Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CLXXXI.
Csak Isten erejében.
Miután megbeszélték a nem kis kockázatú párviadal ügyét, Dávid kifejtette saját nézetét: ha elég volt a bátorsága legyőzni a nyájában kárt tevő medvét és oroszlánt, akkor nem lehet gyávának nevezni őt, és félni attól, hogy megijed egy nagydarab ellenséges embertől. Saul király elismerte az ifjú képességeit. Csak azt nem értette még, hogy milyen felszereléssel képzeli Dávid a párviadalt. A filiszteus óriás volt: három méter húsz centiméter magas, edzett harcos. Saját méreteire készült páncél védte a testét. A dárdája akkora, hogy vele messze tudta tartani ellenfelét. Az ellenség tehát rendkívüli képességű, jól képzett harcos, öntudata páratlan, magabiztos a küzdelmet illetően. Saul belátja, hogy Dávid is gyors és bátor, ha utolérte a zsákmánnyal menekülő nagytermetű vadállatokat és kiszedte a szájukból az elrabolt birkát. De az akkori legmodernebb felszereléssel érkező óriás ellen Dávidnak is hasonló védő és támadó segédeszközökre van szüksége, hogy némi reménye legyen a párharcban. Végül is nemcsak Dávid sorsa forog kockán, hanem az egész seregé, sőt a népé, mert ez a meghirdetett párbaj tétje. Dávidnak viszont nincsen semmije, ami katonailag számottevő lenne. Csak egy parittya lapul a pásztortarisznyában. Saul úgy döntött, hogy a seregben messze legjobb királyi felszerelését kölcsönzi a fiatalembernek.„Aztán Saul felöltöztette Dávidot a maga ruháiba, rézsisakot tett a fejére, s páncélt adott rá. Ekkor Dávid felcsatolta kardját a ruhái fölé, s elkezdte próbálgatni, hogy tud-e így felfegyverkezve járni, mert nem szokta meg. Azt mondta Dávid Saulnak: Nem tudok így járni, mert nem szoktam meg. Azzal lerakta ezeket, s vette a botját, amelyet mindig a kezében hordott, kiválasztott magának öt sima követ a patakból, s betette azokat pásztortáskájába, amely nála volt, s kezébe vette parittyáját, és kiment a filiszteus elé”(1Sám 17,38-40)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése