az emberi elme fel nem érhet.

A hippói püspök arra is felhívja a figyelmet, hogy Urunk, Jézus számára jóval nagyobb leereszkedés volt, hogy szentháromságos isteni életét emberi szavak szegényes formájába öntse, mint egy karthágói diakónusnak alkalmazkodni a tanítás során a hitben még járatlan, egyszerű emberekhez. A Názáreti Jézus pedig nem csak a fővárosban tudott pasztorálni, és nem csak a legműveltebb körökhöz volt szava. Hozzájuk is szólt, de legtöbbször csak azért, hogy figyelmeztesse őket. Azonban a szegényekhez és a kitaszítottakhoz is fordult, mert az evangélium mindenkihez szól, s befogadásának előfeltétele nem a teológiai képzettség, hanem mindenekelőtt a nyitott szív.

 

Konstantinápolyi Szent Pál

Szent Pál konstantinápolyi 

érsek

Az ariánus Konstancius császár uralkodása alatt (337-61.) az igazhitű főpapok és hívek sok méltatlanságot tűrtek el hitük miatt. Sándor konstantinápolyi pátriárkát megkérdezték az egybegyűltek halálos ágyánál, hogy kit gondol utódjának. Ő a Szalonikiből származó Pál áldozópapot vagy Makedoniosz diakónust nevezte meg. Az igazhitűek Pált választották meg és szentelték fel Konstantinápoly püspökévé. Az ariánus császár, nem lévén ekkor jelen a fővárosban, oda visszatérve nemtetszését fejezte ki emiatt. Zsinatot hívott össze ellene, majd négy alkalommal is megfosztotta főpapi székétől, és száműzetésre ítélte. Utoljára az örményországi Kukuzába száműzték. Ott úgy halt vértanúhalált, hogy az ariánusok az istentisztelet alatt omoforjával megfojtották 35-ben. Nagy Teodóz császár uralkodása alatt 38-ben az épségben maradt szent testet visszavitték Konstantinápolyba, és ott temették el.