A Szentlélek jelenlétében – A Pápai Ház szónoka tartott lelkigyakorlatot az amerikai püspököknek

Ferenc pápa kérésére Raniero Cantalamessa kapucinus szerzetes, a Pápai Ház szónoka tartott elmélkedést az egyesült államokbeli püspököknek, akik január 2-től 8-ig a Chicagóhoz közeli mundeleini szemináriumban gyűltek össze lelkigyakorlatra.

Az amerikai püspökök azért gyűltek össze, hogy együtt tanácskozzanak a papok által gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélések okozta válságról. Az Egyesült Államok katolikus püspöki konferenciájának 456 tagja van. A lelkigyakorlaton a 271 aktív püspök közül 250 vett részt, a 185 nyugalmazott püspök nem kapott rá meghívást.

Sok részt vevő püspök kifejezte háláját és elismerését a szónoknak, aki az apostolok és utódaik küldetéséről prédikált. „Valóban áldásos tapasztalat volt, mely során éreztük a Szentlélek jelenlétét” – írta az egyik püspök a Twitteren. A lelkigyakorlat témáját Márk evangéliumából választották: „Tizenkettőt rendelt…, hogy vele legyenek, s hogy elküldje őket hirdetni az igét” (Mk 3,14).

Három fő gondolatot bízott a kapucinus szerzetes az amerikai püspökökre: bízzanak jobban a Szentlélekben, éljenek mindig Isten szerető jelenlétében, és irtsák ki magukból a pénz szeretetét – írta blogjában Frank Caggiano bridgeporti püspök. „Továbbra is imádkozunk egymásért, Egyházunkért és a világért. Áldás itt lenni” – fogalmazott Michael Joseph Boulette, San Antoniói segédpüspök tweetjében. Paul D. Etienne, anchorage-i érsek úgy fogalmazott, hogy a „prédikátor az Úr eszközének bizonyult és a Szentlélek működött a lelkigyakorlat alatt”. A pennsylvaniai Lawrence T. Persico, erie-i püspök erőteljesnek és magával ragadónak nevezte Raniero Cantalamessa beszédeit, melyek erős ösztönzést adtak a résztvevőknek, hogy elmélkedjenek és imádkozzanak a lelkipásztor szerepéről. „Innen kell kiindulnunk, hogy képesek legyünk gyógyítani.”

Blase J. Cupich bíboros, chicagói érsek a Chicago Catholic című egyházmegyei újságban így fogalmazott: „Erről a lelkigyakorlatról nem úgy jövünk el, hogy minden fontos kérdésre, mellyel az Egyháznak szembe kell néznie, tudjuk a választ, de a püspökökben újra tudatosult annak fontossága, hogy Krisztus lelkéből kell kiindulni, nem pedig saját erőfeszítéseikből. Ezeknek a napoknak a másik áldása az, hogy közelebb hozott minket egymáshoz és a Szentatyához.”

A bostoni segédpüspök, Mark O’Connell is úgy értékelte, hogy igazán áldásos volt ez a tapasztalat. „A Szentlélek erőteljesen jelen volt, és nagyon meghatódtam” – írta a Twitteren, megköszönve Ferenc pápának az ajándékot, amit az amerikai püspököknek adott. José Horacio Gomez Los Angeles-i érsek elmondta: „Együtt imádkozunk püspöki egységünk és a Szentatyával való szeretetközösségünk jeleként. Kollegialitás uralkodik, és határozottan szembe akarunk nézni a visszaélések miatt kialakult válság okaival, valamint folytatni akarjuk az Egyház megújításáért végzett munkát.”

A visszaélésekkel kapcsolatban a Pápai Ház szónoka a lelkigyakorlat előtt néhány héttel a Catholic News Service-nek küldött levelében tudatta, hogy nem fog beszélni erről a témáról, és nem fog tanácsokat adni a megoldásra, mivel ez nem az ő feladata és kompetenciája. „A Szentatya fölkért, hogy vezessek egy sor lelkigyakorlatos elmélkedést a püspököknek, hogy a főpásztorok a mindennapi elfoglaltságaiktól távol, az imádság, a csend és az Úrral való személyes találkozás légkörében erőt és világosságot kapjanak a Szentlélektől, hogy megfelelő megoldásokat találjanak az amerikai egyházat sújtó jelenlegi problémákra” – írta Raniero Cantalamessa.

Évközi 1. hét hétfő

Évközi 1. hét hétfő

Karácsony évenként visszatérő ünnepe arra hív bennünket, hogy a megtestesülés titkában elmerülve szemléljük az Isten Fiát, akinek létében van a teremtett világ, az egész univerzum s benne a mi életünk értelme. A most kezdődő Évközi idő pedig arra az üzenetre, arra az utolsó és végső szóra irányítja figyelmünket, melyet az Atya szent Fiában kimondott nekünk. Attól fogva, hogy az utolsó küldött, Isten egyszülött Fia megtestesült, mindmáig tartanak a végső napok, az idők teljessége. Azóta várja Isten a választ arra a szóra, amit Fiában kimondott nekünk. Arra kaptuk az időt Krisztus eljövetelétől a mai napig és a világ végezetéig, hogy mi is megfogalmazzuk, és önmagunkat kimondva adjuk meg a választ Isten végső szavára, hogy azután egy magasabb szinten, szemtől szemben folytatódhasson a dialógus Istennel a mennyei dicsőségben.

A mai Evangéliumból azt is megtudjuk, hogyan válaszoljunk Isten szavára: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” Az első az akarat készsége az örömhír meghallására és befogadására. Ebből születik az evangéliumi hit, amely erőt ad az erkölcsi megtérésre, a régivel való szakításra. Vagyis nem saját erőnkből kell szentté válnunk, és utána befogadni az örömhírt – ez nemcsak logikátlan, de lehetetlen is volna –, hanem elég az isteni kegyelemmel együttműködve megnyitnunk szívünket Krisztus előtt, s a többit ő elvégzi bennünk.

Urunk, Jézus Krisztus, megvalljuk Neked, hogy bűntől sebzett értelmünk és akaratunk gyakran ellenáll a Te evangéliumodnak. Sokszor bizony nehezünkre esik befogadni az örömhírt, mert áldozatot követel tőlünk. Te azonban képes vagy finoman leszerelni vagy épp egycsapásra megszüntetni belső ellenállásunkat, s ennek megtapasztalása már maga is örömhír. Segíts, hogy ne meneküljünk az állandó külső-belső zajba, hanem megtanuljunk egyre jobban figyelni Rád, az Atya nekünk kimondott Igéjére, és befogadva Téged engedjük, hogy átalakíts, saját képmásoddá formálj bennünket.

Amazeai Szent Glafira

Szent Glafira

szűz. 

324.

Szolgálója volt Liciniusz császár nejének. Amikor a császár ismételten zaklatta, katonaruhába öltözve Amazeába menekült előle. †

„De hát szakállas, és panágiája is van!” – Görögkatolikus érsek pravoszláv földön

Kocsis Fülöp érsek-metropolita január 9. és 12. között a doni sírokat kutató és gondozó Mártha Tibor fényeslitkei polgármester meghívására Oroszországba utazott. Felkereste a II. világháborúban elesett magyar honvédek sírhelyeit, és megemlékezéseket tartott.

Az urivi áttörés helyszínétől alig húsz kilométerrel délre a szovjetek Scsuscsjénél is áttörték a frontvonalat 1943 januárjában, és behatoltak a magyar seregek által tartott területekre. E vidék településein is mindenfelé találhatók magyar katonai sírok. Kocsis Fülöp érsek-metropolita útja során Puhovóba is ellátogatott.

A falu közepén egy meglehetősen rossz állapotban lévő templom áll, ennek udvarában található az itt eltemetett magyarok emlékkeresztje. A száznyolcvan éves Szent György-templomot a szomszéd házban lakó idős asszony nyitotta ki a magyar zarándokok számára, és mesélt nekik a vakolatlan, romos istenháza történetéről is. Noha a templomot a háború megkímélte, s a sztálini templomrombolásnak sem esett áldozatul, a szovjet ideológia pusztító hatását nem kerülhette el: kifosztották, évtizedekig raktárként használták, később a fiatalok grundjává lett. Csupán három éve kezdték rendbe hozni, érdekes módon belülről kezdve a felújítást. Kívülről még ma is rozoga raktárnak tűnik, de belépve egészen takaros templombelső tárul elénk. A templomkert temetőjében vannak eltemetve honfitársaink, emlékükre 1992-ben állított keresztet Mártha Tibor.

A csoport tagjai a templomban panachidát, halottak lelki üdvéért végzett szertartást végeztek Kocsis Fülöp vezetésével, majd a sírkereszt előtt elénekelték a Himnuszt.

Az asszony elmondta azt is, hogy sok magyar jár ehhez a kereszthez. A kérdésre, hogy haragszanak-e a magyarokra, azt válaszolta: nem, a múlt elmúlt, a háború régen volt, a halottak emlékezetét tiszteletben kell tartani, Isten előtt mindannyian egyek vagyunk. „Nekünk semmi bajunk a magyarokkal, vagy az ukránokkal. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk” – tette hozzá.

Az érsek-metropolita és kísérői ezután meglátogatták a gyivnogorjei monostort, mely a második világháborúban előbb szovjet, majd magyar hadikórház volt. Csöndesebb időben a magyar katonaorvosok a helyieket is gyógyították itt. Az elbeszélések szerint volt egy beteg asszony, akiről minden orvos lemondott már, a magyar orvosok azonban ebben a monostorépületben mentették meg az életét. A keserű emlékek mellett sok hasonló történettel is lehet itt találkozni. Egy idős ember például könnyes szemmel mesélte, hogyan mentette meg édesapját egy magyar katona a biztos haláltól, amikor német katonák ki akarták végezni. Ebben a faluban egyébként ma már egy magyar tulajdonú ház is van. Az egyik kint dolgozó honfitársunk kifejezetten azért vásárolt meg egy régi faházat, hogy azt felújítva szálláshelyet biztosítson az ide utazó magyaroknak.

A hatalmas hóban gyalog ereszkedtek le a magyar csoport tagjai a mély völgybe, amelynek alján megbújik a monostor. Szépen felújított templomában karácsony ünnepi tropárját énekelték el a zarándokok, majd Alekszij atyát, az igument keresték, aki várta őket, azonban az időjárási viszonyok miatt még nem érkezett vissza a monostorba. Ezért egy fiatal szerzetesnővér mutatta be a monostor fölött magasodó sziklába vájt templomot és ahhoz tartozó folyosórendszert a magyar főpásztornak és társainak. A nővérnek, megtudván, hogy a magyar vendégek görögkatolikusok, kis híján kiesett a kezéből a világítás gyanánt használt gyertya, és zavarában angolul kezdett motyogni. „Mindig angolul beszélek, ha sokkot kapok” – mondta. Elbúcsúzáskor már nem is kért áldást a görögkatolikus metropolitától – mint tette a találkozás pillanatában.

A sziklatemplom mellett, a sziklák tövében fejfák jelzik a szerzetesek temetkezési helyét. Itt van tizenhét magyar honvéd sírja is. Őket a templom melletti kis földszintes téglaépület padlója alá földelték 1943 telén, mivel ott nem volt megfagyva a föld. Maradványaikat 1998-ban exhumálták, majd helyezték át az újonnan indított monostor temetőjébe, ahol már 1995-ben, tehát három évvel korábban megjelölte a sírok helyét Mártha Tibor a Magyarországról kihozott fakereszttel.

Innen a kosztamarovói női szerzetes monostorba vezetett Fülöp érsek útja. A szakadatlan havazás nehezítette ugyan az utat, de vecsernyére éppen megérkeztek a magyar zarándokok. A hatalmas területen, sziklás dombok ölelésében fekvő, fenyvessel övezett monostor igazi tündérvilágnak hatott a hatalmas hóban. A szertartás után a hegy sziklájába vájt remetecellákat és templomokat is megtekintették. A nővérek készségesen mesélték el a hagyomány szerint ezer évnél is régebbi sziklatemplomok történetét. Építészeti stílusuk azt a feltételezést támasztja alá, hogy eredetileg talán görög szerzetesek telepedtek meg itt, és ők vájták ki a templomokat és az első cellákat. Az évszázadok folyamán jöttek-mentek itt a remeték, szerzetesek, szent életű atyák, a falu népe. A jövőbelátó Péter szent életű atya a harmincas években többször homokhalmokat formázott az út porában. Ezzel a titokzatos tettével jelezte előre, hogy hamarosan temetetlen holttestek borítják majd a vidéket. Ez a jövendölés a mi magyar honvédeinkre is vonatkozott.

Idővel kihaltak a férfi szerzetesek, és nővérek jöttek a helyükre. A kommunizmusban természetesen bezárták a monostort, a sziklába vájt templomokat pedig Hruscsov föl akarta robbantatni, ez azonban nem sikerült neki. Mint mesélik, a rendszerváltásig fiatalok tobzódásának helyszíne volt a különleges hely, de a kilencvenes évektől kezdve a falu népe megtisztította a barlangokat. Az időközben újra benépesülő és kivirágzó monostor ma gyönyörűen viseli gondjukat és használja őket különböző szertartásokra.

A hosszas beszámoló után a nővérek gazdag, saját kertjükből származó terményekből készült vacsorával vendégeltek meg a magyarokat, akik a meghíváskor jelezték, hogy nem ortodoxok, hanem görögkatolikusok. A nővér azonban csak legyintett: az nem számít. Ez jól esett a vendégeknek, akik azonban az igumena anyával elfoglaltsága miatt mégsem találkozhattak.

Mivel a havazás egész nap nem állt el, a magyar csoport tagjai óvatos tempóban indultak vissza Voronyezsbe. Útközben még tartogatott számukra egy lelki élményt a Gondviselés.

Kamenyka egykori pravoszláv papja, Alexander atya a kezdetektől rengeteget segített Mártha Tibornak a jelöletlen sírokba temetett magyar katonák felkutatásában. Az idős atya betegsége miatt fél szemére megvakult, már csak mankókkal biceg, de barátságuk azóta is töretlen. Kocsis Fülöp és zarándoktársai meglátogatták az idős atyát, aki feleségével együtt nagy szeretettel fogadta őket szerény otthonukban. A magyar csoport tagjai egész kint tartózkodásuk alatt érezték a tartózkodást görögkatolikusságuk miatt a pravoszláv egyházi személyek részéről. Alexander atya kicsiny konyhájában is érezni lehetett, hogy kétségek és kérdések forognak az öreg pap fejében. Megtisztelő volt neki, hogy egy püspök tért be hozzá, de mégse az ő egyházának püspöke. „De hát szakállas – jegyezte meg csodálkozva –, és panágiája is van!” A barátságos együttlét vége felé látszott rajta, hogy föloldódik a tartózkodása, s önkéntelenül is elismeri, hogy görögkatolikusságuk ellenére szoros testvéri kötelék áll fenn közte és a magyarok között, akik egyáltalán nem olyanok, mint ahogy azt ő egy életen át elképzelte.

Búcsúzáskor a hosszú, fehér szakállú, öreg pravoszláv pap áldást kért Fülöp atyától, majd hosszan megölelték egymást. A tisztelendő asszony pedig félénken engedélyt kért öreg férjétől, hogy ő is kérhessen áldást. A bátyuska biccentett egyet, majd Fülöp atya megáldotta az idős asszonyt is, aki kezet csókolt a görögkatolikus püspöknek.

Urunk megkeresztelése

Urunk megkeresztelése

Szent Lukács evangélista különösen is érzékeny Jézusnak az Atyával való állandó bensőséges kapcsolatára, ezért is említi Jézus életének jelentős eseményeinél, hogy imádkozott. Imádsággal kezdi meg nyilvános működését a mai napon, hogy miután alámerült a Jordán vizében, elinduljon, s Isten Szentlelkébe merítse alá ezt a világot, imádkozik, mielőtt kiválasztaná tizenkét apostolát, imádkozik vérrel verítékezésekor a Getszemáni kertben, és imádkozik a kereszten is, utolsó szavával is Atyját szólítva. Imádságában megnyílik az ég, feltárul a mennyország: az Atya és a Fiú közössége a Szentlélekben. Ez az a mindennél fönségesebb látomás, mely a vértanúknak erőt adott a kínzások és a kegyetlen kivégzés elviseléséhez, melyet megtapasztaltak a misztikusok, s melynek meg kellene valósulnia a mi életünkben is, amikor imádkozunk.

A mi mennyországunk, megnyílt egünk maga Jézus Krisztus, akinek arcán felragyogott nekünk Isten dicsősége, akit látva látjuk az Atyát, s akinek a szent keresztség által testvérei lettünk, részesedve isteni természetéből. Ezért a mi imádságunk közben is megnyílik az ég, és nekünk is szól az Atya szózata: „Te vagy az én szeretett fiam, benned telik kedvem.” S ezért mondjuk a mai szentmise első könyörgésében, a collectában: „Add, hogy mindig kedved teljék bennünk, fogadott gyermekeidben, akik újjászülettünk vízből és Szentlélekből”, illetve: „Add, kérünk, hogy bensőleg alakítson újjá minket Jézus, aki külsejét tekintve hasonló lett hozzánk”. A szent liturgia nagy könyörgései egyéni kéréseink összefoglalói és mintái, melyek más-más szavakkal, de végül is mind ugyanazt kérik: az isteni élet kiteljesedését bennünk.

Urunk, mennyei Atyánk, minden jóság forrása és teljessége, hálát adunk Neked a Jordánnál adott szent kinyilatkoztatásért! Engedd, kérünk, hogy szívünkben tovább éljen ez a látomás, s hogy új lépjünk be a most kezdődő Évközi időbe, hogy imádságunkban nem kívánunk mást, és nem is érjük be kevesebbel, mint amit végtelen szeretetedben Te akarsz adni nekünk.