A fájdalmas rózsafüzér.
Az ötödik titok: "Akit érettünk keresztre feszítettek"
Jézus a keresztút utolsó szakaszát már nagyon nehezen járta végig. Ellenségei féltek, hogy meghal, mielőtt gonosz tervük valóra válik, nem tudják keresztre feszítve látni. Nem az az ószövetségi történet jutott az eszükbe, amikor lázadó őseik százával haltak meg mérges kígyók marásától a pusztában, és a kínoktól meg a szörnyű haláltól megrettenve könyörögtek Mózesnek, hogy imádkozzék, hagyja el őket a nagy csapás. Ekkor Isten azt parancsolta neki: készíttessen rézkígyót, emelje magasba egy fán. Aki arra bűnbánattal ránéz, megmenekül. Íme, ez megtörténhet a Názáreti Jézussal is, ha felkerül a keresztre.(Szám 21)Gyűlöletükben inkább az járt eszükben:„Átkozott mindaz, aki a fán függ”. (MTörv 21,23) Ez a Jézus azt mondta a főtanács előtt, hogy ő az áldott Isten Fia. Most lássa meg mindenki, hogy a Törvény értelmében átkozott! Cirenei Simon megóvta őket a félelemtől. Jézus felérkezett a kivégzőhelyre, a Golgotára. A keresztre feszítés tényét mindegyik evangélista leírja. Máté megemlíti, hogy a szörnyű fölszegezés kínjait borban feloldott epével szokták enyhíteni: kábultan kevésbé fájt, amikor a csuklóba beverték a durva, kovácsolt vasszegeket. Ezek az egész kézfejet éltető idegnyalábot fúrták át szörnyű fájdalmat okozva. Jézus nem akarta tompítani a szenvedést. Megkóstolta a borzasztó italt, de nem itta ki. Megfosztották ruháitól. Ezeket a kivégző osztag tagjai osztották el maguk között. Köntöse viszont egy darabból volt szőve, ezt nem vagdalták több felé, hanem sorsot vetettek rá, kié legyen. Úgy, ahogyan ezer évvel korábban a Zsolt 22,19-ben megírták. Az emberiség összes durva istensértését engesztelni bizony szörnyű nehéz volt. Az Úrnak déli tizenkét órától délután három óráig tartott az agóniája. Kimondhatatlan fájdalmas volt függni a szegeken. A szétfeszített karokon fel kellett húzódnia, amikor lélegzetet vett. Háta tele volt az ostorozás sebeivel, azon kellett csúszkálnia föl-alá. A karokat egyre jobban szorította a görcs. Szíve, tüdeje fulladozott. A kereszttől kissé hátrább szorítva pedig ott álltak ellenségei. Kegyetlen dühvel bosszantani akarták: „Te, aki lebontod a templomot, és három nap alatt fölépíted, mentsd meg magadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! Ugyanígy a főpapok is csúfolódva mondogatták az írástudókkal és vénekkel együtt: Másokat megmentett, magát meg nem tudja megmenteni. Izrael királya ő, szálljon le most a keresztről, és hiszünk neki! Az Istenben bízott, szabadítsa hát meg most, ha akarja! Hiszen azt mondta: Az Isten Fia vagyok! Így gyalázták őt a rablók is, akiket vele együtt feszítettek keresztre”. (Mt 27,39,44) Vajon mi fájhatott jobban Jézusnak: a kereszten függés vagy ez a merész, gazemberi dühvel kiordított emberi gonoszság? A fájdalmak tengerétől szorongatott Megváltó keresztje mellett ott álltak néhányan, akik szerették, sajnálták, és együtt szenvedtek vele. De Jézus felettük messze, nagyon messzire nézett. Elvonult előtte az egész történelem. Ő mindegyikünkért tudatosan felajánlotta kínjait. „Ez az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatik”, ismételgette magában. Aztán Édesanyját Jánoson keresztül mindnyájunk Anyjává rendelte, és azt mondta: „„Beteljesedett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét”. (Jn 19,30) Amikor a rózsafüzér fájdalmas titkairól elmélkedünk, elég türelemmel és együttérzéssel igyekszünk-e belemerülni Urunk és Édesanyja szenvedéseibe: Nagyon jólesik neki minden együttérzés, és a mi gyarló imánkon keresztül is kegyelmek áradatát tudja ajándékozni a most élő és szenvedő emberiségnek.
Az ötödik titok: "Akit érettünk keresztre feszítettek"
Jézus a keresztút utolsó szakaszát már nagyon nehezen járta végig. Ellenségei féltek, hogy meghal, mielőtt gonosz tervük valóra válik, nem tudják keresztre feszítve látni. Nem az az ószövetségi történet jutott az eszükbe, amikor lázadó őseik százával haltak meg mérges kígyók marásától a pusztában, és a kínoktól meg a szörnyű haláltól megrettenve könyörögtek Mózesnek, hogy imádkozzék, hagyja el őket a nagy csapás. Ekkor Isten azt parancsolta neki: készíttessen rézkígyót, emelje magasba egy fán. Aki arra bűnbánattal ránéz, megmenekül. Íme, ez megtörténhet a Názáreti Jézussal is, ha felkerül a keresztre.(Szám 21)Gyűlöletükben inkább az járt eszükben:„Átkozott mindaz, aki a fán függ”. (MTörv 21,23) Ez a Jézus azt mondta a főtanács előtt, hogy ő az áldott Isten Fia. Most lássa meg mindenki, hogy a Törvény értelmében átkozott! Cirenei Simon megóvta őket a félelemtől. Jézus felérkezett a kivégzőhelyre, a Golgotára. A keresztre feszítés tényét mindegyik evangélista leírja. Máté megemlíti, hogy a szörnyű fölszegezés kínjait borban feloldott epével szokták enyhíteni: kábultan kevésbé fájt, amikor a csuklóba beverték a durva, kovácsolt vasszegeket. Ezek az egész kézfejet éltető idegnyalábot fúrták át szörnyű fájdalmat okozva. Jézus nem akarta tompítani a szenvedést. Megkóstolta a borzasztó italt, de nem itta ki. Megfosztották ruháitól. Ezeket a kivégző osztag tagjai osztották el maguk között. Köntöse viszont egy darabból volt szőve, ezt nem vagdalták több felé, hanem sorsot vetettek rá, kié legyen. Úgy, ahogyan ezer évvel korábban a Zsolt 22,19-ben megírták. Az emberiség összes durva istensértését engesztelni bizony szörnyű nehéz volt. Az Úrnak déli tizenkét órától délután három óráig tartott az agóniája. Kimondhatatlan fájdalmas volt függni a szegeken. A szétfeszített karokon fel kellett húzódnia, amikor lélegzetet vett. Háta tele volt az ostorozás sebeivel, azon kellett csúszkálnia föl-alá. A karokat egyre jobban szorította a görcs. Szíve, tüdeje fulladozott. A kereszttől kissé hátrább szorítva pedig ott álltak ellenségei. Kegyetlen dühvel bosszantani akarták: „Te, aki lebontod a templomot, és három nap alatt fölépíted, mentsd meg magadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! Ugyanígy a főpapok is csúfolódva mondogatták az írástudókkal és vénekkel együtt: Másokat megmentett, magát meg nem tudja megmenteni. Izrael királya ő, szálljon le most a keresztről, és hiszünk neki! Az Istenben bízott, szabadítsa hát meg most, ha akarja! Hiszen azt mondta: Az Isten Fia vagyok! Így gyalázták őt a rablók is, akiket vele együtt feszítettek keresztre”. (Mt 27,39,44) Vajon mi fájhatott jobban Jézusnak: a kereszten függés vagy ez a merész, gazemberi dühvel kiordított emberi gonoszság? A fájdalmak tengerétől szorongatott Megváltó keresztje mellett ott álltak néhányan, akik szerették, sajnálták, és együtt szenvedtek vele. De Jézus felettük messze, nagyon messzire nézett. Elvonult előtte az egész történelem. Ő mindegyikünkért tudatosan felajánlotta kínjait. „Ez az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatik”, ismételgette magában. Aztán Édesanyját Jánoson keresztül mindnyájunk Anyjává rendelte, és azt mondta: „„Beteljesedett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét”. (Jn 19,30) Amikor a rózsafüzér fájdalmas titkairól elmélkedünk, elég türelemmel és együttérzéssel igyekszünk-e belemerülni Urunk és Édesanyja szenvedéseibe: Nagyon jólesik neki minden együttérzés, és a mi gyarló imánkon keresztül is kegyelmek áradatát tudja ajándékozni a most élő és szenvedő emberiségnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése