A pápa fogadta a perui püspököket: 2018-ban szeretne Peruba utazni
A pápa
átveszi az ajándékba kapott Torres Szent Márton-képet a perui püspököktől
A
Vatikáni Rádiónak a limai érsek, Juan Luis Cipriani Thorne bíboros nyilatkozott.
Először
is nagy öröm találkozni a Szentatyával, aki közvetlen volt és emlékeztetett
minket az Evangélium
öröme – kezdetű buzdítás szavaira: menjetek, keressétek az
embereket, álljatok mellettük és papjaitok mellett, mint pásztorok – kezdte
interjúját a limai bíboros érsek, aki szerint a pápa olyan, mint a Szentlélek élő jelenléte,
aki személyén keresztül szól hozzájuk. Nagy öröm volt
számunkra, hogy a pápa elmondta: 2018-ban szeretne eljönni Peruba.
Még nincs pontos dátum az utazási naptárában, de a peruiaknak ez már önmagában
nagyszerű hír.
Népi
ájtatosság, erős Mária-tisztelet
A pápa
jól ismeri a latin-amerikai egyházat és sokat beszélt a kontinensre jellemző
népi ájtatosságról. Közel áll hozzá a hitnek ez a kifejeződése, ezért arra
biztatta a perui püspököket, hogy erősítsék a népi ájtatosságot és a
Mária-tiszteletet. Ferenc pápa kiemelte Porres Szent Mártont és Limai Szent
Rózát, akinek most emlékezünk halála négyszázadik évfordulójára. Arra is
buzdította a perui püspököket, hogy legyenek mindig pásztorok, közel az
emberekhez, megélve az ő gondjaikat. A püspökök éljék meg jobban a
szeretetközösséget, hiszen az egység élő tanúságtétel, jel az emberek számára. Apostoli
és missziós lendületre biztatta őket, hogy lelkipásztori szolgálatukat az emberekhez
való közelségben, a gyengédségben és a megbocsátásban végezzék. Végül
pedig a püspöki konferenciát érintő konkrét kérdésekről is szó volt – mondta a
Vatikáni Rádiónak a limai érsek.
Misszió
és közelség az emberekhez
Az
elsődleges kihívás, ami a perui egyház előtt áll, az az, hogy válaszoljanak az
emberek Istenkeresésére. Az emberek vágyják Isten közelségét, hisznek Istenben,
ezért a püspököknek több papi hivatást kell ösztönözniük, alaposabban kell
képezniük a világiakat és a szerzeteseket, mindenkit a maga területén. Ennek
alapja pedig a püspökök közötti illetve a pápával való intenzívebb
szeretetközösség. A Szentatya egyértelműen a missziós küldetés és
az emberekhez való közelség irányába jelölte ki az utat. Mindez
az imádságon, a szentmisén, az Isten és a Krisztus iránti szereteten nyugszik.
Nagyon örülünk annak, hogy a pápa szeretne eljönni Peruba! Várjuk szeretettel!
– zárta a Vatikáni Rádiónak adott interjúját Juan Luis Cipriani Thorne limai
bíboros érsek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése