Évközi 18 hét hétfő

Évközi 18 hét hétfő

Jer, 28. 1-17, Mt 14, 22-36

„Így szólt nekem Hananja, Összetöröm Babilon királyának igáját”

„Cidkijának, Jozija fiának, Júda királyának uralkodása kezdetén ez az ige hangzott el Jeremiáshoz az Úrtól: Így szólt hozzám az Úr: Csinálj magadnak köteleket és igákat, s tedd a nyakadba! Majd küldd el azokat Edom királyának, Moáb királyának, Ammon fiai királyának, Tírus királyának és Szidon királyának azokkal a követekkel, akik Jeruzsálembe jöttek Cidkijához, Júda királyához! Parancsold meg nekik. Hogy ezt mondják uruknak: Így szól a Seregek Ura, Izrael Istene: Így beszéljetek uratokhoz: Én alkottam a földet, az embereket és az állatokat, amelyek a föld színén vannak, nagy hatalmammal és kinyújtott karommal, s annak adom, akinek én jónak látom”. (Jer, 27, 1-5) Annak idején, amikor az Ószövetségben rendkívüli ügyeket akart üzenni Isten a maga népének, Izraelnek, csak a választott prófétával beszélt. A prófétákat Isten ünnepélyesen szokta kiválasztani, meghívni, aztán a küldetést megadni általánosságban, majd szükség szerint igénybe vette szolgálatait. Ez a prófétának igen nagy tiszteletet jelentett, ezért a sátán időnként megkísértett önhitt embereket, akiket Isten nem küldött, akik maguktól szóltak, vagy pl. a sátántól hoztak megtévesztő üzeneteket az embereknek. Így bűnbe, hazugságba vittek álprófétát, félrevezettek gyanútlan embereket. Ezért Isten időnként figyelmeztette a maga népét, hogy az ellentétes üzenetekben a beteljesülés igazolja Isten küldöttét. Jeremiás próféta idejében sok jellel és világos beszéddel üzente meg általa az Úr, hogy Júda sorsa most beteljesedik, mert hiába volt Isten türelmes, aggódó figyelmeztetései, Júda királyai és népe nem volt hajlandó komolyan venni. Isten ekkor nyíltan megüzente népének, sőt a környező országoknak is, hogy kijelölte azt a pogány királyt, akit büntető ostorának szánt. Amikor a fentebb felsorolt kis országok követei Jeruzsálembe érkeztek, akkor kellett Jeremiásnak fából készült igákat készíteni. Olyan szerszám az iga, amelyet tehenek vagy ökrök nyakába akasztanak, rúdhoz erősítik, és ezzel húzzák a szekeret, akármilyen nehéz. Itt azt jelenti, hogy Isten Nabukodonozor kezébe adja a felsorolt országokat kínos szolgaságra. A mai olvasmányban Hananjáról szól az ige. Úgy gondolta, hogy neki sokkal nagyobb lesz a sikere, mint Jeremiásnak, ha az elhangzott fenyegetésre ezt feleli: Ahogyan én összetöröm a nyakadon lévő igát, úgy tesz az Úr is. Nem kell tehát félni! Jeremiás nyakából kiveszi a jármot, összetöri. A próféta talán meglepődik egy pillanatra, elcsodálkozik: Isten vajon megsajnálta Júdát? Megváltozott volna a fenyegetése? Az Úr azonban szól küldöttéhez: „Menj és mondd meg Hananjának: Így szól az Úr: Faigákat törtél össze, csinálj helyettük vasigákat! …Nem küldött téged az Úr, te mégis hazugsággal biztattad ezt a népet. Ezért így szól az Úr: Íme, én, elűzlek téged a föld színéről: még ebben az esztendőben meghalsz, mert lázadást hirdettél az Úrral szemben”. (Jer, 28, 13.15-16) Isten minden népámítóval így bánik el.

Boldog Kazotics Ágoston

Boldog Kazotics Ágoston  

   hitvalló,

 † 1323           
*Trau (Dalmácia), 1260 körül +Lucera (Nápoly mellett), 1323. augusztus 3. 

Ágoston horvát nemzetiségű volt, édesanyját Radoslavának hívták. Párizsban tanult, s nagyon fiatalon belépett a domonkos rendbe. A szintén domonkos XI. Benedek pápa (1303--1304), aki jól ismerte őt, 1303-ban kinevezte zágrábi püspöknek. Húszéves püspöksége alatt nagyon tevékeny volt: ismételten végiglátogatta egyházmegyéjét, gondoskodott hívei erkölcsi és anyagi jólétéről, restaurálta a zágrábi székesegyházat, három egyházmegyei zsinatot tartott és részt vett 1311- -12-ben a viennai zsinaton.

1318-ban műveltsége és ékesszólása miatt a magyar püspökök diplomáciai küldetéssel Avignonba küldték XXII. János pápához, hogy panaszt tegyenek az ifjú király, Anjou Károly Róbert udvarában élő nemesek visszaélései miatt. Miközben Avignonban tartózkodott, Károly Róbert megneheztelt rá és megakadályozta visszatérését. Ezért 1322-ben a pápa áthelyezte a nápolyi királyságban lévő lucerai püspökségre, ahol a következő év augusztus 3-án meghalt. Először a lucerai Szent Domonkos-templomban temették el, majd átvitték a katedrálisba, ahol jelenleg is egy 1937-ben készült ezüst urnában őrzik ereklyéit.

A nép hamar tisztelni kezdte a csodák miatt, mert sírja körül betegek, némák és ördögtől megszállottak gyógyultak meg. Tiszteletét XI. Kelemen 1702-ben jóváhagyta. Az utóbbi időben ügyét ismét vizsgálat alá vették, s várható a szentté avatása.


--------------------------------------------------------------------------------

Hevenesi Gábor a 17. század végén így ír róla:

Kazotics Ágostonról Ferrarius, más szerzőkhöz hasonlóan, a magyarországi domonkosok aktái nyomán állítja, hogy magyar származású volt. Ifjúkorában lépett be Szent Domonkos rendjébe, s a vezeklésben és az erények gyakorlásában annyira kivált a többiek közül, hogy mind műveltségben, mind életszentségben kora legkiválóbb férfiai közé számlálták. Először Itáliába, azután Párizsba küldték magasabb tanulmányok végzésére, s tehetségével és szorgalmával leginkább a filozófia és a teológia kérdéseiben művelődött ki. Visszatérve filozófiát és teológiát tanított, s hirdette az igét Isten népének. Néhány év múlva, miután nagy hasznára volt hallgatóinak, XI. Benedek a zágrábi egyház püspökévé tette. Egyházmegyéjét nagy életszentséggel és éberséggel kormányozta, s az egész ország békéjéért és gyarapodásáért fáradozott szüntelen, míg 17 esztendő múlva, hogy kitérjen az emberi megbecsülés elől, visszatért Itáliába. XXII. János pápa áthelyezte az apuliai Lucera püspökségre. Még 13 évig kormányozott nagy tudománnyal, irgalmassággal, jámborsággal, s minden egyéb erénnyel. Érdemekkel és évekkel telve 1332. augusztus 3-án elköltözött az égbe, hogy átvegye fáradozásai jutalmát. Az Egyház engedélyezte, hogy mint szentről, officiummal emlékezzünk meg róla.


--------------------------------------------------------------------------------
Engedd, kérünk, jóságos Istenünk, hogy Boldog Ágoston püspököd intelmeit és példáját követve szüntelenül elmélkedjünk az üdvösség misztériumairól, és Egyházad szolgálatára ügyelve eljuthassunk az örök élet örömére! 

ENGEDELMESSÉG

ENGEDELMESSÉG

Nyolcszáz éve annak, hogy Francesco di Bernardone néhány társával felkereste az akkori pápát, III. Incét a Lateráni bazilikában. Nagy kéréssel borult eléje, mint Krisztus Jézus helytartója elé. Azt kérte: engedélyezze neki, hogy új szerzetesrendet alapítson. Ennek az a különlegessége, hogy Urunk, Jézus Krisztus evangéliumának megtartását tűzi ki célul. Követni akarják mindenben. Megmutatja, hogy röviden miként fogalmazza meg ezt a célt: A Kisebb Testvérek Rendjének ez a szabálya: „Tartsák meg a mi Urunk, Jézus Krisztus evangéliumát, élvén engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban”

Kérdések kerültek elő: mi lesz az új ebben a rendben? Ezeket a fogadalmakat minden szerzetesnek le kell tennie. Ferenc testvér röviden kifejtette: Mi valóban tulajdon nélkül, tehát szerzetesház nélkül, teljes szegénységben akarunk engedelmeskedni Istennek, ahogy Jézus küldte evangelizálni első tanítványait: „Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut” (Lk 10,4) Ez az engedelmesség lesz a régi nagybirtok helyett az új rend alapja. Engedelmesség mindenben Jézus akaratának. Aggodalmak születtek nyomban: így nem lehet megélni! A pápa erősen töprengett: Ha ezt így kijelentem, hogy így nem lehet megélni, akkor azt mondom ki, hogy az evangéliumot a XIII. században nem lehet megtartani. Ideiglenesen, egyelőre bulla nélkül, engedélyezte, a Kisebb Testvérek Rendjét. Volt két nagy követője, akik megértették szándékát, átélték a hitét, és felvállalták a maguk élet állapotában: Scifi Klára, akivel Ferenc testvér megalapította a ferences második rendet, a Szegény Úrnők Rendjét, majd később a világban élő ferencesek rendjét, a Harmadik Rendet. Ennek legnagyobb csillagát pár éven belül egy magyar lányban, Árpádházi Szent Erzsébetben ragyogtatta fel az Ég. A ferences engedelmességet a Szentírás alapján kifejtve nagyon kedves szentünk életpéldája is megragyogtatja. Igaz, őt elsősorban a szegénység és a betegek szolgálata terén emlegetjük leggyakrabban, de csendes engedelmessége is igen fontos. Minden személyes szentség végső magyarázata, hogy a személy milyen gondosan kereste és minő komoly engedelmességgel váltotta valóra az őt teremtő és életútra küldő Istene akaratát. Az engedelmesség is erény, állandó készség a jóra, hogy pontosan teljesítsem Isten velem kapcsolatos mindenkori akaratát. Nem egyszerű, tehetetlen kiszolgáltatottság az engedelmesség, hanem értelmem megfontolása alapján szabad akarattal vállalt jó, amit Isten közvetlenül vagy helyettese által kíván. Annál nagyobb az értéke, mennél kevésbé értem meg az engedelmesség teljes értelmét, de a kegyelem átsegít ezen a nehézségen. Az életemet oda tudom szentelni Isten szolgálatára egyszerű, majd örök fogadalommal. Bizalom kérdése, amit Isten kezdeményez, és majd bő jutalommal fejez be. Istennek minden engedelmeskedik a teremtésben. Istenen kívül semmi sem létezett, amíg az Úr ki nem mondta: Legyen: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (Tér 1,1) Minden új teremtménynél újra kimondta: Jehi, azaz legyen, és lett minden. Csillagok, fák, virágok talán nem éreztek semmit, amikor Isten parancsára létrejöttek, de helyettük is érezzük, ha valami újból élni kezd, vagy ha halott anyagból sikerül létrehoznunk valamit. Ez is az engedelmesség öröme. Amikor Jézus lecsendesíti a tengeri vihart, az emberek mondják: Kicsoda ez, hogy még a szelek és a tenger is engedelmeskedik neki?” (Mt 8,27)

Évközi 18. vasárnap

Évközi 18. vasárnap

Iz 55,1-3; Róm 8,35.37-39 Mt,14,13-21

„Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!”

„Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül”(Mt.14,13)Jézus nem menekült Heródes király elől. Nem ijedt meg attól, hogy előfutárát börtönbe vetette, mert meg merte mondani az uralkodónak, hogy Isten törvénye tiltja, hogy feleségül vegye testvére feleségét. Ezzel az asszonyt halálosan megsértette. Áskálódásának eredménye lett, hogy Heródes a börtönben leüttette János fejét.(Mt, 6,17-29) Temetési beszédet sem akart mondani, mert már életében megadta róla a legragyogóbb dicséretet: „Bizony, mondom nektek, asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Mt 11,11) Sokan tanulhatnának Jézustól e tekintetben is, hogy az illő elismerést az élőknek adnák meg, ne a halottaknak tartogatnák. Különben már korábban megfogalmazta véleményét a tanítványok értékrendjéről, amikor egy fiatalember jelentkezett tanítványnak, de előbb apja temetésére szeretett volna elmenni: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, és hirdesd az Isten országát!” (Lk 9,60) Jézus tehát egyedül tanítványaival indul a tavon egy kietlen helyre. Ott szerette volna illően gyászolni a Keresztelőt. „De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak. Mikor kiszállt, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította betegeiket” (13-14) Előbb említett elve szerint ő is tanítani és gyógyítani kezdett. A sok szegény ember ezt várta tőle. Estefelé a tanítványok arra ösztönözték Jézust, hogy bocsássa el a tömeget, mert fáradtak és éhesek. Jézus válasza váratlan volt és teljesíthetetlennek tűnt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni” (16) Csodálkozva felelték: „Nincsen másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk”. (17) Jézus ezt jól tudta. Mégis ragaszkodott hozzá, hogy ezt a kevéske ételt vonják meg maguktól, a többi már az ő gondja. A fűre telepített ötezer férfi és legalább ennyi asszony és gyerekjóllakásig kapott a kenyérből és a halból. Jézus parancsára még összeszedtek tizenkét kosár kenyérmaradékot. Isten erejéből és áldásából jut is, marad is. Jézus ezzel a nagy csodával mégsem akart senkit arra biztatni, hogy többet ne dolgozzanak, mert a Mester hatalma végtelen, ellátja hallgatóit ennivalóval munka nélkül is. Az olvasmányban Egyházunk Izajás prófétát idézi, aki az örökélet boldogságával ismertet meg bennünket: „így szól az Úr: Ti szomjazók, jöjjetek a vizekhez mind, és bár nincs pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet”. (Íz 55,1) Isten tehát arra tanít bennünket, hogy az Ő ősi terve a világ végéig érvényes marad. „Fogta tehát az Úr Isten az embert és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg” (Ter,2,15) Ehhez a keresztény embereknek is körömszakadtáig ragaszkodniuk kell. Szent Pál írja: „Amikor ugyanis még nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Tessz 3,10) Isten rendelése, hogy életünknek földi szakaszában gyakoroljuk a szeretetet. Ez a gondoskodás rendszerint munkával jár mind a saját család, mind nemzetünk javára. Ez az önzetlen munka segít hozzá, hogy igazi örömet szerezzünk a mellénk rendelt embereknek. Amilyen bőven juttatunk ebből másoknak itt a földön, olyan intenzitású boldogságot kapunk majd odaát az örökké tartó, soha el nem évülő boldogságból.

SZENT ISTVÁN PÁPA

Szent István pápa
 [augusztus 2.]

István pápa sok pogányt megtérített szavával és példájával, és sok szent vértanút eltemetett. Valerianus és Gallienus az Úr 260. esztendejében a legnagyobb elszántsággal kerestette, hogy klerikusaival együtt áldozatbemutatásra kényszerítsék, vagy különféle kínzásokkal meggyötörjék. Rendeletet hoztak, hogy aki feladja őket, megkapja összes javaikat. Így fogták el tíz klerikusát, és kihallgatás nélkül lefejezték őket. Másnap magát István pápát is elfogják, és Mars isten templomába vezetik, hogy vagy áldozzék a bálványoknak, vagy fejét veszik.

Amint belépett a templomba, imádkozott Istenhez, hogy döntse le azt, mire a templom nagy része nyomban leomlott, a tömeg pedig rémülten elmenekült. Szent István ekkor Szent Luca temetőjébe ment. Meghallva ezt Valerianus, még több katonát küldetett érte. Éppen misét mondott, amikor rátaláltak. Félelem nélkül állt ott, és áhítattal végezte az elkezdett misét. Saját székében fejezték le.

Az új-zélandi püspökök imavirrasztást kérnek a pápától Gáza békéjéért

Az új-zélandi püspöki konferencia a következő kéréssel fordult Ferenc pápához: hirdessen meg egy imavirrasztást Gáza és az egész Közel-Kelet békéjéért, a Szíria békéjéért a Szent Péter téren 2013. szeptember 7-én megtartott imatalálkozóhoz hasonlóan.

A nyílt levélben, amelyet John Dew wellingtoni érsek írt alá, a főpásztorok szomorúságuknak és aggodalmuknak adnak hangot a rettenetes gázai konfliktus miatt. Hangsúlyozzák, hogy „tehetetlennek érzik magukat”, és ezt az érzést egyedül az állandó ima enyhítheti, amelyben fohászkodnak a konfliktus befejezéséért és az alapját képező régóta fennálló kérdések megoldásáért.

Az ország főpásztorai arról tájékoztatják a pápát, hogy bátorították híveiket: támogassák a gázai Caritas munkáját, gyűjtsenek adományokat a humanitárius segélynyújtáshoz. „Felszólítottuk híveinket, hogy imádkozzanak egyedül és közösségekben a konfliktus befejezéséért. Mindenkinek, aki békében él, kötelessége, hogy mindent megtegyen mások kiengesztelődéséért” – írják az új-zélandi főpásztorok. Felsorolják azokat a károkat, amelyeket az izraeli-palesztin konfliktus okozott a gázai gazdaságnak és hangsúlyozzák: az ott élő emberek nem élhetnek azzal a jogukkal, hogy elmeneküljenek a harcok elől.

Emlékeztetnek a június 8-án a Vatikánban megtartott találkozóra, amelyen a Közel-Kelet békéjéért imádkoztak a pápa meghívására Izrael és Palesztina államfői. A püspökök aláhúzzák: még soha nem került sor ilyen találkozóra a történelemben.

Annak a meggyőződésüknek adnak hangot, hogy Ferenc pápa erkölcsi tekintélyével mindent megtesz annak érdekében, hogy véget vessenek a harcoknak és eljussanak az igazi és tartós békéhez Izrael és Palesztina között. Végül az új-zélandi püspökök magukévá teszik a gázai Szent Család plébánia felhívását és kérik a pápát, aki az evangélium hiteles tanúja: hirdessen meg egy globális imavirrasztást, hogy véget vessenek ennek a hatalmas pusztításnak.

Évközi 17 hét szombat

Évközi 17 hét szombat

Jer 26, 11-16. 24; Mt 14, 1-12

„Halálbüntetés jár ennek az embernek, mert ez ellen a város ellen prédikált”

Jeremiásnak ki kellett állnia a jeruzsálemi templomban az udvarokra. A bejárat közelében volt a pogányok udvara. Ide beléphettek a nem zsidó származású férfiak és nők, akiket vonzott az egy igaz Isten szeretete. Az igazság iránt érdeklődést keltett a kegyelem. Aki szeretett volna többet tudni arról, akit nem emberek faragtak valamilyen anyagból, aztán hiába tették díszes helyre, hiába könyörögtek hozzá, magatehetetlen volt. Jó lelkű zsidók aztán elmagyarázták nekik, hogy az igaz Isten az ő ősapjuknak, Ábrahámnak megjelent, szövetséget kötött vele, hogy néppé teszi utódait. Ebből a népből születik majd az isteni küldött, aki minden embernek utat nyit a mennyország felé. Ez a templom nyitva áll a nem-zsidók előtt is, de nem keveredhetnek össze velük, csak, majd ha befogadja őket az Úr, és prozelita, megtért pogány lesz belőlük. A következő udvarra lépcsőn lehetett felmenni. Ezen a lépcsőn táblák álltak ezzel a felirattal: A zsidóasszonyok udvara. Aki pogány, nem mehet be oda, mert szentségtörést követ el és azonnal megölik. Az udvar belső szélén újabb lépcsők jelezték, hogy nem mindenki mehet föl oda, hanem csak a választott nép férfi tagjai. Onnan lehetett átmenni a papok udvarába. Ott csak szolgálattevő papoknak volt szabad tartózkodniuk, és azoknak a nem-pap zsidóknak, akik áldozatukat adták át a papnak, és részesedtek is annak húsából. Erről a viszonylag kis udvarról nyílt a templom. Abba csak a szolgálattevő papnak volt szabad belépnie, hogy tömjént tegyen az illatáldozat oltárára. Jeremiásnak nyilván a pogányok udvarában kellett megállnia, mert mindenkinek hallania kellett Isten üzenetét: „Ha nem hallgattok rám, és nem jártok törvényem szerint, melyet elétek adtam, hallgatva szolgáimnak, a prófétáknak szavaira, akiket én küldök hozzátok, de nem hallgattatok rájuk, akkor olyanná teszem ezt a házat, mint Síló; ezt a várost, pedig átokká teszem a föld minden nemzete előtt”. (Jer 26, 4-6) Ennek a jövendölésnek gyorsan híre futott nemcsak a templomban tartózkodók körében, hanem a királyi palotában is. Rögtön oda is mentek Júda vezetői. Akkor a papok és a próféták így szóltak a vezetőkhöz és a néphez: „Halálbüntetés jár ennek az embernek, mert ez ellen a város ellen prófétált, amint saját fületekkel hallottátok”. (11) a döbbent csendben megszólalt Jeremiás kiigazítva a súlyos vádat: „Az Úr küldött engem, hogy prófétáljak ez ellen a ház ellen és ez ellen a város ellen mindazokkal a szavakkal, amelyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, s hallgassatok az Úrnak, s ti Isteneteknek a szavára. Akkor megbánja az Úr azt a rosszat, amelyet kimondott rólatok”: (12-13) Én, pedig nem védekezem, tegyetek velem, ahogy akarjátok. De ne feledjétek el, hogy ártatlan vért ontotok, ha megöltök, mert Isten üzenetét adtam tovább nektek. Akkor Ahikám próféta és a nép vénei Jeremiás mellé álltak, a nép, pedig nem merte bántani.