Nagyböjt 4 vasárnap
Józs 5, 9a. 10-12; 2Kor 5, 17-21; Lk 15, 1-3. 11-32
„Az Úr így szólt Józsuéhoz: Ma levettem rólatok Egyiptom gyalázatát”
Izrael népe megindult törzsenként felsorakozva a Jordán folyó keleti partja felé. Elöl haladt négy pap. Vállukon vitték Isten apró ládikáját, a frigyszekrényt. Ez. 100x60x60 cm-es akácfa szekrényke volt, kívül-belül aranyozva. Arany fedőlapján két apró kerubszobor állt, összehajló szárnyaik között Isten mennyei fényessége ragyogott. A Jordán nem nagy folyó, de medre színültig tele volt a hegyekben olvadó hó levével. Hogyan kel át ezen nemcsak a harcos férfiak legalább félmilliós csapata, de a gyerekek, asszonyok és öregek tömege? Igaz, amikor népük Egyiptomból menekült, mögöttük a fáraó és óriási hadserege készült leszámolni velük, akkor Isten a tenger vízét kettéosztva folyosót nyitott nekik a vízfalak között, de most a sodró ár nem kisebb akadék az átkelésnél. Józsue harsány hangon kiált: a négy pap lépjen a Jordán medrébe! A csendben hallani az áradó folyó zúgását. A papok már mind a négyen a vízben, azaz az ellettük fallá merevedett folyó hullámok mellett-alatt állnak. A Holt-tenger felé sebesen lefolyik a víz, üres marad a meder. Jobbról, pedig torlódnak a hullámok, dombbá, majd heggyé növekszik. A távol lakó bennszülöttek rémülten nézik: Micsoda hatalmas Istenük van ezeknek az idegeneknek! A zsidók, pedig szorongva, mégis boldogan mennek a víztelen medren keresztül az Ígéret földjére. Amikor az utolsó is átér a nyugati partra, Józsue parancsára a frigyszekrényt vivő papok is felkapaszkodnak a folyómederből. „Ekkor az Úr így szólt Józsuéhoz: Ma levettem rólatok Egyiptom gyalázatát”. Estére kelve álltak a sátrak. Már nem potyogtak a negyven éven át húst jelentő fürjek, reggel nem hullott a kenyérnek szánt manna. Az Ígéret földje hatalmas mezein ringott az érett búza, ebből szedtek és pirítottak ennivalót a honfoglalók. Este, pedig megsütötték a húsvéti bárányt. Az Úr ugyanis így rendezte népe sorsát: a húsvéti báránnyal kezdődött menekülésük Egyiptomból, és új hazát is általa kaptak. Négyszázharminc évvel korábban Ábrahám unokája, Jákob hetvened-magával szabad emberként telepedett át Egyiptomba, ahol fia, az egykor eladott József alkirályként fogadta a határon. Később azonban félni kezdtek tőlük az őslakók. Az új királyok előbb a bábákkal akarták megöletni az újszülött kisfiukat, amikor pedig ezek egyetlen életet sem voltak hajlandók kettétörni, micsoda hős asszonyok a családokkal dobáltatták bele a Nílus folyóba a fiú-csecsemőket. A felnőtteket, pedig rabszolgának nyilvánították, ütötték-verték, ha nem dolgoztak kedvükre. Az Isten választott népérő most szabad hazában az Úr végleg levette a rabszolgaság gyűlölt igáját. Testvéreim! Nemzeti ünnepünk előtt ez az üzenet nekünk, magyaroknak szól. Isten szabad népként vezette ide a Kárpát-medencébe őseinket. Száz éven átvezettünk majdnem ugyanennyi győztes hadjáratot Európába. Mindenki félt és tisztelt bennünket. Géza nagyfejedelem belátta, hogy erős nemzetté kell kovácsolni a hét törzset, és mind gazdasági, mind politikai téren integrálódnia kell népének. Ehhez adta Isten fiát, Istvánt, majd a Szűzanyát égi Királynőnknek. Az utóbbi ötszáz évben, mondják tudósaink, nem volt szabad Magyarország. Ma nekünk szól az Úr: Leveszem rólatok ellenségeitek gyalázatát.
Józs 5, 9a. 10-12; 2Kor 5, 17-21; Lk 15, 1-3. 11-32
„Az Úr így szólt Józsuéhoz: Ma levettem rólatok Egyiptom gyalázatát”
Izrael népe megindult törzsenként felsorakozva a Jordán folyó keleti partja felé. Elöl haladt négy pap. Vállukon vitték Isten apró ládikáját, a frigyszekrényt. Ez. 100x60x60 cm-es akácfa szekrényke volt, kívül-belül aranyozva. Arany fedőlapján két apró kerubszobor állt, összehajló szárnyaik között Isten mennyei fényessége ragyogott. A Jordán nem nagy folyó, de medre színültig tele volt a hegyekben olvadó hó levével. Hogyan kel át ezen nemcsak a harcos férfiak legalább félmilliós csapata, de a gyerekek, asszonyok és öregek tömege? Igaz, amikor népük Egyiptomból menekült, mögöttük a fáraó és óriási hadserege készült leszámolni velük, akkor Isten a tenger vízét kettéosztva folyosót nyitott nekik a vízfalak között, de most a sodró ár nem kisebb akadék az átkelésnél. Józsue harsány hangon kiált: a négy pap lépjen a Jordán medrébe! A csendben hallani az áradó folyó zúgását. A papok már mind a négyen a vízben, azaz az ellettük fallá merevedett folyó hullámok mellett-alatt állnak. A Holt-tenger felé sebesen lefolyik a víz, üres marad a meder. Jobbról, pedig torlódnak a hullámok, dombbá, majd heggyé növekszik. A távol lakó bennszülöttek rémülten nézik: Micsoda hatalmas Istenük van ezeknek az idegeneknek! A zsidók, pedig szorongva, mégis boldogan mennek a víztelen medren keresztül az Ígéret földjére. Amikor az utolsó is átér a nyugati partra, Józsue parancsára a frigyszekrényt vivő papok is felkapaszkodnak a folyómederből. „Ekkor az Úr így szólt Józsuéhoz: Ma levettem rólatok Egyiptom gyalázatát”. Estére kelve álltak a sátrak. Már nem potyogtak a negyven éven át húst jelentő fürjek, reggel nem hullott a kenyérnek szánt manna. Az Ígéret földje hatalmas mezein ringott az érett búza, ebből szedtek és pirítottak ennivalót a honfoglalók. Este, pedig megsütötték a húsvéti bárányt. Az Úr ugyanis így rendezte népe sorsát: a húsvéti báránnyal kezdődött menekülésük Egyiptomból, és új hazát is általa kaptak. Négyszázharminc évvel korábban Ábrahám unokája, Jákob hetvened-magával szabad emberként telepedett át Egyiptomba, ahol fia, az egykor eladott József alkirályként fogadta a határon. Később azonban félni kezdtek tőlük az őslakók. Az új királyok előbb a bábákkal akarták megöletni az újszülött kisfiukat, amikor pedig ezek egyetlen életet sem voltak hajlandók kettétörni, micsoda hős asszonyok a családokkal dobáltatták bele a Nílus folyóba a fiú-csecsemőket. A felnőtteket, pedig rabszolgának nyilvánították, ütötték-verték, ha nem dolgoztak kedvükre. Az Isten választott népérő most szabad hazában az Úr végleg levette a rabszolgaság gyűlölt igáját. Testvéreim! Nemzeti ünnepünk előtt ez az üzenet nekünk, magyaroknak szól. Isten szabad népként vezette ide a Kárpát-medencébe őseinket. Száz éven átvezettünk majdnem ugyanennyi győztes hadjáratot Európába. Mindenki félt és tisztelt bennünket. Géza nagyfejedelem belátta, hogy erős nemzetté kell kovácsolni a hét törzset, és mind gazdasági, mind politikai téren integrálódnia kell népének. Ehhez adta Isten fiát, Istvánt, majd a Szűzanyát égi Királynőnknek. Az utóbbi ötszáz évben, mondják tudósaink, nem volt szabad Magyarország. Ma nekünk szól az Úr: Leveszem rólatok ellenségeitek gyalázatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése