Nincs elrontott élet –
Egyedülállók zarándokoltak Bátára
Egyedülálló szülők zarándokoltak május 14-én,
vasárnap a Tolna megyei Báta községbe, hogy gyermekeikért imádkozzanak.
Tolna megyében járunk. Úti célunk Báta, a
kegyhely, de a résztvevők a szomszédos településen, Furkótelepen gyülekeznek.
Innét indul az egyórásra tervezett, imádságos zarándoklat, amelyet mise, majd a
közösségi találkozás alkalma követ. Ötvenen lehetünk, de ez nem a teljes
létszám. Bátán várnak, akik nem tudnak vagy mernek velünk tartani, de a
templomból velünk imádkoznak.
A hangulat baráti, közösségi. A legtöbben
láthatóan ismerik egymást, de bennünket is kedvesen, érdeklődéssel fogadnak.
Kissé tartunk tőle, hogy mivel egy ennyire bensőséges alkalomról akarunk
tudósítani, nem fognak nekünk igazán örülni – de egyetlen elutasító gesztust
sem tapasztalunk. Igaz, mi is igyekszünk alkalmazkodni, szinte „belesimulni” az
eseménybe, sőt ennél többre törekszünk: résztvevőkké, zarándokokká válni.
Amikor tíz előtt elindulunk, tűz a nap.
Földúton haladunk, és közben rózsafüzért mondunk; az egyes Üdvözlégyek előtt
mindig gyermekek nevei hangzanak el. A résztvevők gyermekeinek nevei, mert ez a
zarándoklat értük van. Repce- és búzaföldek között haladunk.
Körülbelül fél óra múlva kiderül, hogy
eltévedtünk. Látjuk a bátai templomtornyot, de nem tudunk abban az irányban
továbbmenni, jobbra lekanyarodni, mert akkor le kellene térnünk az útról, a
földeken és egy patakon kellene átkelnünk. Mivel efféle kalandokra senki sem
készült, inkább a kerülőt választjuk, és imádkozunk tovább. Volt
házastársakért; mindenkiért, aki elvált vagy külön él a házastársától, és
szenved ebben a helyzetben, az árvákért és félárvákért, a társra vágyókért,
volt házastárs új párjáért, és azokért is, akik előítéletesen gondolkodnak a
házasságuk tönkremenetelét megélőkről. Imádkozunk, és közben egyre jobban
megértjük, milyen fontos, hogy ez a zarándoklat elindult, és hogy milyen húsba
vágó szenvedések húzódnak meg az Üdvözlégyek mögött. Imáinkba foglaljuk azokat
a szülőket, akik nem láthatják annyit a gyermekeiket, amennyit szeretnék,
azokat az egyedülállókat, akik úgy érzik vagy érezték: válásuk miatt
elvesztették istengyermeki méltóságukat. Egy-egy Üdvözlégyet elmondunk a
bántalmazott gyermekekért és bántalmazóikért, valamint a papokért,
lelkivezetőkért és barátokért is, akikre a házassági válságban levők vagy
elváltak számíthatnak. Aztán azokért a résztvevőkért, akiket az Úr éppen itt,
ma akar talpra állítani. Végül missziós lelkületünk fellángolását kérjük, hogy
mindenkivel meg tudjuk értetni: nincs elrontott élet.
Autó érkezik, és vizet kapunk. Némi pihenő után
egy hídon haladunk át, a patakban hattyúk lebegnek méltóságteljesen. Ekkor már
másfél órája gyaloglunk. Valamivel odébb hatalmas jegenyék közé érkezünk,
hosszú idő után végre árnyékba. Feltűnik a „mentésünkre” Bátáról küldött busz:
nagy késésben vagyunk, sietnünk kell a misére.
„Az Isten látja a küzdelmeinket, és át akar
bennünket ölelni; úgy, ahogy vagyunk – mondja prédikációjában Kürtösi
Krisztián, a bátai kegyhely plébánosa. – Mindenki lehet válságban, kerülhet a
szakadék szélére. Mindannyian kerülhetünk olyan élethelyzetbe, amelynek
hatására tele leszünk kétségekkel, kérdésekkel, sebekkel, fájdalommal és
panasszal. Jézus látja, tudja ezt, és meg akar gyógyítani. Az Isten szeretetből
teremtett, váltott meg, és szeretetében az üdvösséget szánja nekünk. Bízzuk rá
magunkat!”
Mise után valami varázslatos dolog történik. Az
ebéd „batyus” jellegű – erről gyermekkori ministránskirándulásokra
visszagondolva elég rossz emlékeket őrzök. Például mert sosem tudhattam, mi jut
nekem, vagy mert a szendvicsbe gyakran beleragadt a papír, amibe csomagolták.
Az Emmánuel közösség AVE-hétvégéinek [a házaspárok számára rendezett három
hétvége; elnevezése a francia „AMOUR et VÉRITÉ” (AVE, ’Szeretet és Igazság’)
kifejezés rövidítése – a szerk.] résztvevői azonban olyan
szeretetvendégséget rendeznek a szabadban, hogy a legigényesebbeknek sem lehet
panaszuk. A süteménykínálás elől szinte nem lehet kitérni, és a
vegetáriánusokra is odafigyelnek. Ez a közösség e téren is gondoskodó,
figyelmük minden részletre kiterjed.
A kávét – a bátaiak is kitesznek magukért – a
plébánián kapjuk. Madocsai Bea, a szervező, amikor a helyszínválasztásról
kérdezem, elmondja: a mai zarándoklat előzménye egy két évvel ezelőtt a Jézus
Szíve-tisztelet központjának számító franciaországi kegyhelyen,
Paray-le-Monialban megrendezett alkalom volt, amelyet szintén egyedülálló
szülők számára hirdettek meg. Azóta tervezte a folytatást, ezúttal a
gyermekekért és unokákért szervezte meg a zarándoklatot. Így amikor először
hallott az egyetlen eucharisztikus csodához kötődő magyar kegyhelyről, Bátáról,
azonnal megkérdezte Udvardy György megyéspüspököt, aki támogatta a
kezdeményezést, sőt szívesen fogadta volna a zarándokokat. Egyéb elfoglaltságai
megakadályozták a részvételét, de 2018 őszén visszavárja Bátára az egyedülálló
szülőket.
„Zarándoklatunk központi gondolata: semmit sem
tudtunk annyira elrontani, hogy Isten ne tudná megjavítani – folytatja. – És ez
a tönkrement házasságokra és gyermekeink lelki sebeire is vonatkozik. A három
hétvégés AVE-kurzusok az önbecsülés visszaszerzéséhez, a sérelmeken való
felülemelkedéshez próbálják hozzásegíteni a résztvevőket. A volt párjukkal való
kapcsolat legtöbbször javul a lelkigyakorlat hatására, részben annak a felismerésnek
a nyomán is, hogy a gyerekeknek mindkét szülőre szükségük van.”
Az Emmánuel közösség házasság- és hűségpárti,
de az Amoris laetitia szellemében segíteni próbál azoknak, akiknek
tönkremegy a házasságuk, és emiatt légüres térbe kerülnek, elvesztik a kapaszkodóikat,
támogató hátterüket.
Ebéd után Sümegi József állandó diakónus a
feldíszített templomban – nemsokára esküvő lesz itt – a kegyhely történetéről
beszél. Jelentős szerepéről a magyar történelemben és a bencés rend
történetében, mivel valaha nagyobb bencés központ volt, mint Pannonhalma. Szent
László alapította 1093-ban, és a 14. században történt eucharisztikus csoda
révén nemzeti zarándokhellyé vált, amelyet királyok is felkerestek; egyszer,
három hétre Mátyás is. Ám 1539-ben a törökök feldúlták, ezután lassan feledésbe
merült, és csak közel négyszáz évvel később, 1938-ban, az eucharisztikus
világkongresszusra, nemzeti összefogással „támadt fel”, épült újjá. Kazettás,
sárközi motívumokkal díszített mennyezete, fehér falai egészen különlegessé, puritán
jellegűvé teszik.
A zarándoklat záróeseménye a dicsőítő ima. Az
oltár köré gyűlünk, hogy – mint Bea fogalmaz – ezúttal ne a gondokra, hanem a
gondoskodó Istenre figyeljünk. Hogy áldjuk az Istent az áldásaiért. Megindító,
ahogy egyik zarándoktársunk imádkozik: „Azért jöttünk ma ide, hogy válásunk
miatt megsebzett gyermekeinkért imádkozzunk. Köszönöm, Uram, hogy te még a
sebeken keresztül is képes vagy gyógyítani!”
Bátán található Magyarország egyetlen Szent
Vér-kegyhelye. A korábban itt álló bencés apátságot Szent László király
alapította 1093-ban a Klastrom-hegyen, ahol a 15. század elején Krisztus
valóságos vére megjelent az Oltáriszentségben. Az eucharisztikus csoda hírére a
hely az egyik legjelentősebb nemzeti kegyhelyünkké vált a középkorban, amit IV.
Jenő pápa 1434-ben búcsúkiváltság adományozásával szentesített. 2015-ben ennek
az országos hírű kegyhellyé válásnak ünnepelték a 600 éves jubileumát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése