Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2017. május 18., csütörtök

Húsvét 5. hét csütörtök



Húsvét 5. hét csütörtök


A Tízparancs, a tíz isteni szó ma is érvényben van, hogy segítsen teljesíteni a szeretet egyetlen parancsát az élet különböző területein, illetve elgördíteni az akadályt a szeretet megvalósulásának útjából. A második kőtáblán szereplő isteni szavak megjelölik azokat a cselekedeteket, amelyek totálisan ellenkeznek a szeretettel, függetlenül érzéseinktől, egyéni elfogultságainktól.

Mert a szeretet nem érzés, érzelmi felindulás, múló vágy, hanem Isten élete bennünk. Szeretetünk félrecsúszott és önmagunkba visszahulló próbálkozásai annak az ősi vágynak maradványai, melyet maga Isten ültetett belénk, de amely – az ősbűn miatt – elszakadva a forrástól megromlott és elkorcsosult. Ezért Isten megkönyörülvén a bukott emberiségen kinyilatkoztatta létünk legmélyebb törvényét tíz szavával, hogy az elhomályosult értelme, rosszra hajló akarata miatt tévelygő embert visszavezesse arra az útra, amelyen járva eltalálhat vágyai beteljesítőjéhez, az élő Istenhez. A szeretet egyetlen parancsa tehát nem állítható szembe a parancsokkal, amelyeket Isten adott, hiszen ezek éppen a szeretetben teljesednek be. Megmaradni Jézus szeretetében annyit tesz, hogy Isten parancsainak egyre tökéletesebb és bensőségesebb teljesítése által folytonosan növekszünk a szeretetben.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy nemcsak utat és nemcsak példát mutattál nekünk a tiszta, ingyenes, önfeláldozó szeretetre, hanem saját szeretetedet ajándékoztad nekünk a Szentlélekben. Így többé nem vagyunk saját tisztátalan szeretetünkre hagyatva, hanem azzal a szeretettel szerethetünk, aki az Atya és a Fiú kölcsönös szeretete. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy megmaradjunk a Te szeretetedben, egyre mélyebb egységre jutva Veled, aki a szeretet forrása és végső célja vagy.
 


2017. május 17., szerda

Egyiptomi Szent Szolochon



Szent Szolochon 
és vértanútársai


Szolochon egyiptomi származású volt, keresztény katonaként szolgált Kampán tribunus seregében háromezred magával. Egy pogány ünnepen, amikor mindenkinek áldozatot kellett volna bemutatni, Szolochon, és két társa: Pamfamir és Pamfalon, szintén keresztények, kijelentették mindenki hallatára, hogy keresztények és életük végéig azok akarnak maradni. Mindnyájukat kínzások alá vetették, Pamfamir és Pamfalon a kínzások között haltak meg. Szolochon épen maradt, de Kampán tribunus egy írónáddal átszúrta fülét. Az elgyengült vértanút egy keresztény házba vitték, ahol valamennyire magához tért és imádság közben adta vissza lelkét Istennek a III. század végén, vagy a IV. század elején.


A pápa fogadta a perui püspököket: 2018-ban szeretne Peruba utazni



A pápa fogadta a perui püspököket: 2018-ban szeretne Peruba utazni


A pápa átveszi az ajándékba kapott Torres Szent Márton-képet a perui püspököktől

Közel három órán át tartott a találkozó Ferenc pápa és a perui főpásztorok között, akik most tartják ad limina-látogatásukat a Vatikánban. A korábban szokásos beszédek helyett Ferenc pápa kötetlenül beszélget el a világegyház különböző pontjairól érkező püspöktestvéreivel, akik föltárják előtte örömeiket és gondjaikat. Családias hangulatú volt a perui püspökökkel való találkozó is, hiszen az argentin Bergoglio pápa jól ismeri a latin-amerikai földrész valóságát.
A Vatikáni Rádiónak a limai érsek, Juan Luis Cipriani Thorne bíboros nyilatkozott.
Először is nagy öröm találkozni a Szentatyával, aki közvetlen volt és emlékeztetett minket az Evangélium öröme – kezdetű buzdítás szavaira: menjetek, keressétek az embereket, álljatok mellettük és papjaitok mellett, mint pásztorok – kezdte interjúját a limai bíboros érsek, aki szerint a pápa olyan, mint a Szentlélek élő jelenléte, aki személyén keresztül szól hozzájuk. Nagy öröm volt számunkra, hogy a pápa elmondta: 2018-ban szeretne eljönni Peruba. Még nincs pontos dátum az utazási naptárában, de a peruiaknak ez már önmagában nagyszerű hír.
Népi ájtatosság, erős Mária-tisztelet
A pápa jól ismeri a latin-amerikai egyházat és sokat beszélt a kontinensre jellemző népi ájtatosságról. Közel áll hozzá a hitnek ez a kifejeződése, ezért arra biztatta a perui püspököket, hogy erősítsék a népi ájtatosságot és a Mária-tiszteletet. Ferenc pápa kiemelte Porres Szent Mártont és Limai Szent Rózát, akinek most emlékezünk halála négyszázadik évfordulójára. Arra is buzdította a perui püspököket, hogy legyenek mindig pásztorok, közel az emberekhez, megélve az ő gondjaikat. A püspökök éljék meg jobban a szeretetközösséget, hiszen az egység élő tanúságtétel, jel az emberek számára. Apostoli és missziós lendületre biztatta őket, hogy lelkipásztori szolgálatukat az emberekhez való közelségben, a gyengédségben és a megbocsátásban végezzék. Végül pedig a püspöki konferenciát érintő konkrét kérdésekről is szó volt – mondta a Vatikáni Rádiónak a limai érsek.
Misszió és közelség az emberekhez
Az elsődleges kihívás, ami a perui egyház előtt áll, az az, hogy válaszoljanak az emberek Istenkeresésére. Az emberek vágyják Isten közelségét, hisznek Istenben, ezért a püspököknek több papi hivatást kell ösztönözniük, alaposabban kell képezniük a világiakat és a szerzeteseket, mindenkit a maga területén. Ennek alapja pedig a püspökök közötti illetve a pápával való intenzívebb szeretetközösség. A Szentatya egyértelműen a missziós küldetés és az emberekhez való közelség irányába jelölte ki az utat. Mindez az imádságon, a szentmisén, az Isten és a Krisztus iránti szereteten nyugszik. Nagyon örülünk annak, hogy a pápa szeretne eljönni Peruba! Várjuk szeretettel! – zárta a Vatikáni Rádiónak adott interjúját Juan Luis Cipriani Thorne limai bíboros érsek.
 
 

Húsvét 5. hét szerda



Húsvét 5. hét szerda


A mi Urunk nem egy külsődleges törvény betartásáról, hanem az isteni életről beszél, mely a keresztség által, az egyetlen szőlőtőbe, Krisztusba oltódva mindnyájunkban ott van. A keresztény lét nem vallási parancsok megtartására épül, hanem Urunk, Krisztus egyetlen parancsára, a szeretetre, amelyre képességet kaptunk, hiszen részt adott az ő életéből, elnyertük a Szentlelket, aki maga Isten szeretete. Ez az Egyház és minden keresztény közösség alapja.

Ettől fogva nem beszélhetünk vallási teljesítményről, hanem csak gyümölcsről. Nem egy norma teljesítése a feladatunk, amely megszerzi számunkra Isten kegyelmét, hanem minden érdemünk nélkül megkapjuk ezt a kegyelmet, az isteni életet, és semmi más dolgunk nincs, mint egyre mélyebben élni azt, beléhelyezve földi létünk súlypontját: gondolatainkat, érzelmeinket, szándékainkat. Amint a szőlőtőből felszívott tápanyagból, vízből, napfényből zamatos ízű szőlőfürt lesz, amint a férfi és nő szerelméből új ember születik a világra, úgy terem gyümölcsöt a Krisztus életében részesülő keresztény is: nem saját erejéből, hanem a túlcsorduló isteni életnek köszönhetően. Miközben tehát becsületesen kell dolgoznunk – példát véve Szent Józsefről, aki kemény munkával tartotta el a Szent Családot –, el kell tudnunk szakadni a világ teljesítménycentrikus és profitorientált szemléletmódjától, s olyan értékrendet kell kialakítanunk, amelyben az élet, a létezés önmagában érték. Így válhat mindennapi munkánk az Úrnak és testvéreinknek tett szolgálattá, s ezen keresztül a legemelkedettebb keresztény szemlélődés és misztika részévé.

Urunk Jézus, köszönjük Neked Pált és Barnabást, akiknek a Veled való találkozás nyilvánvalóvá tette, hogy nem a testi körülmetélkedés és a mózesi törvény aprólékos betartása a fontos, hanem a Benned való élet. Segíts, kérünk, hogy életünk soha ne szakadjon el Tőled, az isteni Szőlőtőtől, s akár imádkozunk, akár dolgozunk vagy pihenünk, szívünkkel mindig Nálad legyünk, aki ingyenesen és minden érdemünk nélkül szeretsz bennünket.
 


2017. május 16., kedd

Római Szent Muza



Szent Muza 
szűz


Muza, Rómából származott. Fiatal korától mindenkit magához vonzott jó erkölcsével és lelke tisztaságával. Egy éjjel, álmában megjelent neki az Istenszülő, hasonló korú lányokkal és megkérdezte tőle, hogy akarna-e velük együtt élni? Igenlő feleletet adva, várta az életből való eltávozását. A látomás utáni 25. napon megbetegedett, a 30. napon pedig az Istenszülő, újból megjelenve neki, átvitte őt a földi életből az örök életbe. Ez az V. században, történt.