Évközi 18. vasárnap
Iz 55,1-3; Róm 8,35.37-39 Mt,14,13-21
„Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!”
„Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül”(Mt.14,13)Jézus nem menekült Heródes király elől. Nem ijedt meg attól, hogy előfutárát börtönbe vetette, mert meg merte mondani az uralkodónak, hogy Isten törvénye tiltja, hogy feleségül vegye testvére feleségét. Ezzel az asszonyt halálosan megsértette. Áskálódásának eredménye lett, hogy Heródes a börtönben leüttette János fejét.(Mt, 6,17-29) Temetési beszédet sem akart mondani, mert már életében megadta róla a legragyogóbb dicséretet: „Bizony, mondom nektek, asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Mt 11,11) Sokan tanulhatnának Jézustól e tekintetben is, hogy az illő elismerést az élőknek adnák meg, ne a halottaknak tartogatnák. Különben már korábban megfogalmazta véleményét a tanítványok értékrendjéről, amikor egy fiatalember jelentkezett tanítványnak, de előbb apja temetésére szeretett volna elmenni: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, és hirdesd az Isten országát!” (Lk 9,60) Jézus tehát egyedül tanítványaival indul a tavon egy kietlen helyre. Ott szerette volna illően gyászolni a Keresztelőt. „De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak. Mikor kiszállt, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította betegeiket” (13-14) Előbb említett elve szerint ő is tanítani és gyógyítani kezdett. A sok szegény ember ezt várta tőle. Estefelé a tanítványok arra ösztönözték Jézust, hogy bocsássa el a tömeget, mert fáradtak és éhesek. Jézus válasza váratlan volt és teljesíthetetlennek tűnt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni” (16) Csodálkozva felelték: „Nincsen másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk”. (17) Jézus ezt jól tudta. Mégis ragaszkodott hozzá, hogy ezt a kevéske ételt vonják meg maguktól, a többi már az ő gondja. A fűre telepített ötezer férfi és legalább ennyi asszony és gyerekjóllakásig kapott a kenyérből és a halból. Jézus parancsára még összeszedtek tizenkét kosár kenyérmaradékot. Isten erejéből és áldásából jut is, marad is. Jézus ezzel a nagy csodával mégsem akart senkit arra biztatni, hogy többet ne dolgozzanak, mert a Mester hatalma végtelen, ellátja hallgatóit ennivalóval munka nélkül is. Az olvasmányban Egyházunk Izajás prófétát idézi, aki az örökélet boldogságával ismertet meg bennünket: „így szól az Úr: Ti szomjazók, jöjjetek a vizekhez mind, és bár nincs pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet”. (Íz 55,1) Isten tehát arra tanít bennünket, hogy az Ő ősi terve a világ végéig érvényes marad. „Fogta tehát az Úr Isten az embert és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg” (Ter,2,15) Ehhez a keresztény embereknek is körömszakadtáig ragaszkodniuk kell. Szent Pál írja: „Amikor ugyanis még nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Tessz 3,10) Isten rendelése, hogy életünknek földi szakaszában gyakoroljuk a szeretetet. Ez a gondoskodás rendszerint munkával jár mind a saját család, mind nemzetünk javára. Ez az önzetlen munka segít hozzá, hogy igazi örömet szerezzünk a mellénk rendelt embereknek. Amilyen bőven juttatunk ebből másoknak itt a földön, olyan intenzitású boldogságot kapunk majd odaát az örökké tartó, soha el nem évülő boldogságból.
„Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!”
„Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül”(Mt.14,13)Jézus nem menekült Heródes király elől. Nem ijedt meg attól, hogy előfutárát börtönbe vetette, mert meg merte mondani az uralkodónak, hogy Isten törvénye tiltja, hogy feleségül vegye testvére feleségét. Ezzel az asszonyt halálosan megsértette. Áskálódásának eredménye lett, hogy Heródes a börtönben leüttette János fejét.(Mt, 6,17-29) Temetési beszédet sem akart mondani, mert már életében megadta róla a legragyogóbb dicséretet: „Bizony, mondom nektek, asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Mt 11,11) Sokan tanulhatnának Jézustól e tekintetben is, hogy az illő elismerést az élőknek adnák meg, ne a halottaknak tartogatnák. Különben már korábban megfogalmazta véleményét a tanítványok értékrendjéről, amikor egy fiatalember jelentkezett tanítványnak, de előbb apja temetésére szeretett volna elmenni: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, és hirdesd az Isten országát!” (Lk 9,60) Jézus tehát egyedül tanítványaival indul a tavon egy kietlen helyre. Ott szerette volna illően gyászolni a Keresztelőt. „De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak. Mikor kiszállt, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította betegeiket” (13-14) Előbb említett elve szerint ő is tanítani és gyógyítani kezdett. A sok szegény ember ezt várta tőle. Estefelé a tanítványok arra ösztönözték Jézust, hogy bocsássa el a tömeget, mert fáradtak és éhesek. Jézus válasza váratlan volt és teljesíthetetlennek tűnt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni” (16) Csodálkozva felelték: „Nincsen másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk”. (17) Jézus ezt jól tudta. Mégis ragaszkodott hozzá, hogy ezt a kevéske ételt vonják meg maguktól, a többi már az ő gondja. A fűre telepített ötezer férfi és legalább ennyi asszony és gyerekjóllakásig kapott a kenyérből és a halból. Jézus parancsára még összeszedtek tizenkét kosár kenyérmaradékot. Isten erejéből és áldásából jut is, marad is. Jézus ezzel a nagy csodával mégsem akart senkit arra biztatni, hogy többet ne dolgozzanak, mert a Mester hatalma végtelen, ellátja hallgatóit ennivalóval munka nélkül is. Az olvasmányban Egyházunk Izajás prófétát idézi, aki az örökélet boldogságával ismertet meg bennünket: „így szól az Úr: Ti szomjazók, jöjjetek a vizekhez mind, és bár nincs pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet”. (Íz 55,1) Isten tehát arra tanít bennünket, hogy az Ő ősi terve a világ végéig érvényes marad. „Fogta tehát az Úr Isten az embert és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg” (Ter,2,15) Ehhez a keresztény embereknek is körömszakadtáig ragaszkodniuk kell. Szent Pál írja: „Amikor ugyanis még nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Tessz 3,10) Isten rendelése, hogy életünknek földi szakaszában gyakoroljuk a szeretetet. Ez a gondoskodás rendszerint munkával jár mind a saját család, mind nemzetünk javára. Ez az önzetlen munka segít hozzá, hogy igazi örömet szerezzünk a mellénk rendelt embereknek. Amilyen bőven juttatunk ebből másoknak itt a földön, olyan intenzitású boldogságot kapunk majd odaát az örökké tartó, soha el nem évülő boldogságból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése