A jövő kapuit a fiatalok nyitják, de a kulcsokat az öregek őrzik - Ferenc pápa gyertyaszentelői homíliája

Kezében gyertyával vonul a pápa 

 

Február másodikán, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában este fél hatkor szentmisét mutatott be a templomot megtöltő szerzetesnők és szerzetesek jelenlétében. Beszédében arra emlékeztette őket, hogy az Istennek szentelt élet a Jézus Krisztussal való találkozásból fakad, amire úgy kell emlékezni, hogy közben megmaradjon a nyitottság a jövő felé.

A találkozás együtt történik és a történelemben

Karácsony után negyven nappal köszöntjük a templomba belépő Urat, aki elébe megy népének – kezdte homíliáját a pápa, majd azzal folytatta, hogy Keleten ezt a napot éppen ezért a „Találkozás ünnepének” tartják. A találkozás az újdonságot hozó Istengyermek és a várakozó emberiség között jön létre, akit a két idős személy testesít meg a templomban. Ott történik meg ez a találkozás két pár között: egyfelől a fiatal Mária és József, másik részről az idős Anna és az agg Simeon között. A találkozás során kölcsönösen merítenek egymásból. Mária és József a templomban találnak rá a gyökereikre és ebből adódik, hogy Isten ígérete nem valósul meg egyénileg és egy szempillantás alatt, hanem együtt és a történelemben.

A találkozásban a fiatalok rátalálnak küldetésükre, míg az öregek megvalósítják álmaikat

Rá is találnak hitük gyökereire, mert a hit nem könyvből merített ismeret – hangsúlyozta a pápa –, hanem az Istennel való együttélés művészete, amit az úton járó lét tapasztalataiból lehet meríteni. A két fiatal az idősekkel való találkozásban végül önmagára talál. A két öreg pedig, életük vége felé, megkapja Jézust, életük értelmét és ezzel valósággá válik Joel próféta látomása: „Álmokat látnak az öregjeitek és a fiataloknak látomásuk támad”. Mindez annak a találkozásnak köszönhető, melynek a középpontjában ott áll Jézus.

A Bibliában a fiatalok csöndben várnak és az idősek szólnak

A bibliai kép megszemlélése után Ferenc pápa a szerzetesekre fordította a figyelmét. Hiszen minden hivatás az Úrral való találkozásból született. Egy találkozásból és egy meghívásból született a megszentelődés útja, amire emlékezni kell. Ebben az emlékezésben kitűnik, hogy a találkozáskor nem voltunk egyedül Jézussal, mert ott volt Isten népe, az egyház, fiatalok és öregek, ahogy az evangéliumban. A pápa egy érdekes szempontra hívta fel a szerzetesek figyelmét. Miközben a fiatal Mária és József hűségesen betöltik a Törvény előírásait, erről négyszer is említést tesz az evangélium, addig ők maguk nem szólnak egy szót sem, ellenben az idős Simeon és Hanna beszélnek és jövendölnek. Mi pontosan fordítva várnánk – emlékeztetett a pápa –, mert általában a fiatalok szólnak lendülettel a jövőről, miközben az idősek a múltat őrzik. Az evangéliumban fordítva történik, hiszen amikor ott az Úrral találkozunk, rendre érkeznek a meglepetések. Hogy ez megtörténjen a mi életünkben, szükség van arra, hogy ne mások nélkül érkezzünk az Úrral való találkozásra – emelte ki a pápa.

Nincs jövendölés emlékezet nélkül és nincs látomás emlékezés nélkül

Soha ne hagyjuk magunk mögött őket, ne selejtezzük le az öreg nemzedéket, hanem napról napra kísérjük őket az Úrral a középpontban. A fiatalok ugyanis arra hivatottak, hogy új ajtókat nyissanak meg, miközben a kulcsokat az öregek őrzik. Egy intézmény fiatalsága a gyökerek keresésére figyel, de közben az idősekre hallgat. Nincs jövő a fiatalok és öregek közötti ilyen találkozás nélkül, nincs növekedés gyökerek nélkül és nincs virágzás új sarjak nélkül. Nincs jövendölés emlékezet nélkül és nincs látomás emlékezés nélkül.

Tervek, technikák és struktúrák helyett figyeljünk az Úrra és a gyökerekre

A mai féktelen élet arra vezet, hogy sok ajtó bezárul a találkozás előtt, gyakran a másiktól való félelem révén – húzta alá a pápa –, miközben mindig nyitva maradnak a bevásárlóközpontok és a közösségi hálók kapui. Ám az Istennek szentelt életben ne így legyen! – ajánlotta, hiszen az Isten adta testvérek és nővérek mind a mi történelmünk részét alkotják, ők ajándékok, amit őrizni kell. Ne történjék meg soha, hogy jobban figyelünk a mobiltelefonunk képernyőjére, mint testvéreink szemére, vagy a terveinkre az Úr helyett. Mert amikor a terveket, a technikát és a struktúrákat állítjuk a középpontba, akkor a szerzetesi élet elveszti a vonzerejét, nem tart kapcsolatot már, nem virágzik és elfelejti a földalatti gyökereit.

Az Istennek szentelt élet követi a szegény, szűz és engedelmes Jézust

Az Istennek szentelt élet a Jézussal való találkozásból születik, aki szegény, szűz és engedelmes – szögezte le a pápa, majd három képben bontotta ki a tartalmát e kijelentésének. Kettős vágányon haladunk, egyik oldalon az Isten kezdeményező szeretete, amiből minden kiindul és amihez mindig vissza kell térni. A másik oldalon ott áll a válaszunk, ami akkor igaz, amikor követjük a szegény, szűz és engedelmes Jézust. Így, miközben a világ megkaparintásra törekszik, a szerzetesi élet elengedi az elmúló gazdagságot, hogy átkarolhassa Jézust, aki megmarad. A világ élete az élvezetet és az én követeléseit követi, a megszentelt élet pedig szabadulni akar a birtoklástól, hogy teljesen az Isten és a többiek tetszésére éljen. A világ élete azt teszi, amit akar, a megszentelt élet az engedelmes életet választja, ami a legnagyobb szabadság. Végül pedig amikor a világ élete üres kézzel és szívvel elenged mindent, a Jézus szerinti élet végül békével telik meg, mint az evangéliumban, ahol az öregek boldogan érkeznek életük alkonyához, az Úrral a karjukon és örömmel a szívükben.

Ha minden nap találkozunk Jézussal és testvéreivel, akkor nem polarizálódunk a múlt vagy a jövő felé

Milyen jót tesz nekünk, ha mint Simeon, az Urat mi is karjainkba vesszük! Nem csak fejben és szívben, hanem kezeink között is, minden dolgunkban, amit csinálunk, imádságban, munkában, íróasztalnál, iskolában, szegények között, bárhol! – ajánlotta Ferenc pápa. Az Urat a karjainkban tartani az ellenszere az elszigetelt misztikusságnak és minden féktelen aktivizmusnak, mert a Jézussal való igazi találkozás egyenessé teszi a vallásos érzelmeinket. A Jézussal való együttlét meggyógyítja a tárgyilagosság bénaságát és megnyit a kegyelem mindennapi rendszertelensége előtt. Ha megengedjük magunknak, hogy találkozzunk Jézussal, akkor ez megteremti a találkozást vele és egyúttal ez a titka a lelki élet lángja életben tartásának. Ez nem engedi meg, hogy bezárkózzunk egy fulladásos, panaszkodással teli életbe, mert túl kell lépni a régi szép idők terméketlen retorikáján. Ha minden nap találkozunk Jézussal és testvéreivel, akkor nem polarizálódunk a múlt vagy a jövő felé, hanem Isten jelenét éljük a mában, békében mindenkivel.

Ti vagytok az Egyház örök hajnala

Végül Ferenc pápa arra emlékeztette a megszentelt élet képviselőit, hogy a Jézus sírjához siető asszonyok találkozására figyeljenek, mely ellenjárat a világgal szemben. Ennek a világnak, mely elveti a szegénységet, a tisztaságot és az engedelmességet, örömtől sugárzó arccal hirdessétek a Feltámadottat, és így maradtok az Egyház örök hajnala, mert ti vagytok az Egyház örök hajnala.

 

 

Évközi 5. vasárnap

Évközi 5. vasárnap

A földön egyetlen létezőt sem nyomaszt a világnak ez az értelmetlensége, csak az embert. Ő képes egyedül meglátni és átérezni, hogy a teremtett világ minden szépsége hiábavaló és elégtelen önmagában, hogy a végső ok és végső cél nélkül az élet végtelenül unalmas és sivár. Van a létezés értelmetlenségének olyan éles észlelése és olyan félelmetesen pontos és hiteles kifejezése, amely jobban kiált a végső értelem, Isten után, mint sok szépen megfogalmazott, de a jelenségek felszínén megragadó imádság. Aki látja az emberi élet s az egész világmindenség létezésének értelmetlenségét Isten nélkül, az – bár talán észre sem veszi – ott áll Isten színe előtt.

Aki azonban a világ dolgainak hiábavalóságán túl megpillantja a végső valóságot, Istent, aki előtt felragyog mindennek az értelme, az nem marad tétlen: ellenállhatatlan késztetést érez, hogy ezt másoknak is megmutassa. Ezért megy Jézus, és hirdeti az evangéliumot, ezért mondja Szent Pál, hogy „Krisztus szeretetet sürget minket” és hogy „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!”. Az evangélium hirdetése pontosan a létezés végső értelmét tárja fel: azt, hogy Isten a szeretet, s hogy örök szeretetre hívja az embert. Az, aki megpillantja az egész értelmét, bizonyosan megtalálja a maga helyét az egészen belül, s az is nyilvánvaló lesz számára, hogy küldetése van, melynek teljesítése örömteli kötelesség, nem teljesítése viszont visszazuhanás az értelmetlenségbe.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy feltártad előttünk a létezés értelmét, és kinyilatkoztattad nekünk a legnagyobb örömhírt, hogy Isten saját magát jelölte ki az ember végső céljául. Add kegyelmedet, hogy együtt tudjunk érezni azokkal, akik a létezés értelmetlenségének nyomasztó súlya alatt roskadoznak, s a Te szeretetedtől sürgetve közvetítsük az örömhírt mindazoknak, akik az üdvösséget keresik.

 

Júdeai Szent Azariás

Szent Azariás 

próféta

Azariás, Oded fia Ásza júdeai király napjaiban jövendölt, Krisztus előtt a X. században. A királyt és a népet rábeszélte, hogy hagyjanak fel a bálványimádással, és szolgáljanak hűségesen az egy igaz Istennek. A próféta szavain felbátorodva, mindent úgy tettek, amint ő kérte. Isten tartós békével áldotta meg őket.

Ferenc pápa a vallás nevében elkövetett erőszakról: Isten szeretet, nincs benne hely a gyűlöletnek

Ferenc pápa február 2-án fogadta az Apostoli Palota Kelemen termében „A vallás nevében elkövetett erőszak kezelése” témáról tartott konferencia résztvevőit. A pápa beszédében ismét határozottan elítélte a vallás nevében elkövetett erőszakot.

Az Isten nevében hirdetett és végrehajtott erőszak hitelteleníti a vallást – mutatott rá Ferenc pápa a konferencia résztvevőihez intézett beszédében. Rámutatott, hogy a vallásos ember tudja: a legnagyobb istenkáromlás, ha Istent a saját vétkeink és bűntetteink „kezesének” nevezzük, ha vele akarjuk igazolni a gyilkosságot, a másik ember rabszolgaságba alacsonyítását, a visszaélések minden formáját, az elnyomást, a személyek és népek üldözését. A hitelesen vallásos ember tudja, Isten csak jóság, szeretet és együttérzés, nincs benne hely a gyűlöletnek, a haragnak és a bosszúnak.

A jelenlegi súlyos és aggasztó helyzetben minden vallási vezető arra kapott meghívást, hogy leplezzen le minden, az istenkép manipulálására tett kísérletet, melyek olyan célokra irányulnak, amelyekhez Istennek és dicsőségének semmi köze. Belefáradás nélkül, szüntelenül emlékeztetni kell a társadalmat arra, hogy minden emberi élet önmagában szent, és megérdemli a tiszteletet, a figyelmet, az együttérzést, a szolidaritást – etnikumtól, vallástól, kultúrától, ideológiai vagy politikai beállítottságtól függetlenül – hangsúlyozta a Szentatya.

Ferenc pápa megköszönt minden, a párbeszéd és a béke előmozdítása érdekében elindított kezdeményezést. Hozzátette: a politikai vezetőknek, a vallási elöljáróknak, a tanároknak és nevelőknek, a média szakembereinek ma kötelessége, hogy megértessék azokkal, akik az elfajult vallásosság perverz formáinak kísértésébe estek, hogy az ilyen tetteknek semmi köze nincs az Isten nevéhez méltó vallásos tanúságtételhez.

A béke kultúrája mindig az igazságon és a szereteten alapszik – mutatott rá a Szentatya. Ez azért van így, mert Isten szabad a félelemtől, a gyűlölettől és az erőszaktól, és arra vágyik, hogy mindenki saját kreativitása és energiája szerint hirdesse az ő tervét a szeretetről és a békéről, mely mindenkihez szól.

Évközi 4. hét szombat

Évközi 4. hét szombat

Salamon testesíti meg az Ószövetségben a bölcsességet, és a mai Olvasmányban feltárul előttünk ennek a bölcsességnek mélységes titka, alapja. Nem is annyira Isten megjelenése és nagylelkűsége a csoda (azt újra és újra tapasztaljuk), mint inkább Salamon kérése. Isten már sok nagy csodát tett, most rajtunk van a sor. Egy kérés, egy imádság is lehet zseniális az Isten szemében, s mi mutatná meg jobban igazi énünket, mint az olyan váratlan lehetőség, amikor Isten felkínálja: kérj bármit, s én megadom neked? Azzal, hogy Salamon bölcsességet kér, kifejezi azt a szándékát, hogy szüntelenül kapcsolatban akar maradni a bölcsesség forrásával, melyből nem is csak tudást, hanem életet meríthet.

A mai Evangéliumban ennek a forrásnak kristálytiszta vizét az Úr Jézus, az Atya örök Bölcsessége saját személyében kínálja fel apostolainak, amikor magához hívja őket, hogy egy magányos helyre vonulva vele legyenek és pihenjenek. Nagy jelentőségű a pusztaság és a magányos hely említése. Kezdettől fogva mind a mai napig csak azok lehettek igazán nagy hatású igehirdetők, szavak nélkül is világító lámpások és millióknak utat mutató bölcsek, akik a pusztaságba és magányos helyekre húzódtak vissza: lelkük szentélyébe – ahol jelen van Jézus az Atyával és a Szentlélekkel –, hogy a kellő időben előlépjenek onnan. Akik bölcsességüket nem saját elméjükből merítik, nem pszichológiai manipulációkkal gerjesztett látomásaikból vagy meditációs módszerekkel előállított nirvánájukból, hanem a Jézussal való személyes együttlétből, a Szentírás és az Eucharisztia csöndjéből.

Urunk Jézus, segíts bennünket kegyelmeddel, hogy Veled járjuk az élet útjait s Veled húzódjunk vissza szívünk magányába, hogy Rád figyeljünk az úton és Téged hallgassunk a pusztaságban. Taníts minket, kérünk, igazi bölcsességre, hogy Tőled mint forrástól soha el nem szakadva alkalmassá váljunk a mennyek országára, s a világban meghirdessük soha el nem múló uralmadat.