Húsvét 5. hét szerda
A
mi Urunk nem egy külsődleges törvény betartásáról, hanem az isteni életről
beszél, mely a keresztség által, az egyetlen szőlőtőbe, Krisztusba oltódva
mindnyájunkban ott van. A keresztény lét nem vallási parancsok megtartására
épül, hanem Urunk, Krisztus egyetlen parancsára, a szeretetre, amelyre
képességet kaptunk, hiszen részt adott az ő életéből, elnyertük a Szentlelket,
aki maga Isten szeretete. Ez az Egyház és minden keresztény közösség alapja.
Ettől
fogva nem beszélhetünk vallási teljesítményről, hanem csak gyümölcsről. Nem egy
norma teljesítése a feladatunk, amely megszerzi számunkra Isten kegyelmét,
hanem minden érdemünk nélkül megkapjuk ezt a kegyelmet, az isteni életet, és
semmi más dolgunk nincs, mint egyre mélyebben élni azt, beléhelyezve földi létünk
súlypontját: gondolatainkat, érzelmeinket, szándékainkat. Amint a szőlőtőből
felszívott tápanyagból, vízből, napfényből zamatos ízű szőlőfürt lesz, amint a
férfi és nő szerelméből új ember születik a világra, úgy terem gyümölcsöt a
Krisztus életében részesülő keresztény is: nem saját erejéből, hanem a
túlcsorduló isteni életnek köszönhetően. Miközben tehát becsületesen kell
dolgoznunk – példát véve Szent Józsefről, aki kemény munkával tartotta el a
Szent Családot –, el kell tudnunk szakadni a világ teljesítménycentrikus és
profitorientált szemléletmódjától, s olyan értékrendet kell kialakítanunk,
amelyben az élet, a létezés önmagában érték. Így válhat mindennapi munkánk az
Úrnak és testvéreinknek tett szolgálattá, s ezen keresztül a legemelkedettebb keresztény
szemlélődés és misztika részévé.
Urunk Jézus, köszönjük Neked Pált és Barnabást,
akiknek a Veled való találkozás nyilvánvalóvá tette, hogy nem a testi
körülmetélkedés és a mózesi törvény aprólékos betartása a fontos, hanem a
Benned való élet. Segíts, kérünk, hogy életünk soha ne szakadjon el Tőled, az
isteni Szőlőtőtől, s akár imádkozunk, akár dolgozunk vagy pihenünk, szívünkkel
mindig Nálad legyünk, aki ingyenesen és minden érdemünk nélkül szeretsz
bennünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése