Péntek húsvét 7. hetében
ApCsel 25, 13-21; Jn 21, 15-19
„Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?”
Jézus húsvét hajnalán feltámadt és eltűnt a sírból. Az őrök azt vették észre, hogy a hatalmas zárókő, amely csak több ember kemény erőfeszítésével volt megmozdítható, emberkéz érintése nélkül felemelkedett és egyenesen feléjük repült. Mivel kívülük senki emberfia nem volt jelen a sír közelében, nem gondolhattak másra, csak arra, hogy emberfeletti, tehát nem földi erő emelte meg és dobta el a súlyos szikladarabot ”Íme, nagy földrengés támadt: az Úr angyala leszállt az égből, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a megjelenése, mint a villám és a ruhája fehér volt, mint a hó. Az őrök megrettentek tőle való félelmükben, és mint a holtak, olyanok lettek”. (Mt 28, 4) Közben odaértek a sírhoz, a Jézushoz hűséges asszonyok, akik holttestének méltó végtisztességet kívántak nyújtani. Észlelték a földrengést, meglátták az angyalt, amint elhajítja a zárókövet. És ráül. Hozzájuk barátságosan szólt az angyal: „Ti ne féljetek! Hiszen tudom, hogy Jézust, a megfeszítettet keresitek. Nincs itt, mert föltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt. Menjetek gyorsan, mondjátok meg tanítványainak: Föltámadt a halottak közül, és íme, előttetek, megy Galileába. Ott majd meglátjátok őt”.(5-7) Ez a találkozás jött létre az evangéliumban jelzett hajnalon. Reggeli után Jézus megmutatja, miért volt fontos megüzenni a galileai találkozót rögtön a feltámadása után. Érezteti, hogy számított arra, hogy Péter halászni megy. És egész éjszaka nem fog semmit. Ezért már előre tüzet rakott, saját halból kezdett reggelit készíteni. Közben Pétert és társait elámultatja a csodálatos. Halfogással. Csak reggeli után kérdezi meg Pétert mindenki füle hallatára, aki jelen van: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” (Jn 21, 15) Ez az első kérdés talán azért nehéz Péternek, mert az egy-két jelenlévő apostol között ott van a jó barátja, János. Ez a kérdés friss emléket tár fel Péter emlékezetében. Ő az utolsó vacsorán Jézus mögött dőlt az asztalhoz, előtte, pedig János. Amikor intett neki, hogy kérdezze meg Jézustól, ki árulja el őt, János oda hajtotta fejét a Mester kebelére, és csak ketten halhatták, kiről van szó, De azt is tudta, hogy János a legkedveltebb Jézus számára az egész apostoli kollégiumból. Azt sem felejtette el, hogy János örömmel, alázattal, de rendszeresen mondta magáról szólva szüleitől örökölt neve helyett: A tanítvány, akit szeretett Jézus. Ennek ellenére Péter bizalommal feleli: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.”(15) a kérdés még kétszer ismétlődik. Péter még kétszer felel ugyanúgy, bár a harmadik esetben már nagyon szomorú, mert tudja, hogy háromszoros tagadása miatt kell vezekelnie. Jézus, pedig érzékelteti eljárásának okát: Mindháromszor ez a válasza: „Legeltesd juhaimat!” Pétert az Atya választotta ki az alapítandó Egyháza sziklaalapjának, akit a sátán nem tud tönkretenni a világ végéig. (Mt 16, 16-19) Ő él utódaiban is sziklaként. Ő vigyázza Jézus híveit, akiket az Atya neki adott. Péter önmagában ingatag ember, de már hallotta és most újra hallja Jézus ajkáról: Én teszlek sziklává, én bízom rád juhaimat. Az én kegyelmem mindenható, ha ezt kéred, és amennyire képes vagy rá, komolyan akarod.
ApCsel 25, 13-21; Jn 21, 15-19
„Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?”
Jézus húsvét hajnalán feltámadt és eltűnt a sírból. Az őrök azt vették észre, hogy a hatalmas zárókő, amely csak több ember kemény erőfeszítésével volt megmozdítható, emberkéz érintése nélkül felemelkedett és egyenesen feléjük repült. Mivel kívülük senki emberfia nem volt jelen a sír közelében, nem gondolhattak másra, csak arra, hogy emberfeletti, tehát nem földi erő emelte meg és dobta el a súlyos szikladarabot ”Íme, nagy földrengés támadt: az Úr angyala leszállt az égből, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a megjelenése, mint a villám és a ruhája fehér volt, mint a hó. Az őrök megrettentek tőle való félelmükben, és mint a holtak, olyanok lettek”. (Mt 28, 4) Közben odaértek a sírhoz, a Jézushoz hűséges asszonyok, akik holttestének méltó végtisztességet kívántak nyújtani. Észlelték a földrengést, meglátták az angyalt, amint elhajítja a zárókövet. És ráül. Hozzájuk barátságosan szólt az angyal: „Ti ne féljetek! Hiszen tudom, hogy Jézust, a megfeszítettet keresitek. Nincs itt, mert föltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt. Menjetek gyorsan, mondjátok meg tanítványainak: Föltámadt a halottak közül, és íme, előttetek, megy Galileába. Ott majd meglátjátok őt”.(5-7) Ez a találkozás jött létre az evangéliumban jelzett hajnalon. Reggeli után Jézus megmutatja, miért volt fontos megüzenni a galileai találkozót rögtön a feltámadása után. Érezteti, hogy számított arra, hogy Péter halászni megy. És egész éjszaka nem fog semmit. Ezért már előre tüzet rakott, saját halból kezdett reggelit készíteni. Közben Pétert és társait elámultatja a csodálatos. Halfogással. Csak reggeli után kérdezi meg Pétert mindenki füle hallatára, aki jelen van: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” (Jn 21, 15) Ez az első kérdés talán azért nehéz Péternek, mert az egy-két jelenlévő apostol között ott van a jó barátja, János. Ez a kérdés friss emléket tár fel Péter emlékezetében. Ő az utolsó vacsorán Jézus mögött dőlt az asztalhoz, előtte, pedig János. Amikor intett neki, hogy kérdezze meg Jézustól, ki árulja el őt, János oda hajtotta fejét a Mester kebelére, és csak ketten halhatták, kiről van szó, De azt is tudta, hogy János a legkedveltebb Jézus számára az egész apostoli kollégiumból. Azt sem felejtette el, hogy János örömmel, alázattal, de rendszeresen mondta magáról szólva szüleitől örökölt neve helyett: A tanítvány, akit szeretett Jézus. Ennek ellenére Péter bizalommal feleli: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.”(15) a kérdés még kétszer ismétlődik. Péter még kétszer felel ugyanúgy, bár a harmadik esetben már nagyon szomorú, mert tudja, hogy háromszoros tagadása miatt kell vezekelnie. Jézus, pedig érzékelteti eljárásának okát: Mindháromszor ez a válasza: „Legeltesd juhaimat!” Pétert az Atya választotta ki az alapítandó Egyháza sziklaalapjának, akit a sátán nem tud tönkretenni a világ végéig. (Mt 16, 16-19) Ő él utódaiban is sziklaként. Ő vigyázza Jézus híveit, akiket az Atya neki adott. Péter önmagában ingatag ember, de már hallotta és most újra hallja Jézus ajkáról: Én teszlek sziklává, én bízom rád juhaimat. Az én kegyelmem mindenható, ha ezt kéred, és amennyire képes vagy rá, komolyan akarod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése