A családról a családnak az Evangélium tükrében 20.

A családról a családnak az Evangélium tükrében 20.

Jákob szerelme, Ráchel

Jákob, amikor bátyja, Ézsau haragja elől menekült, és nagybátyja közelébe jutott először Ráchellel találkozott. Hét évig dolgozott, hogy feleségül vehesse. Mindketten tisztán őrizték a testüket, hogy a házasságban az el nem pazarolt szerelemet kölcsönösen nyújthassák egymásnak nászajándékul. A jövendő após ügyeskedése miatt újabb hét évig élte Jákob a vőlegény kemény életét. Nem szomorította Ráchelt, nem élt törvényes házassága jogaival. De Ráchel nem tudott anya lenni azután sem, hogy a várva-várt esküvő megtörtént. Közben gyötörte a féltékenység, hogy nővére már négy, a két szolgálóból lett mellékfeleség pedig két két fiú boldog édesanyja lett. Jákob is szenvedett kedvenc asszonya meddősége miatt. Nem tudhatta senki, hogy az Úr ilyen szenvedések árán rakják le az Ábrahámnak megígért tengernyi nép alapjait. Pedig még érte a családot némi meglepetés.„Amikor Rúben egyszer búzaaratás idején kiment a mezőre, mandragórát talált, és elvitte anyjának, Leának. Ráchel azt mondta neki: Adj nekem fiad mandragórájából! Az így felelt: Kevésnek találod, hogy a férjemet elvetted tőlem, még a fiam mandragóráját is elvennéd? Ráchel erre azt mondta: Veled alhat ma éjjel a fiad mandragórájáért. Amikor aztán Jákob estefelé megjött a mezőről, Lea kiment elé, és így szólt: Hozzám kell bejönnöd, mert bérbe vettelek a fiam mandragórájáért. Vele aludt tehát azon az éjszakán. Isten pedig meghallgatta könyörgését. Fogant, megszülte az ötödik fiút, és azt mondta: Megadta Isten a béremet, mert odaadtam a szolgálómat az uramnak! Elnevezte tehát Isszakárnak. Lea azután megint fogant, megszülte Jákobnak a hatodik fiút, és azt mondta: Jó ajándékkal ajándékozott meg engem Isten: ezután is velem lesz az uram, mivel hat fiút szültem neki. Ezért elnevezte a fiát Zebulonnak. Ezután még egy leányt szült, név szerint Dínát.
Jákob családja gazdagodik és haza készül
Jákob nagyon ügyesen gondozta apósa nyájait. Amikor azonban már tizenegy fia volt, úgy vélte, haza kellene mennie. Apja áldása nyomán Isten neki és családjának adja majd azt a földet, amelyen Ábrahám is csak bérelte a füvet, ugyanígy tett Izsák is. Isten még Ábrahámnak ígérte meg, hogy amint az ott lakó népek bűnös sorsa betelik, megérnek a büntetésre, addig Jákob népe megerősödik. Akkor „neked és utódodnak adom majd ezt a földet, ahol most idegenként tartózkodsz. Kánaánnak egész földjét örökös birtokul, és Istenük leszek”. (Ter 17,8) Ahhoz azonban anyagilag is meg kell erősödnie, mert nagy a család, és a tekintély alapja is a lábas jószág. „Jákob tehát így szólt Lábánhoz: Bocsáss el engem, hadd térjek vissza hazámba és földemre. Add ide feleségeimet és gyermekeimet, akikért szolgáltam neked, hadd menjek! Hiszen ismered a szolgálat feltételeit, amellyel szolgáltam neked. Lábán azt mondta neki: Bárcsak kegyelmet találnék a szemedben! Jóslatból tudom, hogy miattad áldott meg engem az Isten. Határozd meg béredet, amelyet adnom kell neked!” (Ter 30,25-28) Megegyeztek abban, hogy a születő bárányok közül Jákobé lesz a pöttyös bárány és a foltos kecske. Majd idővel fordítottak, mert Lábán úgy látta, a pöttyösök szaporábbak. Jákob aztán csellel is besegített: félig hántolt zöld vesszőket rakott az itató vályukba, hogy az anyajuhok azokat lássák, amíg isznak, és szüljenek tarka bárányokat.(40-43) Ilyen ügyeskedéssel gyorsan szaporodott az állatállománya. Jól kigondolta távozása tervét és felkészült rá.

Évközi 26. hét kedd

Évközi 26. hét kedd 

Jób 3, 1-3. 11-17. 20-23 Lk 9, 51-56

„Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: Fiú fogantatott"

Az első nagy veszteség-sorozat is keményen megviselte a nagy hitű és edzett öregedő embert. Nem sejtette szegény, hogy a sátán nem nyugszik bele a vereségébe, hogy szenvedésekkel se tudta legalább egy káromkodásra felingerelni Isten kedves fiát. Ezért amikor újra odaszemtelenkedett az angyali megbeszélésre, és Isten szóba hozta felsülését, pironkodás nélkül támadott újra: „Bőrért csak bőrt, életéért azonban mindent odaad az ember, amije csak van: bocsásd csak rá kezedet, és verd meg a csontját és a húsát, akkor majd meglátod, hogy szemtől¬ szembe áld ő téged. Az Úr erre azt mondta a sátánnak: Nos, kezedbe adom őt, de kíméld az életét!" (2, 4-6) A sátán tehát újabb lehetőségre kapott felhatalmazást. Eddig csak a vagyonát és családját tette tönkre, most magát a testét vehette célba, megmutatni, hogy ő bizony győzni fog. Az Istennek mondott pimasz védekezés után kicsikarta, hogy tapasztalatai alapján diadalmaskodhasson Isten kedvencén is, és övé legyen a győzelem. Ha a többi embernél bevált, most miért mondana csődöt ez a módszer? „Eltávozott hát a sátán az Úr színe elől és Jóbot undok keléssel sújtotta tetőtől talpig. Jób a szemétdombon ülve cseréppel kapargatta sebeit" (2, 7-8) Ezt bővebben kell magyarázni, mert az átmenet ahogy írva van, nem volt ilyen egyszerű. A sátán olyan beteget keresett, aki fertőző betegségben szenvedett. Sebeiből lopott vírust, amit Jób testébe csempészett bele. Az erős fertőzést követték a fájdalmas és viszketeg kiütések.J öttek a gennyes fekélyek, amelyeket az orvostudomány ma sem tud gyorsan eltüntetni. Gondos ápolás kezdetleges eszközökkel nem lesz eredményes. A felesége egy ideig bírhatta türelemmel, de vagyonuk és családjuk elvesztése után ez az újabb betegség: nem bírta türelemmel. Ezt látva dönthetett úgy a férje, hogy kimegy az udvarra, ráül a szemétdombra és szenved egyedül. Ám a felesége dühösen „megkérdezte: mégis megmaradsz jámborságodban? Áldd az Istent és halj meg! Ő ezt felelte neki: Balga nő módjára beszélsz! Ha a jót elvesszük Isten kezéből, a rosszat miért ne vennénk? Mindezekben nem vétkezett Jób az ajkával". (2, 9-10) Ezután meglátogatta három jó barátja. Gazdag és istenfélő férfiak. Látták a szörnyű szenvedéseket, a szemétdombon ülő megtört, megalázott barátot. Leültek eléje a földre és hét nap és hét éjjel némán, osztoztak fájdalmában. „Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját és mondta: Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: Fiú fogantatott". (3, 1-3)

DUKLAI SZENT JÁNOS

DUKLAI SZENT JÁNOS

 (1414-1484)

Dukla a Kárpátokhoz közeli (Duklai hágó) kicsiny, de régi város, itt született János vallásos szüloktol. Felnövekedve egy ideig a városon kívüli, erdos-hegyes vidéken egy remeteségben élt, majd belépett a minorita ferencesek közé. Pappá szentelése után kb. húsz évig fejtett ki áldásos igehirdeto és gyóntató tevékenységet nemcsak a lembergi (ma: Lvov) rendtartomány területén, hanem Ukrajnában, Moldvában, Belorussziában is. Több ízben volt házfonök, majd a lembergi rendi tartomány fonöke (akkor vikárius provinciális néven). 1452-53-ban a környéken járt a ferences obszerváns mozgalom nagy apostola, Kapisztrán Szent János. Hatására János atya is elhatározta, hogy az obszerváns tartományba lép át. Erre hivatali lekötöttsége miatt még évekig kellett várnia (1463-ig). Itt még ugyancsak kb. 20 évig muködött, s különösen kitunt a szerzetesi fegyelem megélésében. Szinte állandóan nála volt a Regula, azt olvasta vagy felolvastatta. Sokszor könnyezett, amikor tapasztalta, hogy annak rendelkezéseit még kicsiny dolgokban is - megszegik. Szívügyének tekintette az Egyház egységét; párbeszéd által igyekezett meggyozni az elszakadtakat, ruténeket, örményeket. „A hit buzgó propagátora” néven nevezték. Egyéb erényei: a tisztaság, készséges engedelmesség, böjt, önmegtagadás, a viszálykodók kibékítésének s a szomorúak megvigasztalásának karizmája. Élete utolsó éveiben a vakság keresztjét viselte, de még akkor is prédikált, gyóntatott, tanácsot osztogatott. Lembergben halt meg 70 éves korában, szept. 29-én, Szent Mihály napján, miután rendi testvéreivel a bunbánati zsoltárokat imádkozta. Sírja elobb Lembergben volt, most földi maradványait Duklában orzik, ahova régebben is, mostanában is zarándokolnak a lengyelek. Lengyelország is, Litvánia is égi párfogójául tiszteli, különösen boldoggá avatása, 1733 óta. XII. Kelemen avatta boldoggá, II. János Pál pedig szentté 1997-ben. II. János Pál pápa, mielott Duklai Jánost szentté avatta, 1997. jún. 9-én Duklában járt (nem eloször!). Utalt János atyának Krakkóhoz való kapcsolatára, ahol a teológiát végezte Szent Hedvig fejlesztette bokeztu adományaival a Jagello egyetemet s szerezte meg a teológiai fakultás felállítását is, pár évtizeddel elobb. Másnap, jún. 10-én a közeli Krosno* város repüloterén avatta

szentté Duklai Jánost. Részlet a pápa homiliájából:

„Az Úr Lelke rajtam. O kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek... Ezek a szavak érvényesek mindazokra, akiket Isten arra hívott, hogy Krisztus küldetését folytassák. Ezek közé sorolhatjuk Duklai Jánost is, akit ma az Egyház szentjei közé iktathatok.”

Imádság:

Istenünk, te Szent Jánost szerzetesi erényekkel és a hit hirdetésére apostoli buzgósággal ruháztad fel. Add, hogy példájára és közbenjárására mi is erényekben gyarapodjunk és a keresztények egységén munkálkodjunk. A mi Urunk...

Az „angyal” szó tisztséget jelent, és nem természetet

Az „angyal” szó tisztséget jelent, és nem természetet

Tudnunk kell, hogy az „angyal” szó tisztséget jelent, és nem természetet. A mennyei hazának ezek a szellemi lényei ugyanis természetük szerint mindig szellemek, viszont egyáltalán nem mindig lehet angyaloknak nevezni őket. Valójában csak akkor „angyalok”, vagyis küldöttek, amikor valamilyen isteni üzenetnek közvetítői. Azokat, akik kisebb jelentőségű üzeneteket hoznak, nevezzük angyaloknak, azokat pedig, akik fontosabb üzeneteket adnak át, főangyaloknak. Ezért van az, hogy a Boldogságos Szűz Máriához nem akármelyik angyalt, hanem Gábor főangyalt küldte Isten: úgy illett, hogy erre a szolgálatra főangyal jöjjön, hiszen a legfontosabb üzenetet hozta. A főangyalokat az említett okból külön névvel is megjelöljük; a szavak jelentése ugyanis feltárja, hogy működésükben mire is van leginkább adottságuk. Abban a szent országban a mindenható Isten színe látása tökéletessé teszi a tudást; ott tehát ki-ki nem azért kap saját nevet, mintha név nélkül nem lenne ismeretes a személye, hanem azért, mert amikor valamilyen szolgálat ellátására hozzánk jönnek, ennek a küldetésnek megfelelő nevet viselnek. Ezért az egyikük neve Mihály, „Ki olyan, mint az Isten?”
a másiké Gábor, „Isten ereje”, a harmadiké pedig Rafael, „Isten orvossága”Tudomásunk szerint valahányszor csodálatos hatalmat kell kifejteni, Mihály kap küldetést, hogy tevékenységéből és nevéből egyaránt kitűnjék: senki sem tehet olyan nagyszerű dolgokat, mint amilyeneket Isten megtehet. Éppen ezért van megírva, hogy az ősi ellenség Mihály főangyallal fogja végső csatáját megvívni. Ezt Szent János réven tudjuk: Akkor nagy harc támadt Mihály főangyallal (Jel 12, 7)tudniillik amikor a világ végén a maga erejére hagyja Isten a bukott angyalt, és letaszítja végleges kárhozatába. Ő az az ősi ellenség, aki gőgjében hasonló akart lenni Istenhez, mondván: Én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat, hasonló leszek a Fölségeshez (Iz 14, 13) Ugyanígy, azért küldte Isten Szűz Máriához Gábort, mert az ő neve: „Isten ereje” Krisztust jött ugyanis hírül adni; aki a láthatatlan világ gonosz hatalmasságainak a letörésére kegyes volt nyomorúságos külsőnkben megjelenni; ugyanakkor erős Istenként és győztes harcosként is jött e földre, és ezért jelentette be az „Isten erejé”-nek nevezett angyal. Végül, Rafael nevének jelentése: „Isten orvossága”. Ennek az a magyarázata, hogy amikor gyógyító beavatkozással megérintette Tóbiás szemét, megszüntette a vak emberre borult sötétséget. Természetes tehát, hogy akit Isten gyógyítás céljából küld, az méltán viseli az „Isten orvossága” nevet.

Nagy Szent Gergely az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből

SZENT FŐANGYALOK

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok

Isten sok szellemi létezőt teremtett. Nincs testük, akarattal rendelkező tiszta szellemi lények, a mennyben Isten belső udvarában élnek és szolgálnak neki. Az Egyház ezeknek, a szellemeknek kilenc karát tartja számon. Különös küldetést kaptak azok közülük, akiknek feladata az emberek védelme, megóvása: ők az örangyalok. Három angyalt ismerünk név szerint, akik különlegesen fontos küldetést teljesítettek: ők a főangyalok. Szent Mihály neve héberül: Mi-cha-él = ki olyan, mint az Isten. A próbatétel alkalmával az angyalok tekintélyes tábora vele együtt elfogadták a jövőben megtestesülő Istenembert Uruknak, Istenüknek. A másik főangyal, Lucifer és társai ezt az imádást megtagadták. Szent Mihály ezért Isten erejével a kárhozat helyére taszította őket. Az Ószövetség választott népének, majd az Újszövetség népének védelmezője lett. Bizalommal imádkozzuk XIII. Leo pápa fohászát: Szent Mihály főangal védemezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük: parancsoljon neki az Isten! Te pedig, mennyei seregek fejedelme, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd viza a kárhozat helyére:Szent Gábor: Gábri-él = az én férfierőm az Isten. Dániel prófétának több ízben megjelent, fontos jövendöléseket közölt vele. Megjövendölte Keresztelő János születését, ezután hat hónappal őt küldte Isten követségbe Szűz Máriához a legnagyobb örömhírrel: általa testesül meg a Szentlélek erejéből az Isten fia. Szent Ráfael: Rafa-él = Az Isten orvos. Amikor az öreg Tóbiás fiának utazásához segítőt keresett, a feladatra ő ajánlkozott. Vigyázott rá, minden leselkedő veszélytől megóvta, az édesapja megvakult szemét megnyitotta. Jövendőbeli feleségét, Sárát megszabadította a gonosz lélektől. Kérjük Szent Mihályt: Jöjjön, űzze el a sátánt, aki gyűlöli Istent, a Fiút, az ő édesanyját, Máriát és Mária, örökségét. A sátán elvette öntudatunkat, hitünket. A hazugság fennhéjazva dicsekszik, a szeretet helyett dühöng a gyűlölet. Légy oltalmunk! Szent Gábor tanítsd újra népünket, hogy Szűzanyánkat méltóképpen tudja köszönteni, a hitehagyottakat pedig fordítsd újból Szűz Mária felé. Hadd, hangozzék népünk ajkán, Asszonyunk, Királynőnk, Szűz Mária imádkozzál érettünk. Szent Ráfael, mennyei orvos, segíts gyógyítani a sok beteg testet, lelket, mert a földi halandók már nem győzik a gyógyítást. Könyörögve kérjük a főangyalok közbenjárásukat

BOLDOG FELTREI BERNARDIN

BOLDOG FELTREI BERNARDIN

 minorita
*Feltre, 1439. +Pávia, 1494. szeptember 28. 

Többnyire így írta alá leveleit: ,,a kis Bernardin''. Barátai sokszor hasonlóképpen nevezték, s Pádova püspöke is használta ezt a címzést, sőt a pápa is küldött néhányszor brevét ,,a kis Bernardinnak''. Nem gúnyból használták ezt, hanem a rokonszenves népmisszionárius feltűnően kis termetére irányuló humoros és derűs célzásként, s ez jól is esett neki; annak is jele, hogy még a legmagasabb körökben is meghitt barátnak tekintették.

Szülei tekintélyes emberek voltak; apja, Donato Tomitano Feltre városában közmegbecsülésnek örvendett. Elsőszülött fia kora ifjúságától kezdve könnyen és örömmel tanult, később pedig a pádovai egyetemen biztos tudásra tett szert. Marchiai Szent Jakab (lásd: A szentek élete, 875. o.) prédikációi az egyetemi városban arra indították, hogy belépjen a ferences rendbe. Jakab maga öltöztette be 1456. május 14-én, és Sziénai Szent Bernardinról (lásd: A szentek élete, 208. o.) kapta szerzetesi nevét. A tanulmányok évei következtek Velencében, majd pappá szentelték (1463), az ezután következő években pedig a rend fiataljait tanította. Kis növése miatt sem ő, sem elöljárói nem gondolták még akkor, hogy alkalmas lesz a prédikálásra. Néhány próba azonban, amelynek felettesei alávetették, felhívta rá a figyelmet.

Így kezdődött meg 1469-ben Bernardin tevékenysége a szószéken, de egyidejűleg néhány évig még rendi tisztségeket is el kellett látnia. Idővel oly sok prédikáció tartására kérték fel, hogy nem győzött eleget tenni a hívásoknak. Végül teljesen elöljáróira bízta, hogy oda küldjék, ahova jónak látják. Mivel a kérelmezők, hogy céljukat könnyebben elérjék, többször a pápához fordultak, Bernardin tőle kapott utasítást, hogy hol kell prédikálnia. Egész életén át megmaradt szerény, barátságos ferencesnek, s a regulát töretlen hűséggel megtartotta. Bár elöljárói gyenge alkata és rossz egészségi állapota miatt néhány könnyítést engedélyeztek számára, csak nagyon ritkán lehetett rábeszélni, hogy éljen is velük. Észak- és Közép-Itálián át történt vándorlásai során folyton gyalog járt, és rendkívüli okának kellett lennie, ha rá tudták venni, hogy időnként csacsit használjon hátasállatként.

Rendtestvérei -- úgy tűnik -- 1482-ben csaknem elviselhetetlen terhet raktak a már egyébként is éppen eléggé igénybe vett igehirdetőre, amikor még tartományi vikáriussá is megválasztották, tehát olyan tisztségre, amely megkívánta a messzire kiterjedő tartomány látogatását. Helyzete lényegesen megnehezült a Velencére akkoriban kimondott egyházi átok miatt, amely megtiltotta a nyilvános istentiszteletet. A velenceiek azonban nem ismerték ezt el, és megtiltották a papságnak, hogy betartsa. Bernardin, aki engedelmeskedni akart a pápának, testvéreivel együtt elhagyta a várost. Ezért még a vita elülte után is megtiltotta a köztársaság, hogy visszatérjen, holott alárendeltjei hazatérhettek kolostoraikba. Bizonyára ez volt az oka, hogy Bernardin tartományi vikáriusi tisztét idejének lejárta előtt letette.

Eközben rendjének más igehirdetőihez hasonlóan megkezdte a ,,mons pietatis'' nevű jótékony intézmények létesítését. Ezek -- főleg szegényeknek -- zálog ellenében pénzt kölcsönöztek, hogy megmentsék őket az uzsorások kizsákmányolásától. Ismeretes, hogy a pénzügyletek a középkorban csaknem kizárólag a zsidók kezében voltak, s ők a kikölcsönzött pénzekért 30--35%-os kamatokat kívántak. A ferencesek már fennálló társulatok, városok és jótevők segítségével egyre több zálogházat alapítottak.

Kezdetben minden teljesen ingyenesen történt, önkéntes tisztségviselők segítségével. Csakhamar megmutatkozott azonban az a tapasztalat, hogy a jótékony intézmény fenntartásához is szükség van egy csekély összegre. Szükséges volt például, hogy alkalmas helyet találjanak a zálogok megőrzésére, ezt pedig gyakorta bérelni kellett. Másrészt gátat kellett vetni az önző visszaéléseknek, amelyekkel például valaki a zálogházra ruházta azt a terhet, hogy téli ruháját gondosan őrizze egész nyáron át, ő maga pedig ennek fejében pénzt vett kölcsön, majd amikor beköszöntött a hideg évszak, kiváltotta ruháit. Bernardin azon a véleményen volt, hogy a tisztségviselők munkájáért és más elkerülhetetlen kiadások miatt szükséges, hogy egy kevés haszonhoz jussanak, de ellenfelei ezt, mint az Egyház által tiltott kamatszedést hevesen megbélyegezték.

Bernardinnak több nyilvános vitában kellett megvédenie álláspontját. Ezenfelül arra törekedett, hogy tekintélyes jogi kollégiumoktól és egyes híres jogászoktól kedvező szakvéleményt kapjon. Végül, bár már csak Bernardin halála után, a zálogházak intézménye megkapta a pápai jóváhagyást.

Mindazok, akiket Bernardin tevékenysége üzleteléseikben leginkább fenyegetett, gyűlölték őt. Nem is nyugodtak. A pénzemberek megvesztegetéssel igyekeztek rávenni Velence és más városok tanácsát: tiltsák meg a híres igehirdetőnek, hogy az uzsoráról beszéljen, és hogy zálogházat létesítsen. Mindezek a kellemetlenkedések sem tudták azonban Bernardin energiáját megbénítani. Ellenkezőleg: élete utolsó évtizedében legalább harminc zálogházat alapított, illetve már meglévőket jobban megszervezett. Pénzügyi helyzetükön javított, így nagyobb hatékonyságot tett lehetővé számukra.

A felőrlő, szünet nélküli munka idejekorán aláásta a mindenfelé várva várt igehirdető egyébként is gyenge egészségét. Amikor 1491 júliusában az Apostoli Szentszék iránti engedelmességből Bresciába ment, ismételten bekövetkező vérhányása annyira legyengítette, hogy már alig tudott prédikálni. Nála volt a pápa levele, azzal a megbízással, hogy a veszélyeztetett zálogházat védje meg ellenfeleinek támadásával szemben. Utolsó erejével teljesítette is a parancsot, néhány prédikációja után azonban ágynak esett. Tíz nappal halála előtt ezt írta Piacenzába, ahol közeli megérkezését várták: ,,Súlyos beteg vagyok. Ha Isten még egyszer abban a kegyelemben részesítene, hogy egészséges lehetek, szívesen elmegyek hozzátok. Imádkozzunk Urunkhoz, Jézushoz és édesanyjához, Máriához! Az történjék, ami az ő szemében helyes!'' 1494. szeptember 28- án meghalt. Nagyon ritkán gyászolt meg nép olyan általánosan és őszintén népmisszionáriust, mint a szegényeknek ezt a jótevőjét. A temetési menetet fehérbe öltözött gyermekek csapata nyitotta meg. Táblákat vittek ezzel a felirattal: Mons pietatis.

Az Egyház 1654-ben engedélyezte Bernardin tiszteletét, és elismerte ,,boldog'' címét.

A családról a családnak az Evangélium tükrében 19.

A családról a családnak az Evangélium tükrében 19.


„Annyi utódod lesz, mint a föld porszeme”

Amikor Izsák feleségül vette Rebekkát, és egy ideig nem született gyermekük, Istenhez fohászkodott mindkét házastárs Rebekka termékenységéért. Isten már akkor jelezte, hogy az anyaméhben harc dúl a mozgásukat elnyert magzatok között, és azt is elmondta nekik, hogy nem az a gyermek fog előbb megszületni, akit Isten a választott nép közvetlen ősapjának rendelt. Rebekka ezt az üzenetet akarta biztosítani, ezért merészelte csellel Jákobot a messiási áldáshoz segíteni. Jákob bátyja haragja elől menekülve az égig érő létra tetejénél magától Istentől hallotta, hogy életét és küldetését maga Isten irányítja tetszése szerint. Az ő küldetése az volt, hogy kezdje robbanásszerűen fejlődésnek indítani az Ábrahámnak ígért nagy népet: „Annyi utódod lesz, mint a föld porszeme”amint megérkezett nagybátyja, Lábán lakhelyére, és találkozott nagyon szép lányával, Ráchellel, azonnal beleszeretett. Hamarosan meg is állapodtak Lábánnal, hogy Ráchelt feleségül kapja, amint hét évet leszolgál érte őrizve nagybátyja nyájait. Ennek a szolgálatnak végén már igazságosság alapján kérte jussa beteljesítését: „Add ki nekem a feleségemet, mert betelt már az idő, hadd menjek be hozzá”. (29,21) Boldogan kötötte meg a házassági szerződést, de amint hajnalban fátyol nélkül látta, az idősebb unokahúga lett ténylegesen a felesége. A nagybácsi-após bevallotta, hogy kevésbé szép és kelendő idősebb lányát, Leát akarta előbb férjhez adni. Ezért alkalmazta ezt az akkori szokások kínálta cselt. De azzal vigasztalta vejét, hogy hét éves újabb szolgálat után övé lesz Ráchel is. Jákob „beletörődött tehát abba, amit apósa akart. Letöltötte hét esztendőt, aztán feleségül vette Ráchelt is. Mindketten hozományul kaptak szolgálót: Lea Zilpát, Ráchel pedig Bilhát. „Mivel azonban az Úr látta, hogy Leát megveti, megnyitotta Lea méhét, a húga viszont meddő maradt. Fogant tehát és fiút szült, és elnevezte Rúbennek, mondván: Rám tekintett az Úr megaláztatásomban, most majd szeretni fog engem az uram”(31-32)

Jákob fiai a zsidó törzsek ősei

„Lea ismét fogant, fiút szült, és így szólt: Mivel meghallotta az Úr, hogy Jákob megvet engem, ezt is megadta nekem! Elnevezte tehát Simeonnak. Harmadízben is fogant, újra fiút szült, és így szólt: Most majd ragaszkodni fog hozzám az uram, hiszen három fiút szültem neki! Ezért elnevezte Lévinek. Aztán negyedszer is fogant, fiút szült és mondta: Most már hadd dicsőítsem az Urat! Ezért elnevezte Júdának. Azután szünetelt a szülése. Amikor Ráchel látta, hogy ő meddő, féltékeny lett a nővérére. Azt mondta a férjének: Adj nekem gyermekeket, különben meghalok! Jákob ezért megharagudott rá, és azt felelte: Hát én vagyok az Isten, aki megtagadta tőled méhed gyümölcsét? Erre Ráchel így szólt: Itt van a szolgálóm, Bilha, menj be hozzá! Szüljön ő a térdemen, és legyenek fiaim általa! Feleségül adta tehát neki Bilhát, aki, miután a férfi bement hozzá, fogant és fiút szült. Ráchel akkor azt mondta: Igazságot szolgáltatott nekem Isten! Ezért elnevezte Dánnak. Aztán ismét fogant Bilha, Ráchel szolgálója, és szült Jákobnak egy másik fiút. Ráchel erre azt mondta: Az Úr harcát vívtam nénémmel, és győztem! Elnevezte tehát Naftalinak. Amikor Lea látta, hogy ő nem szül, odaadta a férjének szolgálóját, Zilpát. Amikor az fogant és fiút szült, így szólt: Szerencsére! Elnevezte tehát Gádnak. Másikat is szült Zelfa, s ekkor Lea azt mondta: Ő a boldogságomra szolgál, mert boldognak mondanak engem az asszonyok! Ezért elnevezte Ásernek” (29,33-30,13)