Advent 2. hete péntek
Iz 48, 17-19 Mt 11, 16-19
Amikor Isten kihirdette a tízparancsolatot, hivatkozott abszolút létére: „Én, az Úr (=Jahveh), vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából". (Kiv 20,2) Izajás próféta könyvének mai részletében ugyanerre az isteni tekintélyre hivatkozik az Úr:„így szól az Úr, a te megváltód, Izrael Szentje: Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék; aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell". (Iz 48,17) Isten, a mindentudó, mindent helyesen ismerő tanító közölni akarja népével azokat az igazságokat, amelyek ismeretében jól tud dönteni tennivalóiról. Meg akarja mutatni nekik az utat, amely az üdvösségre visz. Az ember, a választott nép tagja, azonban nem volt elég okos történelme során. Ennek káros következményeivel szembesül a prófécia idején, hogy változtatni tudjon az életvitelén. „Ha figyeltél volna parancsaimra, olyan lenne békességed, mint a folyam". A folyam nagyon bő vizű folyó. A nyári szárazság nem sújtja vízhozamát, az esős idők csapadéktöbblete is elfér benne. Lehet rá számítani. Ilyen biztonságos béke minden nép életében igen nagy áldásnak bizonyul. Ugyanígy csodálatos lett volna békességed a közelmúltban, mint volt Dávid király és utódai idejében négy évszázadon át Jeruzsálem pusztulásáig. Akadtak kisebb viharok akkor is, de ezek nem veszélyeztették Izrael létét. Kényes kérdés minden nép életében a népszaporulat. Az az erős nemzet, amelyben a családok elfogadják a sok gyermeket, ahol a családi asztalt úgy ülik körül, mint az olajfa-sarjak: „Feleséged olyan lesz, mint a bőven termő szőlőtő házad udvarán, fiaid, mint az olajfa¬csemeték asztalod körül. Íme, ilyen áldás éri az embert, aki féli az Urat". (Zsolt 128, 3-4) „Ivadékod annyi volna, mint a föveny és méhed sarja annyi, mint homok szemei". (Iz 48,19) így ígérte Isten már Ábrahámnak is akkor, amikor még egyetlen fiát, Izsákot is hajlandó lett volna feláldozni Istennek, (vö. Ter 22,15-18) Megváltónk rövid példázatát állítja elénk a liturgia magyarázatul, miért alakult a zsidók sorsa, de a modern embereké is egészen másként, mint kívánatos lett volna: A piactéren játszadozó gyerekek egy része hol vidám, hol meg szomorú játékra ösztönzi társait. Azok, pedig nem lelkesednek egyikért sem, így meghiúsul a közös játszadozás lehetősége. (Mt 11, 16-17) Jézus záró mondata szolgáljon tanulságul: „a bölcsesség igazolást nyer a tettei által". (19) Nagy kérdés nemzetünk számára is: Elismerjük-e Istent Urunknak, tanítónknak, vezetőnknek? Ha ezeket igennel válaszoljuk meg, akkor jóra fordul sorsunk.
Iz 48, 17-19 Mt 11, 16-19
Amikor Isten kihirdette a tízparancsolatot, hivatkozott abszolút létére: „Én, az Úr (=Jahveh), vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából". (Kiv 20,2) Izajás próféta könyvének mai részletében ugyanerre az isteni tekintélyre hivatkozik az Úr:„így szól az Úr, a te megváltód, Izrael Szentje: Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék; aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell". (Iz 48,17) Isten, a mindentudó, mindent helyesen ismerő tanító közölni akarja népével azokat az igazságokat, amelyek ismeretében jól tud dönteni tennivalóiról. Meg akarja mutatni nekik az utat, amely az üdvösségre visz. Az ember, a választott nép tagja, azonban nem volt elég okos történelme során. Ennek káros következményeivel szembesül a prófécia idején, hogy változtatni tudjon az életvitelén. „Ha figyeltél volna parancsaimra, olyan lenne békességed, mint a folyam". A folyam nagyon bő vizű folyó. A nyári szárazság nem sújtja vízhozamát, az esős idők csapadéktöbblete is elfér benne. Lehet rá számítani. Ilyen biztonságos béke minden nép életében igen nagy áldásnak bizonyul. Ugyanígy csodálatos lett volna békességed a közelmúltban, mint volt Dávid király és utódai idejében négy évszázadon át Jeruzsálem pusztulásáig. Akadtak kisebb viharok akkor is, de ezek nem veszélyeztették Izrael létét. Kényes kérdés minden nép életében a népszaporulat. Az az erős nemzet, amelyben a családok elfogadják a sok gyermeket, ahol a családi asztalt úgy ülik körül, mint az olajfa-sarjak: „Feleséged olyan lesz, mint a bőven termő szőlőtő házad udvarán, fiaid, mint az olajfa¬csemeték asztalod körül. Íme, ilyen áldás éri az embert, aki féli az Urat". (Zsolt 128, 3-4) „Ivadékod annyi volna, mint a föveny és méhed sarja annyi, mint homok szemei". (Iz 48,19) így ígérte Isten már Ábrahámnak is akkor, amikor még egyetlen fiát, Izsákot is hajlandó lett volna feláldozni Istennek, (vö. Ter 22,15-18) Megváltónk rövid példázatát állítja elénk a liturgia magyarázatul, miért alakult a zsidók sorsa, de a modern embereké is egészen másként, mint kívánatos lett volna: A piactéren játszadozó gyerekek egy része hol vidám, hol meg szomorú játékra ösztönzi társait. Azok, pedig nem lelkesednek egyikért sem, így meghiúsul a közös játszadozás lehetősége. (Mt 11, 16-17) Jézus záró mondata szolgáljon tanulságul: „a bölcsesség igazolást nyer a tettei által". (19) Nagy kérdés nemzetünk számára is: Elismerjük-e Istent Urunknak, tanítónknak, vezetőnknek? Ha ezeket igennel válaszoljuk meg, akkor jóra fordul sorsunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése