Nagyböjt 4. hete kedd
Ez 47, 1-9. 12; Jn 5, 1-16
„akarsz-e meggyógyulni?”
Jézus egy zsidó ünnepre fölment Jeruzsálembe. Három olyan nagy ünnepük volt az ószövetségi választott népnek, amelyre várták Jeruzsálembe az egész országot. Rendszerint közös menetben indultak a városokból és a falvakból a törvénytisztelő emberek. Mivel az ilyen templomba menés maga is időigényes volt, maga az ünneplés is napokig tartott, otthon maradt a lakosság két harmada vigyázni a házra, etetni a jószágot, gondozni a gyerekeket. Jézus szabadon járt-kelt, több ünnepre is fel tudott menni a templomba. Adta is a jó példát. Ilyenkor módja nyílt arra is, hogy nagyobb közösséghez szóljon. Az evangélista most nem említi, hogy milyen ünnepre zarándokolt fel az Úr. Most tanítást akart adni az akkor élőknek és nekünk, kétezer évvel későbbi híveinek is. Felhívja a figyelmet a Betezda nevű fürdőre, és ezzel kapcsolatosan Isten sokféle gondoskodására, hogyan törődik a mindenkori betegekkel. Ennek egyik fontos módja a gyógyvíz alkalmazása. Vannak olyan gyógyvizek, amelyekben ásványi anyagok találhatók. Ezek bizonyos betegségeket segítenek gyógyítani. A Betezda nem ezekhez tartozott. Itt közvetlen isteni erő gyógyított, de nem állandóan, hanem csak időnként, kiszámíthatatlan alkalmanként. Ahogyan a szent szöveg fogalmaz: „Az Úr angyala időnként leszállt a tóba, felkavarta a vizet, s aki a víz felzavarása után először ment bele a tóba, meggyógyult, akármilyen betegségben sínylődött”. (Jn 5, 4) Itt tehát Isten érzékelhetően természetfeletti erővel gyógyított. „Volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendő óta beteg volt. Mikor Jézus meglátta őt, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta van így, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? A beteg azt felelte: Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire, pedig én odaérek, más megy be előttem”. (5-7) Isten tehát adta a lehetőséget harmincnyolc év alatt nagyon sok esetben, de megkívánta, hogy emberi szeretet is mutatkozzék meg a gyógyulás érdekében. Aki korlátozva volt a mozgásában, annak segíteni kellett akkor is. Vagy családtag ücsörgött a beteggel együtt, vagy meg kellett fizetni az ápolót. Akinek se egyik, se másik nem adatott meg, az így járt: akár harmincnyolc évig ott nyüglődhetett, nem jutott le időben a felkavart vízbe, tehát emberi szeretet híján az isteni irgalom ölébe. De azért jött ide most Jézus, hogy az isteni irgalmat egészen más módon, rendkívüli kegyként adja meg a türelemmel szenvedőnek: „Jézus azt mondta neki: Kelj föl, vedd ágyadat, és járj! Az ember azonnal meggyógyult, fogta az ágyát és járni kezdett”. (8-9) Kedveseim! Kinek szól ez az örömhír Jézus rendkívüli segítőkészségéről? Az akkori zsidók egy részének biztosan nem, hiszen együtt érző öröm helyett azonnal veszekedni kezdtek a boldog meggyógyulttal: „Szombat van, nem szabad az ágyadat vinned!” (10) a farizeusi törvény, tehát nem Istené, ugyanis tiltotta, hogy egy vacak gyékényszőnyeget vigyenek. Nekünk akar üzenni Jézus: 1938-ban adtam nektek óriási kegyelmet, hogy tartsatok bűnbánatot, és elveszem ellenségeiteknek a következő évtizedekre ellenetek betervezett gazemberségeit. Nem tértetek hozzám. Hetvenegy év borzalmas szenvedései végén most teljes csőd közepette újra üzenek: Kelj föl magyar népem hitetlenséged görcseiből, bénultságából, vedd a kezedbe sorsodat, és járj az én útjaimon: az igazság és szeretet útján. De többé ne higgy a hazugságnak és a gyűlöletnek és akkor boldogan élni, fogsz!
Ez 47, 1-9. 12; Jn 5, 1-16
„akarsz-e meggyógyulni?”
Jézus egy zsidó ünnepre fölment Jeruzsálembe. Három olyan nagy ünnepük volt az ószövetségi választott népnek, amelyre várták Jeruzsálembe az egész országot. Rendszerint közös menetben indultak a városokból és a falvakból a törvénytisztelő emberek. Mivel az ilyen templomba menés maga is időigényes volt, maga az ünneplés is napokig tartott, otthon maradt a lakosság két harmada vigyázni a házra, etetni a jószágot, gondozni a gyerekeket. Jézus szabadon járt-kelt, több ünnepre is fel tudott menni a templomba. Adta is a jó példát. Ilyenkor módja nyílt arra is, hogy nagyobb közösséghez szóljon. Az evangélista most nem említi, hogy milyen ünnepre zarándokolt fel az Úr. Most tanítást akart adni az akkor élőknek és nekünk, kétezer évvel későbbi híveinek is. Felhívja a figyelmet a Betezda nevű fürdőre, és ezzel kapcsolatosan Isten sokféle gondoskodására, hogyan törődik a mindenkori betegekkel. Ennek egyik fontos módja a gyógyvíz alkalmazása. Vannak olyan gyógyvizek, amelyekben ásványi anyagok találhatók. Ezek bizonyos betegségeket segítenek gyógyítani. A Betezda nem ezekhez tartozott. Itt közvetlen isteni erő gyógyított, de nem állandóan, hanem csak időnként, kiszámíthatatlan alkalmanként. Ahogyan a szent szöveg fogalmaz: „Az Úr angyala időnként leszállt a tóba, felkavarta a vizet, s aki a víz felzavarása után először ment bele a tóba, meggyógyult, akármilyen betegségben sínylődött”. (Jn 5, 4) Itt tehát Isten érzékelhetően természetfeletti erővel gyógyított. „Volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendő óta beteg volt. Mikor Jézus meglátta őt, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta van így, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? A beteg azt felelte: Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire, pedig én odaérek, más megy be előttem”. (5-7) Isten tehát adta a lehetőséget harmincnyolc év alatt nagyon sok esetben, de megkívánta, hogy emberi szeretet is mutatkozzék meg a gyógyulás érdekében. Aki korlátozva volt a mozgásában, annak segíteni kellett akkor is. Vagy családtag ücsörgött a beteggel együtt, vagy meg kellett fizetni az ápolót. Akinek se egyik, se másik nem adatott meg, az így járt: akár harmincnyolc évig ott nyüglődhetett, nem jutott le időben a felkavart vízbe, tehát emberi szeretet híján az isteni irgalom ölébe. De azért jött ide most Jézus, hogy az isteni irgalmat egészen más módon, rendkívüli kegyként adja meg a türelemmel szenvedőnek: „Jézus azt mondta neki: Kelj föl, vedd ágyadat, és járj! Az ember azonnal meggyógyult, fogta az ágyát és járni kezdett”. (8-9) Kedveseim! Kinek szól ez az örömhír Jézus rendkívüli segítőkészségéről? Az akkori zsidók egy részének biztosan nem, hiszen együtt érző öröm helyett azonnal veszekedni kezdtek a boldog meggyógyulttal: „Szombat van, nem szabad az ágyadat vinned!” (10) a farizeusi törvény, tehát nem Istené, ugyanis tiltotta, hogy egy vacak gyékényszőnyeget vigyenek. Nekünk akar üzenni Jézus: 1938-ban adtam nektek óriási kegyelmet, hogy tartsatok bűnbánatot, és elveszem ellenségeiteknek a következő évtizedekre ellenetek betervezett gazemberségeit. Nem tértetek hozzám. Hetvenegy év borzalmas szenvedései végén most teljes csőd közepette újra üzenek: Kelj föl magyar népem hitetlenséged görcseiből, bénultságából, vedd a kezedbe sorsodat, és járj az én útjaimon: az igazság és szeretet útján. De többé ne higgy a hazugságnak és a gyűlöletnek és akkor boldogan élni, fogsz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése