Elmélkedés a Család évében CLXVII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CLXVII.



Sámuel, a bíró.



„Amikor sok nap elmúlt már attól a naptól kezdve, hogy az Úr ládája Kirját-Jearimba került, - már a huszadik esztendő volt -, az történt, hogy Izrael egész háza az Úrhoz kiáltott. Ekkor Sámuel felszólította egész Izraelt: Ha valóban teljes szívetekből akartok megtérni az Úrhoz, akkor távolítsátok el magatok közül az idegen isteneket, a Baálokat és az Astartéket, készítsétek el szíveteket az Úrnak és szolgáljatok egyedül neki, s akkor ő megszabadít titeket a filiszteusok kezéből. Erre Izrael fiai eltávolították a Baálokat és az Astartéket, s egyedül az Úrnak szolgáltak. Ekkor azt mondta Sámuel: Gyűjtsétek egybe egész Izraelt Micpába, hadd imádkozzam értetek az Úrhoz. Egybe is gyűltek Micpába, s ott vizet merítettek és kiöntötték az Úr színe előtt, s aznap böjtöltek és azt mondták: Vétkeztünk az Úr ellen. Aztán átvette Sámuel a bíráskodást Izrael fiai felett Micpában. Amikor azonban a filiszteusok meghallották, hogy Izrael fiai összegyűltek Micpában, a filiszteusok fejedelmei felvonultak Izrael ellen. Amikor ezt Izrael fiai meghallották, félelem fogta el őket a filiszteusoktól, és azt mondták Sámuelnek: Ne szűnj meg kiáltani érettünk az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a filiszteusok kezéből. Sámuel vett is egy szopós bárányt, s azt egészben bemutatta egészen elégő áldozatul az Úrnak, s amikor Sámuel az Úrhoz kiáltott Izraelért, az Úr meghallgatta őt. Történt ugyanis, hogy amikor Sámuel bemutatta az egészen elégő áldozatot, a filiszteusok harcolni kezdtek Izrael ellen. Ám az Úr nagy mennydörgést támasztott azon a napon a filiszteusok fölött, és megrémítette őket, s így ők vereséget szenvedtek Izrael színe előtt. Erre kijöttek Izrael emberei Micpából és üldözőbe vették a filiszteusokat s verték őket egészen addig a helyig, amely Betkár alatt volt. Vett erre Sámuel egy követ, s azt elhelyezte Micpa és Sen között, és elnevezte Abenézernek, (azaz Segítség kövének) azt a helyet, mondva: Idáig segített minket az Úr!” (1Sám 7,2-12)