Ferenc pápa az új
szentszéki nagykövetekkel találkozott
Május 18-án, csütörtökön Ferenc pápa az új
szentszéki nagykövetekkel találkozott a Vatikánban.
A diplomácia és a párbeszéd jelentőségére hívta
fel a figyelmet Ferenc pápa május 18-án, csütörtökön a kazahsztáni,
mauritániai, nepáli, nigeri, Trinidad és Tobagó-i új szentszéki nagykövetekhez
intézett beszédében, akik bemutatták kormányuk megbízólevelét.
A Vatikánba akkreditált diplomatákhoz szólva
Ferenc pápa emlékeztetett a jelenlegi összetett, zavaros nemzetközi helyzetre,
amelyben a béke útjára kell lépni, hogy csökkentsék a feszültségeket. A
problémákat még élesebbé tevő tényezők között találjuk a gazdaságot és a
pénzügyi világot, amelyek ahelyett, hogy az embert szolgálnák, alapvetően
önmagukat szolgálják, és a közhatalom ellenőrzése alóli kibújást keresik. A
közhatalom felelős a közjóért, de nem rendelkezik a szükséges vezetőerővel,
hogy mérsékelje a kevesek hatalmas étvágyát – mutatott rá a pápa.
A szentatya aggodalmának adott hangot: egyre
gyakrabban azt tapasztaljuk, hogy az erőhöz folyamodnak, nem mint végső
lehetőséghez, hanem mint rendelkezésre álló eszközhöz, amelyet a következmények
felmérése nélkül használnak fel. A számos válsághelyzet megoldása a pápa
szerint egy igazságosabb és egyenlőbb világ megteremtésében nyugszik. A világ
békéjét fenyegető kockázatokra a válasz egy olyan gazdasági és pénzügyi
rendszer kialakítása, amely felelős az egyén és a közösség sorsa iránt,
amelyben működik. Vissza kell térni ahhoz, hogy a pénz helyett az ember legyen
a gazdaság célja – kérte a szentatya.
A konfliktusokat elmélyítő további tényező a
fundamentalizmus – mutatott rá a pápa. Ez pedig a vallással való visszaélés a
hataloméhség igazolására, Isten szent nevének eszközként való felhasználása
annak érdekében, hogy bármely úton megvalósítsák a hegemóniára irányuló saját
terveiket. A párbeszédnek és a diplomáciának köszönhetően nélkülözhetetlen az,
hogy elszigeteljék azokat a személyeket, akik a vallási hovatartozást és
identitást a mások iránti gyűlöletté akarják átalakítani.
Összehangolt elkötelezettséggel kell fellépni
azok ellen, akik Isten képét eltorzítják, hogy megmutassuk: Isten nevét életek
megmentésével, és nem a kioltásukkal tiszteljük, valamint azzal, hogy elhozzuk
a kiengesztelődést és a békét, nem pedig a megosztást és a háborút; továbbá
azáltal, hogy az irgalmasságot és az együttérzést gyakoroljuk, nem pedig a
közönyt és a brutalitást. Ha elszántan erre az útra lépünk, akkor a béke és az
igazságosság ügyét szolgáljuk – hangsúlyozta a szentatya.
Végül Ferenc pápa az
audiencián jelen lévő diplomatákon keresztül üdvözletét küldte az általuk
képviselt országok katolikus lelkipásztorainak és híveinek. Arra buzdította
őket, hogy továbbra is tegyenek tanúságot hitükről és nagylelkűen járuljanak
hozzá a közjó építéséhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése