Elmélkedés a Család évében CLXXXII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CLXXXII.



Istenbe vetett hit és elbizakodott nagyképűség harca.



„Erre a filiszteus, előtte haladó fegyverhordozójával együtt, ballagva és egyre jobban közeledve Dávid felé tartott. Amikor aztán a filiszteus feltekintett és meglátta Dávidot, semmibe sem vette, hiszen egy vörös, szép külsejű ifjú volt előtte. Erre a filiszteus így szólt Dávidhoz: Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem? Aztán a filiszteus megátkozta isteneivel Dávidot, és azt mondta Dávidnak: Gyere csak ide hozzám, hadd adjam húsodat az ég madarainak s a mező vadjainak! Dávid ekkor így szólt a filiszteushoz: Te karddal, dárdával s pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izrael hadainak Istene nevében megyek ellened, amelyeket te gyalázattal illettél a mai napon. Az Úr pedig a kezembe fog adni téged, megöllek, leveszem rólad a fejedet, és még ma az ég madarainak és a mező vadjainak adom a filiszteusok táborának hulláit, hadd tudja meg az egész föld, hogy van Izraelnek Istene! Tudja meg ez az egész gyülekezet, hogy nem kell kard és dárda az Úrnak a győzelemhez, mert ő a harc ura s a kezünkbe is fog adni titeket. Amikor aztán a filiszteus nekikészült, s elindult, s Dávid felé közeledett, Dávid sietve a filiszteus elé futott, hogy megküzdjön vele, és benyújtotta kezét a táskájába, kivett belőle egy követ, azt parittyájával megforgatta, s elhajította, s homlokon sújtotta vele a filiszteust, úgyhogy a kő belefúródott homlokába s az arcával a földre bukott. Így győzte le Dávid a filiszteust parittyával és kővel, s miután leverte, meg is ölte a filiszteust. Mivel ugyanis kard nem volt Dávid kezében, odaszaladt, megállt a filiszteus felett, megfogta kardját, kirántotta hüvelyéből, s megölte őt és levágta fejét” (1Sám 17,41-51)